A legfontosabb, ami szükséges a keresztény számára, az a hit, amely nélkül senkit nem mondunk keresztény hívőnek. A hit pedig négy jót idéz elő.

Először, hogy a hit által a lélek Istenhez kötődik: a hit révén ui. a keresztény lélek mintegy valamiféle frigyre lép Istennel: „Eljegyezlek téged magamnak a hitben.” (Oz 2,20) Innen van, hogy amikor az embert megkeresztelik, először hitvallást tesz, amikor azt kérdezik tőle: „Hiszel-e Istenben?”, mivel a keresztség a hit első szentsége. Ezért mondja az Úr: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.” (Mk 16,16) A keresztség ui. hit nélkül nem használ. Ezért tudnunk kell, hogy Isten senkit sem fogad el hit nélkül: „Hit nélkül pedig lehetetlen tetszeni Istennek.” (Zsid 11,6) Ezért mondja Szent Ágoston a római levél ezen mondatáról: „Mindaz, ami nem hitből van, bűn.” (Róm 14,23): „Ahol nincs meg az örök és változatlan igazság ismerete, hamis az erény, még a legbölcsebb emberben is.”

Másodszor, mivel a hit által veszi kezdetét bennünk az örök élet. Az örök élet ui. nem más, mint Isten ismerete, ezért mondja az Úr: „Ez az örök élet, hogy megismerjenek Téged, egyedül igaz Istent.” (Jn 17,3) Ez az Isten-ismeret pedig itt kezdődik, a hit által, de tökéletessé a jövő életben válik, amelyben úgy ismerjük meg őt, amint van. Ezért mondja a Zsidó levél: „A hit a reménylendő dolgok lényege.” (Zsid 11,1) Senki sem juthat el tehát a boldogságra, amely Isten igaz ismerete, hacsak előbb meg nem ismeri a hit által: „Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek.” (Jn 20, 29)

Harmadszor, mivel a hit irányítja a jelen életet. Ahhoz ui., hogy az ember helyesen éljen, meg kell ismernie mindazt, ami a helyes élethez szükséges. Ám ha a helyes élethez szükséges dolgokat tanulás révén kellene megszereznie, akkor vagy nem tudna hozzájutni, vagy csak hosszú idő után. A hit azonban a helyes élethez minden szükségesre megtanít. Tanítja ui., hogy egy Isten van, aki a jók jutalmazója és a rosszak megbüntetője, hogy van másvilág és hasonlókat, amelyek révén elégséges ösztönzést kapunk arra, hogy tegyük a jót és kerüljük a rosszat. „Az én igazam a hitből él” (Hab 2,4), és ez nyilvánvaló, hiszen Krisztus eljövetele előtt egyetlen filozófus minden erőfeszítése ellenére sem tudott meg annyit Istenről és az örök élethez szükséges dolgokról, mint amennyit Krisztus eljövetele után tud egy anyóka a hit által. Ezért mondja Izajás: „Be van töltve a föld az Úr tudásával.” (Iz 11,9)

Negyedszer, mivel a hit az, amellyel legyőzzük a kísértést: „A szentek, mivel hittek, győztek le országokat.” (Zsid 11,33) És ez nyilvánvaló, mivel minden kísértés vagy az ördögtől, vagy a világtól, vagy a testtől ered. Az ördög ui. megkísért, hogy ne engedelmeskedj Istennek, se alá ne vesd magad neki. És ezt a hit elhárítja. A hit által ui. megtudjuk, hogy ő az ura mindennek és ezért neki engedelmeskedni kell. „Ellenségtek, az ördög körüljár, keresvén, akit elnyeljen: álljatok neki ellen erős hitte1.” (1 Pét 5,8)
     A világ pedig vagy jólétre csábítással vagy balsorssal való ijesztgetéssel kísért. De ezeket legyőzzük a hit által, amely azt eredményezi, hogy higgyünk egy ennél jobb másik életben, ezért ennek a világnak a jólétét megvetjük: „Ez a győzelem, mely meggyőzi a világot, a mi hitünk.” (1 Jn 5,4) Nem félünk a balsorstól sem, mivel arra tanít bennünket, hogy higgyünk egy nagyobb rosszban, ti. a pokolban.
     A test pedig a jelen élet pillanatnyi örömeire csábítva kísért bennünket. De a hit megmutatja nekünk, hogy ezek által, ha hozzájuk helytelenül ragaszkodunk, az örök gyönyörűséget veszítjük el: „Mindezekhez fogjátok a hit pajzsát.” (Ef 6,16)
     Így tehát nyilvánvaló, hogy nagyon hasznos hittel rendelkezni.

De azt mondja valaki: Ostobaság hinni azt, amit nem látunk, nem kell hinni azokat, amelyek nem láthatóak.
     Ezt felelem. Azt kell mondanunk, hogy ezt a kételyt először értelmünk tökéletlensége szünteti meg: ui., ha az ember képes lenne tökéletesen, a maga erejéből megismerni minden láthatót és láthatatlant, ostobaság lenne hinni azt, amit nem látunk, de a mi megismerésünk annyira esendő, hogy egyetlen filozófus sem volt képes soha tökéletesen kifürkészni egyetlen légy természetét. Azt olvassuk, hogy egy filozófus harminc évig magányba vonult, hogy megismerje a méh természetét. Ha tehát értelmünk ennyire erőtlen, nemde ostobaság lenne csak azt hinni el Istenről, amit az ember a maga erejéből képes megismerni? Ezért ez ellen mondja Jób: „Lám, nagy az Isten, fölülmúlja tudásunkat.” (Jób 36,26)

Másodszor azt lehet felelni: ha egy tanítómester valamit elmond saját tudományában és egy paraszt azt mondja, hogy nem úgy van, ahogy a mester tanítja, azért, mert ő nem érti, sokan gondolnák ostobának ezt a parasztot. A helyzet pedig az, hogy az angyal értelme jobban fölülmúlja a legjobb filozófus értelmét, amint a legjobb filozófus értelme a paraszt értelmét. Ezért ostoba a filozófus, ha nem akarja hinni azokat, amiket az angyalok mondanak, és még inkább, ha nem akarja hinni azokat, amiket Isten mond. Ezekkel szemben mondja a Sirák: „Sok olyat mutattam neked, amelyek az emberek érzékét felülmúlják.” (Sir 3,25)

Harmadszor azt lehet felelni, hogyha az ember csak azt akarná hinni, amit megismer, bizonnyal nem élhetne ebben a világban. Hogyan élhetne ugyanis valaki, ha nem hinne másnak? Hogyan hihetné, hogy ez volt az apja? És ezért szükséges, hogy az ember elhiggye másnak mindazt, amit a maga erejéből nem képes megismerni. De senkinek sem kell úgy hinni, mint Istennek. Ezért akik nem hiszik a hit kijelentéseit, nem bölcsek, hanem ostobák és gőgösek, ahogy az Apostol mondja: „Felfuvalkodott és semmit sem ért.” (1 Tim 6,4) Ezért mondta: „Tudom, kinek hittem és biztos vagyok benne.” (2 Tim 1,12) „Akik Istent félitek, benne higgyetek.” (Sir 2,8)

Azt is lehet válaszolni, hogy Isten beigazolja, hogy mindaz, amit a hit tanít, igaz. Ha ui. a király a saját pecsétjével lepecsételt leveleket küldene, senki sem merészelné azt mondani, hogy ezek a levelek nem a király akaratából keletkeztek. Nyilvánvaló pedig, hogy mindaz, amit a szentek hittek és ránk hagyományoztak Krisztus hitéből, le van pecsételve Isten pecsétjével, amely pecsétet azok a tettek jelentik, amelyeket egyetlen teremtmény sem tud véghezvinni. És ezek a csodák, amelyekkel Krisztus megerősítette az apostolok és a szentek mondásait.

Ha azt mondanád, hogy csodát senki sem látott megvalósulni, erre ezt felelem. Igaz ugyan, hogy az egész világ bálványokat tisztelt és Krisztus hitét üldözte, ahogy a pogányok történetei is tanítják, de egyszer csak mind Krisztushoz tértek, mind a bölcsek, mind az előkelők, mind a gazdagok, mind a hatalmasok, mind a nagyok az egyszerű, a szegény és kicsi Krisztus-hirdetőknek a prédikációjára. Ez tehát vagy csodálatos tény vagy nem. Ha csodálatos, fogadd el az állítást. Ha nem, azt mondom, hogy nem létezhetett nagyobb csoda, mint hogy az egész világ csodák nélkül megtérjen. Tehát nem keresünk mást.
     Így hát senki sem kételkedhet a hit felől, hanem hinnie kell azokat, amik a hithez tartoznak, sokkal inkább, mint azokat, amiket lát, mivel az ember látása tévedhet, de Isten tudása sohasem csalatkozik.