A Magyar Kurír honlapján Verbényi István atya interjút adott a régi („tridenti”) miséről. Miután e cikkben több olyan kijelentés is elhangzott, amely alkalmas arra, hogy a híveket félrevezesse, Lipovszky Gergely atya a honlap szerkesztőjéhez fordult azzal a kéréssel, hogy az újság közölje az ő válaszlevelét is. Miután a Magyar Kurír szerkesztője megtagadta a válaszlevél közlését, a hívek tájékoztatására álljon itt Lipovszky atya levele, majd a Magyar Kurírtól kapott elutasító válasz. Végezetül emlékeztetőül egy régebbi cikk: „A salzburgi egyházmegye legfrissebb rendeleti közlönye” ismétlése, amelyből a hívek megtudhatják, mi a hivatalos egyházi állásfoglalás a hívek részvételéről a „tridenti” misével kapcsolatban.

Főtisztelendő Verbényi atya, előre is bocsánatát kérem, hogy nyílt levélben fordulok Önhöz, de a Magyar Kurír honlapján megjelent interjúban – tehát nyilvánosan! – Főtisztelendőséged olyan dolgokat állít, amelyek, véleményem szerint, nem felelnek meg a valóságnak, és sok katolikus papot, szerzetest és laikus hívőt igazságtalanul megbántanak.
     Az első meglepő – bár engem nem igazán zavaró – megállapítása az, hogy a helytelenül „új rendnek” (Novus Ordo Missae) nevezett rítust tartalmazó Misekönyv valójában „Missale Romanum secundum Paulum VI”. Hogy mindez miért meglepő? Egyrészt mert nem ez a hivatalos elnevezés, hanem: „Missale Romanum ex decreto Concilii Oecumenici Vaticani II instauratum, Auctoritate Pauli PP. VI promulgatum”. Másrészt az új miseliturgiát az íróasztal mellett kitaláló és megszerkesztő Annibale Bugnini érsek tanítványai és szellemének képviselői (a legkisebb rosszindulat vagy sértő szándék sincs bennem, amikor Főtisztelendőségedet is közéjük számolom) soha nem feledkeznének meg arról, hogy az új misével kapcsolatban a II. Vatikáni Zsinat tekintélyére hivatkozzanak – még ha valójában a liturgikus reform megvalósítása több ponton szöges ellentétben is áll a zsinat kifejezett óhajával (vö. pl. a latin nyelv használatának szinte teljes eltűnése; a szembemisézés liturgikus szempontból helytelen, minden történelmi előzményt nélkülöző gyakorlata, stb.).

De, amint azt említettem, nem is ez az interjúnak az a pontja, amely arra indított, hogy nyílt levélben forduljak Önhöz, hanem a régi rítushoz ragaszkodó hívekkel kapcsolatos tárgyi tévedések és – bocsásson meg! – rágalmak.
     Ön arra a kérdésre, hogy: „Tiltotta-e ennek a liturgiának a használatát a II. Vatikáni Zsinat, vagy csak korlátozta?”, egyszerűen nem válaszol. És teszi ezt, elismerem, nagyon elegáns, diplomatikus módon; idézi VI. Pál pápa „Missale Romanum” kezdetű apostoli konstitúcióját, amelyben ott szerepel a szokásos jogi formula: „Elrendeljük, hogy ezek a határozataink és előírásaink most és a jövőben jogerősek és hatékonyak legyenek még akkor is, ha az elődeink által kiadott rendelkezések, szabályozások, valamint egyéb említésre méltó és visszavonásra érdemes előírások esetleg másképpen intézkedtek”. Vagyis Ön azt sugallja – de nem állítja! –, hogy VI. Pál pápa új Misekönyve hatályon kívül helyezte a régit.
     Csakhogy ez nem igaz! És ezt Főtisztelendőséged jól tudja, hiszen bizonyára figyelemmel követi a szentszéki megnyilatkozásokat. De a magyar olvasók végett, akik nem mindig ilyen tájékozottak, engedje meg, hogy leírjak néhány gondolatot ezzel kapcsolatban, idézve nálunk sokkal illetékesebb egyházi személyeket is.
     Amint abban a kánonjogászok nagy része megegyezik, Szent V. Pius pápa a „tridenti” misekönyvet kihirdető bullájában egy emberemlékezetet meghaladó rítust szentesített, személyi kiváltság formájában is („Továbbá ezen rendelkezésünk folytán, Apostoli hatalmunk erejénél foga, engedélyezzük és mindörökre megengedjük, hogy [a papok] a szentmise bármely templomban történő énekléséhez vagy olvasásához teljesen ezt a Misekönyvet kövessék ezentúl, a lelkiismeret minden aggálya nélkül, vagy a bármilyen büntetésnek, ítéletnek vagy cenzúrának való kiszolgáltatottság félelme nélkül, szabadon és törvényesen.” Quo Primum bulla). Amikor egy pápa kihirdet egy új rítust, az összes addigi nem törlődik automatikusan, hanem amennyiben a pápa el is akar törölni egyben egy már létező rítust, azt külön meg kell említenie (ahogyan azt tette V. Pius pápa a Quo Primum bullában). Erre pedig a régi rítussal kapcsolatban soha nem került sor.

De jöjjön akkor pár idézet:
     Castrillón Hoyos bíboros, az Ecclesia Dei Pápai Komisszió elnöke: „Szent V. Pius miséje soha nem lett eltörölve.” (lásd: 30GIORNI, 2005. szeptember).
     Albert Malcom Ranjith Patabendige Don érsek, az Istentiszteleti Kongregáció titkára: „Szent V. Pius pápa Misekönyvét soha nem törölték el” (lásd: Apic I. Media, 2006. június 22.).
     Ugyanezt a választ adta a II. János Pál pápa által felállított, kilenc bíborosból álló bizottság is 1986-ban: „Sem VI. Pál pápa, sem más kompetens egyházi hatóság soha nem törölte el Szent V. Pius pápa Misekönyvét.” (in: The Latin Mass Magazine, 1995. május 5.)
     Van ezen kívül még pár levél és megnyilatkozás a bíborosok részéről, ahol ugyanezt a megállapítást találjuk, de talán ennyi is elég. Illetve még az a tény: a Szentszék soha nem cáfolta meg, és soha nem is korlátozta ezeket a bíborosi megnyilatkozásokat.
     Az 1984-es Quattuor abhinc annos dokumentummal kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy annak szinte bántó és lenéző szövege az Istentiszteleti Kongregáció, és nem II. János Pál akaratát tükrözi. Ezért ezt a dokumentumot II. János Pál pápa 1988-as Ecclesia Dei motu proprio-ja hatályon kívül helyezte (vö.: Mayer bíboros levele az amerikai püspökökhöz, 1990. május 11.).

De mit is kell tudni az Ecclesia Dei motu proprioról? Először is, hogy az nem apostoli levél (ahogyan azt az interjú állítja), hanem motu proprio, vagyis olyan dokumentum, amelyet a pápa nem a római kúria egyik intézetének javaslatára, hanem saját kezdeményezésből írt, és a dokumentum a pápa akaratát és elképzeléseit tükrözi.

A Főtisztelendőséged által adott interjúnak ez a leggyengébb pontja, ugyanis két olyan állítást is találunk egymás után, amelyek nem felelnek meg az igazságnak. Idézem:

1. II. János Pál pápa az Ecclesia Dei motu proprio-ban „az ún. V. Piusz pápa szerinti miserítus végzését a fentebb említett (saját megj.: Quattuor abhinc annos) feltételek mellett továbbra is lehetővé tette az egység helyreállításának reményében.”
     Ennek cáfolatára álljon itt a fentebb már említett Mayer bíborosnak, az Ecclesia Dei Pápai Komisszió egy korábbi elnökének a levele: „Nem szabad elfelejtenünk, hogy a „Quattuor abhinc annos” bizonyos értelemben pejoratív nyelvezete („az ún. tridenti miséhez ragaszkodó papok és hívek problémája”) teljesen eltűnt az „Ecclesia Dei” apostoli levélből. Ez utóbbi dokumentumból ui., amelyet maga a Pápa adott ki, csak a tisztelet érződik „azon katolikus hívek iránt, akik ragaszkodnak a latin hagyomány megelőző liturgikus és fegyelmi formáihoz” (5.c), és „akik ragaszkodnak a latin liturgikus hagyományhoz” (6.c). Helytelen előítélet lenne továbbra is az előző, az Istentiszteleti Kongregáció által kiadott dokumentum kijelentéseire hivatkozni, amelyet egyébként is hatálytalanított a pápai Motu Proprio.” (Levél az amerikai püspökökhöz, 1990. május 11.)
     De Főtisztelendőséged állítását cáfolja maga a motu proprio szövege is: „mindenhol tiszteletet kell mutatni azok érzései felé, akik ragaszkodnak a latin liturgikus hagyományhoz, azáltal, hogy széles és bőkezű módon alkalmazzák a Szentszék által már korábban megjelentetett, az 1962-es Misekönyv használatára vonatkozó irányelveket”. (6c) (kiemelés tőlem).
     Így nem igaz, hogy a „fentebb említett feltételek” (pl. nem plébániatemplomban) továbbra is érvényben maradtak volna, hiszen a Quattuor abhinc annos kifejezetten megszorító rendelkezéseit hatályon kívül helyezte a pápai motu proprio bőkezűsége.

2. Az interjú következő állítása: „Tehát nincsen szó arról, hogy minden engedély nélkül, bármikor ebben a rendben lehetne misét végezni.”
     Ez sem igaz, kedves atya. Ugyanis az Ecclesia Dei motu proprio (érdemes elolvasni!) sehol nem beszél a papokról. Mindenhol csak a hívekről. Egy római rítusú katolikus pap ma szabadon végezheti (mint magánmisét) a régi rítust, minden megkötés nélkül. Ennek okai V. Pius pápa bullája (lásd a fenti idézetet) és az a tény, hogy soha nem törölték el a V. Pius-féle Misekönyvet. Ezt erősíti meg a már fentebb idézet, kilenc bíborosból álló bizottság is: „A bizottság megállapítja: egyetlen papot sem lehet arra kényszeríteni, hogy az új rítust végezze; a püspökök nem tilthatják meg, hogy egy pap a régi rítust végezze, akár nyilvánosan, akár magánmiseként, és az ilyen papot semmiféle szankcióval nem büntethetik.”. (The Latin Mass Magazine, uo.)

Az interjú legszomorúbb, legfelháborítóbb és leginkább bántó része viszont az, ahol Főtisztelendőséged kijelenti: „Magyarországon is vannak csoportok, akik– ha nem is nyíltan – a szakadást választották, és ezt igyekeznek ébren is tartani”.
     Ön papokat, szerzeteseket, híveket vádol azzal, hogy elszakadtak Krisztus egyetlen Egyházától, amelyen kívül nincs üdvösség. Ragaszkodásukat és szeretetüket a régi rítushoz egyszerűen súlyos bűnnek állítja be. És ami még súlyosabb: Ön sehol nem tesz különbséget Lefebvre érsek úr követői és a „többi” tradicionalista pap és hívő között – vagyis ítélete mindegyikünkre egyformán érvényes…
     Kérem, olvassa el Mayer bíboros általam is idézett levelét, amely bizonyítja, hogy már II. János Pál pápa is tisztelettel fordult ezen hívek óhaja felé. Vagy olvassa el a motu propriot, ahol a pápa így ír: „Az összes olyan katolikus hívő számára, akik a latin hagyomány valamely korábbi liturgikus és fegyelmi formájához ragaszkodnak, ki kívánom mutatni akaratomat, hogy elősegítem az Egyházzal való egységüket azon szükséges lépések által, melyek garantálják a tiszteletet jogos igényeik iránt. (…) továbbá, tiszteletet kell mutatni mindenhol azoknak az érzései iránt, akik a latin liturgikus hagyományhoz ragaszkodnak.”
     De ha már Ön az engedetlenséget feszegeti – nos, miért nem azt a kérdést teszi fel inkább, hogy a magyar egyház liturgikus szakemberei honnan vették maguknak azt a bátorságot, hogy ne publikáljanak egy (1988-ban kiadott!, vagyis majdnem 20 évig elhallgatott) pápai motu proprio-t?!

Főtisztelendő úr! Mindezen papok, szerzetesek és hívek nevében, az igazság és igazságosság nevében, megkérem Önt, hogy amilyen nyilvánosan és könnyedén megrágalmazta ezeket a személyeket, éppoly nyilvánosan kérjen is bocsánatot tőlük. Tőlünk.
     Egy utolsó megjegyzés: hogy egy pápai motu proprio-t kihirdetnek-e vagy sem egy adott országban, azt nem a Püspöki Konferenciák döntik el. A Püspöki Konferenciáknak lelkiismeretbeli kötelességük, hogy a pápa akaratát (motu proprio) közöljék a hívekkel. Alkalmazásában pedig olyan mértékben illetékesek, ahogyan azt maga pápai dokumentum szövege meghatározza. De itt csak Főtisztelendőséged tanácsát tudom felidézni: „Várjuk meg a Szentatya döntését (…) addig pedig nincs értelme találgatásokba bocsátkozni.”

Paptestvéri köszöntéssel Krisztus Urunkban:
P. Lipovszky Attila Gergely

Tisztelt Lipovszky Atya!

Nagyon sajnálom, de kívánságát nem teljesíthetjük. A Magyar Kurír a jövöben nem kíván vitafórumot indítani a liturgia tárgykörében, mert ebben nem vagyunk illetékesek, erre nincs kapacitásunk és lehetőségünk. Ezt más szakmai-lekipásztori fórumokon kell lefolytatni. Levelét továbbítjuk Verbényi atyának.

Ahogyan a beszélgetés végén is írtuk, a várható pápai állásfoglalásról hírt adunk, mert a mi feladatunk elsősorban a hírek közlése.

Üdvözlettel:
Neumayer Katalin főszerkesztő

Azokra a hívekre, akik a Szent X. Pius Papi Közösséggel szimpatizálnak, a következő megállapítások érvényesek:
     – Ezek katolikus hívek, akik – ha csak nem tesznek ez ellen határozott aktust – a római-katolikus Egyházat semmi esetre sem akarják elhagyni.
     – A Szent X. Pius Papi Közösség papjai által celebrált misén való részvétel magában nem jelent vétket, és nem von maga után kiközösítést.
     – Csak azok a hívek, akik a Szent X. Pius Papi Közösségben látják az egyetlen igaz egyházat és ezt nyilvánosan is hirdetik, vonják magukra a kiközösítést.
     Nem helyénvaló azokat a gyermekeket, akiket a Szent X. Pius Papi Közösség kápolnáiban kereszteltek meg, nem-katolikusnak tekinteni, és egy másik katolikussal kötött házasságukat vegyes-házasságként kezelni. Ha a keresztelést a Szent X. Pius Papi Közösség egyik papja írásban igazolja és a megkeresztelt szülei a Szent X. Pius Papi Közösségben nem az egyetlen igaz egyházat látják, ezzel az igazolással az adott egyházközség megkereszteltjeinek anyakönyvébe a gyermeket római-katolikusként be lehet jegyezni. E bejegyzés alapján a keresztelési igazolást ki lehet adni. A Szent X. Pius Papi Közösség kápolnáiban megkereszteltek házasságkötésével kapcsolatos megszorító rendelkezéseket csak akkor kell alkalmazni, ha az illető hívő a Szent X. Pius Papi Közösségben az egyetlen igaz egyházat látja és ezt külsőleg is kinyilvánítja. A félreértések elkerülése érdekében minden egyes esetet az egyházmegyei ordináriátus vizsgál meg.

(Az egész cikket lásd: a régi HÍREK oldalon az Aktuális hírek a Szent X. Pius Papi Közösséggel kapcsolatban cím alatt.)