Ez a harmadik parancsa a törvénynek és helyesen. Először szívvel tartozunk Istent tisztelni: ezért van a parancs, hogy ne tiszteljünk csak egy Istent, vagyis „ne legyenek más isteneid rajtam kívül”. Másodszor szájjal; vagyis „Uradnak, Istenednek nevét ne vedd hiába”. Harmadszor cselekedettel, és ez nem más, mint: „Gondolj a szombatra és szenteld meg.” Azt akarja ui., hogy legyen egy bizonyos nap, amelyen az emberek Isten szolgálatára fordítják figyelmüket. Ennek a parancsnak öt indítéka van:

a) Először a tévedés eloszlatására adatott. A Szentlélek előre látta, hogy lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy a világ mindig volt. „Az utolsó napokban csúfondáros gúnyolódók fognak jönni, akik saját vágyaik szerint élnek, mondván: Hol van az ígéret vagy az ő eljövetele? Amióta atyáink elhunytak, minden úgy maradt, mint volt a teremtés kezdetétől. De ezek készakarva tagadják maguk előtt, hogy az ég ősidőktől fogva volt, és a föld is azóta, hogy az Isten szavára a vízből és a víz által létrejött.” (2Pét 3,3-5) Azt akarta tehát Isten, hogy őrizzünk meg egy napot megemlékezésül, hogy Isten teremtett mindent hat nap alatt, és a hetediken elpihent az új teremtmények létrehozásától. Ezt az értelmet helyezte az Úr a törvénybe, mondván: „Gondolj a szombatra és szenteld meg.”
    De a zsidók az első teremtés emlékezetét szombaton ünnepelték, Krisztus azonban – eljövén – új teremtést alkotott. Az első által az ember földi, a második által az ember mennyei lett. „Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtmény.” (Gal 6,15) Ez az új teremtmény a kegyelem által létezik és a feltámadással vette kezdetét. „Amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halottaiból, éppúgy mi is éljünk új életet. Ha ugyanis egybenőttünk vele halálának hasonlatosságában, úgy majd a feltámadásban is.” (Róm 6,4-5) És mivel a feltámadás vasárnap történt, ezért ünnepeljük ezt a napot, míg a zsidók a szombatot az első teremtés miatt.

b) Másodszor a Megváltóban való hit előkészítésére adatott. Krisztus teste ui. nem romlott meg a sírban, ezért mondja a zsoltár: „Testem békében fog nyugodni.” (15, 9) És ugyanott: „Nem adod szentedet romlásnak” (10). Azért akarta a szombatot megtartatni, hogy amint az áldozatok Krisztus halálát jelentették, úgy a szombati nyugalom testének a nyugalmát. De mi azokat az áldozatokat nem tartjuk meg: mivel tényleges és valóságos eljövetele után meg kell szűnnie az előképnek, amint a nap fölkelte után megszűnik a sötétség; megtartjuk viszont a dicsőséges Szűz tiszteletére, amelyben megmarad e napon a teljes hit Krisztus halálában.

c) Harmadszor az ígéret igazságának megerősítésére vagy kialakítására adatott. Megígérték ui. nekünk a nyugalmat. „A napon, amikor az Úr majd nyugalmat ad szenvedésed, gyötrelmed és kemény rabszolgaságod után, amelyet rád kényszerítettek” (Iz 14,3), és ugyanott „Népem békességben lakik majd otthonában biztonságos hajlékokban, gondtalan nyugalomban.” (Iz 32,18)
    Jegyezzük meg, hogy három dologtól való nyugságot várnak: a jelen élet szenvedéseitől, a kísértések zaklatásaitól és a sátán szolgaságától. „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra az én igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű; és nyugalmat találtok lelketeknek: mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,28-30) Megtudtuk pedig, hogy az Úr hat napon át tevékenykedett, és a hetediken elnyugodott: mivel előbb tökéletes művet kellett létrehozni. „Jól dolgoztam és nagy nyugalmat találtam.” (Sirák 51,35) Összehasonlíthatatlanul jobban felülmúlja ugyanis az örökkévalóság ideje az egész jelen időt, jobban, mint ezer év egy napot.

d) Negyedszer a szeretet felgyújtására adták ezt a parancsot. „A romlandó test gátolja a lelket” (Bölcs 9,15), és ezért az ember figyelme mindig az alább levő földiekre irányul, hacsak nem törekszik fölemelkedni azoktól. Ezért szükséges, hogy legyen bizonyos idő erre. Némelyek minden időben ezt csinálják: „Dicsőítem az Urat minden időben, dicsérete ajkamon marad mindig” (Zsolt 33,2), vagy amint az Apostol mondja: „Szüntelenül imádkozzatok.” (1 Tesz 5,17) És ezek szüntelenül szombatot tartanak. Egyesek az idő valamely részében teszik ezt: „Napjában hétszer zengem dicséretedet.” (Zsolt 118,164) De a többség számára, hogy ne távolodjanak el teljesen Istentől, kell, hogy legyen egy meghatározott nap, nehogy nagyon ellangyosodjék bennük Isten szeretete. „Örömedet leled akkor majd az Úrban, és fölemelheted Istenhez az arcod.” (Jób 26,26) Nem a játékra van ugyanis rendelve ez a nap, hanem az Úristen dicséretére és imádására. Ezért mondja Szent Ágoston, hogy kisebb rossz ezen a napon szántani, mint játszani.

e) Ötödször az alárendelt személyek iránti kegyesség gyakorlása végett adták ezt a parancsot. Némely magához és övéihez kíméletlen ember nem szűnik meg folyamatosan tevékenykedni a haszonért, és különösen a zsidók viselkednek így, akik a legkapzsibbak. „Tartsd meg a szombatot, hogy pihenjen szolgád és szolgálód, mint te is” (Deut 5,12-14), és utána: „Akkor hát ne dolgozz se te, se fiad, se lányod, se szolgád, se szolgálód, se ökröd, se szamarad, se semmiféle állatod, hogy szolgád és szolgálód is pihenjen, mint te magad.” Tehát az elmondottak miatt adatott az előbbi parancs. „Gondolj a szombatra és szenteld meg.”
    Mondtuk, hogy amint a zsidók a szombatot ünneplik, úgy mi keresztények a vasárnapot és más fő ünnepeket. Lássuk tehát, hogyan kell ezeket megtartani.
    Tudnunk kell, hogy nem azt mondja, őrizd meg a szombatot, hanem „gondolj a szombatra és szenteld meg”. A „szenteld meg”-t pedig kétféle módon értelmezzük. Egyszer ugyanis a szent nem más, mint tiszta. Az Apostol mondja: „De megtisztultatok, de szentek lettetek.” (1 Kor 6,11)

Másszor szentnek mondjuk az Isten tiszteletére szentelt dolgokat, mint a helyet, az időt, a ruhákat és a szent edényeket. E két módon kell tehát az ünnepeket megülni, vagyis tisztán és magunkat átadva az isteni szolgálatnak.

Ebben a parancsban tehát két dolgot kell megfontolnunk.
    Először, hogy az ünnepen mit kell kerülnünk, másodszor, hogy mit kell tennünk. Három dolgot kell kerülnünk.
    a) Először a testi munkát. „Szenteld meg a szombatot, hogy ne végezz azon szolgai munkát.” (Jer 17,22) Ezért mondja a törvény: „Ne végezzetek semmiféle szolgai munkát.” (Ex 23,25) Ám a testi munka a szolgai munka: ui. a léleké a szabad munka, mint a gondolkodás és hasonlók; amely munkában az ember nem korlátozható.
    Tudnunk kell azonban, hogy testi munkák is végezhetők szombaton négy esetben: Először a szükség miatt. Ezért mentette ki az Úr a szombaton a kalászokat tépő tanítványokat, ahogy Máté mondja (12). Másodszor az egyház érdekében. Ezért mondja az Evangéliumban ugyanott, hogy a papok mindent megtettek szombati napon, amelyek szükségesek voltak a templomban. Harmadszor a felebarát haszna miatt. Ezért gyógyította meg az Úr szombati napon az elszáradt kezű embert, és elhallgattatta az őt korholó zsidókat, példát mondva a juhról. Negyedszer a felsőbb tekintély miatt. Hiszen az Úr parancsolta meg a zsidóknak, hogy szombati napon is végezzenek körülmetélést, ahogy János mondja (7. fej.)

b) Másodszor kerülnünk kell a bűnt. „Vigyázzatok magatokra és ne hordjatok terheket szombati napon.” (Jer 17,21) Ám a bűn a lélek terhe és a rossz súly: „Mint hatalmas teher nehezedik rám.” (Zsolt 37,5) A bűn pedig szolgai cselekedet, mivel ahogy János mondja: „Aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.” (Jn 8,34) Ezért, amikor azt mondja a törvény: „Semmiféle szolgai munkát ne végezzetek azon a napon”, ezt a bűnre is lehet értelmezni. És ezért e parancs ellen cselekszik valaki, amikor szombaton vétkezik, mivel a tevékenység és a bűnelkövetés révén Istent sérti meg. „A szombatot és más ünnepeket nem viselem el.” (Iz 1,13-14) És miért? Mert „gonoszok az összejöveteleitek. Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlöli a lelkem, terhesek a számomra.”

c) Harmadszor kerülnünk kell a tétlenséget. „A tétlenkedés sok gazságra tanít.” (Sirák 33,29) Jeromos ezt írja Rusticushoz: „Mindig tégy valami jócselekedetet, hogy az ördög elfoglalva találjon.” És ezért nem jó megtartani legfeljebb csak a főünnepeket, ha másokon az embernek tétlennek kellene lennie. Ezért mondja a Makkabeusok 1. könyve (2), hogy egyes zsidókat, akik azt hitték, hogy szombaton nem védhetik magukat és az ellenség rájuk rontott, legyőzték és megölték. Így történik sokakkal, akik tétlenkednek az ünnepeken. „Nézték ellenségei és nevettek a szombatján.” (Siralmak 1,7) De így kellett tenniük amiatt, ahogy a zsidók cselekedtek. Ezért a Makkabeusok 1. könyve (2,41) azt mondja: „Az ellen, aki szombati napon megtámad bennünket, fölvesszük a harcot.”

„Gondolj a szombatra és szenteld meg.” Amint mondtuk, az ember az ünnepnapot köteles megszentelni. Azt is mondtuk, hogy a megszentelni kétféleképpen értelmezhető: mivel és hogy tiszta, és hogy Istennek szentelt. Továbbá mondtuk, hogy miktől kell ilyen napon tartózkodnunk. Most arról kell beszélnünk, hogy mikkel kell eltöltenünk: és ez három.

a) Először áldozatbemutatással. Ezért mondja a Num (28), hogy Isten megparancsolta, hogy minden nap egy bárányt, egy másikat este fel kell ajánlani, szombaton pedig az áldozatot meg kell kettőzni. És kijelenti, hogy szombaton áldozatot kell felajánlanunk Istennek, éspedig mindenből, amivel rendelkezünk. „Minden tőled jön, s azt is a te kezedből kaptuk, amit felajánlottunk neked.” (1 Krón 29,14)
    Ezért először önként fel kell ajánlanunk lelkünket, megbánván a bűnöket: „Áldozatom a bűnbánó lélek” (Zsolt 50,19), és imádkozva a jótéteményekért: „Imám szálljon feléd, mint a tömjén füstje.” (Zsolt 140,2) Az ünnepnap ugyanis azért van, hogy lelki örömünk legyen, amelyet az ima hoz létre, ezért ilyen napon növelni kell az imákat. Másodszor le kell gyöngíteni a testünket, éspedig böjtöléssel: „Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent Istennek tetsző áldozatul” (Róm 12,1); továbbá dicsérettel: „Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem” (Zsolt 49,23), ezért ilyen napon növelni kell az énekeket. Harmadszor fel kell áldoznod javaidat, éspedig alamizsnálkodással. „A jótékonyságról és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert az ilyen áldozat kedves az Istennek” (Zsid 13,16), és ilyenkor kétszer jobban, mint más napokon, mivel ekkor közös az öröm. „Küldjetek belőle azoknak is, akik nem készítettek, ez a nap ugyanis szent az Úrnak.” (Nehem 8,10)

b) Másodszor az Isten igéinek a tanulmányozásával, amint a zsidók is tették e napon. „A próféták szavát, amelyet szombatonként mindig felolvasnak.” (ApCsel 13,27) Ezért a keresztények is, akik jóságának tökéletesebbnek kell lenni, ezen a napon tartoznak prédikációkra és templomi szolgálatra összejönni. „Aki Istentől van, Isten igéit hallgatja” (Jn 8,47); továbbá hasznos dolgokról beszélni, amint az Apostol mondja: „Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre.” (Ef 4,29) Ez a két dolog hasznos ugyanis a bűnös embernek, mert jóvá változtatja a szívét. „Olyan a szavam, mint az égő tűz, mondja az Úr, és mint a sziklát szétzúzó pöröly.” (Jer 23,29)
    Ennek az ellenkezője történik még a tökéletesekben is, akik haszontalan dolgokat beszélnek vagy hallgatnak. Az Apostol szerint: „A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok és ne vétkezzetek” (1 Kor 15,33-34), és: „Szívembe rejtem szavaidat.” (Zsolt 118,11) A beszéd ugyanis egyrészről tanítja a tudatlant ugyanazon zsoltár szerint (105): „Szavad fáklya a lábam elé”. Másrészről felhevíti a langyosokat: „Az Úr szava lángra lobbantotta őt.” (Zsolt 104,19)

c) Harmadszor istentisztelet végzésével. Ez ugyanis a tökéletesek feladata. „Érjetek rá és lássátok, mily jóságos az Úr.” (Zsolt 33,9) És ez a lélek nyugalmáért történik. Amint ui. a fáradt test nyugalomra vágyik, úgy a lélek is. A lélek nyugalomhelye pedig Isten: „Légy megmentőm és menedékhelyem.” (Zsolt 30,3) „A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére. Aki ugyanis belép nyugalma országába, az abbahagy minden munkát, mint ahogy az Isten is abbahagyta a magáét.” (Zsid 4,9-10) „Belépve otthonomba, vele kipihenem magam.” (Bölcs 8,16)
    De mielőtt ehhez a nyugalomhoz eljutna a lélek, három nyugalomnak meg kell előznie. Először mentnek kell lenni a bűn zaklatásától. „De az istentelenek olyanok, mint a háborgó tenger, amely nem bír megnyugodni.” (Iz 57,20) Másodszor mentnek kell lennie a test szenvedélyeitől, mivel a test a lélek ellen, a lélek pedig a test ellen tusakodik, ahogy a galata-levél (5) mondja. Harmadszor mentnek kell lenni a világi elfoglaltságoktól. „Márta, Márta, sok mindenre gondod van és sok minden nyugtalanít.” (Lk 10,41) És akkor, ezek után a lélek szabadon megnyugszik Istenben. „Ha a szombatot gyönyörűnek nevezed, akkor boldog leszel az Úrban.” (Iz 58,13-14) Ezért a szentek mindennel felhagytak, mivel ez az az igazgyöngy, amelyet ha megtalál az ember, elrejti és afölötti örömében megy és eladja mindenét, amije van, és megveszi azt, amint a Máté-Evangélium (13) mondja. Ez a nyugalom ugyanis az örök élet és az örök gyönyörűség. „Ez a nyugalmam helye örökre: itt fogok lakni, ezt választottam ki” (Zsolt 131,14), ahova vezessen el minket is.