De mit tettek a hamis vallások elöljárói? Nyilvánvalóan elégedetlenek voltak, hiszen el akarták tőlük venni a tanítványaikat, a híveiket, hogy katolikussá tegyék őket. Ezért megölték a misszionáriusokat! Ezért ölték meg az összes apostolt, akik Perzsiába, Indiába, Rómába és az akkor ismert világ összes tájára elmentek, hogy hirdessék az embereknek: „Térjetek meg! Térjetek meg! Keresztelkedjetek meg! Legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus tanítványai, és akkor megmenekültök!” Sokan, nagyon sokan hallgattak rájuk és megtértek. A hamis vallások elöljárói ezt kérdezték maguktól: „Mi lesz ebből? Elveszik tőlünk a híveinket. Isteneink elpusztulnak vallásunkkal együtt.” Hogy ez ne következhessen be, megölték az apostolokat, akik nem azt hirdették: „A ti vallásotok nagyon jó, ugyanolyan jó, mint a mienk. Nincs semmi probléma, nyugodtan maradhattok olyanok, amilyenek vagytok. Csak legyetek jó követői a régi vallásotoknak.” Hasonlítsák ezt össze azzal, amit püspökeink manapság mondanak: „Legyetek jó mohamedánok. Legyetek jó protestánsok, jó buddhisták. Tietek lesz az örök élet.” De ez nem igaz! Becsapják az embereket. Ez nem misszionáriusi tevékenység többé.

Mi az igazi katolikus hitet akarjuk lelkünk mélyén megőrizni. Ami a klérust és a püspököket illeti, olyan korban élünk, amelyben a hit egyre mélyebbre süllyed. A mi szent kötelességünk, hogy magunkat és a hitet megvédjük. De miként akarjuk ezt megtenni? Úgy, hogy megőrizzük a tradíciót. Ez a helyes megoldás. Nincs két vagy három lehetőség, csak ez az egy: a hagyomány megőrzése!
    És hogyan akarjuk a hagyományt megőrizni? Elsőként minden idők katekizmusát kell megőrizni, és mint ennek alapját, a tridenti katekizmust. Ez a mi feladatunk.

Másodszor a szentmiseáldozatot kell megőriznünk, a mise szent áldozatát. Nem valamilyen lakomát, nem egy megemlékezési ünnepséget, nem egy emléket, egy osztozkodást vagy egy eucharisztiát. Nem! Egyes egyedül a szentmisét kell megőriznünk! Ez a mi Urunk Jézus Krisztus valódi áldozata, aki vágóáldozatként van jelen oltárainkon. Bűneink engeszteléséül és bűneinkből való megváltásul vérét ajánlja fel értünk. Amikor áldozunk, Krisztus vérével telünk el, ami lelkünket minden bűnünktől megtisztítja. Harmadszor a gyónás szentségét kell megőriznünk, úgy ahogy ránk maradt. Negyedszer a házasságot kell úgy megőriznünk, ahogy a hagyomány ránk hagyta, és ahogy az Egyház mindig értelmezte.

Úgy vélem, hogy a jövőben istentiszteletünk helyeire, mint valódi plébániatemplomokra kell tekintenünk. Ezek a mi plébániatemplomaink. Itt ünnepeljük a szentmiseáldozatot. A gyermekek itt részesülnek a bérmálás igazi szentségében. Itt úgy lehet gyónni, ahogy azt az Egyház minden időben megkívánta. Itt elnyerhetjük a bűneink alóli feloldozást, nem úgy, ahogy manapság, a kollektív abszolúciót. Itt részesülünk a legszentebb eucharisztia valódi szentségéből, térdelve a mi Istenünk, a mi Urunk Jézus Krisztus, a mi Teremtőnk előtt. Ő alkotott és teremtett bennünket. Ő vásárolt meg bennünket a bűneinkből. Ő ontotta vérét érettünk. Le kell tehát térdelnünk előtte. Manapság Istent állva és az emberi büszkeség egyfajta jelével fogadják. Isten a menny felhőin fog eljönni, hogy ítélkezzen felettünk. Minden reszketni fog előtte. Ezt olvassuk és énekeljük a prefációban: „Tremunt angeli, tremunt archangeli” – az angyalok reszketnek Isten előtt, nem félelemből, hanem Isten előtti gyermeki tiszteletükből. Mert Isten minden dolgok teremtője.