Előszó 2006. Dr. Ouweneel írása előtt álljon itt egy beszámoló a pápának volt diákjaival történt ezévi (2006-os) castelgandolfoi találkozásáról (e találkozások 1979 óta kerülnek évente megrendezésre), ahogy erről a kath.net szeptember 4-én beszámolt:      „A beszélgetések középpontjában az evolucionista teória, a teremtés teológiája és az értelem állott. Schönborn bíboros, bécsi érsek ‘hit, értelem és tudomány’ címmel tartott referátumot. … A bécsi érsek világosan leszögezte, hogy a katolikus Egyház elutasítja a ‘kreationizmust’, a teremtéshitet, amely a bibliai teremtésről szóló beszámoló szószerinti interpretálásából indul ki. Ratzinger bíboros 1999 novemberében a Sorbonne-n tartott előadásában azt mondta, hogy a központi kérdés az, hogy minden dolgok kezdetén az értelem és a racionalizmus áll-e vagy a véletlen és a szükségszerűség, vagyis az irracionalizmus. A kereszténység és filozófiája meg van róla győződve, hogy minden dolgok kezdetén ‘az értelem teremtő ereje áll’.” Mindezek után logikus feltenni a kérdést, ha a katolikus Egyház mai képviselői többé nem hisznek a Biblia első – mondjuk 10 oldalában – (azaz azok közé tartoznak, akik azt hirdetik, hogy a világ létrejöttében ugyan Isten tette meg az első lépést, de utána az evolúcióra bízta a többit, és akiket Quweneel „a két szék között a földre esetteknek” nevez), akkor miért csodálkoznak, ha mások a többi többszázban sem hisznek? Hiszen ha elvetem 10 oldal szószerinti értelmezését, ezek után ki vagy mi dönti el, hogy a többit hogyan – szó szerint vagy csak jelképesen – kell-e értelmeznem. Vagy a világnak „egy hirtelen teremtő aktussal” való létrejötte kevésbé tudományos, azaz – szerintük – hihető, mint az, hogy Isten emberré lett, hogy szenvedett és meghalt érettünk, hogy feltámadott és tanítványainak láttára felment a mennybe? És hogy onnan vissza is fog jönni ítélni eleveneket és holtakat? De addig is az Oltáriszentségben valóságosan is állandóan jelen, azaz itt a földön köztünk van? Ezek mind „tudományosabbak”, inkább megfelelnek az „értelemnek”, mint az, hogy a mindenható, minden emberi elképzelést felülmúló Isten hat nap alatt megteremtette a világot? „Amit az ember képes felfogni vagy kigondolni, kisebb magánál Istennél”, mondta Aquinói Szent Tamás Isten első parancsáról szóló értekezésében.      Dr. Ouweneel nagyon találóan teszi fel a költői kérdést: „Mert ugyan miféle Isten az, Aki a teremtés legfőbb céljául az ember megalkotását tűzte ki, de Akinek évmilliárdokra volt szüksége ahhoz, hogy őt előhozza, mégpedig halállal és pusztulással teljes úton, amelyen a lét kemény harcában csak a legerősebbek maradtak fenn, olyan úton, amely telve van kudarcokkal és zsákutcákkal, amelyet ezrével szegélyeznek a kihalt (‘nem sikerült’) fajok, míg végül ennyi viszontagság után elérkezett céljához, az emberhez? Vajon ez lenne a Biblia Istene?” Vagyis minden probléma – a teremtés problémája is – egyetlen kérdésre vezethető vissza: az Istenben való igazi, alázatos hitre, miközben a benne való őszinte hit magában foglalja az Ő szavában, kinyilatkoztatott igéjében, vagyis a Szentírásban való hitet is. Mindezeket végiggondolva, egy keresztény számára az sem lehet kétséges, hogy akármekkora is a világegyetem, és akármilyen piciny is ebben az univerzumban a föld, és akármennyire is a föld forog a nap körül, az univerzumnak Istentől, azaz a Teremtőtől elrendelt középpontja igenis a Föld. Hiszen Isten Fia e földnek lett a lakója, az e földön élő teremtményekért halt meg, ezeket váltotta meg.      A természettudomány, amely naponta változtatja állításait, és csak ilyet mondhat magáról: „a tudomány mai állása szerint”, szerintem nagyon fog csodálkozni, amikor az Utolsó Ítéletkor megláthat valamit a világegyetemről. Akármit is mutatnak ki a kísérletek, az óriási műszerek, a dolgok, azaz az emberi lét, lényegét tekintve mégis „a Nap forog a Föld körül”.      A katolikus Egyház mai képviselői – úgy tűnik – legjobban nem Isten ítélőszékétől, mégcsak nem is a tudományos világ egészétől, hanem a médiától, illetve a tudományos világ azon részétől félnek, akik a médiát szinte egyedül uralják. Dr. Willem J. Ouweneel Hollandiában született 1944-ben. Biológiát tanult az utrechti egyetemen. Disszertációját a muslicák (drosophila) fejlődéséről ás öröklődéséről írta. Jelenleg (1976-os adat) a Holland Királyi Tudományos Akadémia megbízásából Utrechtben folytat kutatásokat az öröklődés területén. Eddig több mint 20 tudományos értekezése jelent meg. A tudomány mellett intenzív kutatója a Szentírásnak. Kül- és belföldön sokfelé tart a Bibliával kapcsolatos előadásokat s eddig több bibliamagyarázatot is kiadott. Több előadássorozatot tartott – különösen diákok számára – a teremtés és evolúció kérdéséről, ezek négy könyvben meg is jelentek. Ne hagyj magadnak semmit bebeszélni Ez a kis füzet kiváltképpen azoknak a fiataloknak szól, akik szembekerültek egy nehéz problémával, ti. azzal a kérdéssel: „Mi az igazság tulajdonképpen: a világot Isten teremtette-e, vagy evolúció (lassú, fokozatos fejlődés) útján állt az elő?” Valóban fontos kérdés ez. Te magad még nem találkoztál vele? Otthon, a családban, hittanórán, konfirmációi oktatáson, keresztény összejöveteleken gyermekkorod óta azt hallod, hogy mindent Isten teremtett: Ö alkotta a földet, a növényeket, az állatokat és az embereket egyaránt. Ezt a Bibliából tudjuk, a Biblia pedig Isten könyve, Isten Igéje.      Az iskolában viszont a biológiatanárodtól, földrajztanárodtól (sőt talán még a hitoktatódtól is) valami egészen mást hallottál. Azt, hogy a föld egész lassan fejlődött ki egy „gázfelhőből” vagy valami ehhez hasonlóból. A növények és állatok nem teremtés útján, hanem „önmaguktól” jöttek létre élettelen anyagból. Először egészen kicsiny, egészen egyszerű organizmusok (élő szervezetek – továbbiakban: szervezetek) keletkeztek, s ezekből egész lassan fejlődtek ki nagyobb és bonyolultabb szervezetek (tehát növények és állatok). Ez mindenesetre sok millió éven át tartó folyamat volt – mesélték neked! És az emberek? Ugyanígy, lassanként fejlődtek ki egy majomszerű emlősállatból. És ez a folyamat is sok százezer év alatt ment végbe. Mi hát az igazság? Teremtés vagy evolúció? Vagy hogy személyessé tegyem a kérdést: te magad nemesített majom vagy-e, vagy pedig Isten teremtménye? Egy pillanat – mondod talán –, tanárom (vagy lelkipásztorom) azt mondta, hogy a teremtés és az evolúció egyáltalában nem mond egymásnak ellent! Azt mondta, hogy Isten a teremtésnél minden további nélkül felhasználhatta az evolúciót. Isten tehát úgy „teremtette” a növényeket és állatokat, hogy lassan kifejlesztette őket, egyiket a másikból… Kétségkívül, Isten ezt is minden további nélkül megtehette volna. De vajon ezt tette? Miből gondolja ezt a tanárod? Abból, hogy a Biblia szerint Isten ilyen módon teremtette a világot? Nem, bizonyára nem. Nagyon jól tudja, hogy a Bibliában a „teremtés” Isten gyorsan végbemenő cselekedetét jelenti. A Zsoltárok könyvében ezt olvassuk: „Mert Ö (Isten) szólt, és meglett; Ö parancsolt, és előállott” (33,9). S a tanárod nagyon is jól tudja, hogy a Biblia sehol sem beszél évmilliókról, amelyek során Isten fokozatosan teremtette volna a növényeket, az állatokat és az embert. Ellenkezőleg, a Biblia azt mondja: „Hat nap alatt teremtette az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent” (2 Móz 20,11).      Ha tanárod vagy lelkészed olyan Istenről beszél, aki az evolúció segítségével teremtett – akkor Isten saját Igéje nem áll az ö oldalán! A Biblia nem beszél évmilliók során történő lassú fejlődésről, hanem hirtelen végbement teremtői cselekményekről, amelyek egy hét hat napja alatt történtek meg. A probléma tehát marad: vagy teremtés (ahogy a Biblia írja le), vagy evolúció. Mi az oka tehát annak, hogy tanárod, aki magát kereszténynek nevezi – legalábbis egy teremtő Istenről beszél –, hisz az evolúcióban, holott tudja: ez ellentétben áll a Biblia egyszerű kijelentéseivel? Azért, mert azt tanulta, hogy az evolúció tudományos tény, amelyben nem lehet kételkednünk, és amelyben egyetlen értelmes természettudós sem kételkedik. Ezért gondolja, hogy a Biblia kijelentéseit nem kell szó szerint venni, csavar rajtuk egy kicsit, és azt állítja, hogy Isten az evolúciós folyamat által teremtett. Ezzel azonban két szék közt a földre került. Amikor azt mondja hitetlen kollégáinak, hogy ő hisz az evolúcióban – mert hiszen ő nem olyan régimódi ember –, de azt is vallja, hogy ezt az evolúciót Isten irányította, akkor egyszerűen kinevetik. Az evolúció vérbeli híveinek ugyanis nincs szükségük Istenre. Tantételeikben nincs helye Istennek. Azt mondják: adjatok nekünk évmilliárdokat, s a vak véletlen elvégzi a többit. Az evolucionisták által alkotott istenek: az „idő” és a „véletlen”.      És ha tanárod most fordít egyet a dolgon, s bibliahívő keresztényeknek elmondja, hogy ő is hisz a teremtésben hiszen nem olyan rossz keresztény ő, aki nem hisz –, de azt is hiszi, hogy Isten az evolúció segítségével teremtett, akkor szomorúan néznek rá. Mert azok a hűséges keresztények, akik még ma is merik szó szerint venni Isten szavát, nagyon is jól tudják, hogy tanárod a „teremtésen” egészen mást ért, mint a Biblia. Az ő hitükben nincs hely az evolúció számára. Mert ugyan miféle Isten az, Aki a teremtés legfőbb céljául az ember megalkotását tűzte ki, de Akinek évmilliárdokra volt szüksége ahhoz, hogy őt előhozza, mégpedig halállal és pusztulással teljes úton, amelyen a lét kemény harcában csak a legerősebbek maradtak fenn, olyan úton, amely telve van kudarcokkal és zsákutcákkal, amelyet ezrével szegélyeznek a kihalt („nem sikerült”) fajok, míg végül ennyi viszontagság után elérkezett céljához, az emberhez? Vajon ez lenne a Biblia Istene?      Sok keresztény tanító ilyen vélekedésétől eltekintve is, még mindig ott állunk a nagy probléma előtt, mi az igazság: teremtés vagy evolúció? Mert azt, hogy a kettő együtt nem lehet igaz, hamarosan még tisztábban fogjuk látni. Neked pedig vagy az egyiket, vagy a másikat el kell fogadnod. A kettő közül csak az egyik igaz: Hogy Isten teremtette a világot hat nap alatt – amit gyermekkorodtól fogva hallottál és hittél –: mindig csak bebeszélték neked, mert most „olyan emberektől, akiknek ezt igazán tudniok kell”, azt hallod: szilárd, általánosan elismert tudományos tény, hogy minden dolog és élő szervezet evolúció útján állt elő. Vagy ennek az ellenkezője igaz: És sok tanárod és talán lelkészed is csak bebeszélték neked, hogy valamennyi tudós az evolúció híve, és hogy az evolúció tudományosan bebizonyított tény. Ezt hagytad magaddal elhitetni, jóllehet egyszerűen nem igaz, amit ők állítanak. A mindenható Isten maga jelentette ki nekünk, hogy a világ nem fejlődés útján állott elő, hanem teremtetett. És Ö csak tudhatja, hiszen Ö maga végezte el azt. Röviden: Mit higgy tehát? Azt, amit egy reménytelenül elavult vallásos könyv mond, vagy azt, amit a szupermodern természettudomány állít? Mit higgy most? Az emberek által kitalált evolúciós elméletet, amelyet tények nem támasztanak alá, vagy amit a Biblia mond, a tökéletes Ige, amely közvetlenül magától a Teremtőtől származik.      Mi hát az igazság: teremtés vagy evolúció? Tévedések Attól tartok, hogy ma a legtöbb biológiatanár – akár kereszténynek nevezi magát, akár nem – azt tanítja növendékeinek, hogy az evolúció tudományosan bizonyított tény, amelyben egyetlen tudós sem kételkedik. Ne gondold, hogy ezek a tanárok egyszerűen hazudnak a tanítványaiknak, erről természetesen szó sincs. Ők valóban hiszik, hogy az evolúció tudományos tény. Nem azért, mintha maguk is utánanéztek volna ennek, hiszen sajnos a legtöbb biológus sohasem tanulmányozta alaposan az evolúció ún. bizonyítékait! Ez talán különösen hangzik, de mégis így van. Az evolúció különleges szaktudomány, amelyet csak igen kevés biológus tanulmányoz alaposan.      Miért „tudják” ennek ellenére a biológiatanárok oly bizonyosan, hogy ők evolúció által a legegyszerűbb szervezetekből származnak? Nos, azért, mert mértékadó emberek ezt állítják. Ők tehát csak megtanulták az evolúciót tudományos ténynek tekinteni, anélkül, hogy „bizonyítékait” behatóan tanulmányozták volna. Ráadásul valószínűleg még sohasem találkoztak olyan biológussal, aki erről másképpen gondolkodott volna.      És tudod, mi a komikus ebben? Minél kevesebbet tud valaki az evolúcióról, annál szilárdabban hisz benne! Az evolúció specialistái szerencsére gyakran rendkívül óvatos és kritikus kutatók. Tanítványaiknak azonban, akik legföljebb csak hallottak róluk, de soha személyesen nem találkoztak az evolúcióval kapcsolatos kibogozhatatlan problémákkal, nincs semmi nehézségük, és sokkal hamarabb felháborodnak, ha ellenvéleménnyel találkoznak. És a legkomikusabb (vagy inkább a legtragikusabb) az egészben: úgy látszik, hogy sok lelkész, sok teológus, akik egyáltalán nem jártasak a biológiában, a fejlődéselmélet leglelkesebb védelmezőjévé válnak. Szegény templomlátogatók!      És a főiskolai hallgatók, akik még kevesebbet értenek a problémákból, mint a biológia tanulmányozói, ugyancsak heves védőügyvédei a fejlődéselméletnek. Én magam is egy ideig biológiát tanítottam egy keresztény iskolában. S mi történt: nem én voltam az, aki megkísérelte a szegény báránykáknak az evolúcióhitet bebeszélni, hanem ők igyekeztek arról meggyőzni engem. Az általános-iskolai tanító, aki természetesen egyáltalában nem tanulmányozta az evolúciót, és a vallástanár a konfirmációi oktatáson, aki szintén csak szajkózza, amit másoktól hallott, olyannyira elrontották ezeket a fiatalokat, hogy azok csak hitetlenkedve és sajnálkozva bámultak rám, amikor azt mondtam, hogy egy szót sem hiszek azokból a mesékből, amelyeket tanultak. Valóban azt mondta tanárotok, hogy ma már egyetlen értelmes biológus sem kételkedik az evolúcióban?      Ez tévedés. Ö talán ezt gondolja, de nem így van. Én legalábbis nem hiszek benne, annak ellenére, hogy alaposan tanulmányoztam ún. „bizonyítékait”. Emellett tisztán tudományos kutatásokat végzek azon a két biológiai szakterületen – az embriológiában (a meg nem született szervezetek fejlődéséről szóló tanítás) és a genetikában (örökléstan) –, amelyek a legerőteljesebb „bizonyítékokat” szolgáltatták az evolúció mellett.      És nem én vagyok az egyetlen kételkedő. Több éve tagja vagyok a Creation Research Society-nek (Teremtéskutató Társaság), amelynek csak olyan, főiskolai tanulmányaikat befejezett természettudósok lehetnek a tagjai, akik a teremtést vallják, úgy, ahogy azt a Biblia leírta, és ennélfogva elutasítják az evolúciót. Ennek a társaságnak több mint hétszáz tudós a tagja, köztük biológusok, kémikusok, fizikusok, doktorok és professzorok. Közülük sokat személyesen ismerek, és biztosíthatlak, hogy mindnyájan „értelmes” emberek, akik teljes birtokában vannak józan értelmüknek. Vannak köztük, akik szakterületükön már nagy hírnevet szereztek, mint John N. Moore professzor a michigani egyetemről. Ne hagyd hát bebeszélni magadnak, hogy valamennyi természettudós hisz az evolúcióban! Csak Hollandiában és Németországban tucatjával vannak olyanok, akik nem hisznek benne. Vagy menjünk egy kissé vissza a történelemben. Hallottál már az iskolában Faradayről? Maxwellről? Lord Kelvinről? Louis Pasteurről? Ezek mind híres tudósok voltak – ugyanakkor meggyőződéssel hittek a teremtésben, és energikusan küzdöttek Lamarck és Darwin tért nyerő evolucionizmusa ellen. A másik tévedés az, hogy az evolúció tudományosan bizonyított „tény”.      És ezt is – legalábbis reméljük – teljes jóhiszeműséggel vallják. És mégis, aki csak egy kicsit is utánagondol, úgy találja, hogy ezt nem mondhatjuk el. Nem ilyen egyszerű a dolog ezekkel a „tényekkel”. Tény az, hogy a nap süt? Igen, természetesen, és ha elkezdünk benne kételkedni, akkor nyugodtan felhagyhatunk minden tudománnyal, mert akkor többé már a saját érzékszerveinknek sem hihetünk.      Tény továbbá az, hogy az évszakok váltakoznak? Bizonyosan, mert először is ez a váltakozás még szüntelenül tart, ezt magunk megfigyelhetjük, másodszor pedig tulajdon emlékezetünk és a történelmi könyvek bizonyítják, hogy az évszakok váltakozása azelőtt is megvolt. Tény, hogy valóban volt harmincéves háború? Itt már egy kis nehézség mutatkozik, mert ennek a háborúnak már réges-régen vége, és nem él már egyetlen ember sem, aki ebben a háborúban vagy annak egy részében részt vett volna. Érzékszerveink itt már nem segítenek. Ennek ellenére hisszük, hogy valóban volt egy harmincéves háború, mert bízunk az abból a korból származó történelmi forrásokban. De vajon tény-e az is, hogy egykor a görögök hadat viseltek Trója ellen, ahogy azt Homérosz, a görög költő leírta? Itt még nagyobb nehézségekbe ütközünk, mert nem bízunk ugyanilyen mértékben Homérosz történetírásának hitelességében. Vannak, akik azt mondják: volt ugyan egy ilyen háború, de Homérosz és kortársai fantáziájukkal alaposan kiszínezték. Mások meg azt állítják: nem, ilyen háború sohasem volt, ezt a görögök légből kapták. Mit tanulhatunk mindebből? Hogy valamely történelmi eseményt „tényként” fogadunk-e el vagy sem, az attól függ: milyen megbízhatóak a történelmi forrásaink. És ha feltételezzük, hogy az a bizonyos történelmi esemény még ma is folyik, akkor természetesen fel kell tennünk egy második kérdést: érzékelhetjük-e ezt a bennünket körülvevő folyamatot? Így vagyunk az evolúcióval is. Az állítólagos evolúció legnagyobb részének természetesen akkor kellett volna végbemennie, amikor még nem volt ember a földön. Ennek következtében senki sem volt, aki szemtanúként jelentést adhatna róla. Nincsenek róla írásos emlékeink. De vannak más történelmi forrásaink, mégpedig a földrétegek és az azokban talált fosszíliák (ős maradványok, kövületek). Természetesen tudod, hogy a földkéreg különböző rétegekből áll, amelyek nyilván egymás után keletkeztek, és az azokban előforduló fosszíliák valóban növények és állatok megkövesedett maradványai. A két nagy kérdés tehát így hangzik:      1. Bizonyítják-e a földrétegek és az ősmaradványok, hogy a múltban alacsonyabb rendű szervezetekből magasabb rendűek fejlődtek ki?      2. Mai állapotában bizonyítja-e a természet, hogy ma is létezik ilyesféle evolúció, és vannak-e arra bizonyítékok, hogy ez a fejlődési folyamat hogyan játszódik le? Az evolucionisták ezekre a kérdésekre hangos „IGEN”-nel felelnek, és levonják a következtetést: az evolúció tehát tudományos tény. Én azonban ugyanezekre a kérdésekre ugyanolyan hangos „NEM”-mel felelek, és levonom a következtetést: az evolúció tehát nem tudományos tény. Azonnal bebizonyítom, miért mondhatom ezt el joggal. Az evolucionisták azt állítják, hogy az evolúció tudományos tény? Ez tévedés, ezt könnyen ki lehet mutatni, és te is minden fáradság nélkül leleplezheted. Nem úgy, hogy önfejűen ellene mondasz neki. Nem kell mást tenned, mint feltenni néhány egyszerű kérdést.      Például kérdezd meg egyszer egy ilyen evolucionistától: „Tudna ön néhány példával szolgálni arra, hogy hol figyelhető meg ma is az evolúció?” Erre ő valószínűleg néhány példát mond, ezek azonban mind csak olyan esetek lesznek, amelyek azt mutatják: egyes állatok és növények örökletes változásokon mehetnek át (lásd később), de sohasem azt, hogy alacsonyabb rendű szervezetekből magasabb rendűek állnának elő, márpedig csak ez az evolúció. Erre te nem adod fel a dolgot, és azt mondod, hogy ez még nem elégít ki téged. Szeretnél olyan példákat, amelyeken ma is megfigyelhetjük, hogy alacsonyabb rendű szervezetek valóban magasabb rendűvé fejlődnek ki. Akkor a válasz valószínűleg az lesz majd, hogy ez a fejlődés oly lassú folyamat, amelyet képtelenek vagyunk megfigyelni. Te azonban tovább tudakozódol, és megkérded, miként lehet az, hogy az elmúlt évezredek során az emberek sohasem tudtak megfigyelni egy ilyen lassú fejlődést? Erre már valószínűleg elfogy a türelme, te azonban mindenesetre levonhatod magadnak a tanulságot, hogy még soha senki sem figyelt meg valóságos evolúciót. Más alkalommal, ha erre lehetőség kínálkozik, próbálkozhatsz a második kérdéssel. Az evolucionisták azt állítják, a kövületekből kimutatható, hogy minden magasabb rendű szervezet alacsonyabb rendűből állt elő. Tégy fel néhány egyszerűkérdést. Például ezeket: „Mi módon tanúskodnak az ős maradványok arról, hogy a növények és állatok rokonságban vannak egymással, tehát ugyanabból az ősszervezetből származnak?” „Hogyan mutatható ki a fosszíliákból, hogy az állatvilág törzsei (pl. férgek, puhatestűek, űrbelűek, ízeltlábúak, gerincesek) egymással rokonságban vannak?” „Hogyan mutatják az ős maradványok, hogy a virágos növények lassanként fejlődtek ki az alacsonyabb rendű növényekből?” „Hogyan mutatható ki a fosszíliákból, hogy az emlősállatok fokozatosan álltak elő az alacsonyabb rendű gerincesekből?” A válaszok különbözők lehetnek: kerülgethetik a dolgot, mint macska a forró kását, vagy őszintén megmondják, hogy nem tudják, vagy pedig becsületesen megvallják, hogy erre fosszilis bizonyítékok nincsenek (ugyanis ez a helyzet). Talán még marad bátorságod azt megkérdezni, miképpen állíthatják, hogy mindezek tudományos „tények”, ha egyszer a legcsekélyebb bizonyíték sincs rájuk?      Azt is megkérdezheted még, milyen fosszilis bizonyítékok vannak arra, hogy az ember egy majomszerű elődtől származik? Elkészülhetsz rá, hogy hosszú előadás következik a neandervölgyi emberről és egy bizonyos „pitekantrópusz úrról” (majomember, előember), mert igencsak lehetséges, hogy sokan még nem ismerik az ezzel kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket. Azt sem tudják tehát, hogy ezek a sokat hangoztatott nevek már nem szolgálnak bizonyítékul arra, hogy az ember majomszerű emlősöktől származik. Az is nagyon valószínű, hogy nem ismerik Dr. R. Leakey legújabb afrikai leleteit. Noha maga Leakey is evolucionista, 1973-ban nyilvánosan be kellett ismernie, hogy azok a fosszilis emberi csontok, melyeket ő maga talált, halomra döntik az ember származásáról szóló összes elméletet, ő pedig nem tud helyettük más elméletet nyújtani... Nincs harmadik lehetőség Természetesen van jó néhány biológus, akik nagyon jól megértik mindazt, amit idáig mondtam. Nem csupán a teremtésben hívők légből kapott elképzelései mindezek, hanem a meggyőződéses, de becsületesen gondolkodó evolucionisták is sokszor elővigyázatosságra intenek. Komolyan mutattak rá a fejlődéselmélet minden homályos és be nem bizonyított állítására, és arra a számos tényre, amelyek vele ellentmondásban állnak. Látod, ezek az elővigyázatos és kritikus tudósok, akik ismerik a tényeket! Ismerek egy egyetemi tanárt, aki maga is evolucionista, és aki rendszeresen vizsgálta tanítványainál, mit tudnak valójában az evolúció „bizonyítékairól”, s hogy van-e tiszta képük mindazokról a tényekről, amelyek ellene mondanak az evolúciónak! Bár sok ilyen biológiatanár lenne, aki ilyen elfogulatlanul és bíráló módon tanítana az evolúcióról (ha már egyáltalán lennie kell ilyennek). De hogyan lehetséges az, hogy még olyan specialisták is, akik pontosan ismerik a fejlődéstan be nem bizonyított tényeit és az ellene szóló bizonyítékokat, mégis meggyőződéses evolucionisták? Úgy, hogy annak kell lenniök! A történelemtudósok vitatkozhatnak afelett, hogy volt-e valóban trójai háború vagy sem. És ha bebizonyosodik, hogy ilyen háború sosem volt, nos, akkor sem történik semmi. Az evolúciónál azonban más a helyzet. Képzeld csak el, ha nincs evolúció, akkor mi van? Akkor minden tudósnak hinnie kellene, hogy az eget és a földet, növényeket, állatokat és embereket Isten teremtette. És ez legtöbbjüknek nincs ínyére. Akkor már inkább hisznek az evolúcióban, még ha arra ugyancsak kevés vagy semmilyen bizonyíték sincs, és még ha oly sok tény mond is ellene ennek a hitnek. Kénytelenek hinni az evolúcióban, mert harmadik lehetőség nincs. Álljunk csak meg! – tiltakozol. Hiszen az iskolában úgy tanultad, hogy az evolúcióban való hit modern tudományos kutatásokon alapul, tehát „tudományos”, továbbá, hogy a teremtésben való hit vallásos hit, amelyet régi vallásos könyvekből merít az ember, tehát „tudománytalan”.      Ez nagyon elfogadhatóan hangzik, és az ilyesféle állítások mérhetetlen károkat okoztak. Csakhogy éppen teljesen tévesek. Megnevezek néhány bizonyítható tényt, amelyeket ne felejts többé el.      1. Az evolúcióban való hit egyáltalán nem modern. Csaknem oly régi, mint maga az emberiség. Az egyiptomiak, babilóniaiak, görögök és rómaiak már hittek benne, csak a kereszténység nyomta el egy időre ezt a primitív, pogány hitet. Amikor azonban a múlt században világszerte nagy ellenállás támadt a kereszténységgel szemben, akkor hozták elő ezt a pogány babonát a lomtárból, és öltöztették modern köntösbe.      2. Így áll a helyzet Darwinnal is. Nem hosszas kutatás alapján hitt az evolúcióban, hanem szilárdan hitt az evolúcióban, mielőtt elkezdte hatalmas méretű kutatómunkáját. Főleg azért végezte ezeket a kutatásokat, hogy a teremtéshit ellen harcoljon. Ráadásul ebben az elméletben már senki sem hisz annak Darwin által felállított formájában. Ezenfelül még azt is elmondhatjuk, hogy az ő fejlődéstanának még nagyobb létjogosultsága volt, mint a mainak, mert az ő idejében még nagyon sok olyan tényt nem ismertek, amelyek ellene mondanak az evolúciónak. Ma már tudjuk, hogy az a sok jóslat, amelyet akkor a fejlődéselmélet alapján felállítottak, nem teljesedett be.      3. És ha a mai evolucionisták írásait olvasod, láthatod, hogy evolúcióhitük nem tudományos eredményeken, hanem filozófiai és humanista tantételeken nyugszik. Vannak köztük, akik becsületesen bevallják: még ha minden fejlődéselmélet (amely az evolúciót magyarázni hivatott) hamisnak bizonyulna is, ők továbbra is hinnének az evolúcióban. Ennek következtében világos, hogy ez a hit nem tudományos, hanem egy bizonyos életszemléleten alapul. Vannak, akik nyíltan megvallják még azt is, hogy azért hisznek az evolúcióban, mert elutasítják a teremtést. Olvastam egy könyvét Moore professzornak, amely igen nagy számú és rendkívül súlyos meggondolást sorol fel a fejlődéselmélettel szemben, egyik megsemmisítőbb, mint a másik. A végén azonban leszögezi: ennek ellenére híve marad az evolúciónak, mert mélységesen irtózik az egyetlen fennmaradó lehetőségtől: hogy Isten teremtette a világot… Merő képtelenség tehát, hogy az evolúcióban való hit tudományosabb, mint a teremtéshit. Mindkettő egyaránt „régimódi”, s mindkettő egy bizonyos életszemléleten alapul. A lényegi különbség a kettő közt: a teremtéshit Istenbe és a Bibliába vetett hiten alapul, míg a fejlődéshit Istentől és a Bibliától való elforduláson alapszik. Melyik az igaz tehát: teremtés vagy evolúció? Ez egy másik kérdéstől függ: hiszed-e, hogy a Biblia Istennek ihletett, tévedhetetlen szava? Ha ezt nem hiszed, ha elveted a teremtés tényét, úgy ahogy Isten kijelentette, akkor nem marad számodra más lehetőség, mint a primitív, pogány evolúcióhit. Harmadik lehetőség ugyanis nincs. Mindkét esetben hinned kell – ezt nemcsak a templomban teszi az ember. Szélkeltő levelek Egyet jól jegyezz meg: mind a teremtéshit, mind az evolúcióhit mint olyan, egyaránt tudományos – vagy ha úgy tetszik: tudománytalan. Csak ha ezt már megértetted, akkor jöhet a következő kérdés: e két hitbeli meggyőződés közül melyik felel meg jobban az eddig ismert tényeknek? Ne képzeld, hogy bárki a földön képes lenne teljes nyugalommal és minden előítélet nélkül megvizsgálni a tényeket, hogy alapos megfontolás után dönthessen a kétféle hitbeli meggyőződés közt. Mi egyszerűen nem vagyunk elfogulatlanok, mert vagy hiszünk a Bibliában, mint Istentől ihletett Igében, tehát a teremtésben is, vagy elvetjük a Bibliát, következésképpen az evolúcióban hiszünk. Ennek ellenére nyugodtan merem azt állítani, hogy az elismert, valóságos tények inkább a teremtés-hittel egyeznek meg, mint az evolúcióba vetett hittel. És ezt teljes meggyőződéssel állítom, még ha a legtöbb biológus valóban őszintén gondolja is azt, hogy a tények inkább az evolúció-hit mellett szólnak. Hát nem képtelenség, hogy a teremtésben hívőknek és az evolucionistáknak pontosan ugyanazok a tények állnak rendelkezésére, és mindkét tábor azt véli, hogy ezek a tények leginkább az ő felfogásukat támasztják alá? Pedig lehetséges; az ember olyannyira foglya lehet saját vélekedésének, hogy egyszerűen nem látja meg azokat a tényeket, amelyek annak ellene szólnak. Megkísérlem ezt egy példával érzékeltetni, amelyet Dr. Donald Chittick, teremtésben hívő amerikai tanár szokott előszeretettel használni. Nekem is ő mondta el. Néha megkérdezi tanítványait: „Tudjátok, hogyan keletkezik a szél?” Erre természetesen valamelyikük így felel: „A szél úgy keletkezik, hogy a levegő a magas légnyomású helyről az alacsonyabb légnyomású helyre áramlik.” – „Ó, nem” – feleli ilyenkor Chittick – „ti nem tartotok lépést a tudománnyal. Ez már elavult elmélet. Nemrég fedeztük fel, hogy a fák levelei és ágai mozognak, és ez a mozgás idézi elő a légáramlatot: ez a szél. Nos, próbáljátok megcáfolni ezt az új elméletet.”      A tanítványok erre gondolkozni kezdenek. Egyik kópé így szól: „Azokon a helyeken is van szél, ahol nem állnak fák.” Erre Chittick azt feleli: „Jól átgondolt válasz, de mégsem mond semmit; mert ez a szél olyan helyről jön, ahol vannak fák, mozgó levelekkel!” Egy másik tanuló erre természetesen alaposabb cáfolatot tud. Ekkor Chittick elképeszti őket utolsó adujával, és ezt mondja: „De fiúk, ti olyan régimódiak vagytok, nem ismeritek a legújabb felfedezéseket. Hát nem tudjátok, hogy emberek jártak a holdon? Nos, ezek felfedezték, hogy a holdon egyáltalában nincs szél. És miért? Mert ott nincsenek fák, mozgó levelekkel!”      Chittick ezután komolyra fordítja a szót: „Nézzétek, pontosan ezt teszik az evolucionisták. Van egy elméletük, amellyel egy sereg tényező valóban összeegyeztethető. Ez azonban egyáltalában nem bizonyítja, hogy ez az elmélet helyes, hiszen mindezek a tények éppen olyan jól összeegyeztethetők a vele szöges ellentétben álló „elmélettel” is, ti. a teremtéshittel. Ne hagyjátok magatokat megszédíteni az ún. legújabb felfedezésekkel, amelyek megegyeznek az evolúciós elmélettel, mert az ilyesfajta egyezés sohasem bizonyít semmit.”      És igaza van. Lássunk egy másik példát. Tény, hogy az egész növény- és állatvilág csodálatos rend szerint épül fel, amely olyan nagyszerű, hogy az egész növény- és állatvilágot nagyon szépen és természetes módon törzsekre, osztályokra, rendekre, családokra, fajokra stb. oszthatjuk fel. Nézzétek, mondják az evolucionisták diadalmasan, ez pontosan megegyezik a mi felfogásunkkal. Ha valamennyi szervezet közös őstől származik, akkor ma is kimutatható a rokonságuk a fölépítettségükben és életmódjukban. Nos, ezeknek igazuk van. Mindez ragyogóan egyezik az elméletükkel. Csak éppen egyáltalán nem bizonyítja, hogy igazuk van, mert ezek a rokonságok éppoly nagyszerűen megegyeznek a teremtéshittel is, tehát azzal a bibliai képpel, amely a rend Istenéről vall, Aki a világot tökéletes és egybehangzó terv szerint teremtette meg. A tények tehát mindkét felfogással megegyeznek; tehát egy lépéssel sem jutottunk tovább. Kinek van hát igaza? „Tudományosabb” lenne az egyik magyarázat, mint a másik? Ez értelmetlenség. Az egyik felfogás vonzóbb, mint a másik, de nem tudományos okokból, hanem az egyén életszemlélete következtében. Én azonban tovább megyek, és azt is állítom, hogy igenis van különbség a kétféle értelmezés tudományos értéke közt. Ha a fejlődéselméletnek lenne igaza, akkor sokkal több átmeneti formának kellene lennie a különféle állatok és növények közt, amelyek által az állat- és növényfajok csoportjai nem volnának olyan élesen elhatárolhatóak egymástól, mint ahogyan az a valóságban van: És nem találnánk azt a sok egyezést olyan szervezet-csoportok közt, amelyeket egyéb okok miatt csak nagyon távoli rokonoknak tekinthetünk: így pl. a gerincesek és tintahalak szeme feltűnő hasonlatosságot mutat, ami megfoghatatlan csoda az evolucionisták előtt, hiszen ők ezeket egymástól igen távoleső fajoknak tekintik! A teremtésben hívők számára azonban ez nem jelent problémát. Ők megértik, hogy Isten bizonyos állatfajoknak, amelyek hasonló életfeltételek közt élnek, bizonyos szerveit igen hasonlónak alkotta (a feltételeknek megfelelően), míg ugyanezek az állatok egyéb tekintetben egymástól talán erősen különböznek.      Ez csak egy példa. Amit világossá szeretnék tenni, az a következő: Ne tévesszen meg az az állítás, hogy a természetben számos megfigyelés az evolúciós hitet támasztja alá. Ez ugyanis semmit sem mond addig, amíg meg nem vizsgáltad, hogy ugyanezek a megfigyelések nem egyeznek-e meg ugyanúgy (vagy talán még jobban) a teremtéshittel. És tudományos érvek alapján személyes véleményem az, hogy a teremtéshit sokkal jobban megfelel ezeknek a tényeknek. Ami azt illeti, a fejlődéselmélet tulajdonképpen egyetlen nagy kártyavárnak tekinthető. A biológus, geológus vagy más szakember ugyan gyakran tudatában van annak, hogy saját szakterülete mily gyengén támasztja alá ezt az elméletet (és sokan ezt el is ismerik), de nem sokat tépelődik rajta, mert így gondolkodik: más szakterületen dolgozó kollégáim bizonyítékai elég erősek. És ha mindegyik így gondolkodik, akkor természetes, hogy egy csodaszép szappanbuborékod lesz. Ha az egyik szaktudomány érveit megcáfolod, akkor az a másik szakterület érvei mögé rejtőzik. Vágd le az evolúciós szörny egyik karját, belegabalyodsz a többibe. Felhozhatsz annyi tudományos érvet, amennyit csak akarsz; tüstént szembe fognak állítani vele agyafúrtan kieszelt „segédelméleteket”, hogy így magyarázzanak meg vagy vitassanak el minden olyan tényt, amelyelméletüknek ellentmond, vagy, hogy egyszerűen félretegyék azokat. Az egyetlen értelmes dolog, amit tehetsz az, ha az evolucionisták minden arcvonalán egyidejűleg felsorakoztatsz egy egész sereg teremtésben hívőt. De nem, ennek sincs semmi értelme, hiszen az evolucionisták eleve leszögezték, hogy ha minden elméletük hajótörést szenved is, ők továbbra is előnyben részesítik evolúciós hitüket. Ennyire irtóznak a teremtéshittől: inkább jöjjön a „szelet keltő levelek” elmélete. Keserű pirulák Ha az evolúciós gondolat valóban igaz, akkor az evolucionistáknak tudományos érvekkel kell azt számunkra hitelt érdemlővé tenniük. Két dolgot kellene tisztázniuk: „Tudunk-e a biológiában olyan ‘mechanizmusról’, amely által az alsóbb rendű, egyszerűbb élő szervezetek magasabb rendű, komplikáltabb szervezetekké fejlődhetnek?” Ha van ilyen mechanizmus, azt elsősorban a genetika (örökléstan) területén kellene megtalálnunk. „A fosszíliák valóban évmilliós, fokozatos fejlődés képét tárják elénk, melynek során az alacsonyabb rendű élő szervezetek magasabb rendűvé fejlődtek?” A fosszíliák ilyen irányú vizsgálata a paleontológia (őslénytan; a kihalt, megkövesedett szervezetekkel foglalkozó tudomány) körébe tartozik. A múlt században az ember rendkívül optimista volt ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, és azt hitte, hogy gyorsan megtalálja rájuk a választ. Nos, a feleletek megvannak, és mindkettő nagyon határozottan hangzik: NEM! Ezt természetesen azonnal be kell bizonyítanom – még ha ez akármilyen keserű pirula is a becsületes szakértő evolucionisták számára.      1. Valóban ismerünk napjainkban néhány olyan alapszabályt, amelyek szerint egy bizonyos „csoport” (populáció), pl. egy meghatározott állatfaj, az egymást követő nemzedékek során fokozatosan néhány örökletes változáson mehet át. Az élő szervezetek öröklődő sajátosságait az ún. gének hordozzák. A gének a sejtmagokban levő parányi szerkezetek. Bizonyos külső behatással tetszés szerinti változásokat idézhetünk elő (mutáció) tetszés szerinti génekben. Ennek következtében ezek a gének másképpen kezdenek dolgozni, mégpedig csaknem mindig rosszabbul, vagy pedig teljesen megszűnik a tevékenységük. Az ilyen szervezetek (amelyek génjeit megváltoztatták) kevésbé tudnak helytállni, idő előtt meghalnak, vagy szaporodási képességük erősen korlátolt lesz. Az evolucionisták viszont azt feltételezik, hogy az evolúció úgy jön létre, hogy időnként mutációk lépnek fel, amelyek bizonyos környezetben jobb lehetőségeket adnak a szervezetnek az önfenntartásra. Nos, ez valóban meg is történik, de csak egész szórványosan. A megváltozott környezeti feltételek közt bizonyos mutáció véletlenül valóban kedvező hatású lehet, és még azt is észlelhetjük, hogy az olyan szervezetek, amelyekben ez a mutáció nem ment végbe, lassanként eltűnnek a populációból. Ez azonban rendkívül ritkán történik, rendszerint csak időlegesen, és többnyire olyankor, amikor az ember a környezetet drasztikusan megváltoztatja. Ezenfelül ez csupán azt mutatja, hogy a populációk bizonyos „ingadozásoknak” vannak kitéve, ennek azonban az ég világon semmi köze nincs ahhoz a kérdéshez, hogy alacsonyabb rendű szervezetekből miként állhatnak elő magasabb rendűek (amelyek bonyolultabb, tökéletesebb felépítéssel rendelkeznek!      Akik az örökléstanban kiismerik magukat, régóta meg vannak győződve arról, hogy az élő szervezetekben az „átöröklési mechanizmus” nem a populáció megváltoztatására törekszik, sőt ellenkezőleg: hogy azt amennyire csak lehet, azonosnak és állandónak tartsa meg. Egy ilyen csoportban a környezeti feltételek hatására sokféle változat keletkezhet, ez azonban egészen más, mintha egy egész populáció egy magasabb fejlődési fokra jutna. Ezt a pontot nagyon jól meg kell értenünk, mert ezzel sok gyalázatos dolgot űznek. A legtöbb biológiai „bizonyíték”, amelyet tankönyvekben az evolúció mellett felsorakoztatnak, a populáción belüli ilyen változásokra vonatkozik. Igaz, hogy ezt „mikroevolúciónak” nevezzük, ez a megnevezés azonban félrevezető, mert valójában semmi köze az evolúcióhoz. Nem más ez, mint „variáció”, „változás”, „ingadozás” – de semmiképpen sem továbbfejlődés. A mikroevolúció valamennyi diadalmas bizonyítékának semmi köze ahhoz a kérdéshez, hogyan mehetett végbe valamikor a makro evolúció, tehát hogyan állhattak elő a hüllőkből az emlősök, vagy a halakból a kétéltűek. Mindaz, amit az örökléstanból tudunk, azt teszi nagyonis valószínűvé, hogy ilyen természetű fejlődés teljesen lehetetlen. Hadd mondjak most egy példát az ilyesfajta félrevezetésre. Ha elmész a New York-i Természettudományi Múzeumba, láthatod ott többek közt megkövesedett lovak egész sorának a képét, amelyek állítólag lassanként, az évszázezredek során fejlődtek ki egymásból. A sort egy kis állat nyitja meg, amelynek még mindegyik lábán öt ujja volt. A sorban egymásután következő állatok fokozatosan egyre nagyobbak, míg lábujjaik száma egyre kevesebb, végül csak a középső megnövekedett lábujj maradt, és az általunk ismert lópata. Hát nem nagyszerű bizonyítéka ez az evolúciónak? Szinte azt gondolnánk, hogy a lónak ez a története az evolúció egyik legnépszerűbb érve. De vajon épkézláb bizonyíték-e ez? Tegyük fel, hogy valóban helytálló ez a sor, tehát a lovak sorozatának utolsó tagja valóban az elsőből fejlődött ki. És ez az evolúciót bizonyítaná? Egyáltalában nem, hiszen az utolsó tag is még mindig csak ló. A sor csak azt mutatja, hogy mennyiféle variáció lehetséges a „ló" témáján belül, de nem azt, hogy alacsonyabb rendű fajokból hogyan állhatnak elő magasabb rendűek. Ami pedig a lábujjak számát illeti, ez inkább degenerációra (korcsosodásra) utal, nem pedig evolúcióra.      De ami még rosszabb: egyetlen árva bizonyítékunk sincs arra, hogy a lovak a feltüntetett sorrendben fejlődtek ki egymásból. Arra viszont vannak bizonyítékok, hogy az első (tehát legrégibb) állat idejében már egy egész sora volt a maihoz teljesen hasonló állatoknak. Továbbá ezek a lómaradványok a föld különböző részein kerültek elő (hogyan fejlődhettek ki tehát ezek a lovak egymásból?), s olyan lelőhelyekről, amelyeknek geológiai időrendi egymásutánja teljesen bizonytalan. Hát nem szégyen, hogy a nagyközönségnek ilyen dolgokat mutatnak be, és ilyen módon hitetik el velük az evolúció „tényét”? Egyébként az efféle múzeumokban és népszerű könyvekben még több értelmetlenséget láthatsz. Mi a véleményed a történelem előtti emberek képeiről, ezekről a majomszerű, vad szörnyetegekről? Merő csalás az egész! Koponyadarabkákból és csontmaradványokból teljesen lehetetlen megállapítani, milyen volt valakinek az arca, szőrzete, bőrszíne stb. Bizonyára tudod, hogy a neandervölgyi embert sokáig a majom és az ember közti egyik legfontosabb láncszemként magasztalták. Képeken vad külsejű majomemberként ábrázolták. Lassanként azonban rájöttek a tudósok, hogyha ma egy vásárcsarnokban találkoznánk neandervölgyi emberünkkel, valószínűleg egyáltalán fel sem tűnne. És remélem, hogy tanárod is tudomást szerzett már erről, és nem traktál titeket ilyen elavult mesékkel. 2. És ezzel szinte kézenfekvő a második kérdésünk, hogy ti. mit mondhatnak el nekünk az ősmaradványok. Ugye érted, hogy ezekkel a dolgokkal csak röviden és felületesen foglalkozhatok. Ez azonban nem baj, hiszen az iskolában azt mondják neked, hogy az evolúció tény, és az ún. „bizonyítékokat” is csak röviden és felületesen kezelik. És én boldog lennék, ha belátnád, hogy más lehetőség is van, mint amit a legtöbb biológiatanár és hitoktató állít. Azt ugye tudod, hogy a földkéreg nagyszámú rétegből áll, amelyeket „földrétegeknek” nevezünk. Ezek úgy keletkeztek, hogy folyékony kőzet jutott a föld felszínére (pl. vulkánokból), és ott megmerevedett, vagy a szél hordott valahová nagy mennyiségű homokot, vagy gleccserek halmoztak fel homokot és agyagot, főként azonban úgy, hogy homok, agyag, mész stb. rakódott le tavakban, tengerekben és folyókban. A földrétegek ez utóbbi fajtájában számtalan olyan állat és növény megkövesedett maradványát találjuk, amelyek egykor a földön éltek. Mindenekelőtt az állatok kemény testrészei, mint pl. csigaházak, kagylók és csontok kövesednek meg könnyen.      Normális esetben természetesen az alsó földrétegek a régebbiek, és a felsők a fiatalabbak. Az evolucionisták állítása ez: a legalsó (tehát legidősebb) rétegekben találjuk a legegyszerűbb fosszilis szervezeteket, és ahogyan fölfelé haladunk a magasabb (tehát fiatalabb) földrétegek felé, az alacsonyabb rendűek mellett magasabb rendű, bonyolultabb szervezeteket is találunk. A fosszíliákat tartalmazó valamennyi földréteg életkorát összesen mintegy 600 millió évre becsülik, és ebben az időszakban láthatjuk – mondják –, hogyan kezdődött az élet a legegyszerűbb szervezetekkel, és hogyan jelentek meg az évszázezredek során az egyre magasabb rendűek. Pompás, ugye? Hát nem ez az evolúció legékesebben szóló bizonyítéka? Kétségkívül … ha ez az egész így lenne igaz! Többnyire így mondják el, de ez félrevezető. Mondd csak meg nyugodtan, hogy az egész históriából egy szó sem igaz. Sehol az egész földön nem találod ezeket a földrétegeket úgy egymás fölött, hogy alul az alacsonyabb rendű, és följebb az alacsonyabb és magasabb rendű szervezetek fordulnának elő. Azokban a rétegekben, amelyeket a legidősebb, fosszíliát tartalmazó rétegeknek tekintenek, nemcsak egyszerű szervezeteket találtak, hanem az állatvilág valamennyi fontosabb csoportja fellelhető már bennük; kivéve a gerinceseket, ezek azonban bizonyítható közbülső, átmeneti alak nélkül jelennek meg már a következő rétegekben.      Honnét jönnek ezek a különböző állatcsaládok? És hol vannak a közös ősök, amelyeknek az elmélet szerint létezniük kellene? Ha az elmélet helyes, akkor az élet történetének háromnegyed, egyesek szerint kilenctized részéről semmit nem tudunk! Hogy lehetséges az, hogy olyan mérhetetlenül hosszú korszakból teljesen hiányoznak állati maradványok? Vagy talán sohasem léteztek a közös ősök? Nos, bizonyára azt gondolod, hogy a legöregebb rétegek mégiscsak minden esetben legalul helyezkednek el. Ó nem, ez nem így van, határozottan nem így! A földrétegek elhelyezkedhetnek akár fordított sorrendben is: csupa egyszerű fosszíliát tartalmazó rétegek lehetnek legfelül, földrétegek magasabb rendű maradványokkal kerülhetnek legalulra. Olykor egészen világosan látszik, hogy a földrétegek a földrengés során úgyszólván fejtetőre álltak, gyakran azonban semmi nyoma sincs a földkéregben ilyen természetű hatalmas átalakulásoknak.      Bizony, kínos ügy ez. És hogy állapítja meg az evolucionista egy-egy földréteg korát? A réteget képező anyagból nem tud arra következtetni. A rétegek sorrendje szintén nem nyújt támaszpontot, hiszen az ún. „legfiatalabb” rétegek lehetnek legalul, és az ún. „legöregebbek” legfölül. Bizonyára úgy gondolod, hogy sajátos mérési módszerük van (talán hallottál már a radioaktivitáson alapuló időmérésről; erről majd később szólunk). Ismét visszás a dolog. Az effajta rétegeknél ezek a mérési módszerek nem érnek semmit. Honnan tudja tehát, hogy az egyik réteg fiatalabb vagy idősebb, mint a másik? Soha nem fogod kitalálni: azokból a fosszíliákból, amelyeket benne talál. Kivált az ún. „vezérkövületekből”, amelyek elég ritkán fordulnak elő, és amelyek egy bizonyos földtani „korszakra” jellemzők (ahogy ők állítják). Hát nem kedves? Ha egyszerű fosszíliák (tehát alacsonyabb rendű szervezetek) fordulnak elő egy földrétegben, akkor az régebbi, ha pedig magasabb rendű szervezetek kövületei, akkor az fiatalabb réteg. Erősen leegyszerűsítve fejeztem ki ugyan magamat, de lényegében erre megy a dolog. Még tudós geológusok is elismerik cikkeikben ezt a hatalmas körben forgó bizonyítást. Ez tehát a következőképpen fest: Hogyan bizonyíthatjuk, hogy a magasabb rendű szervezetek fiatalabbak, mint az alacsonyabb rendűek? Felelet: Azzal, hogy a magasabb rendű szervezetek a fiatalabb földrétegekben fordulnak elő, mint az alacsonyabb rendűek.      Kérdés: De honnan tudjuk, hogy mely földrétegek fiatalabbak, és melyek idősebbek? Felelet: Azt a bennük előforduló fosszíliákból tudhatjuk meg: a magasabb rendű szervezetek a fiatalabb rétegekben fordulnak elő.      Kérdés: De mivel tudjuk bizonyítani azt, hogy a magasabb rendű szervezetek fiatalabbak, mint az alacsonyabb rendűek? Felelet: Azzal, hogy az előbbiek fiatalabb földrétegekben fordulnak elő, mint az utóbbiak.      Kérdés: De honnan tudjuk, hogy melyik földréteg… Itt befejezem, mert bizonyára már régen észrevetted, hogy körben forgunk. És ez a fosszília-bizonyítás módja! Természetesen még számtalan egyéb legyőzhetetlen problémája van az ősmaradványok útján való bizonyításnak. Csak arra emlékeztetek: még ha a legalacsonyabb rendű szervezetek valóban először jelentek volna is meg, és a magasabb rendűek csak évmilliókkal később (ami azonban nem áll fenn), ez önmagában véve még nem lenne bizonyíték arra nézve, hogy a magasabb rendűek az alacsonyabb rendűekből származnak. Hogy ezt hihetővé tegyék, ahhoz a geológusoknak ezernyi átmeneti és közbenső alakot kellene felmutatniuk a különböző állat- és növénycsoportok között.      Száz éve még elég optimista módon azt hitték, hogy a hiányzó összekötő láncszemeket rövidesen meg fogják találni, de ma már híres evolucionisták is minden további nélkül őszintén elismerik, hogy ezek az átmeneti tagok valószínűleg sohasem léteztek. Az egyes csoportok közti áthidalhatatlan ellentétek és távolságok régente éppoly nagyok voltak, mint ma, bármilyen keserű pirula is ez az evolucionisták számára.      Valóban az evolúcióra utalnának a fossziliák? Lehet, talán. De csak azok számára, akik rendíthetetlenül hisznek az evolúcióban. A józan emberek jobban tudják ezt. Csepegő vízcsapok Ami a földrétegeket és a fosszíliákat illeti, biztos, hogy van még egy olyan pont, amellyel nem tudsz tisztába jönni, és ez a millió és milliárd évekkel űzött hókuszpókusz. Sokan szemrebbenés nélkül azt állítják, hogy ez és ez a réteg annyi meg annyi millió éves, és az a fosszília ennyi meg ennyi ezer éves. Honnan tudják ezt? Nyilván az evolucionisták írásaiból. És azok honnét veszik? Nos, volt idő, amikor csak úgy a kabátujjukból rázták ki az évek számát; egyszerűen szükségük volt ezekre az évmilliókra, állításaik bizonyítására, hogy a magasabb rendű szervezetek végtelenül lassú folyamat útján jöttek létre az alacsonyabb rendűekből. Ismert tudósok ugyan kimutatták, hogy egy ilyen leszármazási folyamat még milliószor millió év alatt sem képzelhető el, de … Azután jöttek a radioaktív mérési módszerek, és egyszerre meglett a „bizonyíték” a milliónyi évekről! Ezek a módszerek gyakorlatilag mind azon alapulnak, hogy az anyagok radioaktív bomlási folyamatát meg lehet mérni, illetve azt, hogy milyen sebességgel történik a bomlás. Szeretném egy példával megmagyarázni, hogyan történnek alapjában véve mindezek a mérések.      Képzeld el, hogy itt van előttünk egy igen nagy tartály, fölötte pedig egy csöpögő vízcsap. Megmérem, és megállapítom, hogy egy óra alatt egy liter víz csöpög ki a csapból, és hogy a tartályban pontosan száz liter víz van. Kérdés: mióta csöpög a vízcsap? Erre nem nehéz felelni – mondod. Száz liter víz van a tartályban, egy liter csöpögött bele óránként, tehát a csap száz órája csöpög. Szó sincs róla! A csap csak tíz órája csöpög. Tudnod kell ugyanis, hogy már jócskán volt víz a tartályban, amikor a csap csöpögni kezdett. Ezenfelül pedig – míg a csap csöpögött – valaki egy pár vödör vizet öntött a tartályba, s még azt is, hogy eleinte a csap sokkal erősebben csöpögött, mint most. Mindezt természetesen nem tudhattad. Ezért gondolkodnod kellett volna, és azután így felelned: „Száz órája csöpög a csap, ha eredetileg nem volt víz a tartályban, ha senki nem nyúlt közben a csaphoz vagy a tartályhoz, és ha a csap mindig ugyanazzal az erővel csöpögött!” Látod, ugyanezt a hibát követik el az evolucionisták. Úgy tesznek, mintha meg tudnák mérni a földrétegek és fosszíliák korát, holott valójában csak anyagmennyiséget és átalakulási sebességet mérnek. Hogy ebből a korra lehessen következtetni, ahhoz tudni kellene, milyen nagy volt az anyag eredeti tömege (amikor a kőzet vagy a fosszília képződött), továbbá, hogy külső történések nem befolyásolták-e ezt az átalakulási folyamatot, s végül azt is, hogy a bomlási sebesség mindig ugyanaz volt-e. A nagy nehézség abban áll, hogy e három tényező közül gyakorlatilag egyikről sem tudunk semmit teljes bizonyossággal kijelenteni. És ha már az egyik tényezőben nem vagyunk bizonyosak, ez egyszerűen annyit jelent, hogy a kőzetek koráról egyetlen hiteles szót sem mondhatunk.      Erre természetesen azt felelik az evolucionisták: „Igen, de ha egészen különböző módszereket alkalmazunk, és mindegyiknél ugyanazt az eredményt kapjuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a helyes kort határoztuk meg”. Ez így van, de milyen gyakran jutottak megegyező eredményhez? Egy nagyon korai „elődünktől” ránk maradt egy híressé vált emberi koponyadarab; ez az elődünk a szép „zinjantrópusz” nevet viseli. Egy bizonyos módszerrel „megállapították”, hogy ez a koponyadarab 1 3/4 millió éves. De Dr. Whitelaw nemrégiben radiokarbon módszerrel kimutatta, hogy e koponyadarab kora … legföljebb ha 10 000 év! Némi különbség, ugye? És a dolog egyre szebb lesz. Az utóbbi években vulkáni kőzeteknél is alkalmazták a radioaktív mérési módszert, olyanoknál, amelyekről biztosan tudták, hogy legföljebb száz vagy kétszáz éve képződtek vulkáni kitörések alkalmával. Erről mit sem sejtő tudósok határozták meg a kőzetek „korát”, és milyen eredményre jutottak? Ugye kitaláltátok? Millió és millió évekre. És ez nemcsak egyszer történt, hanem sokszor, a világ minden táján levő kőzetekkel. Lehetséges lenne, hogy valami alapvető tévedés van ebben az egész, egekig magasztalt geológiai kormeghatározási módszerben?      De lássunk még egy szép példát. Azt már mondtam, badarság azt állítani, hogy az evolúcióhit „tudományosabb” lenne, mint a teremtéshit. Ha a kettő közül az egyik tudományosabb, azt csak egy módszerrel lehet megállapítani. Ez pedig: amikor valamilyen kutatásba fognak, akkor határozott meggyőződésükre vagy elméletükre nézve kijelentik, hogy mit fognak vagy akarnak megtalálni, vagy hova akarnak eljutni. Ha aztán ezt a kijelentést nem igazolják az eredmények, akkor az elmélet halomra dől, vagy legalábbis erőteljes csapást szenved.      Látod, ezt tették, mikor először embert akartak küldeni a holdra! Az evolucionisták azt állították, hogy a hold több milliárd éves, és ez alatt a hosszú idő alatt meteorok tömegei csapódtak bele (s mivel a holdnak nincs légköre, ezek nem porladtak el, és nem is égtek el, mielőtt a hold felszínére értek volna). Ezért a holdon nyilván vastag porrétegnek kell lennie, amely, a hold magas korát tekintve, már több méter vastag is lehet. A holdjárművet azért különleges és költséges hordozó felülettel látták el. Ugyan, fiúk – mondták a teremtésben hívők –, nagy összegű pénzt takaríthattok meg, hiszen a hold legföljebb tízezer éves, és a rajta levő porréteg legföljebb ha egy centiméter vastag. Nos, ezek sziklaszilárd meggyőződések, ugye? Meglátjuk, kinek van igaza. A választ tudjátok. Mikor az első ember elindult holdbeli sétájára, meglepve kellett megállapítania, hogy a holdat csupán egy jó centi méternyi porréteg fedi… És ez csak egy a sok példa közül. Most már értitek, hogy vannak, akik a teremtéshitet elfogadhatóbbnak és értelmesebbnek tartják, mint az evolúciós hitet. Ilyen pl. Dr. Th. Barnes, a texasi egyetem fizikaprofesszora. Nemrégiben, amikor együtt vacsoráztunk, mesélt nekem a földmágnesesség körében végzett tanulmányairól. Azt tudod, hogy a földnek mágneses sarkai vannak, ezért tudunk iránytűt készíteni, amelynek tűje mindig észak felé mutat. De vajon azt is tudod-e, hogy ez a mágneses erő az idők folyamán egyre csökken? Barnes professzor nemrég kiszámította a csökkenés mértékét, és eközben rájött, hogy a föld életkora legföljebb, ha tízezer év lehet. Akkor ugyanis oly erős lehetett a mágneses hatása, hogy ha a föld jóval idősebb lenne, tulajdon mágneses ereje folytán darabjaira hullott volna. Barnes erről könyvet is írt. Az ilyenfajta problémák nem jutnak el a nagy nyilvánosság elé. Így mindenkinek az a benyomása, hogy az evolúciós elmélettel minden rendben van. A tényeket elhallgatják. Elavult tételek Most már csak azt remélhetjük, hogy biológiatanárod lépést tart a korral a maga szaktudományában, és hitoktatód nemcsak a divatos és agyonreklámozott evolucionista könyveket olvassa. Mert különben igencsak lehetséges, hogy a legjobb szándékkal mindenféle elavult elméletet tálalnak eléd, és olyan dolgokat akarnak neked bemesélni, amelyeken a szaktudomány már réges-régen túljutott.      Tanárod még mindig azt állítja, hogy a neandervölgyi ősember és a pitekantrópusz (a jávai majomember) átmeneti formák a majom és az ember között? Micsoda elavult tétel! Ma már általánosan elfogadják, hogy ezek az urak közönséges emberek voltak, még ha külsejükben egy kissé primitívek is, de egy csöppet sem voltak abnormálisabbak, mint jónéhányan, akikkel naponta találkozunk. Ezentúl, ma már tudjuk azt is, hogy ezeknek a történelem előtti embereknek a kora előtt már éltek olyan emberek is, akik pontosan úgy festettek, mint mi!      Tanárod még mindig azt a régi mesét mondja, hogy az ember embrionális (születés előtti) fejlődése röviden visszatükrözi a törzsfejlődés történetét? Ez is rég túlhaladott álláspont, melyben egyetlen értelmes ember sem hisz már. Vagy talán még mindig azt tanítja, hogy az embrionális fejlődés egy bizonyos szakaszában az embernek kopoltyúja és farka van, és ez azt bizonyítja, hogy olyan állattól származunk, amely szintén farokkal és kopoltyúval rendelkezett? Ez is elavult már. Ezek nem is kopoltyúk, hanem nagyon szükséges és fontos üregek, amelyekből egész sor fontos szerv keletkezik. Egyébként már az elején mondtam, hogy az ilyen egyezés sohasem bizonyítja a származást.      Tanárod még mindig azt vallja, hogy az embernek egész sor elcsökevényesedett szerve van, amelyeknek ma már semmi szerepük sincs a szervezetében , hanem azok igen régi olyan állati őseinktől maradtak ránk, amelyek még használták ezeket a szerveket? Ez is idejétmúlt elmélet. Régebben azért vélekedtek így, mert akkoriban még sokféle szervünk (pl. a vakbél, thymus-mirigy, farkcsont) rendeltetését nem ismerték, amelyek nagy részéről ma már tudjuk, hogy a szervezetben igen fontos szerepük van.      Tanárod még mindig azt tanítja, hogy már csak rövid idő kérdése, és a tudósok képesek lesznek élő sejt mesterséges előállítására? Ez is elavult elmélet. Ezt hitték korábban, amikor azt feltételezték, hogy a sejtek közönséges, némi belső anyagot tartalmazó vízgömböcskék. Csak lassanként kezdtük felismerni, hogy minden egyes élő sejt milyen hihetetlenül bonyolult építmény. A matematikusok kiszámították, hogy évtrilliók sem elegendők ahhoz, hogy egy ilyen csodálatos alkotás a véletlen során létrejöjjön. Egy élő sejt létrejövetele élettelen anyagból még sokkal nagyobb csoda lenne, mint az ember leszármazása ebből az egyetlen sejtből. Ne engedd, hogy mindenféle modern (valójában azonban nagyon fantasztikus) kísérlet és felfedezés megtévesszen. Az idáig elért eredmények emlékeztetnek arra az emberre, aki kínos keservesen összebarkácsolt egyetlen téglát, és most gyermekjátéknak. gondolja egy székesegyház fölépítését. De mégis képzeld el, hogy sokszáz tudós fő a legmodernebb és legdrágább szerkezetekkel elő tudna állítani egyetlen élő sejtet. Mit bizonyítana ez? Azt semmiképpen sem, hogy az élet valamikor merő véletlen során, holt anyagból állott elő, hanem sokkal inkább azt, hogy az élet keletkezéséhez hatalmas intelligenciával rendelkező szellemre van szükség – mégpedig magára Istenre! Bibliai feleletek Bizonyára lassanként földereng benned a kérdés, hogy is áll a dolog tulajdonképpen ezekkel a kövületekkel és földrétegekkel. Ha alaptalan az a föltételezés, hogy évmilliók során keletkeztek, hogyan keletkeztek tehát a teremtést valló emberek szerint?      Jó kérdés! Mert könnyű a teremtésben hívőknek azt állítaniuk, hogy az evolucionisták tökéletes zsákutcába kerültek. De jöjjenek most ők egy jobb magyarázattal! Nos, ezt meg is teszik! Jobb magyarázattal állnak elő, amelynek alapja a Biblia, de amely azonfelül tudományosan is képviselhető.      Maga a Biblia nem természettudományos kézikönyv, ez világos. Ez azonban nem jelenti azt (amit egyesek ostobán és naiv módon ebből következtetnek), hogy a Biblia emiatt megbízhatatlan, amikor pl. minden dolog eredetéről beszél. Amit Isten az Ő Igéjében mond, az igaz, még ha nem is úgy van megfogalmazva, ahogy mi azt itt a huszadik században kifejeznénk. Azt mondja pl. a Biblia már az első lapon, hogy Isten a növényeket és állatokat „nemük (fajtájuk) szerint” teremtette. Először nem látszik világosnak, mit jelent ez a kifejezés, de a Biblia eredeti nyelvén azt akarja mondani: Isten „az alakok különbözőségében” teremtette azokat. Isten nem evolúciós folyamat során teremtett, hanem egyidejűleg megteremtett nagyszámú „alakot” egymás mellett. Hogy az „alak” fogalma meddig terjed, azt a biológusoknak kell kimutatniuk. Mindenesetre többnyire nagyobb az átfogó terjedelme, mint annak, amit a biológusok „fajnak” neveznek. A „kutya” biológiai faj, amelyben számtalan fajtát különböztethetünk meg, de a kutya keresztezhető egy másik biológiai „fajjal” a farkassal is. Sokkal messzebb nem terjed ki ez a csoport, más családbeli fajokkal nem keresztezhető sem a farkas, sem a kutya.      Isten nagyszámú alakot teremtett, amelyek élesen elkülönülnek egymástól abban, hogy igen eltérő külső sajátosságokat mutatnak fel, és egymás közt nem keresztezhetőek. S pontosan ezt állapította meg a biológia is. Egy bizonyos „alakon” belül végtelen változata lehet a szervezeteknek; itt az állattenyésztők és növénynemesítők egy kissé besegíthetnek bizonyos céltudatos keresztezésekkel. Azokat a határokat azonban, amelyeket Isten az egyes csoportok közt megvont, nem léphetik át. A továbbiakról, amit még az 1 Móz 1 és 2 a teremtésről elmond, nem kívánok ebben a könyvecskében hosszabban írni. Erről bővebbet olvashatsz a teremtésről írott részletes könyvemben. Itt most csak arról a kérdésről van szó, hogy miben higgy: a teremtésben vagy az evolúcióban. S mivel láttuk már, nem tehetünk mást, mint hogy hisszük: mindent Isten teremtett, szeretnék még három nagy bibliai tényre rámutatni. Ezek a tények segítségedre lehetnek, hogy megérts valamit abból a természetből, amelyet magunk körül látunk. Az elsőről éppen az imént szóltam: a Biblia azt tanítja, hogy Isten nagyszámú növényi és állati alakot teremtett, és hogy az alakok közti határokat mindenütt megfigyelhetjük a természetben.      A második nagy tényt nem a teremtéstörténetben olvashatjuk, hanem az 1 Móz 3-ban, a bűnesetről szóló híradásban. Tudod ugye, hogy Ádám és Éva, az első emberpár sajnos engedetlenné lett Isten iránt, és bűnbe esett. A bűneset nemcsak rájuk nézve járt súlyos következményekkel, hanem az egész teremtett világra nézve is. Mindenütt romlás és pusztulás járt a nyomán. Pál apostol így fejezi ezt ki: „A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mindezideig” (Róm 8,20/22). Ennek mindenütt tanúi lehetünk magunk is. Az egész világmindenséget egy nagy ébresztőórának tekinthetjük, amely fel van húzva, és lassanként lejár. Emberek és állatok egyaránt (ha nem éri őket véletlen baleset) menthetetlenül meghalnak természetes halállal, és testük tönkre megy. A csillagok (köztük a mi napunk is) lassan, de biztosan kiégnek, kihűlnek, éppúgy, mint a gyertyák.      Van a fizikának egy fontos törvénye, amely körülbelül így hangzik: az egész természetben megfigyelhetjük azt a törekvést, hogy a „rend” lassanként „rendetlenségbe” menjen át. Az ember (és Isten) bizonyos állapotban teremthet valamilyen rendet, de a dolgok, ha magukra hagyjuk őket, elkopnak, elmúlnak, megrothadnak és elpusztulnak! Mindenki, aki tanulmányozza a természetet, megfigyelheti ezt a törvényt.      De mit mondanak az evolucionisták? Azt állítják, hogy évmilliárdok során a véletlen útján a „rendetlenségből” egyre nagyobb „rend” állt elő, egyre bonyolultabb, magasabb rendű alakok jöttek létre. Ez – ha a fizika szemszögéből nézzük – merő képtelenség, badarság. Ez a folyamat egyszerűen nem megy magától, és nincs biológus, aki ebből a problémából már kievickélt volna. Ezért egész egyszerűen tagadják ezt. A Biblia azonban eléggé határozott. A világ jónak és tökéletesnek teremtetett, de a bűneset óta a halál uralkodik benne, a romlás és a pusztulás. Nem evolúciót találunk, hanem degenerációt. A Biblia még egy harmadik dologra is megtanít minket, amely igen lényeges a témánkkal kapcsolatban. Az 1 Móz 6-8-ban azt olvassuk, hogy az emberiség, sőt az egész föld egykor egy „özönvíz” által elpusztult (özönvíz = mindent elborító áradat). Ez nem valami közönséges áradás volt! Ha elolvasod a történetét, megfigyelheted, hogy pl. az egész földkéreg felhasadozott. Ettől pedig az egész földfelszín összegyűrődött. Ha Istent szaván fogod, és látod, hogy Ő már egyszer ilyen erőteljes módon pusztává tette az egész földet, akkor kérdezz meg egy geológust, milyen hatása van egy ilyen áradatnak, amilyenről a Biblia ír.      A teremtésben hívő geológusok és fizikusok sok könyvet írtak már erről. Ezekben kimutatják, hogy egy ilyen özönvíz, amely az egész földfelületet feltúrja, hatalmas tengermozgást és jégkéreg-képződést von maga után. Egy ilyen vízözönben lassan lesüllyednek a felkavart anyagok, mégpedig a halott szervezetek tömegével együtt, elsősorban a legegyszerűbbekkel, amelyek a legkevésbé képesek ellenállni az áradatnak.      Milyen egyszerűen megoldódnak akkor a problémák! Egyszerre értjük, hogyan bukkanunk egy csaknem teljesen fosszíliamentes alapon az ún. „legrégibb” kövületeket nagy mennyiségben tartalmazó rétegekre, amelyek közt gyakorlatilag csaknem minden állatcsoport maradványa föllelhető.      És megértjük azt is, hogy miért találjuk általában a magasabban fekvő rétegekben az úszni jól tudó, magasabb rendű állatok kövületeit, s a szárazföldi állatokét miért általában a még magasabb rétegekben. Jobban megértjük az e szabály alóli kivételeket is (beleértve a földrétegek látszólagos fejtetőre állását is, amellyel már foglalkoztunk), mintha egy evolúció létezett volna. Az özönvíz ismeretében azt is jobban megértjük, miért van olyan sok fosszília. Normális körülmények közt ui. egyáltalában nem keletkeznek kövületek. Ezek főként áradó vízben jönnek létre, amikor szilárd anyag takarja be őket mégpedig gyorsan – s pontosan ez történt az özönvíz alkalmával!      Most már azt is megértjük, miért találunk földünk számos pontján tömegsírokat, ahol száz- meg százezer megkövesedett állat halmozódik egymáson – az áradat elől halálfélelemben menekülő s végül mégis elpusztuló állatok maradványait.      Megértjük azt is, miért találhattak Szibéria jegében sok olyan mamutot, amelyeknek még a húsa sem romlott meg, sőt még a táplálék is a gyomrukban volt – oly gyorsan elborította őket a jeges áradat. Alapjában az evolucionisták és a teremtésben hívők egyetértenek abban, hogyan képződtek a földrétegek – csakhogy az evolucionisták szerint ehhez évmilliókra volt szükség, míg a teremtésben hívők szerint mindez néhány év alatt keletkezett. Azt jelenti ez, hogy hatalmas tengeráradatok gyorsan egymásra hordták ezeket a rétegeket, az azonban természetesen még sok évig tartott, míg ezek a rétegek megkövesedtek. Nagyon fontos tudnunk azt, amire a teremtésben hívő geológusok újra meg újra nyomatékosan rámutatnak: amikor a rétegek egymás fölött elhelyezkedtek, az alsó rétegek még nem lehettek megkövesedve (mint ahogy természetesen az evolucionisták ezt vallják, hiszen szerintük a földrétegek egymásra rakódása évmilliók alatt ment végbe, s mikor a felső réteg lerakódott, az alsó már régen meg volt kövesedve).      A teremtésben hívők rámutatnak pl. arra, hogy találtak megkövesedett fatörzseket, amelyek különböző rétegeken fúródtak keresztül. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy ezek a rétegek gyors egymásutánban keletkeztek, tehát amikor még egyik sem volt megkövesedve.      Erre egy másik példa a híres amerikai Grand Canyon, amelyen csodálatosan szépen lehet látni egymás fölött a sok földréteget, amelyekbe a kígyózó Colorádó-folyó igen mély szakadékokat vájt. A turisták számára mindenütt táblákat helyeztek el, amelyeken fel van tüntetve, hány millió év választja el az egyes földrétegek keletkezését egymástól.      A valóságban ez elképzelhetetlen! Mert nézzük csak, mit is csinált a folyó: lefelé mély szurdokokat mosott ki, s közben sok kanyarulatot tett, tehát a falakat oldalsó irányban mosta ki. A fizika törvénye szerint a két folyamat csak egyszerre mehetett végbe, ha a földrétegek még lágyak voltak, amikor a folyó keletkezett! Az özönvíz alatt ezek a lágy földrétegek gyorsan lerakódtak egymás fölé, s röviddel azután a folyó utat vágott magának rajtuk keresztül; s csak ezután kövesedtek meg fokozatosan a földrétegek. Azt se engedd bebeszélni magadnak, hogy az ásványok (kőszén, ásványolaj) keletkezéséhez évmilliókra volt szükség, ahogy ezt állítják! Laboratóriumokban utánozták ezt a képződést, és most már tudjuk, hogy amiről azt hitték, évmilliók alatt keletkezhet csupán, az néhány nap, sőt néhány óra alatt is előállítható. Egy ilyen kis könyvecskében természetesen nem tudom mindazt a sok cikket és könyvet felsorolni, amelyek ezekkel a dolgokkal foglalkoznak (még ha tanárod azt hiszi is, hogy mindezt légből kaptam). De nem is tartom szükségesnek, hogy mindezt felsoroljam, hiszen a legtöbb tankönyv és tanár beéri azzal, hogy sokkal kevesebb „bizonyítékkal” megelégszik az evolúció mellett, mint amennyit én, mint ellenbizonyítékot most felsoroltam. Hogyan tovább Láttad, hogy állnak a dolgok. Vannak, akik eleve az evolúcióban hisznek (gyakran főleg azért, mert irtóznak a teremtéshit gondolatától), és megkísérlik az ismert tudományos tényeket összhangba hozni ezzel a hitükkel. És vannak, akik Istenben és az Ő Igéjében hisznek, és akik ebben a hitben helyet adnak ezeknek a tényeknek is. Azt is láttad, hogy az utóbbiaknak ez sokkal inkább sikerül, mint az előbbieknek. A tényekhez tartják magukat, és jobb magyarázatot adnak rájuk. Az evolucionisták magyarázata minden szegletében inog, de ők vakok ennek meglátására! Hiszen nem áll rendelkezésükre más! A mindennapi tudományos életben talán helyettesíthetünk egy elméletet egy másikkal, egy jobbal. Az evolucionisták azonban ezt nem tehetik meg. Még ha oly sok tény szól is az elméletük ellen, mégsem tehetnek mást, mint hogy azokat „félremagyarázzák” vagy letagadják. Tanításuk sohasem tűnhet el, mert nincs helyette más, természetesen az Istenben való hiten kívül, de ez nem kell nekik. És te mit akarsz most tenni? Szándékodban áll-e annyi tényt, amennyit csak lehet, elfogulatlanul tanulmányozni, a lehető legtöbb evolucionista és teremtéshitű könyvet végigolvasni, s azután a legjobb tudományos magyarázatot a magad számára kiválasztani? Nos, ezt verd ki a fejedből! Végül úgyse a tudományos érvek alapján döntenél a teremtés vagy evolúció mellett, hanem a hit alapján. Egyetlen ember sem képes – ha életfelfogásáról és világnézetéről van szó – elfogulatlanul dönteni a különböző tudományos magyarázatok közt. Azt mondja: „Jobbnak tartom a teremtésben hívők (vagy az evolucionisták) tudományos magyarázatait” – de miért? Mert hisz a teremtésben (ill. az evolúcióban)! Korábban azt gondolták a tudósok, hogy elfogulatlanul össze tudják gyűjteni és tanulmányozni a tényeket, és ilyen módon tudományos elméletekhez juthatnak. Valójában azonban éppen fordítva van. Ha a teremtésben hívők állítanák ezt, természetesen senki se hinne nekik. De korunk egyik legnagyobb élő filozófusa, Karl Popper ugyanezt mondotta. Évtizedeken át nyomatékosan mutatott rá arra, hogy mi egyáltalán nem elfogulatlanul gyűjtjük a tényeket. Olyan tényeket gyűjtünk, amelyek a már előzőleg bennünk megfogant határozott elképzeléseket alátámasztják, és amennyire csak lehet, ezek szerint értelmezünk mindent. Popper azt is állandóan hangsúlyozta, hogy azok az új tények, amelyek összhangban vannak, vagy amelyeket összhangba hoznak (ahogy azt az evolucionisták csinálják) egy bizonyos elmélettel, még egyáltalában nem bizonyítják annak az elméletnek helyes voltát. Hiszen ugyanúgy összhangban lehetnek egy teljesen ellenkező elmélettel is (mint pl. a teremtéshittel jelen esetben).      Eleinte sokan azt gondolták, Poppernek nincs egészen helyén az esze, de most már a legtöbben látják, hogy igaza van. Emlékművet állítottak neki, és az angolok időközben lovaggá ütötték. Jól jegyezd meg hát: az evolucionisták semmivel sem tárgyilagosabbak és tudományosabbak, mint a teremtésben hívők. Mindkettőjük kiindulópontja: a hit! És te talán azt hitted, hogy elfogulatlan tudományos kutatások útján meg tudod állapítani, hogyan keletkezett a világ? Ez merő illúzió. „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állott elő a látható” (Zsid 11,3).      És milyen az a hit, amelyről a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete beszél? Csak olyasmi, hogy „nos, nem tudom biztosan, de úgy hiszem”? Semmiképpen sem. Olyan ez a hit, amely által az emberek: „Országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki.” (Zsid 11,33-34). Ez legalább még hit!      A „tudomány” nem valóságos tudás; hiszen csak azt mondhatja: „föltehetően így s így áll a dolog”. A bibliai hit azonban nem így beszél, hanem: „A hit pedig a remélt dolgok valósága, és a nem látható dolgokról való meggyőződés” (Zsid 11,1). Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a hit nem emberi bizonyításokon alapszik, hanem Isten kijelentett Igéjén. Volt-e ott valaki, amikor a világ keletkezett? Igen: Isten ott volt, és a világ Teremtője egyúttal a Biblia Szerzője. A Biblia még sokkal többet is mond a hitről: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid 11,6). Lám, ez még egy lépéssel tovább megy. A hit nemcsak a világ eredetével ismertet meg bennünket, hanem a Teremtővel is! Ilyen őszintén „kereső” vagy te is? Még csak azt keresed-e, hogy az evolúció és teremtés közt melyik az igaz, vagy pedig már őszintén keresed magát a Teremtőt is?      Tudod-e, miért olyan nehéz így keresni Istent, és megtalálni Őt? Hallgasd csak, mit mond Ézsaiás próféta? „A ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg” (Éz 59,2). Kérdezted már önmagadtól csak egyszer is, hogy miért hisznek olyan sokan az evolúcióban? Természetesen sokan nem tudják ezt. De az evolúció nagy előharcosai olykor megvallják: azért, mert irtóznak a Teremtőtől és a Bibliától. Az ember nem keresi őszintén Istent, mert az ember Isten ellensége. Gyűlöli Istent, mert tudja, hogy Isten megjutalmazza ugyan azokat, akik őt keresik (éppen most olvastuk), ugyanakkor azonban megbünteti azokat, akik őt gyűlölik, akik hátat fordítanak neki, akik a maguk útját járják. Ez a bűn lényege: a magad útját járni, a magad akarata szerint cselekedni, nem törődni azzal az Istennel, Aki a te Teremtőd és (ha meg nem térsz) Bírád. Az evolucionisták véleménye szerint az ember egy megnemesedett állat, amely a legmélyebb mélységekből diadalmasan fölemelkedett nagy magasságokba, és ezután még magasabbra fog jutni. A Biblia kijelentése szerint ez éppen fordítva van. Isten az embert jónak teremtette, de undorító engedetlensége által bűnbe esett. És azóta útja nem fölfelé, hanem lefelé vezet, és útjának vége nem a legmagasabban fejlett emberfölötti ember (Übermensch), hanem az ítélet, távol Isten kegyelmétől. És mégis: ha akadnak ebben az embertömegben olyanok, akik őszintén keresik Istent, azokat Ő megjutalmazza. Magához vonja őket, megváltoztatja ellenséges magatartásukat, megújítja, megtisztítja és megváltja őket.      Ez a kis könyvecske, amelyet most kezedben tartasz, szintén olyan eszköz, amellyel Isten téged e pillanatban magához vonz. Isten azt mondja: „Engem keressetek, és éltek. (Ámos 5,4). S te a tömeget választod, amely az örök ítélet felé tart? Gondolj arra, hogy a nagy tömegnek soha nem volt igaza, a tudomány területén sem. Ne tévesszenek meg a nagy számok. Lehet, hogy akik Istent keresik, kisebbségben vannak. De olyan jutalmat nyernek, amelyről egyetlen evolucionistának sincs még a legcsekélyebb fogalma sem.      A jutalom mindazt magában foglalja, amit Isten az Ő Fiában, Jézus Krisztusban adott, Aki által a világot teremtette, és Akiben megváltotta bűneikből mindazokat, akik bűneik megvallásával hozzá mennek. Ha az ilyen keresők bíznak a megváltás művének hatalmas erejében, amelyet Krisztus a Golgota keresztjén elvégzett, akkor életük gyökeresen megváltozik. Nincs boldogabb élet, mint az Istennel való élet, Aki Atyáddá lesz, és az Ő Fiával, a Jézus Krisztussal való élet, Aki Megváltód és Urad lesz, ha rá bízod magadat. Szívből remélem, hogy nem teszed le e kis könyvecskét a kezedből anélkül, hogy szilárdan el ne határoznád: ezután olvasod a Bibliát. Olcsón megkaphatod. És keresd benne Istent és az Ő Fiát, és kezdj el imádkozni. Borulj térdre és valld meg, hogy idáig hátat fordítottál Istennek, a magad útját jártad (tehát a bűnök útját), és nem számoltál vele. Ismerd be előtte, hogy rászorultál a megváltásra, mert különben örökre elvesztél. Utána pedig fogadd el azt a nagy ajándékot, amelyet Isten mindazoknak felkínál, akik őszintén és becsületesen hozzá jönnek. Ez az ajándék az Ő Fia. Isten Fia által teremtetett minden, és minden neki van alávetve. Ez a Fiú azonban emberré is lett, hogy szenvedjen és meghaljon mindazokért, akik elvesztek, de most Istenhez kiáltanak szabadulásért. Isten senkit sem utasít el, aki hozzá fordul! Mindenkit magához fogad, és örökre boldoggá tesz. Nem szeretnéd, ha ez lenne a TE JÖVŐD is? Tanulmányozd a Szentírást! Benne egy új világ nyílik meg előtted.