Teljes szívvel és teljes lélekkel csüngünk a katolikus Rómán, a katolikus hit őrzőjén és az ezen hit megtartásához szükséges hagyományokon, az örök Rómán, a bölcsesség és az igazság tanítóján.

Ezzel szemben elutasítjuk és mindig is elutasítottuk, hogy az új-modernista és új-protestáns tendenciájú Rómát, mely a II. Vatikáni Zsinatban és a zsinat utáni összes reformban, melyek ebből következtek, világosan előretört, kövessük. Mind ezek a reformok ténylegesen előidézték és hozzájárultak az Egyház szétrombolásához, a papság tönkretételéhez, a szentáldozat és a szentségek megsemmisítéséhez, a vallásos élet eltűnéséhez, a naturalista és teilhardista egyetemi, papszemináriumi és hittani oktatáshoz, olyan tanításhoz, mely a liberalizmusból és a protestantizmusból ered, és mely az Egyház ünnepélyes tanítóhivatala által már számtalan esetben elítéltetett.

Egyetlen auktoritás, még maga a legfelsőbb hierarchia sem kényszeríthet bennünket arra, hogy hitünket, ahogy azt az Egyház tanítóhivatala 19 századon keresztül világosan megfogalmazta és kihirdette, feladjuk vagy megrövidítsük.

Szent Pál mondja: „De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen!” (Gal 1,8) Nem ez az, amit korunkban a Szentatya emlékezetünkbe idéz? És ha szavai és tettei között bizonyos eltérés mutatkozik, mint például a dikasztérium ügyében, akkor mi azt választjuk, amit a múltban mindig tanítottak, és süketek leszünk az Egyház romboló újításaival szemben.
     Nem lehet a „lex orandi” (liturgia) területén mélyreható változásokat bevezetni anélkül, hogy a „lex credendi” (hittan) ne változna meg. Az új mise új katekizmusnak, új papságnak, új szemináriumoknak, új egyetemeknek, egy karizmatikus, pentokostalikus Egyháznak felel meg, csupa olyan dolognak, mely minden idők igazhitűségének és tanítóhivatalának ellentmond.
      Mivel ez a reform a liberalizmusból és a modernizmusból ered, teljesen át van itatva méreggel; eretnekségből származik, még akkor is, ha nem minden cselekedete direkt eretnek! Ezért lehetetlen minden éber és hű katolikus számára e reformokat elfogadni, és magát bármely módon ezeknek alávetni.

Az Egyházzal és a katolikus tannal szembeni hűség egyetlen módja üdvösségünk érdekében a reform elfogadásának kategorikus visszautasításából áll. Ezért folytatjuk a papi képzés terén tovább művünket mindennemű keserűség, rebellió, neheztelés nélkül minden idők tanítóhivatalának égisze alatt, azzal a meggyőződéssel, hogy ezzel a katolikus Anyaszentegyháznak, a pápának és a jövő generációinak nem tudunk nagyobb szolgálatot tenni.

Ezért ragaszkodunk szilárdan mindahhoz, amit az Egyház minden időben, és a zsinat modernista befolyása előtt, hitt és a gyakorlatban praktizált: az erkölcstanban, a kultuszban, a katekizmus-oktatásban, a papképzésben, az egyházi intézményekben és mindenben, ami a könyvekben törvénybe lett foglalva; így várunk arra, hogy a tradíció igaz fénye elűzze azt a sötétséget, mely az örök Róma egét jelenleg elhomályosítja.

Miközben mi Isten kegyelmével és a Boldogságos Szűz Mária, Szent József, Szent X. Pius pápa segítségével így cselekszünk, meg vagyunk győződve arról, hogy a római katolikus Egyházhoz valamint Péter minden utódjához hűek maradunk, és így a „fidelis dispensatores mysteriorum Domini Nostri Jesu Christi in Spiritu Sancto” (a mi Urunk Jézus Krisztus titkainak hűséges gondnoka a Szentlélekben) vagyunk.

Amen.