Az egyházi mozgalmak és újabb lelki közösségek pünkösdi találkozója XVI. Benedek pápával se törést, se fordulatot nem jelentett. Sokkal inkább a folytonosságot képviselte. Nyolc évvel az első hasonló találkozás után, amelyre még II. János Pál pápa alatt került sor, XVI. Benedek ezzel a gesztussal azt akarta megmutatni, hogy e mozgalmaknak az Egyház szívében biztos helyük van – függetlenül azoktól a kérdésektől, amelyeket az egyik vagy másik közösségnél még tisztázni kell.

Fordítva: e közösségek Szent Péter téren összegyűlt híveinek fontos volt, hogy a Péter utódával és a püspökökkel való összetartozásukat kifejezhessék. Idősebb egyháziak és kúriai dolgozók, akik még emlékeznek a 60-as, 70-es évekre, letekintenek a lelkes laikusok eme tarka tömegére – Pünkösd előtti szombaton e mozgalmak csaknem félmillió tagja gyűlt össze Rómában – és józanul megállapítják, hogy az Egyházban valami új növekedett ki, ami korábban nem volt. E háttér előtt kell a Vatikán ama idegenkedését szemlélni, amellyel a német katolikusok központi választmányának egyházon belüli igényeit figyeli.

Vannak olyan mozgalmak, amelyek az egyes egyházmegyékben megszerezték a mindenkori püspök bizalmát, és így a lelkipásztorkodásban is részt kapnak. Más lelki közösségek a misszióban dolgoznak vagy olyan szociális helyzetben levő emberek között, akiket a normális lelkigondozással nem lehet elérni. De hogy laikusok, egyszerűen csak azért, mert grémiumokban összegyűlnek, már az egyházmegyében is részt követelnek a kormányzásban; nos, ez Rómában nem talál megértésre.

A katolikus egyházmegyék végül is nem protestáns nemzeti egyházak, áll a vatikáni Hittani Kongregáció prefektusa, William Joseph Levada bíborosnak a német püspöki konferencia elnökéhez, Karl Lehmann bíboroshoz küldött egy a múlt év december közepén datált levelében: „Igen tisztelt bíboros úr! Ez a kongregáció figyelmes lett a német katolikusok központi választmányának ülésén 2005. április 30-án hozott határozatra, amely egyfajta rezolúcióban a német püspöki konferenciától ‘a laikusok számára az Egyház ügyeibe való több beleszólási jogot’ követelt.” A rezolúció célja, hogy a hívők képviselői testülete minden egyházi szinten (püspöki konferencia, egyházmegye, plébánia) több beleszólási jogot kapjon.

A központi választmány, folytatta Levada bíboros, követelésekor „a II. Vatikáni Zsinat határozatainak intenciójára és a hívőknek Krisztus háromszoros hivatalában való részvételéről szóló kanonikus jog kódexének (cann. 204 § 1; 208) kijelentéseire hivatkozik. Az első paragrafus bevezetőként kijelenti, hogy minden hívő a keresztség által Isten népévé vált és ezáltal ‘a maga módján Krisztus papi, prófétai és királyi hivatalában részes’. Canon 208 minden megkeresztelt egyenlőségét és méltóságát erősíti meg, és kimondja, hogy mindenki saját állapota és feladata szerint vesz részt Krisztus testének felépítésében. És Canon 127 és 119 az általános normákat tárgyalja, amelyek akkor érvényesek, ha egy egyházi vezető egyes személyeket vagy egy kollégiumot hív össze, akik bizonyos esetekben tanácsot adnak vagy szavaznak. Ebből a laikus grémiumok számára egyházmegyei vagy plébánosi szinten beleszólási jogot kiolvasni, valóban kissé eltúlzott dolog.

Ezért áll a prefektusnak Lehmann bíboroshoz intézett levelében tovább: „Az említett törvényeknek az egyházmegyei vagy plébánosi pasztoráltanácsok határozataira való alkalmazása több mint kérdéses. Az egyházi törvénykönyvben kifejezetten az áll, hogy e pasztoráltanácsoknak tanácsadó szavazati joguk van, amely a plébánost, illetve a püspököt nem kötelezi, hogy e tanácsok határozataihoz minden esetben csatlakozzon.” A Levada bíboros levelében említett pasztoráltanácsok azok a szokásos grémiumok, amelyeket a világon a plébánosok vagy a püspökök tanácsadóiként hívnak össze. Németországban eddig egyedül Regensburg püspöke hozott ilyen grémiumot össze.

A Hittani Kongregáció prefektusa levelében azt is kritizálja, hogy a központi választmány egyértelmű tanítóhivatali dokumentumokat nem vesz figyelembe. Ezért Levada bíboros levelét így zárja: „Nagyon hálás lennék, ha Ön a kongregációnak közelebbi információval szolgálna, többek között a német püspöki konferencia ez ügyben elvégzett vagy tervezett intézkedéseiről is.”

A Vatikán számára a Németországban évtizedek óta grémiumokba szervezett laikus-katolicizmus azt a benyomást kelti, hogy a katolikusok küldetését a világban egyházon belüli hatalmi kérdésekre redukálják, és ebben a II. Vatikáni Zsinat szövegeit, az egyházi jog határozatait és az apostoli körleveleket állandóan félreértelmezik. Számos német püspök tudja ezt. Érdekes lenne megtudni, hogyan fogadták ők a prefektus Lehmann bíboroshoz intézett levelét, és hogyan fognak a püspöki konferencia ez ügyben hozott intézkedései kinézni.