1. Testünk a Szentlélek temploma
Az isteni szent elhatározás egészen emberi határokba szorította a csodálatos Megtestesülés láthatóját: a földön járó Jézust. Sőt itt is nagyon rövid mércével mért. Csak harminchárom esztendővel. Vállalkozott azonban jóságosan arra, hogy Jézus munkáját, azt az istenit, igazán isteni módon folytassa tovább. A legfájdalmasabb pillanatokban, a válás fájó percei alatt ezeket mondotta Jézus tanítványainak: „Én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. … S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Ján 14,16/26).
     Íme, így be van fejezve a nagy isteni mű. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek (Szentháromság egy Isten), mintegy felosztja az ember üdvözítésének munkáját.
     Új beavatkozás már nincs. Új égi követ nem jön. Az Atya teremtett, a Fiú megváltott, a Szentlélek pedig örökké velünk marad, hogy beteljesítse lelkünkön az isteni szent akaratot.

Az apostolok visszavonultak Jézus eltávozása után és áhítattal várták a megígért Szentlelket. Pünkösd napján beteljesedett a Jézusi ígéret. Tüzes lángok jelképében alászállott a Szentlélek – és megkezdte örök kegyelmi munkáját.
     Munkájának kezdete mintegy megszállani az embert, s mint templomban székelni, s benne pazarul szórni a kegyelmeket. „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?” (1 Kor 6,19). A Szentlélek minden megkeresztelt hívő lelkébe költözködik, mint templomába, azonban a bérmálás szentségében különös módon vesszük Őt. Emiatt, úgy hisszük, hogy a bérmálás szentsége nem okvetlen szükséges az üdvösségre – azonban hanyagságból, nemtörődömségből el ne mulasszuk.

A Szentléleknek Istent megillető tisztelettel adózunk. Legméltóbb megtisztelése a Szentléleknek azonban hozzá méltó lakást, templomot rendezni be. Ne a lélek legyen itt templomi méltóságra emelve, hisz az már a Teremtő jelenlétének a temploma, hanem testünk tagjai.
     Hogy tagjaim, testem, vérem, szívem méltó temploma legyen a Szentléleknek, ahhoz nagy megszentelésükre kell törekednem. Szent Pál erre úgy törekedett, hogy „megzabolázom és rabságba vetem testemet…” (1 Kor 9,27).
     E mélységes igazságot átérző lelkek seregei suhannak el lelki szemeim előtt, Balkezükben emberi koponya, jobb kezükben szeges ostor, amellyel végigverik ártatlan testüket. Ledobják a születés adta díszöltönyüket és szőrcsuhákba, darócba takargatják mezítelenségüket. Böjttől, virrasztásoktól sápadt orcával néznek a Szentlélekre, mint a csendes, félhomályos templom sápadt örökmécsese az oltárra. Az így öltöztetett, az így gondozott test bizonyára méltó temploma volt a Szentléleknek. – És a te tagjaid?
     Tán elpuhult, elkényeztetett tagok. Kényeskedő, ínyenckedő, lakmározó nappaljaikat puha, pihés, selymes ágyakban pihenik ki. – Jó, jó, gondozd, ápold a testet, vigyázz külsejére, ruházatára, megjelenésére, hisz a társadalom kívánja, követeli a divatot és a csínt. Csak annyit kell mégis tudnod, hogy a tagok a viharban, a fegyelemben edződnek meg, s lesznek méltó temploma a Szentléleknek –, míg az elernyedt, elpuhult, elkényesedett, elszenvedélyesedett testtől elfut a Szentlélek.

2. A Szentlélek a megszentelőnk
Isten örökké tevékenykedik lelkünkért, és nekünk sem szabad csendes, nyugodt, munkátlan életet élnünk. Mikor keresem a Teremtőt, az Atyát, agyam és lelkem minden erejével kell keressem. Mikor Jézus, a Fiú nyomába lépek, keresztemmel a vállamon, minden erőm összeszedésével megyek utána. És ha a Szentlélek elfoglalja tagjaidat mint templomát, ne gondold, hogy csendes nyugalom, alvás ideje köszöntött reád. Nem. Mert még előbbeni tevékenységednél is lázasabb munka kell, hogy folyjon: az önmegszentesülés munkája. Jól mondják a keresztény tanítók, hogy a lelki élet erős lejtőn játszódik le, ahol az előrehaladás, felfelétörés örökös, éjjel-nappali erőlködéssel jár, s egy pillanattal mérhető megállás mérhetetlen lecsúszást vonhat maga után. Az önmegszentesülés munkája mind a Szentlélek részéről, mind pedig a lélek részéről történik. A Szentlélek a kegyelmeket sugározza a lélekbe, a testbe is, az ember pedig felhasználja ezeket. A Szentléleknek tulajdonítjuk tehát a kegyelmek osztogatását. Kegyelem (gratia). A kegyelem az, ami ingyen van (gratis), amit saját emberi erőnkből nem érdemelhetünk meg. Ugye, hogy ingyen, érdemünk nélkül nemcsak teremtett az Úr, de megmosott Jézus Krisztus megváltó vérében. Ingyen a szép Pater Noster, ingyen az égi Evangélium, ingyen minden isteni szó és mozdulat, melyet érdekemben tett, ingyen minden nagy ígéret, mely jóságos atyai szívéből fakad. Ingyen. Érdemem nélkül. Ez a kegyelem. És jól mondjuk magyarosan, hogy „kegyelem”, mert bizony cselekedeteimmel csak büntetést érdemeltem, és nagyon, nagyon rászorulok arra, hogy az Úr ne büntessen, hanem végtelen irgalmassága szerint kegyelmezzen. És az Úr igazán Isten a kegyelmezésben!

Vigyáz reám – kegyelem. Rajtakapat a hibázáson – kegyelem. Figyelmeztet ismerőseim, hozzátartozóim által – kegyelem. Lekésted nagy bosszúságomra arról a vonatról, mely egy-két órával később karambolba rohan – kegyelem. Dacára állandó sok rimánkodásomnak nem teljesíti anyagi kéréseimet, melyek később lelkem romlását vagy anyagi károkat zúdítottak volna rám – kegyelem. Mennyi gondolat, hogyan irtsam ki a bűnt, gyakoroljam az erényt – kegyelem. Az a csodálatos, mégis természetesnek látszó múlt, amelyen keresztülvergődtem – kegyelem. Érthetetlen utak, amelyek a hivatalba, házaséletbe vagy oltárhoz vezettek – kegyelem. Kegyelem. Kegyelem. Bármerre nézel, életed akármelyik eseményét figyeled – kegyelem és mindenben kegyelem.
     És ha te megláttad e kegyelmi folyamatban Istent, és a kegyelmeket szóró Szentlélekhez nem voltál lusta, érdemtelen, hanem belekapcsolódtál jószándékú akarattal az önmegszentesülésed e munkájába – elérted, el kellett érned a kegyelmek kegyelmét: a megszentelő kegyelmet. Mi a megszentelő kegyelem? A díszruhácska, melybe Jákob kedvencét, Józsefet öltöztette; a fehér öltöny, melyet a tékozló, de megtért fiára borított az apa, a gyűrű, melyet ujjára húzott; a menyegzős ruha, mely nélkül nem lehet az örök vendégség asztalához ülni. Mi a megszentelő kegyelem? Istennek természetfölötti jóakarata, mellyel felruházza lelkünket, amelytől mi Isten kegyeltjei, barátai, fiai leszünk.
     Érdemes mindent megtenni, hogy Isten kegyeltje legyek. Isten pedig attól, ki a tőle telhetőt megteszi, nem tagadja meg a kegyelmet.

3. A szentségek
Isten nincs kötve kegyelmei osztogatásában. Ott és akkor gyakorolja, ahol és amikor Ő jónak látja. Sokszor ott csap le ránk, amikor épp az ellenkező oldalon rohanunk. Ahogy ezt Saullal tette akkor, amidőn ő Jézus híveinek megbilincselésére ment. Reánk, ember létünkre való tekintettel azonban, mégis bizonyos eszközöket, bizonyos látható jeleket rendelt, amelyek törvényszerű használatához kötötte a biztos kegyelmet.
     Ezek a jelek, ezek a látható eszközök a szentségek. A szentségek tehát Jézus halála megváltói érdemeinek ereklyéi, emezek alkalmazásának csalhatatlan eszközei. Látható jelei a láthatatlan isteni kegyelemnek.
     Igen, ezek sem Isten miatt kellettek. Isten ezer és száz módját találta volna annak, hogyan értesítse lelkünket, s mely úton halmozza el azt kegyelmeivel. Miattunk, ember voltunk miatt kellettek azok. Ha lélek volnál, tisztán lelkieket adott volna az Úr, de test vagy, testies vagy, hát testedet elfogó és érintő dolgokat adott. Emberi tulajdonság a testiekről, az érzékelhetőkről emelkedni fel a lelkiekig, a szellemiekig. És mily megértő jósággal hajolt le emberségünk életéhez a szentségekkel. A testi élet állomásairól világít be a lelki élet utaira.
     Öt szentség az egyéni és kettő a társadalmi ember mérföldjelzője. Születés, erősödés, táplálkozás, gyógyulás a gyengélkedésből és lábadozás az egyéni élet jellegzetességei. Kormányzás és szaporodás pedig a társadalomé. Az Úr ezeknek megfelelően rendelt szentségeket. Az egyénnek: keresztség, bérmálás, oltáriszentség, bűnbánat, utolsó kenet; a társadalomnak: egyházi rend, házasság.

Sajnos, az emberek itt is szenvedélyektől vezetve, hol többet, hol kevesebbet fogadnak el. Pedig hét van az Evangélium világos tanítása szerint. Mind a hét Jézustól, Istentől rendelve lelkünk üdvösségére.
     Míg az emberek disputálnak, veszkelődnek érdekeik vagy erősebb, lazább erkölcsi felfogásuk szerint, addig íme, nyitva az ég, s az Úr hétszeres napsugáron keresztül ontja kegyelmi fényét az emberekre. Áll a véres krisztusi keresztfa, s hétszeres csatornán folyik a világmegváltó szerint a vér az üdvözülni akarókra.
     Ugye, hogy kívánod a bizonyosságot üdvösségedről – élj hát a szentségekkel. Hogy remeg a szíved a bizonytalanságtól – bizton üdvözülsz a szentségek ereje által: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül” (Mk 16,16).
     Szent Pál e szavakkal fordul Timóteushoz: „Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a prófétai szó alapján a papságra felavató kézföltétellel nyertél” (1 Tim 4,14). Én is e szavakat intézem hozzád: Ne hanyagold el a beléd öntött szentségi kegyelmeket!

Keresztség! Vagy tán volt idő, hogy szégyellted már keresztény katolikus voltodat? Újítsd meg gyakran a keresztségi fogadalmakat és őrizd annak fehér ruháját!
     Bérmálás! Krisztus katonájává avatott. Harcoltad Krisztus harcait? És jól? Hűségesen?
     Oltáriszentség! Méltó vagy ragyogó fehérségéhez?
     Gyónás! Hogy méltó légy Isten fehérségéhez!
     Egyházi rend! Mundamini qui fertis vasa Domini!!” (Iz 52,11).
     Házasság! Jól jegyezd meg, nem egyéni, hanem társadalmi szentség!

Csak ily szorgos élet után remélheted életed végső küzdelmében a szent olaj utolsó segítő erejét.
     Accipe Spiritum Sanctum!! Vedd a Szentlelket! Légy méltó temploma itt a földön, hogy isteni korona kerüljön rá az égben!