A salzburgi egyházmegye területén Boldog XXIII. János pápa misekönyvét továbbra is csak a Szent Péter Közösség Szent Sebestyén templomában szabad használni. Ez derül ki a salzburgi érsek, Alois Kothgasser és Siegfried Lochner plébános, bécsújhelyi militärsuperior (katonai elöljáró) nemrég lezajlott levélváltásából. Lochner atya levélben kérte a salzburgi érseket, hogy a tridenti misét évente egyszer vagy kétszer továbbra is bemutathassa a salzburgi Maria Loreto templomban, mert ezzel a szent búcsújáró hellyel és az ott élő nővérekkel nagyon meghitt kapcsolatban van, és ott öreg és beteg anyjának a misén való részvételét is lehetővé lehet tenni. (A Maria Loreto templomnak egészen a bejáratáig el lehet menni gépkocsival, míg a Szent Sebestyén templom a város gyalogos zónájában fekszik.)

Alois Kothgasser érsek 2005. december 14-én keltezett levelében ezt a kérést megtagadta, és Lochnert atyát felkérte, hogy a jövőben tekintsen el a privát celebrálástól.

Idézet Kothgasser érsek leveléből: „A Maria Loreto kolostor nővérközösséggel éppen pár napja közöltem levélben, hogyan kell a kolostor istentiszteleti rendjét a jövőben kialakítaniuk. Ezt az utasítást a nővéreknek be kell tartaniuk. Ez megfelel az Ecclesia Dei pápai komisszió utasításainak. Ennek a dokumentumnak az a célja, hogy az egyes egyházmegyékben és plébániákon a két különböző, zsinat előtti és utáni rítus egymásmellettiségének ésszerű szabályozást találjon, hogy ezáltal az eucharisztia, a szentség az egységnek és a közösségnek ne szolgálhasson újra és újra okot a feszültségekre és szakadásokra. Ebből a dokumentumból minden bizonnyal nem lehet azt levezetni, hogy minden privát kívánságnak helyt kell adni. A salzburgi egyházmegyében a kolostor közvetlen közelében fekvő Szent Sebestyén templom a zsinatelőtti V. Pius-féle rítus ünneplésének a hivatalos helye. A Maria Loreto kolostor nem számít se nyilvánosan, se privát erre kijelölt helynek. Jelenleg a nővérközösségnek csak a konventmisére van ez a rítus további intézkedésig engedélyezve, de ez is csak határidőhöz kötve. Az osztrák püspökök legutóbbi római ad limina látogatásakor felhívták a figyelmet a liturgikus előírások betartására. Így kénytelen vagyok mindennemű liturgikus privátizmusnak, mindegy melyik oldalról jön, határt szabni.”

A fenti, nem a Pius Közösséghez tartozó, egyházmegyés pap – akire tehát nem lehet az ilyen esetekben szokásos szkizma- és exkommunikációs bunkót rásütni – és az egyházmegye vezetője közötti levélváltás újfent megmutatja, milyen fontos lenne a Szentszék oldaláról ebben az ügyben a teljes jogi biztonságot visszaállítani. Jószándékú kúriai bíborosok, sőt maga a Szentatya kijelentései ma már semmit nem használnak, miként ezt az érsek válasza is igazolja. Amíg Róma Szent V. Pius „Quo primum” kezdetű bullájának érvényességét minden kétséget kizáróan újfent meg nem erősíti – ami zárt ajtók mögött már most megtörténik – addig a Sacrosanctum Concilium 4 – mely szerint minden jogilag elismert rítust, és ki merné tagadni, hogy a latin Egyházban 1965-ig általánosan használt római rítus ebbe a körbe tartozik, azonos jog és azonos tisztelet illet meg – önkényeskedő figyelmen kívül hagyása nem fog megszűnni. .. Az érsek liturgia-értelmezését élesen megvilágítja, hogy a privát bemutatott misét helytelenítendő privátizmusnak nevezi, amit groteszk módon a legutóbbi római ad limina látogatással magyaráz, ami alatt indirekt módon nyilvánvalóan a Szentatya utasításával való kapcsolatot ért.

Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy can. 899 § 1 CIC 1983 szerint minden szentmise Krisztus és az Egyház cselekedete, és can. 902 a pap kifejezett jogaként írja elő a mise egyenkénti celebrálását, ami can. 903 szerint nem tiltható meg, mert can. 904 szerint a pap legnemesebb feladatai közé tartozik a szentmiseáldozatot lehetőség szerint naponta bemutatni, amire a Szentatya 2005. április 20-i üzenetében szintén újfent felhívta a figyelmet, amikor azt mondta, hogy „a szentmise napi áhítatos bemutatása minden pap életének és küldetésének a középpontja kell legyen”.

Mindehhez csak a mostani pápa „Gott und die Welt” (Isten és a világ) című könyvéből való idézetet lehet hozzáfűzni, amely szerint szükséges lenne végre beszüntetni a liturgia 1970-ig érvényes formájának a megvetését. Azt, aki bemutatja vagy rajta részt vesz, nem szabadna tovább leprásként kezelni, hiszen addig nem lehet az Egyház jelenében bízni, amíg az Egyház maga egész múltját megveti.