„Az ég és föld elmúlnak.” (Lk 21,33)

Az Anyaszentegyház nem tartja együtt újévét a polgári esztendővel. Az egyháznak új esztendeje Ádvent első vasárnapjával kezdődik. S azért olvastatja ma is a végső nap borzalmairól szóló evangéliumot, hogy emlékeztessen a mulandóságra. Valóban alkalmas pillanat! Egy esztendő sírdombján állunk, és egy másik évküszöbére tettük lábunkat, mely szintúgy el fog repülni mint amaz, megsemmisülni mint amaz, elenyészni mint amaz. Lehet-e ily alkalommal az általános pusztulás, a világ megsemmisülésének gondolatától szabadulni? Nem! Elénk áll az hívatlanul is, és futva se menekülhetünk tőle. De én azt mondom: ne is törekedjünk erre, ne akarjuk az enyészet gondolatát elűzni, mert úgyis hiába volna ez, mert bármerre tekintünk, szemünkbe ötlik. Hisz enyészet, halál ül mindent, és fel fog keresni minket is, ha a tengerek túlsó partjára, a föld legtávolabbi vonalára futottunk is előle. Eljő a halál, ránk borítja sötét fátyolát, és nekünk szól akkor Izajás próféta szózata: „Nem a nap lesz neked többé nappali világítóul és nem a hold fénye világit majd neked, hanem az Úr lesz neked örök világosságod és Istened a te dicsőséged.” (Iz 60,19) Oh! mily boldogság lenne, ha e szavak reánk illenének, ha valóban az Úr lenne örök világosságunk és Istenünk a mi dicsőségünk! Valjon lehetséges-e ez? Igen, lehetséges, ha soha nem feledkezünk meg az ítélet napjáról és buzgón készülünk arra. Csak így nem jutunk zavarba, csak így nem esünk veszedelembe, csak így kerülhetjük ki az örök halált, csak így juthatunk Isten dicsőségének látására.

De miként kell hát az ítéletre úgy készülnünk, hogy ragyogó testtel kelhessünk ki a sírból? Ki tanít meg bennünket e nagy titokra? Az Egyház, ez az áldott tanító, ki útbaigazítással mindenben szolgál, oktat minden felől. Az Egyház tanítja, hogy Isten ismerete az üdvösségre elkerülhetetlenül szükséges. Ez ismeret nélkül nem üdvözülhetünk. Az Isten ismerete képezi az alapot, a talajt, mely a szeretet és engedelmesség virágát termi. Ha nem ismerjük az Istent, nem is fogjuk szeretni, és nem szeretvén, nem is engedelmeskedünk neki, nem is teljesítjük parancsait. Tehát hogy szeressük és engedelmeskedjünk neki, okvetetlenül szükséges ismerni őt.
    Mivel az Isten ismerete ily fontos dolog, mivel ettől függ úgyszólván az egész üdvösség, azért én ma Isten ezen ismeretéről fogok szólani.
    Porba esve kérem segítségedet Szentlélek Isten! Hogy az Egyház ez új esztendejében hallgatóim lelki üdvét és a te dicsőségedet előmozdíthassam.
    Figyeljetek!

Az Isten ismerete az első, mely tőlünk kívántatik. Szent János evangélista mondja: „Ez pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged: egyedül igaz Istent, és akit küldöttél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3.) Mit állit Szent János itt? Azt, hogy Isten ismerete nélkül nincs üdvösség, nincs örök élet, csak pokol és kárhozat. Aki nem ismeri meg őt, az elvész, az nem látja dicsőségének fényét.
    Hát a szegény pogányok, kik ismeretlen hegyek, járatlan sivatagok, áttörhetetlen rengetegek mélyén látták meg Isten napját, élték le napjaikat és hunyták le szemeiket; kikhez hittérítő, soha nem vetődött; kik a legnagyobb lelki sötétségben élnek és halnak, anélkül hogy az ég Uráról, erről a jó és szent Atyáról csak egy szót is mondana előttük valaki, kik nem ismerik őt, mert nem is ismerhetik meg, minthogy nincsenek oktatóik, nincsenek papjaik, kik a mennyország felséges Királyáról szólnának előttük, megismertetnék velök – tehát e szegények elkárhoznak?
    Szeretteim! Szent János evangélista mondja: „Ez pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged.” Ha nem más, hanem ez az örök élet, ha ez szerzi meg és nem más valami, az örök boldogságot – bizony Édeseim! remegve kérdezhetjük: hogy e szegények el fognak tehát kárhozni? Édeseim! ha tudatlanságuknak nem maguk az okai; ha csakugyan semmi alkalmuk sem volt megismerni az igaz Istent, s ha lenne, a legnagyobb készséggel imádnák őt, akkor a szent atyák tanítása szerint, Isten mintegy kivételt tesz, különös kedvezményben részesítvén, e legyőzhetetlen ismerethiány miatt, nem fosztja meg őket az örök élettől.

De mi nem várhatjuk Isten ilynemű kedvezményét és hiába is várnók, mert van alkalmunk elégséges ismeretet szerezni felőle, s ha nem ismerhetjük meg, mi magunk vagyunk okai ennek, mert bizonyára elmulasztjuk az alkalmak felhasználását.
    Igen, Szeretteim! az Isten ismerete az első fok a mennyországnak lépcsőjén! Oly szükséglet ez, melyet kinek-kinek meg kell szerezni, ha üdvözülni óhajt. Őmaga mondja Ozeás prófétánál: ”Irgalmasságot kívánok én, és nem áldozatot; és az Isten ismeretét inkább, mint az égő áldozatokat.” (Oz 6,6) Íme, Isten többre becsüli az áldozatnál az ö ismeretét! Nem drága kincs-e tehát az Úr ismerete? Nem kell-e megfeszíteni erőnket, hogy ez ismeretet megszerezhessük? Mi becsülendő többre ennél? Megmondja a bölcs: „Hiúságosak mind az emberek, kikben az Isten tudománya nincsen.” (Bölcs 13,1) Tehát minden hiúság és lélekgyötrelem, Isten ismeretén kívül.

Ha eszerint az élet, Isten megismerésének kegyelméhez van kötve, mily boldogok vagyunk mi, kik ez ismeretet megszerezhetjük! Mily boldogok vagyunk, hogy Jézus Krisztus azon hajójába emelt bennünket, melynek kormánya Szent Péter apostol kezében vagyon. Mily szerencse, hogy az üdvözítő Egyház kebelében születve, meríthetünk az istenismeret forrásából, melynek tisztaságára az apostolok és azok utódai, a püspökök ügyelnek segélyezve a Szentlélek bőséges kegyelmével. Ki szerezheti meg az Isten ismeretét könnyebben, mint a római katolikus, kinek egyháza folyton e jó Atyáról beszél, őt ismerteti, parancsait hangoztatja? E szószékről nem emberi bölcsességnek hitető igéi, de az Isten ismerete hangzik. Az Egyháznak legfőbb célja, megismertetni az örök Atyát. Hírnökei nem egyébről, csak az Istenről beszélnek a szószéken és gyóntatószékben – s olyan dolgokról, melyek Istennel összefüggésben állnak.
    Igen, mi boldogok, szerencsések vagyunk, minthogy nyílik elég alkalmunk megismerni Urunkat, s így megszerezhetjük az örök életet. De nem boldogtalanok-e, kik ez alkalmakat felhasználni elmulasztják, kik tehetnék és Isten ismeretét mégsem szerzik meg, kik sokat fáradnak más egyéb ismeretek gyűjtésében, keresnek, kutatnak, megfigyelnek, tanulmányoznak, összehasonlítanak, amíg Isten ismeretére éppen nem törekesznek. „Isten letekint a mennyből az emberek fiaira, – mondja Szent Dávid, – hogy lássa, ha van-e értelmes és Istent kereső.” (Zsolt 52,3) De azokban, kik az észt annyira szétosztják, hogy jut mindenre, csak Isten megismerésére nem, kik megismerkedni törekesznek a természet titkaival, a csillagok járásának szabályaival, a kiváló tehetségekkel, a különféle tudományokkal, a műremekekkel – de megfeledkeznek arról, ki a természet titkaira fátyolt borított, a csillagok útját kimérte, mozgási törvényeiket alkotta, a kiválóknak lángelmét adott, a bennünk élő isteni szikrát a műremekekben nyilatkozni engedte – ha megfeledkeznek az Istenről, valjon talál-e az égből letekintő Isten értelmet bennük?
    Szeretteim! az igazi értelem, a valódi bölcsesség a minden ismeret alapját, az Istent keresi mindenekelőtt. Kár hogy oly kevés az ily bölcs! Sokan féltik eszüket az Istenhez láncolni, mintha ezáltal szabad röptében akadályoztatnék, s azért nem is tartják szükségesnek az Istenről szóló tanításokat meghallgatni, nem tartják szükségesnek a prédikációkra eljárni, nem tarják szükségesnek az Istenről szóló műveket olvasni. A templomot elkerülik, de a színházakat rendesen látogatják; a szent képek előtt nem állnak meg, de a merészen vetkőzött táncosnőket nagyító üvegen nézik; a keresztény tanításokat nem hallgatják, de a szabadkőmíves szellemű felolvasásokat a legnagyobb áhítattal; a valláserkölcsös könyveket meg se veszik, de az erkölcstelenség szennyregényeit kapkodják.
    Szomorú, de való állapot!
    Mindent ismerni óhajt a világ, csak Istent, az ismeretek kútfejét hanyagolja el, őt nem keresi.

Aranyszájú Szent János azt mondja: „Az Isten ismerete iskola, melyben az emberi természet az erényt tanulta.” Nagyszerű igazság! Isten ismerete nélkül nincs erény! Bizonyítja a történelem. Az erkölcs az a sugár, melyet a mindenség Ura bocsát ki magából. Avagy mutassatok nekem erényt a népeknél, kik Isten ismeretével nem bírtak! Van-e azoknál hit? van-e remény? van-e szeretet? Hogyan hihetnének az Istenben, ha egyszer nem ismerik? Miként remélhetnének benne, miután fogalmával sem bírnak? Miként szerethetnék azt, kit nem ismernek? Vagy talán élt közöttük a felebaráti szeretet? Szeretet-e az, mely százezreket rabszíjra fűz, elszakaszt családjától, hogy eladja a szerencsétleneket, vagy saját szolgálatára kényszerítse? De talán élt közöttük a hitvesi szeretet? Szeretet-e az, mely a gyengébb félt, a nőt, megfosztá minden jogtól és a férfi szeszélyének martalékául vetette?

Az ókorban egyedül egy népnél, a zsidóknál találunk fényesebb tényeket, erényeket. Miért? Mert a zsidóság Isten választott népe levén, bírta annak ismeretét. Ez ismeret nem volt ugyan teljes, mert a nagy fénytengert el nem bírta volna még a lelkileg gyenge nép, és teljessé csak az Isten Egyszülötte, Jézus Krisztus tette; de az ismeret alapja megvolt, s már ez is bőven gyümölcsözött. De nem kell az ókor méhéből szedni bizonyítékainkat, találunk eleget a jelenben is. Ha végig tekintünk a minket környezőkön, azt látjuk, hogy az emberiség egy része keresi az Istent, törekszik megismerni őt, a másik rész pedig elhanyagolja. Ismertek-e erényes embereket? Igen? Tehát mondjátok meg nekem, hogy ezeket melyik csoportban találjátok föl? Bizonyára nem azok között, kik Istent teljesen elfeledték. Ismertek erkölcstelen gonosz embereket? Igen? Tehát mondjátok meg nekem, ezeket melyik csoportban találjátok föl? Bizonyára nem azok között, kik Isten ismeretére törekesznek, őt keresik. Igazolva van tehát az élet által Aranyszájú Szent János mondása: „Az Isten ismerete iskola, melyben az emberi természet az erényt tanulta.”
    Nevetséges és hiú törekvés az erényt elválasztani akarni az Istentől, az Isten ismeretétől. Annyi, mint a patak forrását eltorlaszolni. Isten ismerete nélkül nincs erény! Feltaláljuk ugyan az erény torzképét, a bűnt erény álcája alá rejtezve, de az álca előbb-utóbb le fog hullni. Szülők! óhajtotok erényes gyermekeket? Óhajtotok gyermeket, ki csak örömetekre váljék? Óhajtotok leányt, ki tisztességben megőszült fejetekre szégyent ne borítson? – Úgy neveljétek őket erényesen, de nem abban a talmi erényben, mely Isten nélkül akar létezni, hanem a másikban, melynek az istenismeret az alapja.
    Szent Ágoston azt mondja: „Az Isten ismerete a mi saját üdvösségünk; Istent megismerni annyi, mint magunkat megmenteni. Istent meg nem ismerni pedig, mint magunkat kárhozatba taszítani.”

Iszonyatos igék ezek! Bárcsak soha ne felednétek el. Bárcsak az egész világ szívébe zárná, hogy Isten ismerete a mi saját üdvünk, és nem más, egyedül csak Isten ismerete! Istent megismerni annyi, mint üdvözülni, Istent meg nem ismerni, annyi mint elkárhozni!
    Szent igazság, mely örökké fog állni!
    S dacára, hogy senki nem döntheti meg ez oszlopot; dacára, hogy el fogunk kárhozni istenismeret nélkül, mégis mily sokan vannak, kik ez ismeretre épen nem törekesznek. Találunk is ám keresztényeket, kik a hit dolgában oly tudatlanok, hogy egy nyolc éves fiúcska is könnyen zavarba hozhatná őket. De hát csodálkozhatunk ezen? A szent tanításokat nem hallgatják, istenes könyveket nem olvasnak – honnét tudjanak tehát?

Az Istent ismertetjük e helyről folytonosan. Az ő tulajdonságait rajzoljuk, tökéletességét ecseteljük. A ki hallgat bennünket, az megismeri az örök Atyát. Boldogok vagytok azért ti, kik a szent oktatásokra siettek, kiket nem tart vissza egy kis kellemetlenség, egy kis hideg vagy meleg, eső vagy sár, kik készek vagytok szenvedni is, csakhogy Uratokat megismerhessétek. Akiket minden elrettent, akik mindenben akadályt látnak, akik egyáltalán mit sem akarnak eltűrni az Isten ismeretéért, akik csak azon okoskodnak, miben találják ismét kötelességük felmentését, kik mintegy azt látszanak kívánni, hogy angyalok húzzák a templomba, finom bársony kocsiban: azok biz édeseim! nem igen törekednek megismerni az Atyát.
    Ti ne kövessétek ezeket. Legyetek rajta a jövőben is, hogy gyarapítsátok lelketekben az istenismeret gyöngyét. Tegyetek evégből két dolgot: hallgassátok szorgalmasan és figyelemmel a prédikációkat. Ne mulasszátok el soha, egyetlen egy alkalommal se ezeket; és másodszor csak erényes könyveket olvassatok. Ha követitek tanácsomat, megismeritek a Teremtőt, ha pedig megvetítek, ez ismeretet nem lesz alkalmatok megszerezni, s így az örök kárhozat veszedelmébe estek, mert Szent János evangélista szerint: „Ez pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, és akit te küldöttél, Jézus Krisztust.” Ez ismereten kívül nincs örök élet, nincs mennyország, nincs üdv.

Boruljunk tehát térdre és imádkozzunk először önmagunkért, hogy Isten ismerete utáni vágyunk ne lankadjon soha szívünkben; imádkozzunk másodszor azokért, kik eddig nem törekedtek ez ismeret után, s kérjük Istent, ömlessze ki reájuk Szentlelkét, hogy észretérve felismerjék azt, mi üdvükre szükséges és felismerve keressék minden tehetségükkel. Ámen.