Sugallja nekem a Szentlélek Úristen, amit Önnek írnom kell. Hogy állhatatos maradjon a jámborságban, csak néhány szilárd és termékeny elvet kell mélyen begyökereztetnie lelkébe. Az első, amit ajánlok, Szent Pálnak gondolata: „Az Istent szeretőknek minden javukra szolgál.” (Róm 8,28) Valóban. Mert Isten a rosszból is jót tud teremteni. S kiknek javára tenné azt, ha nem azoknak, akik ma¬gukat fenntartás nélkül föláldozták neki? Még a bűnök is, amelyektől a jó Isten óvjon, javukra válnak az övéinek az isteni Gondviselés különös kegyelme folytán. Dávid sohasem merült volna annyira az alázatosságba, ha nem vétkezett volna. Magdolna nem szerette volna annyira az Üdvözítőt, ha oly sok bűne meg nem bocsáttatott volna, s az Úr Jézus nem bocsátotta volna meg Magdolna bűneit, ha el nem követte volna. Lássa, leányom, az irgalom nagy Mesterét: nyomorúságunkat kegyelemmé változtatja, orvosságot készít bűneink mérgéből. Mondja tehát, kérem, nem ugyanazt teszi-e a szenvedéssel, csapással és üldöztetései, amely minket ér? Azért, ha néha baj éri bárhonnan is, nyugtassa meg a lelkét azzal, hogy ha igazán szereti Istent, minden jóra fordul. S noha nem látja az utat-módot, miként a jó fordulat beálljon, legyen meggyőződve, hogy mégis megjön. Ha a jó Isten a gyalázat sarát dobja a szemére, azért teszi, hogy megadja a világos látást, s Önt kizárólag megtisztelje. S ha Isten megengedi, hogy elessék, mint Szent Pál, akit a földre vetett, azért történik, hogy Önt a dicsőség magaslatába emelje.

A második irányelv annak meggondolása, hogy Isten az Ön atyja. Ha nem az volna, nem parancsolná azt a megszólítást: Miatyánk, ki vagy a mennyekben. S mitől félne, mikor olyan atyának leánya, kinek akarata ellenére egyetlen haja szála nem hullik le a fejéről? Csodálatos, hogy mint ilyen atyának gyermekei még másra is gondolunk vagy gondolhatunk, mint hogy az Atyát szeressük és szolgáljuk. Gondoskodjék önmagáról és családjáról annyira, amennyire ő akarja, de ne több gonddal. S meglátja, akkor neki lesz gondja Önökre. „Gondolj rám – mondta az Úr Sziénai Szent Katalinnak – s akkor én is gondolok rád.” Atyám, a te gondviselésed kormányoz mindent – mondja a bölcs. (Bölcs 14,3)

Harmadik vezérgondolata legyen az, amit maga az Úr mondott az apostoloknak: Volt-e valami fogyatkozástok? Lássa, kedves leányom, az Úr elküldötte az apostolokat mindenféle pénz, vándorbot, saru és táska nélkül, egyetlen ruhában. S azután megkérdezte őket: „Mikor erszény, tarisznya és saru nélkül küldtelek titeket, szenvedtetek-e hiányt valamiben? Semmiben – felelték.” (Luk 22,35) Én is kérdem Önt, kedves leányom, mikor megpróbáltatások érték még abban az időben is, mikor nem bízott annyira a jó Istenben, elveszett-e a keserűségben? Ön azt fogja válaszolni: nem. Miért nem bízhatnék tehát, hogy egyéb kellemetlenségektől is szabadulni fog? Isten eleddig nem hagyta el, miért hagyná el ezentúl, mikor most már inkább akar Istené lenni, mint azelőtt? Ne féljen tehát a világi bajoktól, mert talán nem is érik, s ha érik is, Isten minden körülmények között megsegíti.

Az Úr azt parancsolta Szent Péternek, hogy a vízen járjon. Péter látva a szelet és a vihart, félt, s a félelem miatt elmerülni kezdett Segítségért kiáltott az Úrhoz, aki azt válaszolta: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” (Mt 14,31) S kezét kinyújtván megfogá Pétert. Mikor az Úr Önt a megpróbáltatások hullámain járatja, ne kételkedjék és ne féljen. Isten Önnel van. Járjon bátran, és az Úr megmenti.

A negyedik fő gondolat az örökkévalóság. Mit érdekelhet, hogy mi történik velem a mulandó világban? A fő, hogy az örökkévalóságban Isten dicsőségében legyen részem. Leányom, az örökkévalóság felé megyünk. Egyik lábunkkal már benne vagyunk. Ha ott boldogok leszünk, mit törődünk néhány futó pillanat kellemetlenségeivel? Ha tudjuk, hogy két-három napi szenvedés mily határtalan örömet szerez az égben, lehetséges-e, hogy azt készségesen el ne szenvedjük? Végre is, kedves leányom, minden mulandóság, ami nincs az örökkévalóságért.

Az ötödik gondolat az apostol nyilatkozata: „Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével.” (Gal 6,14). Vésse szívébe a megfeszített Úr Jézust, s minden keresztet a földön rózsának fog nézni. Akik a mi fejedelmünk, Jézus Krisztus töviskoronáját hordják s a tövisek szúrását érzik, más szúrást nem éreznek.

Valóban, kedves leányom, semmi a kerek világon nem teremthet oly mélységes megnyugvást, mint a gyakori tekintet az Úr Jézusra az ő szenvedései közt, amelyek születésétől a haláláig érték. Találunk köztük annyi megvetést, rágalmat, szegénységet és ínséget, elhagyatottságot, kínt, gyötrelmet, mezítelenséget, bántalmat és a keserűség minden más nemét, hogy azokkal összemérve a mi bajainkat, belátjuk, mennyire nincs igazunk, ha csapásnak, kínnak és gyalázatnak nevezzük azokat a jelentéktelen kicsinységeket, amelyek minket érnek, vagy ha erőlködve tűrünk, holott egy csepp szerénység elégséges hozzá, hogy türelmesen viseljük apró bajainkat.

Jól ismerem az Ön lelki állapotát Mintha csak állandóan magam előtt látnám a szomorúság, ijedtség és nyugtalanság apró indulataival, amelyek folyton zaklatják, mert lelke még nem gyökerezik eléggé mélyen a kereszt szeretetében és az isteni akaratra való hagyatkozásban. Kedves leányom, az a szív, mely nagyon szereti és becsüli a keresztrefeszített Úr Jézust, az szereti az isteni Megváltó halálát, kínjait, gyötrelmeit, gyalázatát, szégyenét, szegénységét, éhségét, szomjúságát, megvettetését, s amikor ezekből neki is kijut csekélyke rész, akkor ujjong örömében és szeretettel öleli azt magához.

Tehát mindennap elmélkedjék a megváltás szenvedéseit viselő Úr Jézusról – nem csak imádság közben, hanem külön, pl. séta közben is –, fontolja meg, mily szerencse az ő szenvedéseiben részt vehetni.
     Gondolkodjék róla, mily alkalmakkor juthat e nagy szerencséhez: kiváltképp olyankor, mikor kívánságaiban, még legjogosabb kívánságaiban is megtagadhatja magát. Elmélkedés után az Úr szent keresztje és szenvedése iránti égő szeretettel kiáltson föl Szent András apostollal: Ó szent kereszt, melyet az én Üdvözítőm annyira szeretett, mikor veszesz föl karjaidra?

Nézze leányom, mi túlságosan kényesek vagyunk, s szívesen nevezzük már szegénységnek azt az állapotot, amikor sem éhséget, sem hideget, sem gyalázatot nem szenvedünk, hanem csak apró kellemetlenségek torlódnak szándékaink útjába.
     Amikor majd viszontlátjuk egymást, figyelmeztessen, hogy beszéljek majd az Ön jó szívének túlságos érzékenységéről és kényességéről, mert a lelki béke és megnyugvás elérése céljából Önnek nagy szüksége van rá, hogy ezekből kigyógyuljon, s helyes fogalmat alkosson magának az örökkévalóságról, mert aki erre gyakran gondol, keveset törődik a halandó élet három-négy percének bajaival.