Jézus imája a kertben, az Úr halála a Golgotán, a feltámadás; e témákat, a keresztény hit központi üdvtitkait tárgyalta péntek délelőtt Marco Ce bíboros, Velence egykori pátriárkája, a XVI. Benedek pápa és munkatársainak tartott nagyböjti lelkigyakorlaton.

Amikor Jézus számára földi élete utolsó aktusának pillanata, a Jeruzsálembe való bevonulás elérkezett, ő, a nagy gyógyító és prédikátor, úgy döntött, hogy Messiás-létét „szigorú hallgatásba” burkolja, hogy a népet megóvja attól, hogy hamis világi reményt tápláljon – mondta Ce, aki ezután Jézus magányát és az Atya akaratába való feltétel nélküli beleegyezését emelte ki.

„A Getszemáni kertben történt szenvedés lehetővé teszi a számunkra, hogy a passió titkába belépjünk, hogy teljes értelmét megértsük: Önként vállalta a halált.” Azok a vonások, amelyek Jézus imáját a Getszemáni kertben jellemezték a „megrendítő lelki szenvedés, a totális magány, egész művének összeomlása, valamint az Atya akaratába való teljes és radikális beleegyezés” voltak.

Jézus nem arra kérte az Atyát, hogy kiüríthesse a szenvedés kelyhét. De feltétel nélkül akceptálta azt, amit az Atya elrendelni akart. „Nincs ennél emberibb ima, mint ez, és egyetlen más sem, ami ugyanakkor ennyire ‘megszenvedett’ volt” – mondta a prédikátor. „És ugyanakkor nincs egyetlen más odaadás sem, amely egy fiúnak jobban megfelelne.”

A halál, amit Jézus tökéletes szeretetéből magára vállalt, tökéletesen megvalósította az Atyának a kezdetektől elhatározott üdvtervét. Ezért jelenti ki a százados, aki Jézust meghalni látja, hogy ez az ember valóban Isten Fia volt. A százados e vallomásában már a húsvéti fény ragyog fel.

Ce bíboros ezután az asszonyoknak az üres sír láttán való óriási meglepetését tárgyalta, miközben kihangsúlyozta, hogy ugyanennek a meglepetésnek kellene minden keresztény szívében tovább élnie, még pedig életük minden napján. Pont ott, és sehol máshol található a hit gyökere.

„Ha a keresztrefeszített feltámadásában való hitünk meginog, reményünk azonnal összeomlik. Ami ezután megmarad, az a gonosz, ami a történelmen uralkodik, és mi a kétségbeesésnek vagyunk kiszolgáltatva.” A hit hiánya türelmetlenné tesz, és oda vezet, hogy a „világi messianizmusba, a sikerbe kapaszkodunk; ily módon üresítjük ki Krisztus keresztjét, amelyben egyedül van meg a feltámadás reménye”.

Végezetül a bíboros a pápát és a római kúria tagjait a keresztség kegyelmi ajándékára emlékeztette: „A keresztség döntött bennünket Krisztus halálába, és részesít bennünket feltámadásában. Ennek a kegyelemnek be kell folynia a mindennapi életbe. Annak engedelmes elfogadásában, amit Isten velünk tervez, valamint a felebarát iránti szeretetben kell kifejezésre jutnia.”