(…) Önök előtt is ismeretes, hogy szerencsétlen módon még a tradicionalisták között is léteznek bizonyos tőlünk eltérő tendenciák. Vannak emberek, akik azt állítják: „Nincs pápa, mivel egy pápa, aki ökumenista nem pápa többé.” Én a magam részéről az ilyen állásponttal nem értek egyet. Nekem az a véleményem, hogy a pápa téved. Ezt az ő elődei mondják, X. Pius pápa, XI. Pius pápa, nem én. Én csak összehasonlítom a szövegeket és a tanításokat, ez minden, nem én ítélem meg a pápát, a hagyomány teszi ezt meg. Ugyanígy volt Honorius pápa idejében is, akit az eretnekség támogatása miatt ugyan utólag elítéltek; azt azonban nem mondták, bár az eretnekséget segítette, hogy ő eretnek, nem pápa többé.

Úgy gondolom, hogy szerencsétlenségünkre egészen rettenetes időben élünk. Leírtam Önöknek az ördögi terv megszületését, mely liberalizmusával és Isten elleni lázadásával a világot lerohanta, s mely mostanra már az Egyházban is sikert ér el, egészen a legmagasabb pontokig, miként ezt a Boldogságos Szűzanya Fatimában és La Salette-ben már előre megmondta: „Egy napon Róma elveszíti a hitet.” Nem azt mondta, hogy a pápa előbb vagy utóbb elveszti a hitet, hanem hogy Róma fogja a hitet elveszteni. Kétségtelen, hogy Róma mindezektől a modern tévtanoktól körül van véve, el van árasztva, de emiatt azt mondani, hogy nincs pápa többé, ezzel én nem érthetek egyet.

Emiatt néhány pap elhagyott bennünket és azt mondta nekünk: „Mi nem értünk többé magukkal egyet, mert számunkra nincs többé pápa”. De ez az út szkizmába vezet. Azért, mert az auktoritás nem jó, semmilyen auktoritást nem ismernek el. Ha egy családapa nem viselkedik helyesen, mert gyermekeitől olyan dolgokat követel, melyek nem megengedettek, attól még semmiképpen nem szűnik meg családapa lenni, nem olyan, mintha nem létezne többé.
      Ugyanez érvényes a mi esetünkre is. Azért, mert a pápa az eretnekséget támogatja – feltehetően nem önként, én nem ítélem meg őt, de a tények fennállnak – még nem lehet azt mondani, hogy ő nem pápa.

Az utolsó pápák óta az Egyház helyzete katasztrofális. Mindenki látja ezt, tudja ezt, maguk a pápák is tudatában vannak ennek. Már VI. Pál pápa ezt mondta: „Mi azt gondoltuk, hogy a zsinat az Egyház nagyobb kibontakozásának elindítója lesz; de azt kell megállapítanunk, hogy az ördög, a Sátán füstje betört az Egyházba, és hogy éppen fordítva mindez katasztrófához fog vezetni.”
     Ez az egyik ok, ami miatt néhányan elhagytak bennünket, a másik – meg lehet érteni – pedig, hogy sokan elfáradtak ebben a harcban. Állandóan távol lenni az egyházi auktoritástól, mindenütt kudarcot vallani, a püspököktől elűzve lenni, így tovább létezni nem lehet többé. Ezért csatlakoztak inkább a progresszistákhoz, az új misét olvassák, a reverendát levetették.

Én a magam részéről azt mondom: nem. Mi szilárdan ragaszkodunk a pápához, és ragaszkodunk a miséhez, vagyis mindkettőhöz. Egyesek ezt mondják nekem: „De ne, ejtse el a pápát, ő nem pápa többé.” Én ezt felelem: „De igen, én ragaszkodom a pápához.” Mások ezt mondják: „De hagyja a misét, mikor a pápa ezt akarja.” „Nem, én a miséhez is ragaszkodom.”

Miért? Mert biztos vagyok abban, hogy a pápa és a mise mélységesen összetartoznak. (…)