Kedves Hívek!

Egészen különleges öröm számomra ez a nap, amelyen első alkalommal ebben a helyiségben, ez előtt a kis közösség előtt lehetek, hogy magukért és magukkal a szentmise-áldozatot bemutassam, mégpedig éppen a szent böjti idő kezdetén, a negyven napig tartó böjt kezdetén, mely a feltámadás ünnepére, a mi Urunk feltámadására, a szent Húsvét ünnepére készít fel bennünket.

Az Ószövetségben a negyvenes szám mindig a megszentelődés gondolatával kötődött össze, vagyis Isten valamely megnyilatkozására való előkészülettel, s ezzel az emberek Isten kegyelméből való megszentelődésére. A negyvenes szám elsőként Noé idejében bukkan fel, amikor az özönvíz negyven napig pusztított, hogy megtorolja az emberiség bűneit, majd Izrael népe vándorolt a pusztában negyven hosszú éven át. Mózes is negyven napig készült, mielőtt felment a Sinai hegyre, hogy ott Istentől a kinyilatkoztatás törvényeit átvegye. Illés próféta is pont negyven napon és negyven éjen át vándorolt Hóreb hegyére, ahol isteni jelenésben volt része. És az Újszövetségben, ahogy azt éppen a mai Evangéliumban hallottuk, a Mi Urunk Jézus Krisztus is, mielőtt nyilvános működését megkezdte volna, negyven napra vonult vissza a pusztába böjtölni.
De Jézus nemcsak böjtölni ment, hanem vezekelni is. Nem magáért, hanem érettünk. Érettünk, bűnös emberekért kellett vezekelnie a kibírhatatlan forróságban, az éjszakai dermesztő hidegben, a sivatag monoton egyhangúságában, ahol nincs semmi más, csak homok, semmi más csak tövisek és a vad állatok üvöltése. Így mondja el ezt a Szentírás; Krisztus így vezekelt érettünk. És e negyven nap után, ahogy ezt az Evangéliumban hallottuk, a sátán megkísértette az Urat, mégpedig háromféle módon. Először, mikor Jézus megéhezett, azt mondta neki; változtasd kenyérré a köveket, hogy ehessél. És az Úr a következő szavakkal utasította az ördögöt vissza: „Írva vagyon: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mely az Isten szájából származik.” Ez a megkísértés nem más, mint a test bűne, az emberek megkísértése érzékszerveik által. Az Úr ezzel az érzékiséget, az összes, érzékünk által elkövetett bűnt utasította érettünk vissza.

Másodszor a Sátán a templom tetejére vitte fel Jézust, és azt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat; mert meg van írva, hogy angyalainak parancsolt felőled, és kezeikben hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat.” Ez a gőg, a kevélység kísértése volt. Ez pedig nem más, mint a mai világ bűne; az ember ún. autonómiájának követelése. Azé az emberé, aki azt hiszi, hogy Isten nélkül élhet, hogy nem kell engedelmeskednie és alázatosnak lennie, és nem kell Isten parancsainak, a gondviselés útmutatásainak alávetnie magát. És Jézus ezt válaszolta a kísértőnek: „Megint írva vagyon: Ne kísértsd a te Uradat Istenedet.”

És a harmadik kísértésben az ördög egy magas hegy tetejére vitte Krisztust, ahonnan megmutatta neki az egész világot, és azt mondta neki: „Mindezeket neked adom, ha leborulván imádsz engem.” Ez nem más, mint az anyagiasság, a gazdagság, a hatalom kísértése. Az ember saját pénzét, részvényeit, aranyát imádja, és uralkodni akar a világon. Saját maga akar saját és a világ ura és mestere lenni. Igen, az ember isten akar lenni, ő maga akar isten lenni.

Láthatjuk, hogy ez a három megkísértés e világ, az emberiség három fő bajának, vagyis azoknak a kísértéseknek felel meg, amelyeknek az ember ki van téve. A kenyér kísértése a tulajdon test kísértése, a templom tetejéről való levetés az emberi szellem kísértésének, a harmadik az anyagiasságénak felel meg. És ezért az Egyház a böjti időben a mi háromszoros megszentelődésünkre törekszik: először is a test megkísértése ellen készít fel bennünket, hogy érzékeinket a szellem alá rendelhessük. E célból írja elő az Egyház a böjtölést. Másodszor, hogy ne földi vagyonra törekedjünk, hogy ne földi vagyont, e világ kincseit gyűjtsük, imádjuk és istenítsük, az alamizsnálkodást írja elő számunkra. És hogy megvédhessük magunkat a kevélység, a gőg kísértése ellen, az Egyház a szellem alávetésére a gyakori imádságot írja elő. E három kísértésnek felel meg a három klasszikus szerzetesi fogadalom, amelyet a laikusok is gyakorolhatnak kint a világban. A tisztaság fogadalma a test megkísértése ellen, a szegénység fogadalma e világ javainak gyűjtése és a hatalom utáni vágy ellen, az engedelmesség a szellem megkísértése, gőgünk és kevélységünk ellen véd.

Ezért, kedves hívek, ezt a negyven napos időt e szellemben kell átélnünk. Elsőként is imádkozzunk sokat, állandóan, belső, szent imádsággal. Csak azok fogják a mai világ krízisét, az Egyház krízisét, a hit krízisét, amely minden országban, minden nép életében fennáll, belső károsodás nélkül átvészelni, akik a mai időben sokat imádkoznak. Ebben a böjti időben minden napnak megvan a saját miséje, a saját liturgiája. Vegyék kezükbe tehát misekönyvüket és éljenek ebből a szellemből, tanulmányozzák minden nap ezt a szellemiséget.
Egy másik fontos dolgot is szeretnék imáikba ajánlani: imádkozzanak állhatatosan hazájukért, Magyarország megtéréséért, az Önök hazájáért. Vegyék kezükbe Rózsafüzérüket. Ausztriában elindítottuk a Rózsafüzér Keresztes Hadjáratot, amiben Ausztriának az erkölcstelenség, az istentelenség és a hitetlenség alól való megszabadulásáért harcolunk. Tegyék meg ezt Önök is saját hazájukért. Számolok vele, hogy Önök mind, akik itt összegyűltek, ezután naponta kezükbe veszik a Rózsafűzért és naponta legalább egy tizedet vagy inkább öt, tizenöt tizedet elimádkoznak hazájuk megmeneküléséért az istentelenség és erkölcstelenség járma alól.

Láttuk, hogy az Ószövetségben a negyvenes szám mindig valamilyen isteni jelenés előjele volt. Ez a negyven napos böjt pedig a feltámadáshoz vezet. Dolgozzanak e böjti idő alatt saját szellemi feltámadásukért, családjuk, a magyarországi családok, a szerzetesek, a katolikus papság és országuk feltámadásáért. Imádkozzanak népük, mint katolikus nemzet, mint Regnum Marianum feltámadásáért, ahogy ezt első szent királyuk, Szent István felépítette és örökségül magukra hagyta. Szűz Mária meg fogja Önöket hallgatni, ha ezt a keresztes hadjáratot Magyarország megtéréséért állhatatosan folytatják.

Másodsorban az imádsághoz hozzá kell jönnie a böjtölésnek. Tudjuk, hogy ebben a mai időben okosan kell a böjtöléssel bánnunk, mert sok ember idegrendszere labilissá vált, és ezeknek nem tesz jót a böjtölés, azaz nem böjtölhetnek anélkül, hogy egészségüket ne veszélyeztetnék. Labilis embereknek nem szabad nagy böjtölést tartaniuk. Mégis, Urunk maga élte elénk a böjtölést, a lemondást a sivatagban, és minden szent, az egész Egyház minden időben gyakorolta a böjtölést. Tegyenek tehát Önök is valamit: mondjanak le például a lekvárról, a kávéba tett cukorról, a kenyérről. Legalább kicsinységekről próbáljanak lemondani. Még akkor is, ha csak kis dolgokról van szó, gyakorolják a lemondást.

És az alamizsnálkodás: tudom, hogy se a maguk országa, se maguk nem gazdagok. Tudom, hogy néha még a saját megélhetésük is gondot okoz Önöknek. De az apostol azt mondta, akinek kevese van, annak a kevésből kell valamit adnia. És az evangéliumi szegény özvegy esetére emlékeztetett, akinek pár fillére volt csupán, és azt adta oda. Az Úr nem az adomány külső nagyságára, hanem a belső szándékra tekint. Istennél nem számít a külső érték, nála a belső elhatározás számít. Istennél elsősorban az odaadás mértéke számít, a szeretet mértéke az Ő Egyháza és az Ő Országa iránt.

Kedves Hívek, ebben a szent böjti időszakban vessük együtt tekintetünket megfeszített Urunkra! Nézzenek a keresztre, ami a szeretet nyelvén beszél Önökhöz! Tekintsenek ezekre az átszúrt kezekre, amelyek felfogták a bűnt. Tekintsenek ezekre az átszúrt lábakra, melyek utána mentek az elveszett báránynak. Tekintsenek erre a lehajtott főre, mely az Atya akaratában, az Atya előtti engedelmességből hajolt meg. Tekintsünk Urunk átdöfött szívére, mely a kegyelem forrása, melyből maguk, családjuk és Magyarország számára az élet folyik ki. Legyenek egyek Krisztus szeretetében. Dolgozzanak saját magukon, vessék alá akaratukat az Atya akaratának, dolgozzanak az Egyház üdvösségéért, dolgozzanak és munkálkodjanak a katolikus Magyarországért. Imádkozzanak a fájdalmas Szűzanyához, aki isteni Fiával egy a szenvedésben, aki Isteni Fiával a böjtölésben, a szenvedésben és a halálban is egyesül. Forduljanak bizalommal a Szűzanyához, aki országuk patrónája. Imádkozzák a Stabat Mater szavaival: „Sancta Mater, istud agas, crucifixi fige plagas cordi meo valide – Szűzanyám, esengve kérlek, hathatósan vésd szívembe szent Fiadnak sebeit!”

Az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Ámen.