Röviddel 1997 karácsonya előtt Jézuska egy lengyel jezsuita papot küldött a Szent X. Pius Papi Közösség varsói priorátusába, aki nem sokkal e látogatás után a Papi Közösséghez csatlakozott, majd 1998. február elején Pater Stehlin-nel rövid látogatást tett Jaidhofban. Ez az interjú ekkor készült Wesolek atyával.

1. Igen tisztelt Pater Wesolek úr, lenne szíves közölni velünk rövid életrajzát?

1945-ben születtem Byczki faluban, Lowicz (Masowien) egyházmegyében. 1967-ben beléptem a jezsuiták noviciátusába, 1976. február 14-én szenteltek pappá Varsóban. Noviciátus éveim alatt én készítettem fel az első cigánygyerekeket az első áldozásra, minek következtében mind noviciátus mind első papi éveim alatt a cigányok lelki gondozása állt tevékenységem középpontjában. 1978 novemberében a püspöki konferencia nemzeti cigány lelki gondozónak nevezett ki. Ezt a szolgálatot 1996-ig gyakoroltam. Bár szeminarista éveim óta hagyományhűnek számítottam, én is jó pár tévedést elfogadtam. Például az ökumenikus találkozókon való részvételt. Bár én is egyedül a katolikus Egyházat ismertem el az egyetlen igaz Egyháznak, de úgy véltem, hogy az ökumenikus tevékenységgel az „elszakadt testvéreket” vissza lehet téríteni. Szűz Mária segítségével azonban hamarosan felismertem tévedésemet, úgy hogy ezután teljesen felhagytam az ilyen fajta „apostolkodással”. Eleinte a liturgikus változtatásokat is ésszerűnek tartottam, de csakhamar észrevettem, hogy egyre több olyan praktikát vezetnek be, mely az ájtatosságnak és hitnek árt (pl.: állva áldozás, civil ruhás papok, koncelebráció). E dolgoktól való idegenkedésem nem maradt rejtve feletteseim előtt sem. Gyakran neveztek „lefebvristának” vagy „múzeumnak”. Helyzetem egyre elviselhetetlenebb lett. Megoldás keresése közben ismerkedtem meg a Papi Közösség írásaival, bár felhívták figyelmemet, hogy ez „szkizmatikus mozgalom”. Azt is mondták, hogy „az Egyházban” is létezik tradicionalista mozgalom, mégpedig a Péter Közösség. Így kerültem hozzájuk, ahol megismerkedtem a tridenti szentmise celebrálásával. Később Isten gondviselése a Szent X. Pius Papi Közösséghez vezetett, melynek 1997. december 17-én tagja lettem.

2. Mi késztette Önt arra, hogy a hagyományos szentmiséhez visszatérjen?

Az új liturgia celebrálása mindig újabb és újabb újításaival egyre mélyebb lelki válságba sodort. Láttam, miként tűnik el mind jobban a Legméltóságosabb Oltáriszentségben való hit, miként fogy az Isten előtti tisztelet, és annak perspektívája, hogy egykor nekem is kézbe kell majd áldoztatnom, felébresztette bennem a vágyat, hogy minél előbb elszakadhassak ettől az új misétől. Mint az Egyház szolgája látnom kellett, hogy az új mise inkább az Egyház lerombolásához, mintsem építéséhez segédkezik. A hívőknek fogalmuk sincs már az áldozatról, hitük lényegéről. A mise banális baráti ünneppé, emberek közötti találkozóvá alacsonyodott. Ezzel szemben a hagyományos szentmisét, mint hitünk nagy titkát éltem át, mint Üdvözítőnk megelevenedett áldozatát a kereszten, mely minden kegyelem forrása. És mióta visszatértem a régi miséhez, ismét tudom, miért lettem pap, és mit jelent egyáltalán a katolikus papság.

3. Miért éppen a Szent X. Papi Közösséghez és nem például a Péter Közösséghez csatlakozott?

Ez a kérdés különösen érint, hiszen a hagyományos szentmisét a Péter Közösségnél ismertem meg, és ott celebráltam magam is először a tridenti szentmisét. Sőt, tagként is jelentkeztem náluk. Mégis, egész idő alatt nem hagyott nyugton az a gondolat, hogy jó lenne legalább egyszer felkeresni a Szent X. Pius Papi Közösséget. Már sokat hallottam Pater Stehlin-ről, és szerettem volna egyszer beszélni vele. Ugyanebben az időben kaptam írásokat és könyveket, melyeket a Papi Közösség adott ki. Mindez arra késztetett, hogy összehasonlítsam a célokat, melyeket e két papi egyesülés maga elé tűzött. Egy bizalmas beszélgetés során, melyet olyan valakivel folytattam, aki mindkét közösséggel szemben „neutrálisan” viseltetett, megkaptam kételyeimre a választ: „Miért félúton megállni, miért csak félig, mért nem egészen?”
Megállapítottam – és ez a meggyőződésem a Szent X. Pius Papi Közösség varsói priorátusában tett látogatásaim során csak megerősödött bennem –, hogy a Péter Közösség vádjai nemcsak logikátlanok és teológiailag értelmetlenek a szkizmát illetően, de az ő törekvésük mindössze a régi liturgia őrzésére szorítkozik (és még itt is megenged kivételeket, mint pl. áldoztatásban való segédkezés az új mise alatt), míg a Szent X. Pius Papi Közösség az egész katolikus hagyományhoz hű akar maradni, és ezért kompromisszumok nélkül minden tévedést visszautasít, mely manapság az Egyházban feltűnik. A Péter Közösségben hiányzik a manapság még magából Rómából is hirdetett tévtanok, különösen az ökumenizmus elleni harc szelleme.
A Szent X. Pius Papi Közösséget éppen azért választottam, mert szeretem az Egyházat, és a végsőkig hű akarok maradni ehhez a mondathoz: credo in unam, sanctam, catholicam et apostolicam Ecclesiam.

4. Mit ajánl Ön az Egyház vigasztalan állapotát tekintve Ausztria és más országok tanácstalan papjainak?

Azoknak a papoknak, akik még hisznek abban, amit az Egyház tanít, azt ajánlanám, hogy térjenek vissza a hagyományos miséhez. Akkor ugyanis „saját bőrükön” élhetik meg az új mise felületességét és ürességét, mely senkit nem képes szentté tenni, mert ő maga nem szent. Ezenkívül azt tanácsolnám nekik, hogy becsületesen tanulmányozzák a Szent X. Pius Papi Közösség problematikáját, hogy ne essenek áldozatul egy felületes propagandának. Minden logikusan gondolkodó katolikus meggyőződhet róla, hogy a Szent X. Pius Papi Közösség nemcsak, hogy nem szkizmatikus, de ő a gondviselés által kiszemelt eszköz a katolikus Egyház megújítására. És ha ezért valakit üldöznek, szkizmatikusnak csúfolnak, vagy akár meg is aláznak, úgy annak jussanak eszébe Urunk szavai: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból volnátok, a világ mint övéit szeretne titeket. De mivel nem vagytok e világból valók – hiszen kiválasztottalak titeket a világból –, gyűlöl titeket a világ.” (Jn 15,18-19)