Amiként azt látjuk, hogy egy emberben egy lélek és egy test van, tagjai mégis különböznek, úgy a katolikus Egyház is egy test, de különböző tagjai vannak. A lélek pedig, amely ezt a testet élteti, a Szentlélek. Ezért a Szentlélekben való hit után felszólíttatunk, hogy higgyünk a szent katolikus Egyházban. Ezért tesszük hozzá a Hitvallásban: „Szent katolikus Egyházat.”
     Ezzel kapcsolatban tudnunk kell, hogy az Egyház nem más, mint gyülekezet. Így a katolikus Egyház sem más, mint a hívők gyülekezete, és minden egyes keresztény ennek az Egyháznak a tagja. Erről mondja Sirák könyve: „Közelítsetek hozzám tudatlanok, és gyülekezzetek össze a tudás házában.” (Sir 51,31) Ennek a szent Egyháznak négy tulajdonsága van: mivel egy, szent, katolikus vagyis egyetemes, továbbá erős és szilárd.

A) Az elsőt illetően azt kell tudnunk, hogy jóllehet a különböző eretnekek különféle szektákat eszeltek ki, mégsem tartoznak az Egyházhoz, mivel részekre oszlanak, az Egyház pedig egy. „Galambom, gyöngyöm csak egy van.” (Én 6,8) Az Egyház egysége három forrásból ered.
     Először a hit egységéből. Minden keresztény ugyanis, aki az Egyház testéből való, ugyanazt hiszi. „Mindnyájan ugyanazt mondjátok, és ne legyenek köztetek szakadások” (1 Kor 1,10), és „Egy az Isten, egy a hit, egy a keresztség.” (Ef 4,5)
     Másodszor a remény egységéből, mivel mindenki megerősödött az örök élet elérésének az egy reményében. Ezért mondja az Apostol: „Egy test és egy lélek, amiképp hivatástok egy reménységre szól.” (Ef 4,4)
     Harmadszor a szeretet egységéből, mivel mindnyájan egymáshoz vannak kötve Isten szeretetében és a kölcsönös szeretetben. „A dicsőséget, melyet nekem adtál, közöltem velük, hogy egyek legyenek, amint mi egy vagyunk.” (Jn 17,22) Ez a szeretet, ha valódi, akkor nyilvánul meg, amikor a tagok aggódnak egymásért, és amikor elviselik egymást. „Szeretetben és mindenképpen növekedjünk őhozzá, Krisztushoz, aki a fej, és akitől van az egész testnek az egybeerősítése és egybekötése, minden összekötő íz közreműködésével, minden egyes tagra mért tevékenységben, így történik azután a test növekedése a maga épülésére a szeretetben” (Ef 4,15-16); mivel bárki, aki részesült Istentől a kegyelemben, köteles felebarátjának szolgálatára lenni.
     Ezért senkinek sem kell lekicsinyelni, sem közömbösen venni az ebből az Egyházból való kivettetést és eltávolítást, mivel csak egy Egyház van, amelyben az emberek üdvözülnek, amint Noé bárkáján kívül senki sem tudott megmenekülni.

B) A másodikkal kapcsolatban tudnunk kell, hogy van más gyülekezet is, de az a gonoszoké. „Gyűlöltem a gonoszok társaságát.” (Zsolt 25,5) Ez gonosz, Krisztus Egyháza pedig szent. Az Apostol szerint: „Isten temploma szent, ti vagytok az.” (1 Kor 3,17) Ezért mondjuk: „A szent Egyházat.”

Megszentelődnek pedig e gyülekezetek hívei négy módon.
     Először, mivel, amint a templomot, amikor felszentelik, valóságosan megmossák, úgy a hívek is megmosatnak Krisztus vérével. „Szeretett minket és megmosott bennünket bűneinktől a saját vére által” (Jel 1,5); „Jézus, hogy a saját vére által megszentelje a népet, a kapun kívül szenvedett.” (Zsid 13,12)
     Másodszor a felkenés révén: mivel, amint a templomot felkenik, úgy a hívek is felkenetnek lelki kenettel, hogy szentté legyenek: különben nem lennének keresztények, Krisztus ugyanis nem más, mint Felkent. Ez a kenet pedig a Szentlélek kegyelme. „Aki felkent minket, az Isten az” (2 Kor 1,21), és „Megszentelést nyertetek a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (1 Kor 6,11)
     Harmadszor a Szentháromság bentlakása révén: az a hely ugyanis, ahol Isten lakozik, szent. Ezért mondja a Genezis: „Valóban szent ez a hely” (Ter 28,16), és „Házadat szentség illeti, Uram.” (Zsolt 92,5)
     Negyedszer Isten segítségül hívása miatt. „Te pedig itt élsz közöttünk, Uram, és a te nevedet viseljük.” (Jer 14,9)
     Óvakodnunk kell tehát, nehogy ilyen megszentelődés után bűnnel szennyezzük be lelkünket, amely Isten temploma. Az Apostol mondja: „Aki pedig az Isten templomát megrontja, megrontja az Istent.” (1 Kor 3,17)

C) A harmadikkal kapcsolatban tudnunk kell, hogy az Egyház katolikus, vagyis egyetemes. Először a hely tekintetében, hiszen jelen van az egész világon, szemben a donatistákkal. „Az egész világon magasztalják a ti hiteteket.” (Róm 1,8) „Elmenvén az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15) Amíg Istent hajdan csak Judeában ismerték, most már az egész világon.
     Ennek az Egyháznak három része van: egyik a földön, a másik az égben, a harmadik a tisztítóhelyen. Másodszor egyetemes az emberek állapota tekintetében, mivel senki sincs kizárva belőle, sem az úr, sem a szolga, sem a férfi, sem a nő. „Nincs férfi, sem nő.” (Gal 3,28)
     Harmadszor egyetemes az idő tekintetében. Némelyek ugyan azt állítják, hogy az Egyháznak bizonyos ideig kell csak fennmaradnia. De ez tévedés, mivel ez az Egyház Ábel idejében kezdődött, és fenn fog maradni egészen a világ végéig. „Íme én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.” (Mt 27,70) A világ vége után pedig megmarad a mennyben.

D) A negyedikkel kapcsolatban tudnunk kell, hogy az Egyház szilárd. A házat először akkor mondjuk szilárdnak, ha jó alapjai vannak. Ám az Egyház elsődleges alapja Krisztus. Az Apostol írja: „Más alapot senki sem vethet azon kívül, mely vettetett, mely Krisztus Jézus.” (1 Kor 3,11) A másodlagos alap pedig az apostolok és tanításuk; és ezért erős az Egyház. Innen van, hogy a Jelenések könyve (21) azt mondja, hogy a városnak tizenkét alapköve volt, és a tizenkét apostol neve volt rájuk írva. Ezért nevezzük az Egyházat apostolinak. Innen érthető az is, hogy ezen Egyház szilárdságának a jelzésére mondjuk Szent Pétert az Egyház fejének.
     Harmadszor kiviláglik a ház szilárdsága, hogy megrengetve sem lehet lerombolni. Ám az Egyházat soha nem tudták lerombolni: sem az üldözői, sőt az üldözések ideje alatt növekedett, és akik üldözték, vagy akiket üldözött, eltűntek: „Aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ráesik, szétmorzsolja azt” (Mt 21,44); sem a tévedések. Sőt, minél inkább elöntötték a tévedések, az igazság annál nyilvánvalóbbá vált: „Megbomlott elméjű, megbízhatatlan hitű emberek, ám sokra nem jutnak” (2Tim 3,8). Sem az ördögök kísértései. Az Egyház ugyanis olyan, mint a vár, ahova menekül mindenki, aki az ördög ellen harcol: „Az Úr neve olyan, mint az erős torony.” (Péld 18,10) Ezért az ördög elsősorban a lerombolására törekszik, de nem tud fölébe kerekedni, amint az Úr mondja: „És a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18), mintha azt mondaná: Harcoltak ellened, de nem győztek.

Innen van, hogy egyedül Péter Egyháza (amelynek egész Itália része lett, amikor a tanítványokat tanítani küldték) volt mindig erős a hitben, és miközben más részeken vagy egyáltalán nincs hit, vagy számos tévedéssel vegyített, Péter Egyháza mégis mind a hitben erős, mind pedig a tévedésektől tiszta. Nem csoda, hiszen az Úr ezt mondta Péternek: „Én könyörögtem érted, hogy ne fogyatkozzék hited.” (Lk 22,32)

Az Egyháznak hét ilyen szentsége van. Az első a keresztség, amely valamiféle lelki újjászületés. Amint ugyanis nem lehetséges testi élet, csak ha az ember testileg megszületik, így nem lehetséges lelki vagy kegyelmi élet, hacsak újjá nem születik az ember lelkileg. Ez a születés valósul meg a keresztség által. „Ha valaki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába.” (Jn 3,5) És tudnunk kell, hogy amint az ember csak egyszer születik, így csak egyszer keresztelkedik is. Ezért tették hozzá a szentek: „Vallok egy keresztséget.”
     A keresztségnek pedig az az ereje, hogy megtisztít minden bűntől, mind a bűn szennyétől, mind pedig a büntetéstől. Innen van, hogy semmi elégtételt nem szabnak ki a megkereszteltekre, bármilyen bűnösök voltak is, és ha a keresztség után azonnal meghalnak, közvetlenül felszállnak az örök életbe. Ezért van az is, hogy jóllehet, egyedül a papok keresztelnek hivatalból, szükség esetén mégis bárkinek szabad keresztelni, természetesen megtartva a keresztség formáját, amely a következő: „Én téged megkeresztellek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Ez a szentség Krisztus szenvedésétől veszi erejét: „Akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusban, az ő halálában keresztelkedtünk meg.” (Róm 6,3) Ezért van az, hogy amint Krisztus három napig volt a sírban, úgy történik a hármas bemerítkezés a vízbe.

A második szentség a bérmálás. Amint ugyanis azokban, akik testileg születnek, szükséges az erő a tevékenységhez, úgy a lelkileg születettek számára is szükséges a Szentlélek ereje. Ezért az apostolok is, ahhoz, hogy erősek legyenek, Krisztus mennybemenetele után vették a Szentlelket. „Ti pedig maradjatok a városban, mígnem felruháztattok erővel a magasságból.” (Lk 24,49)
     Ezt az erőt a bérmálás szentsége adja: ezért azoknak, akik a gyermekekről gondoskodnak, nagy gondot kell fordítaniok arra, hogy megbérmálkozzanak, mert a bérmálás nagy kegyelmet közvetít, és ha meghal, nagyobb dicsőséget kap a megbérmált, mint aki nem bérmálkozott, mivel az több kegyelemmel rendelkezik.

A harmadik szentség az eucharisztia. Amint ugyanis a testi életben, miután az ember megszületett és megerősödött, szüksége van táplálékra, hogy megőrizze és _ fenntartsa azt, úgy a lelki életben is, miután az erő birtokába jutott, szükséges számára a lelki táplálék, amely Krisztus teste. „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek.” (Jn 6,54) Ezért az Egyház rendelkezése szerint minden keresztény egyszer egy évben köteles magához venni Krisztus testét, méghozzá méltóképpen és tisztán, mivel ahogy az első korinthusi levél mondja: „Aki méltatlanul eszik és iszik” (11,29) – vagyis halálos bűn tudatával, amelyet nem gyónt meg, vagy nem határozta el, hogy tartózkodik tőle – „ítéletet eszik és iszik magának.”

A negyedik szentség a bűnbánat. Megtörténik ugyanis a testi életben, hogy valaki megbetegszik, és ha nem kap orvosságot, meghal, így a lelki életben is beteggé válik a bűn által: ezért szükséges az orvosság az egészség visszaszerzéséhez. És ez az a kegyelem, amelyet a bűnbánat szentsége közvetít. „Megbocsátja minden bűnödet és meggyógyítja minden gyöngeséged.” (Zsolt 102,3)
     A bűnbánat szentségében három dolognak kell meglennie. Ezek: a bánat, amely szomorúság a bűn miatt, az attól való tartózkodás elhatározásával, a bűnök maradéktalan megvallása és az elégtétel, amely a jócselekedetekkel történik.

Az ötödik szentség az utolsó kenet. Ebben az életben ugyanis sok minden akadályozza az embert, ami miatt nem képes tökéletesen elérni a bűnöktől való megtisztulást. És mivel senki sem léphet be az örök életbe, csak ha teljesen megtisztult, szükség volt másik szentségre, hogy az ember megtisztuljon a bűnöktől és megszabaduljon a betegségtől, és előkészíttessék a mennyei birodalomba való belépésre, és ez az utolsó kenet szentsége. Hogy pedig nem mindig gyógyít testileg, az azért van, mert talán az élet nem hasznos a lélek üdvének. „Beteg valaki köztetek? Hívassa el az egyház papjait, és ezek imádkozzanak fölötte, megkenvén őt olajjal az Úr nevében; és a hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr megkönnyebbíti őt, s ha bűnökben van, megbocsáttatnak neki.” (Jak 5,14-15)
     Így tehát nyilvánvaló, hogy az öt szentség által, amelyekről beszéltünk, az élet teljességét birtokoljuk. De mivel szükséges, hogy ezeket a szentségeket meghatározott szolgálattevők közvetítsék, ezért van szükség az egyházi rend szentségére, hogy az általa nyert tisztséggel ezeket a szentségeket kiosszák. Ezzel kapcsolatban nem azok életére kell figyelemmel lennünk, akik olykor rosszra hajlanak, hanem Krisztus erejére, amelytől e szentségek hatékonyságukat kapják, amelyeknek ők csak kiszolgáltatói. Az Apostol mondja: „Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait” (1 Kor 4,1), és ez a hatodik, vagyis az egyházi rend szentsége.

A hetedik szentség a házasság, amelyben ha helyesen élnek az emberek, üdvözülnek és képesek halálos bűn nélkül élni. Olykor a házastársak bocsánatos bűnbe esnek, amikor vágyuk nem terjed a házasság javain túl, de ha túlterjed azon, akkor halálos bűnbe esnek.

E hét szentség révén elnyerjük a bűnök bocsánatát. Ezért mindjárt hozzátesszük: „A bűnök bocsánatát.”
     Ezáltal adatott az apostoloknak is a bűnbocsánat hatalma. Ezért hinnünk kell, hogy az Egyház szolgái, akikre átszármazott az apostoloktól ez a hatalom, az apostolokra pedig Krisztustól, rendelkeznek az Egyházban az oldás és a kötés hatalmával, és hogy az Egyházban megvan a bűnbocsánat teljes hatalma, de fokozatosan, tudniillik a pápától más egyházi méltóságokig.

Tudnunk kell azt is, hogy nemcsak Krisztus szenvedésének az erejéből részesülünk, hanem Krisztus életének az értelméből is. És bármennyi jót tettek is az összes szentek, a szeretetben lévők részesednek abból, mivel mindnyájan egy vagyunk. „Barátja vagyok mindazoknak, akik félnek téged.” (Zsolt 118,63) Innen van, hogy aki szeretetben él, részese minden jónak, amely létrejön az egész világon; különösképpen pedig azok, akik számára különleges módon létesül valamilyen jó. Az egyik elégtételt adhat a másikért, amint nyilvánvaló ez a jótéteményekről, amelyekre több egyesület bíztat egyeseket.

Így tehát e közösség révén két dolgot nyerhetünk el: az egyik, hogy Krisztus érdeméből mindenki részesedik, a másik, hogy az egyiknek a javából r észesedik a másik is. Ezért a kiközösítettek, azáltal, hogy az Egyházon kívül vannak, elvesztik a részüket mindazon javakból, amelyek létrejönnek; ami nagyobb veszteség, mint valamilyen időleges dolog elvesztése. Van azonban más veszély is: mivel nyilvánvaló, hogy az ilyen támogatás megakadályozza az ördögöt, hogy ne tudjon bennünket kísérteni, ezért, ha kizárnak valakit az ilyen támogatásból, az ördög könnyen legyőzi azt. Innen van, hogy az ősegyházban, amikor valakit kiközösítettek, tüstént gyötörte őt az ördög testileg.