A kérdésfeltevés így szólt: „A katolikus tradíció helyzete napjainkban – tudomásom szerint – Magyarországon meglehetősen elkeserítő, talán az európai államok között a legelkeserítőbb. Ezt mutatja többek között az a tény is, hogy hazánk – úgy tűnik – az egyetlen ország, ahol nem csak püspök nem akad, de még más, 35 évnél idősebb egyházi személy is alig, aki nemhogy hagyományhű, de legalább ne kifejezetten liberális gondolkodású, beállítottságú lenne. Ezért a pápa szeptember 14-én hatályba lépő, a tridenti szentmise celebrálását ismét engedélyező motu proprioja hazánk katolikus életében aligha fog komoly változást hozni, vagy azoknak a fiatal papoknak, akik teológiai megfontolásokból nem akarják az új misét ünnepelni, megoldást jelenteni. E szomorú helyzetet látva, felmerül a kérdés: vajon hogyan jutott Szent István után a Regnum Marianum, a világ első Szűz Máriának felajánlott országa ide.”
A lehetséges válaszokat a következő fejezetekben foglaltam össze:
1. Az idegen megszállás és az ország feldarabolása, illetve az ebből eredő paphiány miatt a protestantizmus akadálytalanul terjedt hazánkban és osztotta meg népünket;
2. A katekizmusokból nem tanítható katolikus lelkiség nemzedékről-nemzedékre való átöröklése külső okok miatt állandóan megszakadt, ami végleges elvesztését eredményezte;
3. A protestánsok évszázadok óta a hazafiatlanság vádjával kötik gúzsba a katolikusokat;
4. A köztudatot formáló és az emberek szellemiségét kialakító sajtó, irodalom évszázadok óta protestáns kézben van;
5. A protestantizmus gondolkodása és nemzeti érzésvilága a vallási keveredés, de legfőképpen a vegyes-házasságok által nem engedte kifejlődni a katolikus lelkületet.
A következő részlet a 4. fejezetből való: „Végig gondoljuk-e egyáltalán, hogy CSAKNEM EGÉSZ NEMZETI IRODALMUNK PROTESTÁNS? Hogy a magyar gyermekek nemzedékek óta leginkább protestáns költők, írók művein nevelkednek, szívják magukba a szellemi, lelki táplálékot? Hogy Kossuth, Arany, Vörösmarty, Kölcsey, Kazinczy, Petőfi, Jókai, Krúdy, Kosztolányi, de legfőképp Ady (akinek istenes verseit még a katolikusok is magasztalják, holott kevesen voltak annyira anti-katolikusok, mint ő), Madách, Móricz, Mikszáth, Illyés Gyula (a fotón), Németh László művei milyen romboló hatással voltak, vannak a katolikus lelkiségre? Természetesen nem vitatom a felsoroltak művészi nagyságát, érdemeit, de azt igenis állítom, hogy – éppen magas művészi értékük miatt – protestáns gondolatviláguk, világlátásuk nagymértékben befolyásolja olvasóik szellemi, lelki fejlődését, méghozzá úgy, hogy nem is veszik észre, tehát nem is védekeznek ellene. Hogyan lehetne állhatatos katolikus érzületet találni, mély katolikus lelkületről beszélni egy olyan országban, amelynek himnuszát, szózatát, legnagyobb nemzeti drámáit, költeményeit protestáns vallású, szellemiségű emberek írták, akik ráadásul a katolikus vallást illetően elképesztő tudatlansággal is rendelkeztek?”
Nos, a cikk írásának idején a protestáns művészek közé soroltam Illyés Gyula (1902-1983) kétszeres Kossuth-díjas írót is, aki könyveivel, elsősorban a Puszták népével, drámáival és verseivel, és állítólagos rendszer-ellenességével több évtizeden át e nép egyik leghatásosabb szellemi vezetőjének számított. Első Kossuth-díját 1948-ban kapta a következő megokolással: „Legkiválóbb lírikusunk a népi kultúra hagyományait emeli az európai kultúra legmagasabb színvonalára. A »Puszták népe« és »Petőfi« című könyvei a magyar valóságról adnak őszinte és forradalmi szellemű tanúságot.”
De nemcsak Illyés „alapműve”, a Puszták népe alakította nemzedékek ismeretét a magyar parasztvilágról, hanem az irodalom több más híres alkotása is bizonyítja, hogy a bennük vázolt kép milyen nagymértékben befolyásolja évszázadokra, ha nem örökre, sokszor nagyon tévesen, az emberek véleményét a történelem, a vallás egyes fontos eseményeiről. Hogy csak a leghíresebb hamis beállításokat említsük: Schiller Don Carlos-ának köszönhető, hogy a világ a katolikus II. Fülöpöt vérszomjas, fiúgyilkos apának tartja, Hochhuth Helytartó című drámájának XII. Pius pápa-képe a mai napig dacol minden hiteles bizonyítékkal stb. stb. Illyés Gyula történelmi művei, együtt az egész protestáns magyar irodalommal, ugyanígy keltett a magyar nemzedékekben hamis képet a katolicizmusról, a kereszténységről, és ezen keresztül a magyar történelemről, a magyar mindennapokról.
(Egyébként Illyés Gyula úgy volt rendszer-ellenes, hazafias művész, hogy közben a kommunista hatalom minden lehetséges kitüntetésében (kezdve az 1947-ben megkapott Magyar Szabadság Érdemrenddel, a halála előtt egy évvel neki ítélt Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjéig) és kegyében (mind 56 előtt, min 56 után kitüntetett elbánásban részesült a hatalom részéről) részesült. Az Országos Levéltár irataiból még az is kitűnik, hogy Illyés Gyula maga is az ország első költőjének tartotta magát, és személye és művészete iránt ennek megfelelő tiszteletet, hódolatot várt el mindenkitől.)
Két évvel halála előtt, 1981. február 9-én a magyar rádió interjút sugárzott vele egyik drámája bemutatója kapcsán.
E beszélgetésből való a következő részlet, mely EHELYÜTT (wma fájltípus: 418 KB, 1:42 p) meghallgatható, illetve itt olvasható:
„Ahogyan a világ fejlődik és hoz olyan problémákat, amivel nemcsak az én nemzedékem és az előttünk járó nemzedék, de az utánunk jövő nemzedék, nem számolt, ugye. Szóval, az hogy a XIX. század megoldottnak vélt kérdéseket, beleértve mondjuk a nemzeti, közösségi kérdést. Hát, ami ájulatba ejt ma, az a vallásos tömegeknek a föllépése, amitől az ember elámul. Tehát, láttam televízióban az Ajatollah körül, hát majdnem önkívületben tomboló öreg asszonyokat. Hát mit hisznek ők? Allah az ő üdvösségük a nyomoruk ellen? Nem értem őket. Szóval ez kimegy belőlem.
Épp így látom az európai krisztianizmusnak az óriási terjedését, tömeghatását. Hát, ügyes izé actorunk a pápa, ugye, aki ezt, hogy mondjam, aki erre rájátszik, jól tudja csinálni.
No de, itt van tényként. Ezekkel számolni kell. Mit csinál egy ateista szemléletű ember ma, amikor látja a tömegeknek ezeket a mozdulatait? Most parancsol a tömegeknek? Ezt vállalja? Akkor már nem nép-tag. Tehát itt seregestül vannak igen súlyos problémák.”
Iszonyatosan súlyos mondatok ezek. Hitelesen mutatják be, hogyan juthatott a magyar nép Szűz Mária országától a mai új-pogányságba. Az interjú elején Illyés a Tiszták című drámája kapcsán a katar mozgalomról is beszél: ebből elképesztő tudatlansága, tájékozatlansága is kiderül, miközben azzal kérkedik, hogy a történelemnek ezt a szakaszát ő véletlenül nagyon jól ismeri, mert járt azon a vidéken, ahonnan ez a mozgalom elindult.
A fenti idézet minden mondata önmagáért beszél. A butaság, a tömény materializmus, az ember nem-ismerése csak úgy árad belőle. És ez az ember a magyar történelem számos eseményének drámai feldolgozója, e nép megmaradásáért, felemelkedéséért „felelős” szakavatott tanítója!
De a szöveg nem csak azért érdekes, mert Illyés mondta, hanem mert az egész elmúlt kétszáz év értelmiségének gondolkodásmódját tükrözi. „A XIX. század megoldottnak vélt kérdés”-nek tartotta a kereszténység, egyáltalán a vallás eltűnését az emberiség életéből, hiszen az már kinőtte gyerekkorát!
Nem utolsósorban azonban Illyés nyilatkozata azt is megmutatja, hogy ehhez a felfogáshoz a kommunista rendszernek semmi köze nem volt! Az értelmiség jelentős, leginkább ismert része a politikától – és valószínűleg országhatártól – teljesen függetlenül volt ateista, terjesztette a materializmust, nevelte keresztényellenesnek, vallástalannak, Isten-tagadónak a nemzedékeket!