Ostende nobis, Domine, misericordiam tuam et salutare tuum da nobis.

Kedves Barátaink és Jótevőink!
Rorate caeli desuper!! Ez Japán kiáltása is!
Ez a nemzet mint nemzet még sötétségben él, mivel nem ismeri Urunkat. A mi jó Urunk, az igazságosság napja, nem akarja ezt a népet feladni. Xavéri Szent Ferenctől kezdve nagyon sok szent misszionárius jött a „felkelő nap országába”, hogy „tanúságot tegyen a világosságról…, amely minden embert megvilágosít”. (Jn 1,7/9) Mint japán és a Szent X. Pius Papi Közösség első japán papja szeretném Istennek megköszönni mindazokat a nagyszívű misszionáriusokat, kik itt oly keményen fáradoztak, hogy lelkeinket a mennybe vezessék, napi életünket csakúgy, mint nemzetünket megszenteljék, és Isten birodalmát, a szent katolikus Egyházat hazánkban megszervezzék.

Mikor Urunk olyan okokból, melyeket mi most nem tudunk megérteni, Anyaszentegyházunkban a mostani hit-válság kitörését megengedte, Japánban néhány pap nem akarta a hagyományos katolikus misét feladni. Őhozzájuk csatlakozott a hívők egy csoportja, akik segítségért fordultak a Szent X. Pius Papi Közösséghez. Nagy örömmel töltötte el őket 1978-ban Richard Williamson, akkori páter látogatása. Ez a látogatás arra bátorított bennünket, hogy a katolikus hitet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben megőrizzük. A közösség második papja, aki Japánt meglátogatta, Pater Frank Peek volt 1985-ben. Ekkor találkoztam én először a Papi Közösség egyik papjával. Csodáltam őt, és mély benyomást tett rám alázatossága.
     A japán hívek állandó sürgető kérésére a Papi Közösség 1987 óta gyakrabban küldött papot Japánba, még ha rendszertelen időközökben is. Így alakult, hogy a Közösség harmadik papja, Pater Eric Simonot, aki nálunk járt, Ausztráliából jött hozzánk. Néhány évvel később az ausztrál papok megszervezték a rendszeres – kéthavonta történő – látogatást Japánba.

Isten kegyelméből 1987 októberében beléptem a Papi Közösség francia szemináriumába, és 1993 júniusában pappá szenteltek.
     Rendfőnökeim először Manilába küldtek, innen kerestem fel a japán és koreai híveket. Most a Fülöp Szigetekről utazom minden hónapban néhány napra hazámba. Japánban jelenleg két misecentrumunk van, az egyik Tokióban, a másik Osakában.
     Az Osaka-i hívek egy kis apartmant ajánlottak fel nekünk, melyet mi állandó kápolnaként használunk. Szerencsétlen módon havonta csak két (péntek este és szombat reggel) misét tudunk itt mondani. Ennek ellenére körülbelül 20 hívő van a szentmiseáldozaton jelen.
     Habár tokiói missziónk a Papi Közösség legrégebbi missziója Ázsiában, híveink relatív fiatalok; fiatal családok kisgyermekekkel, diákok, fiatal férfiak és nők. Ők pedig nem tudják egy állandó kápolna, mint az Osaka-i, költségeit összehozni, bár nagyszívűek és segítőkészek, mivel Tokióban nagyon drága az élet. Havonta csak egy misét tartunk itt, a hónap utolsó előtti vasárnapján. Ez mindig missa cantata, melyet jól előkészítünk, propriummal a gregorián énekben. Egy csapat fiatal ministrál. Általában körülbelül 20 hívő vesz a szentmisén részt. Minden egyes alkalommal egész vasárnapra kell a nyilvános gyülekezési termet kibérelnünk. Délután katekizmus oktatást tartunk vagy egy spirituális előadást a hívek részére.
     Az elmúlt hét évben Tokióban mindig egy régi barátom házában töltöttem az éjszakát. Ez a helyzet azonban szerencsétlen módon behatárolta aktivitásunkat. Tokió világváros sok diákkal, és az ázsiai országokban nagy jelentőséggel bír. Az ázsiai disztrikt főnöke ezt a fontos missziót jobban ki szeretné fejleszteni. Ezért megengedte nekem, hogy az elkövetkezendő 2001-es évben egy apartmant bérelhessek Tokióban paplakásként, hogy ezzel missziós munkánk könnyebbé váljon. Azt reméljük, hogy ez a ház hozzájárul ahhoz, hogy egy nap Tokióban is állandó kápolnát nyithassunk.

Egyik hívőnk a japán missziót így jellemezte: „A japán nép közismert arról, hogy mindig az árral úszik. Mikor az ország ura és a kulcspozíciók betöltői katolikusok lettek, mint a 16.században, a nép készségesen követte őket. Mikor a japán kormány a 19. században úgy döntött, hogy egyedül a nyugati technológia számít, a vallás azonban haszontalan, a nép ebből arra következtetett, hogy a nyugati vallás időpocsékolás. … A II. világháború után nagy fordulat következett, mikor egyetlen lehetőségnek az amerikai demokráciát tekintették. Ezt követte az 50-estől a 70-es évekig egy hektikus iparosodás, melyben a nyugati technológia nemzeti szenvedéllyé vált, mígnem a 90-es években a gazdasági buborék kipukkadt. Azóta úgy tűnik, hogy a japán nép elvesztette ideáit, és valami más után kutat. Bármely dolog is lesz az, ami javára a japán nép dönteni fog, amerikai mintájú szabad kapitalizmus, környezetvédelem, New Age vagy bármi egyéb, a japánok keményen fognak dolgozni, hogy ezt nagyvonalúan megvalósítsák. A nép szereti a nemzeti irányzatot követni. … Ha (és ez egy nagy ha) egy napon úgy döntene, hogy a katolikus hit az új zászló, melyet mindenkinek követnie kell, akkor ez a mozgalom olyan erős lenne, mint az első katolikus misszionáriusok idejében, több mint 350 évvel ezelőtt.”

A hit Isten szabad ajándéka, melyet az Ő kegyelme nélkül senkise birtokolhat. Miért pogány még mindig Japán? És kap-e még egy lehetőséget arra, hogy katolikussá váljon? Minden Isten kegyelmétől függ. Mi mégse maradhatunk tétlenek. Nagy misszionáriusaink nyomdokában akarunk haladni, hogy ezt a nemzetet újfent misszionáljuk. Isten kegyelmével és segítségével, de az Önök imájával és támogatásával is, kedves Barátaink és Jótevőink, keményen akarunk dolgozni, hogy megmutassuk Japánnak, hogy az új lobogó, melyet mindannyiunknak követnünk kellene, a katolikus hit, miként ez minden idők szent katolikus miséjében olyan csodálatosan kifejezésre jut.
Köszönöm Önöknek a japán misszió nagyvonalú támogatását.