Egy katolikus honlap fórumán pár nappal ezelőtt (azaz 2006. október elején) a következő hozzászólás jelent meg, amelyet minden kommentár nélkül közlök:

Tudom, hogy nem kell felülni minden híresztelésnek, de pár napja a saját fülemmel hallottam hat prelátus szájából (köztük az Istentiszteleti Kongregáció titkárától), hogy készen van a dokumentum, amely engedélyezi a régi misét, hogy azt a Szentatya alá is írta már. Ennyit lehet biztosan tudni. Hogy mikor publikálják, azt nem tudja senki. Úgy gondolják (!), hogy még a törökországi utazás előtt. A dokumentummal azért vártak egy évet, mert a pápának előbb „el kellett tennie az útból” a régi rítus legnagyobb ellenségét, a régi államtitkárt és munkatársait, akik az előző pápaság 26 (tekintélyi szempontból is) kaotikus éve alatt túlzott befolyásra tettek szert.

Szerintük a Szentatya rádöbbent, hogy az Egyház krízise még mélyebb annál, mint ahogyan ő azt a Hittanai Kongregáció prefektusaként gondolta, és tudja jól, hogy egy átfogó reformra neki már nincs ideje, ezért a régi rítus körül szeretne (kiváltságokkal) oázisokat teremteni.

Persze, ez a fórum nem szeretne egyházi pletykalap lenni, mindezeket csak azért írom le nektek, hogy még intenzívebben imádkozzatok a Szentatyáért, az Egyházért, a Tradícióért.

Végezzétek gyakran a rózsafüzért, naponta – hiszen ha megnyertük vele a lepantói csatát, akkor megnyerjük a modernizmus elleni harcot is.

Mondjátok el gyakran a Szent Mihály imádságot. Nem véletlen, hogy azt a modernizmusból fakadó liturgikus reform eltörölte: Szent Mihály arkangyal hathatós védelmezőnk a gonoszlélek és minden cselvetése ellen. Érdemes elgondolkodni azon a tényen, hogy az Egyház benne látja a gonoszlélek elleni harc vezetőjét, de benne látja azt az arkangyalt is, aki a mennyei liturgia vezetőjeként a tömjénoltár jobbján áll. A jó harc és a liturgia egymástól elválaszthatatlan.

Egy most felszentelt pap régi rítusú miséje volt nálunk vasárnap, ahol az újmisés egy ószövetségi momentumot emelt ki a prédikációban: amikor a zsidók a fogság évei után visszatérhetnek az Ígéret földjére, akkor a Templom romjai fölött sírva mellüket verik, és elismerik, hogy mindez bűneik, hűtlenségük miatt következett be, majd újjáépítik a Templomot, közben megtalálják a Törvénytekercset, amire boldogan mondanak igent, megújítva hűségüket Jahvéhoz, a Szövetség Istenéhez. Egyszer az Egyházban is bekövetkezik majd az a pillanat, amikor sokan mellüket verik és sírnak majd bűneik miatt a helyi egyházak – de nem az Egyház(!) romjai fölött, visszatérnek annak szentségéhez, újjáépül minden, és mi mindannyian megújítjuk hűségünket. És a zsinat utáni „fogság évei” csak rossz emlékek és intő jel marad ...