„Krisztus misztériuma” mindenekelőtt a „kereszt misztériuma”. Isten végtelen bölcsességének terveiben Jézus keresztje jelenti a megváltás megvalósítása, az emberiség újrateremtése, megújítása számára a tökéletes, teljes, végleges, örök megoldást, mely mindent elintéz. Isten a lelkek felett Jézushoz, a Megfeszítetthez való kapcsolatuk alapján fog ítélkezni. Ha egy lélek élő kapcsolatban él Jézussal, a Megfeszítettel, akkor az örök életre készíti magát, és a Szentlélek jelenléte által már a földön is része van Jézus glóriájában. És éppen ez jelenti a Jézus misztikus testében való életet.”
     „Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég.” (Jn 18,6)

Megigazulásunkhoz, megszentelődésünkhöz Jézus mindent az élet eme forrása, a Kálvárián bemutatott áldozata köré rendezett el. Megalapítja az Egyházat. Átadja papságát. Megalapítja a szentségeket, hogy a lelkek részesülhessenek az Ő Kálvárián meghozott végtelen érdemeiben. Szent Pál nem habozik kijelenteni: „Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a Megfeszítettről.” (1 Kor 2,2)
     Ámde a Kálvária eme áldozata a mi oltárainkon szentmiseáldozattá válik, mely nemcsak a kereszt áldozatát, hanem egyúttal az eucharisztia szentségét is megvalósítja, és mely minket az isteni vágóáldozatban, a megfeszített Jézusban való részesítetté tesz.
     Az Egyház, a mi Urunk misztikus teste tehát a szentmiseáldozat körül alakul ki. Ekörül él a papság, hogy ezt a misztikus testet lelkeket vonzó prédikációkkal felépítse, hogy ők a keresztség vízében megtisztuljanak, és méltóvá váljanak arra, hogy Jézus eucharisztikus áldozatából, az isteni vágóáldozatból való étkezésben részesüljenek, és így a Legszentebb Szentháromsággal egyre jobban egyesüljenek, és ezáltal az égi, örök életet már itt a földön elkezdjék.

A házassághoz a szentmiseáldozat által megkapott kegyelem szintén a kereszttől építi fel a kereszténységet, vagyis Jézus, a Megfeszített uralmát a családban és a társadalomban. A kereszténység az a társadalom, mely a kereszt, a plébániatemplom árnyékában él, mely kereszt-alakúra épült, melynek csúcsán kereszt tündöklik, mely a naponta megelevenített Kálvária oltárát rejti, ahol a lelkek kegyelemre születnek, amit a pap, ki egy második Krisztus, szolgálata által kapnak lelkükbe.

A kereszténység az a falu, az a föld, azok a falvak, azok a városok, melyek Krisztus, a Megfeszített követésében, a keresztény kegyelmi élet hatása által a szeretet törvényét betöltik.
     A kereszténység, ez Jézus Krisztus királysága. E kereszténység hivatalait betöltők „Jézus Krisztus helytartóinak” nevezik magukat, akiket az Úr azzal bízott meg, hogy az Ő törvényeinek végrehajtásáról gondoskodjanak, a Jézus Krisztusban való hitet védjék, és ezen hit elterjedését minden eszközzel az Egyházzal való teljes összhangban támogassák.

Valóban azt mondhatjuk, hogy a kereszténység összes jótettei Jézus keresztjétől és Jézustól, a Megfeszítettől származnak; ez a bűnbeesett emberiség feltámadása Jézus Krisztus vére erejének köszönhetően.
     Isten eme örök bölcsességéből kigondolt csodálatos terv nem valósulhatna meg papság nélkül, melynek különleges kegyelme a Kálvária egy és egyetlen áldozatának, az élet, a megváltás, a megszentelődés és a dicsőítés forrásának örök időkre való fenntartása.
     A papi kegyelem kisugárzása a kereszt kisugárzása. A pap tehát a mi Urunk által kivívott megújulás szívében helyezkedik el. Hatása a lelkekre és a társadalomra meghatározó. Az a pap, aki hitétől megvilágosodik, Jézus erényeivel és az Ő Lelkének adományaival eltöltődik, számos lelket tud Jézus Krisztushoz téríteni, hivatásokat tud támasztani, és egy pogány társadalmat keresztény társadalommá tud formálni.

Világos, hogy a püspök – aki a tökéletes pap – jelentős hatással tud lenni az igazi papok számának növekedésére, a szerzetesi hivatásra való bátorításra, a keresztény intézmények alakulására, a kereszténység vitalitására és a mi Urunk mindent átfogó birodalmának növekedésére. A püspökökön áll, hogy megőrizzék a csorbítatlan, megalkuvás nélküli hitet Jézus keresztjének, az Üdvösség egyetlen forrásának erejében, és ne a világ mintájára emberi eszközök keresésének rabjává váljanak egy pillanatnyilag hatásosabb apostolkodás reményében; mely világos jele annak, hogy elvesztették hitüket Jézus Krisztusban, a Megfeszítettben.

De éppen ezt éljük át évtizedek óta, ez vezetett az Egyház önrombolásához – VI. Pál pápa szavai szerint, aki maga is döntően részt vett e folyamatban.
     Ezt tette Izrael egykor, amikor Jahvét, az egyetlen Istent elhagyta, hogy kötelességét feledve a szomszédos néptörzsek hamis istenei felé forduljon, mikor e törzsek leányait feleségül vette, és ezzel azok isteneit is átvette. Izrael végül valóságosan is Isten-gyilkos lett. Dicsősége azonban egy Juda törzséből való szűztől származott, akit Isten arra választott ki, hogy Isten szülője, és ezáltal az új Izrael anyja is legyen.
     Így fordul az egyházi hivatalviselők nagy része – akik az ökumenizmussal hivatali kötelességüket sértik meg – a mi Urunk ígéretei – melyek valójában soha nem szűnnek meg beteljesedni – ellenére a hamis modern istenek felé. Ezen istenek közé nem csak a hamis vallások bálványai, hanem az istenített tévtanok is beletartoznak, úgymint az értelem, a szabadság, a demokrácia, a szocializmus és a kommunizmus bálványai.

Isten, Jézus Krisztus, a katolikus Egyház, a kereszt, a mise szent áldozata és a valóban katolikus papság nem ökumenikus, hiszen anti-ökumenikus Credot vallanak és anti-ökumenikus törvényeket követnek. Ők a királyok királyának, Jézus Krisztusnak, a Megfeszítettnek mindent átfogó uralmáért dolgoznak.

„Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség.” (Ef 4,5)