Ez a törvény második parancsa: amint nincs csak egy Isten, akit imádnunk kell, ugyanúgy nincs csak egy, akit különös módon kell tisztelnünk. Először a név vonatkozásában: vagyis „Uradnak Istenednek nevét ne vedd hiába”.

Tudnivaló, hogy a „hiába” háromféleképpen értelmezhető.

A) Olykor a hazugságra mondjuk. „Hazug módon beszél ki-ki társával.” (Zsolt 11,3) Isten nevét hiába veszed tehát, amikor azt a hazugság megerősítésére alkalmazod. „A hamis esküt ne szeressétek” (Zak 8,17), és ugyanott: „Nem maradhatsz életben, mert hazugságot beszéltél az Úr nevében.” (13,3) Az ilyen igazságtalanságot követ el Istennel, saját magával és minden emberrel szemben. Istennel szemben, mivel Istenre esküdni nem más, mint az ő tanúbizonyságát hívni. Amikor hamisan esküszöl, vagy azt hiszed, hogy Isten nem tudja az igazat, és így tudatlanságot tételezel Istenben, holott minden födetlen és nyitott a szeme előtt, ahogy a Zsid 4 mondja, vagy hogy szereti a hazugságot, mikor pedig gyűlöli azt: „Elpusztítod a hazudozókat” (Zsolt 5,7), vagy tagadod hatalmát, mintha nem lenne képes emiatt megbüntetni.
     Hasonlóképpen jogtalanságot követ el önmagával szemben: aláveti ugyanis magát Isten ítéletének. Mert azt mondani: „Istenre így van”, nem mást jelent, mint hogy Isten büntessen meg engem, ha nem így van. Nemkülönben jogtalanságot követ el más emberekkel szemben. Ugyanis semmiféle közösség nem maradhat fenn azok között, akik nem hisznek egymásnak. A kételyeket pedig esküvel igazolják. „A pörlekedésnek az eskü bizonyítéka vet véget.” (Zsid 6,16) Tehát jogtalanságot követ el Istennel szemben, könyörtelen önmagához és ártalmas az embereknek is.

B) Olykor a „hiába” haszontalant jelent. „Az Úr tudja, milyen hiábavalók az emberek gondolatai.” (Zsolt 93,11) Ezért a hiábavalóság megerősítésére Isten nevét hiába veszik. A régi törvényben tilos volt, hogy valaki hamisan esküdjék. „Ne mondd ki hiába Istenednek a nevét.” (Deut 5,11) De Krisztus megtiltotta a fontos dolgokban való esküvést is, ezért mondja Máté: „Hallottátok, hogy mondatott a régieknek, hamisan ne esküdjél. Én pedig mondom nektek, egyáltalában ne esküdjetek.” (Mt 5, 33-34) És ennek oka az, hogy egyik részünkben sem vagyunk olyan gyöngék, mint a nyelvünkben, mivel azt senki sem tudja féken tartani, ahogy Jakab mondta (3), és ezért tud az ember oly könnyen hamisan esküdni. „Legyen a ti beszédetek igen, igen, nem, nem” (Mt 5,37), továbbá: „Én pedig mondom nektek, egyáltalában ne esküdjetek.” (34) Jegyezzük meg, hogy az eskü olyan, mint az orvosság, amelyet nem mindig veszünk be, csak szükség esetén. És ezért, ahogy Máté mondja: „Ami ezen túl van, a gonosztól vagyon.” (Mt 5,37) „Ne szokjék szád az esküvésre, sok ugyanis a bűn benne. Isten neve ne legyen örökké a szádon és a szentek nevét ne keverd beszédedbe, mert nem maradsz ezek miatt büntetlenül.” (Sirák 23,9)

C) Olykor pedig a „hiába” bűnt vagy igazságtalanságot jelent. „Emberek, meddig lesz kemény a szívetek? Meddig szeretitek az igazságtalanságot?” (Zsolt 4,3) Aki tehát arra esküszik, hogy bűnt tesz, Istenének a nevét hiába veszi. Hiszen az igazságosság tartozékai a jó tevése és a rossz kerülése. Ha tehát lopásra esküszöl vagy valami hasonlóra, ez az igazságosság ellenére van: és jóllehet nem kell megtartanunk ezt az esküt, mégis az így esküvő esküszegő. Ilyen volt Heródes Jánossal szemben (Márk 6). Hasonlóképpen az igazságosság ellen vét, aki arra esküszik, hogy nem tesz jót, pl. hogy nem lép be a templomba vagy a szerzetesrendbe: noha ezt az esküt nem kell megtartani, mégis esküszegő, aki így esküszik. Nem szabad tehát esküdni hamis dologról, sem haszontalanról, sem igazságtalanságról. Ezért mondja Jeremiás: „Igazságban és ítéletben és igazságosságban esküdj az élő Úrra.” (Jer 4,2)

D) A „hiába” olykor ostobaságot jelent. „Balgák mind az emberek, akikben nincs meg az Isten ismerete.” (Bölcs 13,1) Akik tehát oktalanul használják Isten nevét, mint a káromkodók, hiába veszik Isten nevét. „Aki az Úr nevét káromolja, haljon meg.” (Lev 24,16)

„Uradnak, Istenednek nevét ne vedd hiába.” Tudnunk kell, hogy Isten nevét hatféleképpen alkalmazzuk. Először az ígéret megerősítésére, mint az esküben. Ezzel megvalljuk, hogy az első igazság nem máshol van, mint Istenben. Ebben tisztelet nyilvánul meg Isten iránt, ezért parancsolja meg a törvény (Deut 6), hogy ne esküdjünk, csak Istenre. Ellentétesen cselekszenek, akik másként esküsznek. „Idegen istenek nevére ne esküdj.” (Ex 23,13) Bár olykor a teremtményekre esküsznek, de tudnunk kell, ezen esetekben sem másra, hanem Istenre esküsznek. Ha ugyanis életedre vagy fejedre esküszöl, az nem más, mint annak alávetése az Istentől jövő büntetésnek. Az Apostol mondja: „Istent hívom fel tanúnak lelkem ellen.” (2 Kor 1,23) Hasonlóképpen, amikor az Evangéliumra esküszöl, Istenre esküszöl, aki az Evangéliumot adta: ezért vétkeznek, akik könnyelműen esküsznek Istenre vagy az Evangéliumra.

Másodszor a megszentelésre alkalmazzuk. A keresztség ugyanis megszentel. Az Apostol mondja: „De megmosattatok, de megszentelést nyertetek, de megigazultatok a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (1 Kor 5,11) Ennek azonban nincs hatékonysága, csak a Szentháromság segítségül hívásában. „Hiszen itt élsz közöttünk Uram, a te szent nevedet viseljük.” (Jer 14,9)

Harmadszor az ellenség elűzésére alkalmazzuk. Ezért a keresztség előtt ellene mondunk az ördögnek. „Csak nevedet hadd hívhassuk, vedd le rólunk a gyalázatot.” (Iz 4,1) Ezért ha visszatérsz a bűnökhöz, Isten nevét hiába veszed.

Negyedszer ennek a névnek a megvallására alkalmazzuk. Az Apostol mondja: „De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek?” (Róm 10,14), és ismét: „Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” (Róm 10,13) Először szájjal valljuk meg, Isten dicsőségének kinyilvánítására. „Mindenkit, aki segítségül hívja a nevemet, a dicsőségemre teremtettem.” (Iz 43,7) Tehát ha Isten csősége ellen mondasz valamit, Isten nevét hiába veszed. Másodszor cselekedettel valljuk meg, amikor olyanokat teszünk, amelyek nyilvánvalóvá teszik Isten dicsőségét. „Lássák jócselekedeteiteket és dicsőítsék Atyátokat, ki a mennyekben vagyon.” (Mt 5,16) Ellentétesen cselekszenek azok, akikről az Apostol ezt mondja: „Az Istennek nevét miattatok káromolják a pogányok között.” (Róm 2,24)

Ötödször védekezésül alkalmazzuk. „Az Úr neve erős torony, hozzá fut az igaz és biztonságban van.” (Péld 18,10) „Az én nevemben ördögöket űznek.” (Mk 16,17) „Más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kellene.” (ApCsel 4,12)

Hatodszor a cselekedet teljessé tételéhez alkalmazzuk. Az Apostol mondja: „Bármit cselekesztek szóval vagy tettel, mindent tegyetek az Úr Jézus nevében.” (Kol 3,17) „Segítségünk az Úr nevében.” (Zsolt 123,8) De mivel olykor valaki fölületesen kezd valamibe, amint abban a fogadalomban történik, amelyet nem teljesítenek, ekkor is hiába veszik az Úr nevét. Ezért mondja a Sirák-könyv: „Amit megígértél Istennek, ne késlekedj teljesíteni.” (Sir 5, 3) „Tegyetek fogadalmat az Úrnak és váltsátok valóra, mindnyájan, akik körös-körül vagytok és ajándékot hoztok.” (Zsolt 75,12) „Nem tetszik ugyanis neki a szószegő és oktalan ígéret.” (Sir 5, 3)