A legelső lépés, mely a lelki élet kiindulási pontját képezi az, hogy tisztogasd meg lelkedet eddigi életed összes bűnétől. E célból végezz egy töredelmes általános szent gyónást egész életedről. Ugyanekkor tisztogasd meg lelkedet a halálos bűn iránt való hajlamtól is. E célból tedd föl magadban, hogy ezután már halálos bűnt elkövetni nem fogsz.
     Szigorú életelved legyen már most: „Inkább meghalni akarok, mint halálos bűnt elkövetni”. Mert a súlyos vagyis a halálos bűn a lélek halála, s halálos bűn állapotában nem létezhet lelki élet. Az a tudat is rettentsen el mindenkorra a nagyobb vagyis a halálos bűn elkövetésétől, hogy egyetlen egy halálos bűn elegendő az elkárhozásra. A legszokottabb halálos bűnök ezek: vallásellenes beszéd, káromkodás, szentmise mulasztás, nagyobb engedetlenség, haragtartás, gyűlölet, irigység, szívből másnak rosszat kívánás, részegség, parázna vagyis tisztátalan gondolat vagy szó vagy cselekedet, lopás, csalás, rágalmazás, böjt megszegése, húsvéti szentgyónás és áldozás elmulasztása, egyházi szertartások megvetése.
     Ez a lelki tisztulásnak legalsó s az üdvözülhetésre föltétlenül szükséges foka. A további lelki tisztaságot szintén meg fogod szerezni, ha majd a „megtisztulás útját” járod.
     Miután lelkedet előző életed összes bűnétől és legalább a halálos bűn iránt való hajlamtól egy jól végzett életgyónás által alaposan megtisztogattad, most rendezd be lelkedet, mindennapi életedet a következő pontok szerint.

Halogatás nélkül kezdd el gyakorolni a szigorúan kötelező vallásbeli kötelességeket. Emellett lehetőség szerint mielőbb kezdjed el azon vallásos gyakorlatokat is, melyek ugyan szigorúan bűn terhe alatt nem kötelezők, de már a rendszeres lelki élethez, mint kellékek, szükségesek vagy hasznosak. Mindezek pedig a következők:
     1. A legelső követelmény, hogy legyen mártíromságra kész hited. Ennek feltétlenül meg kell lennie lelked érzületében és akaratában. Azért életelved legyen: „Mindazt, ami a Szentírásban és a szent Hagyományokban foglaltatik, és mindazt, amit a római katolikus Anyaszentegyház tanít, oly erős hittel hiszem és vallom, hogy kész vagyok mindezekért bármely pillanatban véremet ontani, életemet adni.” Ha ezt el mered magadról igazsággal mondani, akkor első vallásbeli kötelességeddel, a hittel rendben vagy és átmehetsz a következő pontra.
     2. Szigorú vallásbeli kötelesség: a rendes imádság. Ezután már minden nap pontosan és ájtatosan végezd el: a reggeli imát, az étkezés előtt és utáni imát, háromszor az Úrangyalát és lefekvés előtt az esti imát.
     A rendes lelki életben szükséges még az is, hogy esti imádságoddal kapcsolatban minden nap vizsgáld meg lelkiismeretedet, hogy lássad, mit vétkeztél, hibáztál vagy mulasztottál az elmúlt nap folyamán; a mai napi és előző életed összes bűnét is szívből bánd meg, kérj Istentől bocsánatot és ígérj javulást. Ha oly szerencsétlenül jártál volna, hogy a lefolyt napon valami halálos bűnt követtél el, ezt különösen tökéletesen bánd meg és mielőbb siess szentgyónás által lelkedet attól megtisztogatni.
     3. Szigorú kötelességed, hogy minden vasárnap és ünnepnapon hallgass szentmisét, szent beszédet és litániát. A szentmise hallgatása halálos bűn terhe mellett kötelező. Ha időd és körülményeid megengedik, hallgass naponként szentmisét; nagy hasznát fogod tapasztalni a lelki életben – de ez nem kötelező. Az egyházi körmeneteken, délutáni rendes vagy rendkívüli templomi közös ájtatosságokon, templom-búcsúkon, zarándoklatokon vagy egyéb nyilvános templomi ünnepélyeken nagy örömmel vegyél részt.
     4. Szigorú kötelességed, hogy az Egyház által előírt böjtöket megtartsad. Böjti napon nem szabad húst enni és napjában csak egyszer szabad jóllakni; enyhített böjti napon húst ugyan szabad enni, de csak egyszer szabad napjában jóllakni; közönséges pénteken csak húst nem szabad enni. Mindez halálos bűn terhe alatt kötelez.
     5. Szigorú kötelességed, hogy húsvét táján érvényes szentgyónást és áldozást végezz. Ez is halálos bűn terhe alatt kötelező parancsolat.
     A rendes lelki életet élőknek szükséges a gyakori szentgyónás és gyakori szentáldozás, mert ezen eszköz nélkül nem igen lehet mindig rendezett és jó lelki életet élni. Kezdd el tehát a havi, vagy ha lehet a heti szentgyónást, továbbá a gyakori, ha lehet a mindennapi szent áldozást. Ide tartozik még az is, hogy válassz magadnak egy állandó gyóntatót. Iránta légy őszinte, s mindent közölj vele, ami lelki életedben előfordul: vágyaidat, szándékaidat, kísértéseidet, nehézségeidet, szomorúságaidat, örömeidet, aggályaidat, mindent, ami csak lelkedet érinti, és mindenben őtőle kérj tanácsot vagy útmutatást. Ezen lelkiatyád vezetése mellett azután minden erőddel törekedjél a lelki élet hármas útján, ti. a megtisztulás, felvilágosulás és egyesülés útján rendszeresen, lépésről-lépésre előrehaladni.

Miután lelkedet az eddig mondott vallásos gyakorlatokkal berendezted és ezzel egyszersmind a „megtisztulás útját” is megkezdetted, máris szépen rendezted lelki dolgaidat. De itt megállapodnod nem szabad, mert a lelki élet teljes berendezéséhez még egyéb dolgok is szükségesek vagy hasznosak.

Keresd Istent és megtalálod Őt. De ne az utcákon, a sétatereken, a színházakban, a mulatóhelyeken, a társaságokban keresd, mert itt nem megtalálni, hanem inkább elveszíteni lehet Istent, hanem keresd Őt a magányban. Hogy Istent megtalálhasd, el kell szakadnod a teremtményektől és külső dolgoktól. Igyekezzél lehetőleg magányba vonulni. Ezen célból:
     l. Szeress otthon lenni s ne kívánj sehova se menni. Csak akkor menj ki lakásodból, ha ezt a szükség, szeretet, kötelesség követeli tőled. Ezeken kívül maradj örömmel otthon a te magányodban.
     2. Senkivel benső barátságot ne köss. Tisztelj, becsülj, szeress mindenkit, de ne barátkozzál, ne bizalmaskodjál senkivel, mert a nagy barátkozásnak rendszerint rossz vége szokott lenni; a mindennapi tapasztalás ezt bőven igazolja. Kempis „Krisztus követése” azt tanácsolja: „Csak az ájtatosakkal és egyenes erkölcsűekkel társalkodjál, de a fölöttébb való barátkozás nem hasznos. Meg ne jelentsd minden embernek szíved titkát, hanem bölcs és istenfélő emberrel közöld dolgaidat.”
     3. Szükségen kívül ne tégy látogatásokat, de magadhoz se hívogass senkit, nehogy valaki oda szokjék és édes, nyugalmas magányodat, valamint rendezett életmódodat megzavarja vagy éppen tönkre tegye.
     4. A külső látványosságoktól, mulatóhelyektől s efféle világi haszontalan, sőt legtöbbször káros szórakozásoktól lehetőleg tartsd magadat távol. Ne félj a lemondásoktól, mert ha magányodban Istenedet megtalálod, sokkal édesebben fogsz szórakozni és mulatozni az Ő kedves társaságában.
     5. Mindez azonban nem úgy értendő, mintha a lelki élet még a szükséges szórakozásokat és ártatlan örömöket is száműzné, s minden nyilvános szerepléstől és a közügyektől eltiltana. Ellenkezőleg. Éppen az igazi lelki ember mindig vidám és a testet-lelket üdítő szórakozásból kiveszi részét; éppen az igazi lelki ember legkészségesebb szerepelni, részt venni, közreműködni – de csak ott, ahol a vallás ügyeiről, felebarátainak, a hazának, az egész emberiségnek érdekeiről van szó. Ezekben tehát neked is, amennyire körülményeid engedik, mindig szívesen részt kell venned.

Ha külső magányodat szerencsésen megtaláltad és megszeretted, akkor szerezd meg a belső magányt is, vagyis légy összeszedett. E célból:
     1. Gondolataidban se foglalkozzál: se személyekkel, se mások ügyeivel vagy tetteivel, se egyéb külső dolgokkal, hacsak ezt a kötelesség vagy a szeretet nem kívánja tőled.
     2. Hanem mindezektől gondolataidat visszavonva és távoltartva: gondolataidat szedd össze és ezeket is tartsd otthon, s ott foglalkoztasd azokat a neked szükséges és hasznos dolgokkal.

Ha már megszerezted a külső és belső magányt, ha már szeretsz inkább otthon tartózkodni és gondolataidat is megtanultad otthon tartani, más szóval, ha már testestől-lelkestől otthonodba, ebbe a szent magányba vonultál, most gondolataidat és minden figyelmedet legelső sorban arra fordítsad, hogy mindennapi állapotbeli kötelességeidet tökéletesen és szentül teljesítsed úgy Istennek, mint az embereknek teljes megelégedésére. Ez felettébb lényeges része a valódi lelki életnek.

Állapotbeli kötelességek alatt értjük kinek-kinek mindennapra eső dolgait és teendőit, amelyek elvégzésére kötelezve van, mint például: a papi vagy szerzetesi állapottal járó mindennapi kötelességek; a hivatallal vagy más kenyérkeresettel járó mindennapi kötelességek; nőknél a házi teendők; hitvesek kötelmei egymás iránt; szülők és gyermekek egymás iránti kötelességei stb. Állapítsd meg tehát te is, hogy melyek a te állapotbeli kötelességeid, és ezeket most már igazán tökéletesen, szentül teljesítsed, hogy Isten és az emberek teljesen meg legyenek veled elégedve és így a mennyországra is éppen a mindennapi kötelességek teljesítése által magadnak sok-sok érdemet szerezhess. Így teljesíted pedig ezeket:
     1. Ha minden kötelességedet elvégzed, semmit sem hanyagolván el.
     2. Ha minden egyes kötelességedet nemcsak akárhogyan, éppen csak hogy meglegyen, hanem a tőled telhető legnagyobb pontossággal, lehetőleg hiba nélkül, kitűnően és tökéletesen végzed. A tökéletlen, hiányos, felületes munkát senki sem fogadja szívesen, annál kevésbé Isten.
     3. Dolgozzál nyugodtan, higgadtan, csendesen, minden hevesség, kapkodás, zaj nélkül.
     4. Minden dolgodat főképpen Isten dicsőségére, iránta való szeretetből, iránta való engedelmességből végezd; mert csak így lesz minden munkád kedves és elfogadott Isten előtt, s egyúttal érdemszerző is az örök életre. Azért szokjál hozzá ezen üdvös áhítatgyakorlathoz: minden munkád elvégzése előtt gondolj Isten jelenlétére, ajánld fel ezen munkádat Istennek, vagyis indítsd fel magadban a jó szándékot ilyen vagy hasonló fohásszal: „Istenem! ezt is teéretted végzem” stb.
     5. Ha mindennapra eső állapotbeli kötelmeidet ezen pontok szerint végzed napról-napra egyformán híven és kitartóan, úgy nagyon kedves leszesz Isten és az emberek előtt. Azért ezt a munkálkodási módot jól tanuld meg és igyekezzél lassanként elsajátítani.

Állapotbeli kötelességeid lelkiismeretes teljesítésén felül még bizonyára marad napközben vagy este szabad időd is. Ezt se pazarold el semmittevéssel, hivalkodva, haszontalanul. A szépen rendezett s valódi lelki élethez tartozik, hogy szabad idődet is hasznosan töltsd el. Így például: imádkozzál, olvassál, elmélkedjél, a megengedhető módon szórakozzál vagy pihenjél.

1. Imádkozzál, ájtatoskodjál. Fő áhítatgyakorlataid, melyeket lelki életedbe okvetlenül be kell állítanod, a következők legyenek:
     a) A Legméltóságosabb Oltáriszentség iránti áhítat. Az Oltáriszentség a mi Istenünk; Jézus Krisztus van ott jelen a kenyér színe alatt istenségével, emberségével, testével, lelkével, dicsőségével. A Legméltóságosabb Oltáriszentség a mi lelki életünknek középpontja. Azért, ha tudomásod van róla, hogy a Legméltóságosabb Oltáriszentség valahol ki van téve imádásra, onnét – ha csak lehetséges – neked sem szabad hiányoznod; siess oda élő hittel, lángoló szeretettel, és mutasd be Neki hódolatodat, mély imádásodat. Ha szent misén vagy jelen, főáhítatod Őreá irányuljon, aki áldozatként most az oltáron jelen van; és mutasd be Őt, mint legtisztább engesztelő és dicsőítő áldozatodat a te teremtő Istenednek. Ha az utcán találkozol Vele, midőn beteghez viszik, élő hittel és imádattal borulj térdre Őelőtte, és valld meg nyíltan ég és föld színe előtt, hogy Ő a te Istened. Boldog, szerencsés vagy, ha Őt gyakran, talán naponként a szent áldozásban magadhoz veheted s Vele legbensőbben egyesülhetsz! Ha teheted, naponként hacsak néhány pillanatra is, látogasd meg Őt valamely templomban, aki irántad való szeretetből éjjel-nappal ott a tabernákulumban rejtőzik. Ha Hozzá nem mehetsz, úgy otthon magányodban is sokszor gondolj Reá szeretettel, s valamelyik templom felé fordulva hajts térdet vagy borulj le a földre – hited, tiszteleted, szereteted, imádásod jeléül. Szóval a Legméltóságosabb Oltáriszentség legyen mindened, minden áhítatodnak és egész lelki életednek középpontja. Továbbá kedves áhítatgyakorlatod legyen az Úr Jézus kínszenvedéséről való emlékezés; különösen a nagyböjtben naponként hálás szeretettel emlékezzél meg róla, s ha teheted, végezd el gyakran a szent keresztutat. b) Másik áhítatgyakorlatod legyen a Boldogságos Szűz Mária iránti gyermeki tiszteleted. Válaszd Őt mindenkorra édes Anyádul, s különféle imákkal tiszteld Őt és szeresd Őt Isten után mindenek felett.
     c) Tiszteld Őrzőangyalodat, ki éjjel-nappal melletted van Isten rendelése szerint.
     d) Tiszteld a többi angyalokat és mennyei szenteket, kérd őket, hogy legyenek közbenjáróid Istennél.
     e) Szeresd a tisztítótűzben szenvedő lelkeket. Igyekezzél rajtuk segíteni, szenvedéseiket enyhíteni, őket onnét kiszabadítani szentmisék, szent áldozások, búcsúk és egyéb jócselekedetek felajánlása által.
     f) Imádkozzál a bűnösök megtéréséért, továbbá az Úr parancsa szerint a te ellenségeidért, üldözőidért és rágalmazóidért.
     Áhítatgyakorlataidat most állapítsd meg és osszad be magadnak, hol egyiket, hol másikat végezvén.

2. Jó könyveket olvassál. Ha napközben nem jutna rá időd, legalább esténként végezz egy negyed vagy fél órai lelki olvasmányt; ha ezt sem teheted, úgy legalább vasár- és ünnepnapokon olvassál egy keveset. Ne olvass regényeket, világias ízű haszontalanságokat, hanem olyan könyveket, melyek lelki dolgokról tárgyalnak, mert hiszen lelki életre törekszel. Ha újságokat is szoktál olvasni, csak nyíltan katolikus irányú lapokat olvass és rendelj meg.

3. Elmélkedjél. Ha csak lehetséges, naponként legalább egy negyed vagy fél órát fordíts a szent elmélkedésre is. Ez nagyon hasznos, sőt szükséges gyakorlat a rendszeres lelki életben. Elmélkedéseid tárgyai kezdetben ezek legyenek: Isten tíz és az Egyház öt parancsolata, a szentségekről, a bűnről, a hitágazatokról (ezeket lehet a kis katekizmus nyomán), továbbá az ember végcéljáról, halál, ítélet, pokol, tisztítótűz, mennyországról. Az elmélkedéssel kapcsolatban foglalkozzál a szemlélődéssel is; ha erre kegyelmet kapsz Istentől.

4. Ha azonban éppen elmélkedni nem tudnál vagy erre időd nem jutna, annál szorgalmasabb légy az imádkozásban és a jó könyvek olvasásában, s akkor az olvasottak felett gondolkodjál – elmélkedjél.

5. Áhítatgyakorlatodat vagy rendkívüli dolgokat, mint például társulatba lépést, külön böjtöléseket, önsanyargatásokat stb., ne kezdj el lelki atyád tudta és beleegyezése nélkül, s mindezekben szorosan kövesd az ő utasításait.

Hogy valamennyi vallás- és állapotbeli kötelességeidet illően és rendszeresen végezhessed és mindenre időd jusson: készíts magadnak egy neked megfelelő célszerű napirendet, melyben minden egyes napi teendődre pontosan tűzd ki az időt. Ez is elég lényeges pontja a rendezett lelki életnek. Mert aki nem osztja be idejét s csak úgy ötletszerűen tölti napjait, az többnyire rendetlenül, sőt még hanyagul is él, mert hol ez, hol az marad el, aminek pedig elmaradnia talán éppen nem lett volna szabad; aki pedig bizonyos mindennapra előre megállapított rendszabály, vagyis célszerűen beosztott napirend szerint intézi életét, az mindig rendes, mindenben pontos és hűséges, – és az ilyen könnyebben és tökéletesebben végzi kötelességeit, Isten előtt is nagyobb érdemeket szerez és nem kell azon törnie a fejét, hogy mivel töltse idejét. Napirendedtől ritkán, csak rendkívüli esetekben térj el; s amint rendes körülményeid közé visszajutottál, ismét napirendedhez tartsd magadat.

Ezek után sürgősen szükséges, hogy ővéid között és mindenütt épületes magaviseleted legyen. Hogy ezt megszerezhessed, szigorúan tartsd a következőket:
1. Ruházatod legyen rangodnak ugyan megfelelő, de mindig egyszerű és komoly.

2. Járásod, munkálkodásod, ajtóbetevésed, szóval minden tetted és mozdulatod legyen csendes, finom, szerény – nem pedig heves, zajos, csapkodó.

3. Kerüld a sok beszédet, az összevissza fecsegést, hiábavaló szószaporítást, mert ez másokra nézve nagyon is kellemetlen, s homlokegyenest ellenkezik a szép magaviselettel és a valódi benső élettel. Szeress inkább hallgatni! A valódi lelki emberek hallgatagok, keveset beszélnek. Ha a szükség, szeretet vagy illem kívánja, akkor beszélj, de ekkor is szerényen, nem pedig lármásan, kiabálva. Nevetésed is csendes, szerény legyen, nem pedig kitörő, féktelen, hahotázó.

4. A házi béke, egyetértés és kölcsönös szeretet állandó fenntartására igen nagy gondot fordíts. Ezen célból tanuld és tartsd meg a következőket:
     a) Soha senkit meg ne sérts. Azért ne ellenkezzél senkivel. A béke kedvéért inkább mondj le a saját akaratodról, véleményedről, igazságodról, kívánságodról. Ha valami hiba történt is, ne szólj ingerülten, támadólag, sértőleg, hanem szelíden és türelmesen.
     b) Ha pedig talán téged sért meg valaki: ne vedd tudomásul a sértést, se ne sértődjél meg. Vigyázz, ilyenkor ne gerjedj haragra, hanem viseld szó nélkül a bántalmat.
     c) Szívesen légy segítségére másoknak, ahol csak erre alkalmad van; de te senkitől se követelj segítséget, se hálát, se viszontszolgálatot.
     d) Szívből kívánj és akarj jót mindenkinek. Azért ne irigykedjél, ne féltékenykedjél, hanem örülj az örvendezőkkel, szomorkodj a szomorkodókkal, s légy mindenkinek őszinte vigasztalója.
     e) Az előforduló nehezebb vagy alacsonyabb munkák elvégzésére te légy a legelső s legkészségesebb vállalkozó. Kivált ha beteg van a háznál, te légy az első, ki a beteget nagy szeretettel, türelemmel és egész odaadással ápolja vagy vigasztalja.

Most olyan ponthoz értünk, melyet kiválóan meg kell tanulnod és gyakorlatba venned, s ez: a jó szándék gyakori felindítása. Valóban szép dolog, ha valaki szereti otthonát, s ott a magányban összeszedett elmével híven végzi minden kötelességét, szabad idejét is hasznosan tölti és épületes magaviseletet tanúsít; mégis ha mindezt nem Istenért cselekszi, Isten előtt nem kedves az ő munkálkodása, s az örök életre nézve érdemtelen. Ez mérhetetlen nagy veszteség! Hogy tehát a te egész munkálkodásod Isten előtt kedves és elfogadott, neked pedig az örök életre érdemszerző legyen, minden gondolatodat, szavadat, tettedet Istenre kell irányítanod, Istennek kell felajánlanod; mindent iránta való szeretetből, iránta való engedelmességből, egyedül az Ő nagyobb dicsőségére kell végezned: ez a jó szándék, ez a cél vezessen mindenben! Ennélfogva a jó szándék felindítása a legszükségesebb ima és fohász, melyet naphosszat gyakorolnod kell. Erre Szent Pál apostol nyomatékosan figyelmeztet mindenkit e szavaival: „Akár esztek, akár isztok, akár valami mást műveltek, mindent Isten dicsőségére cselekedjetek.” (1 Kor 10,31) Tehát nemcsak a határozottan jó cselekedeteket, hanem még a közömböseket is (mint pl. evés, ivás, söprés, írás, járás stb.) Isten dicsőségére kell végeznünk. Mert a magában véve legnagyobb jó cselekedet is az örök életre semmi érvénnyel nem bír, ha nem Istenért végezzük, s ellenkezőleg a legcsekélyebb magában véve közömbös cselekedet is egy új mennyország számunkra, ha azt Istennek felajánlottuk.

Azért most szokjál hozzá, hogy minden tetted előtt gondolj Istenre, ajánld fel az Ő nagyobb dicsőségére vagyis indítsd fel a jó szándékot így vagy hasonló módon fohászkodván: „Istenem, legyen ez is a Te nagyobb dicsőségedre”, stb.
     A jó szándék azon emeltyű, mely a mi természetes cselekedeteinket természetfölöttiekké, Isten előtt kedvesekké és érdemszerzőkké emeli. A jó szándék a lelki élet levegője.

Ismét egy nagyon lényeges tudni és gyakorolni való a lelki életben. – Akaratodat akkor egyezteted meg Isten akaratával, ha te is mindig s mindenben azt akarod és teszed is, amit Isten akar. Mit akar az Isten? Isten azt akarja:
     a) hogy minden vallás és állapotbeli kötelességünket híven teljesítsük az Ő nagyobb dicsőségére, kerüljük a bűnt, éljünk erényes életet, szeressük Őt mindenek felett. Isten azt akarja továbbá;
     b) hogy mindennapi keresztünket az Ő szent akaratán teljesen megnyugodva legalább is béketűréssel viseljük. Ez már új tanulni és gyakorolni való.
     „Kereszt” alatt értjük az összes bajokat, kellemetlenségeket, nehézségeket, csapásokat, fájdalmakat, betegségeket, egyszóval bárminemű szenvedéseket, amelyek bennünket kívül-belül érhetnek. Ezeket a kereszteket kell tehát Isten kezéből fogadnod és fokozatos tökéletességgel elviselned. Amíg a „megtisztulás útját” járod, keresztjeidet legalább is bűn nélkül, azaz zúgolódás nélkül, béketűréssel kell viselned. Ezt a legalsó fokot sajátítsd el most, míg majd később magasabb tökélyre viheted.

Idáig szerencsésen eljutva máris szép előmenetelt tettél a lelki életben és a keresztény tökéletességnek nem csekély fokát érted el. Most ezen eddigi első és legsürgősebb lelki berendezkedésre tedd fel a koronát. A lelki életnek mintegy világító napja, fénye és világossága: az Isten jelenlétében való járás. Ennek tökéletes gyakorlása egymaga is elégséges, hogy az ember egész bensejét átalakítsa, s egész külső magaviseletét épületessé, széppé tegye. Azért ennek szüntelen gyakorlása egy jól rendezett lelki életben elengedhetetlenül szükséges. Ez egyik legfőbb és legkedvesebb lelkigyakorlatod legyen. Úgy munkálkodásaidban, mint szabad idődben és szórakozásaidban, jártadban-keltedben, kint-bent, éjjel-nappal, otthon, utcán, társaságban, szóval mindenütt és mindenkor gondolj Isten jelenlétére, s járj szüntelenül az Ő színe előtt és ájtatos röpimákkal gyakran fohászkodjál Hozzá.

Nagyon megjegyzendő, hogy az Isten jelenlétében járás gyakorlása, melyről itt szó van, teljesen mellőz és kizár Istenről való bármiféle szemléletet, képet, képzeletet, alakot, ábrázolatot és efféléket; s ezért ezen gyakorlatnál nem kell Istenről olyfélét képzelni vagy gondolni, hogy Ő mellettünk van vagy bármiféle más kijelölt helyen, vagy pedig azt képzelni, hogy ilyen vagy olyan alakban – emberi formában van nálunk vagy másutt jelen. Isten ugyanis tiszta szellem, sem testi alakja, sem képe nincs; ennélfogva Istent úgy, amint a valóságban van, el nem képzelhetjük.
     Nem szükséges tehát ezen gyakorlatnál semmit sem képzelnünk, hanem csak a legegyszerűbb hittel hinnünk kell, hogy Ő valóban jelen van és reánk tekint, anélkül, hogy tudni akarnók vagy kutatnánk az Ő jelenlétének módját, vagy azt, hogy Ő milyen. Csak higgyed tehát egyszerűen s minden képzelődés nélkül, hogy Ő jelen van. Igen! Ő bizonyosan jelen van mindenütt és minden legkisebb teremtményében s mindenben; jelenlétével betölti az eget és a földet, betölti a te házadat, a szobát, a helyet, ahol éppen most vagy és munkálkodol, mert: „Istenben élünk, vagyunk és mozgunk.” (ApCsel 17,22)
     Sőt, Isten benned is jelen van, jelenlétével betölti és áthatja testedet-lelkedet. Ott a lelked mélyén lakik az Atya Isten, a Fiú Isten, a Szentlélek Isten – a teljes Szentháromság az Ő isteni természetével, három személyével, minden dicsőségével és minden tökéletességeivel. Ezt hinned kell!

Ezen gyakorlásban azonban mégsem ez a fődolog, hogy ti. higgyük az Ő jelenlétét; ez csak mintegy előzetes tudnivaló. Az Isten jelenlétében járás gyakorlása főképpen abban áll, hogy a bennünk jelenlevő Istenhez ájtatos fohászokkal, röpimákkal sokszor felfohászkodjunk, felemelkedjünk. Ezen fohászok pedig:
     1. legyenek rövidek, nem pedig hosszabb imafélék;
     2. legyen kevés megszokott fohászunk, nem pedig sokféle, mert a sokféle megerőlteti az elmét, ennek pedig nem szabad megtörténnie; csak néhány megszokott fohászod legyen, s mindig ugyanezeket ismételgesd, sőt időközönként egy is elég;
     3. ily fohászokkal tehát szólj, fohászkodjál fel Istenedhez, de nem mint távollevőhöz – amint például mennyei trónusán székel vagy más képzelt helyen vagy emberi alakban – hanem a benned jelenlevőhöz, a szíved-lelked mélyén lakóhoz.

Ezek után már az a kérdés, hogy mifélék legyenek ezek a fohászok, mit mondjunk, mit fohászkodjunk? A jó szándék fohászain kívül az Istenhez való emelkedés legcélszerűbben a lelki élet három útjának megfelelő fohászokkal történhetik. – S azért, aki a megtisztulás útján jár, az főképpen bűnbánati fohászokkal foglalkozzék. Ilyenek például: „Óh, Istenem! Szívemből bánom, sajnálom, fájlalom, hogy vétkeztem”, „Óh, Istenem! Bár soha meg ne bántottalak volna”, „Istenem! Inkább meghalni akarok, mint készakarva vétkezni”, „Isten ! Légy irgalmas hozzám, szegény bűnöshöz”, „Óh, Istenem! Bocsásd meg az én bűneimet”.

A lelki élet második útján főképpen hála és erényekért könyörgő fohászokkal, míg a harmadik úton főképpen szeretet-fohászokkal és egyesülés utáni hő vágyakozással kell foglalkozni. Közben-közben azonban lehet ezeket együttesen is használni, sőt szükséges is, hogy például a bűnbánó erényekért is könyörögjön és Isten szeretetére is gondoljon, az egyesülés útján pedig a bűnök megbánásáról nem szabad megfeledkezni.

Ha lelkedet az eddig adott útmutatás szerint berendezted, vagyis, ha egy jól végzett általános gyónás által lelkedet minden bűntől és legalább a halálos bűn iránti hajlamtól is megtisztogattad, ha minden vallás és állapotbeli kötelességedet már híven és lelkiismeretesen teljesíted, ha szabad idődet is hasznosan töltöd, ha a külső-belső magányt megszerezted, ha életedet célszerű napirend szerint intézed, ha ezek mellett szerény magaviseleteddel mindenkinek épülésére szolgálsz, ha keresztjeidet Isten szent akaratán megnyugodva béketűréssel viseled, ha mindent egyedül Isten nagyobb dicsőségére végzel s mindig Isten jelenlétében jársz, és ezután már a lelki élet három útján lépésről-lépésre előrehaladni eltökélt szándékod és ezen elhatározásod mellett mindvégig kitartó és állhatatos maradsz: akkor légy arról meggyőződve, hogy jó úton haladsz, valódi lelki életet élsz, Istent ezen úton-módon egészen bizonyosan meg fogod találni, Őt a legforróbb szeretettel fogod szerethetni s végre Vele a legbensőbb egyesülésre fogsz jutni. S ekkor örömöd kimondhatatlan, boldogságod végtelenül nagy lesz.

1. Tisztogasd meg lelkedet eddigi életed összes bűnétől egy töredelmesen végzett általános szentgyónás által. Ugyanakkor tisztogasd meg lelkedet a halálos bűn iránt való hajlamtól is.

2. Miután lelkedet így megtisztítottad a bűntől és legalább a nagyobb bűnök iránti hajlamtól, további legsürgősebb teendőd az, hogy ezután már teljes pontossággal teljesítsed minden vallásbeli kötelességedet és gondosan kerüld mindazon tilalmakat és bűnöket, melyek Isten tíz és az Anyaszentegyház öt parancsolatában foglaltatnak. Kötelességek: mártírságra kész hit, rendes imádkozás, vasár- és ünnepnapokon szentmise – szent beszéd – litánián való részvétel, böjtök megtartása, szentségek használata. Tilalmak és bűnök: a 15 parancsolatban feltalálhatók, továbbá a főbűnök, a Szentlélek elleni bűnök, égbekiáltó és idegen bűnök.

3. Ezután már állapotbeli kötelességeidet is teljes pontossággal teljesítsed.

4. Következik a folytatólagos, magasabb fokú lelki tisztulás. Most teljes elszántsággal arra kell törekedned, hogy ne csak a nagy bűnök és súlyos mulasztásoktól óvakodjál, hanem tisztítsd meg lelkedet a kisebb vagyis bocsánatos bűnök iránti hajlamtól is. Már életelved legyen ezután: „inkább meghalni akarok, mint készakarva a legcsekélyebb bűnt elkövetni”. A legszokásosabb bocsánatos bűnök ezek: imában való szórakozottság vagy felületesség; átkozódó szavak; kisebb engedetlenségek; türelmetlenség; mérgelődés; mások könnyed megsértése; kisebb irigykedés; torkosság; kétértelmű, illetlen szavak, tréfák; hazudozás; kisebb megszólás; kisebb gyanakodás; megítélés; kötelességmulasztás kisebb dologban vagy felületes munka; ellenszenv kimutatása vagy éreztetése kisebb fokon; dicsekvés; hiúság; ingerlő öltözködés vagy magatartás kisebb fokban. Ezeket vagy hasonlókat könyörtelenül irtsd ki magadból, mert ilyenek a lelki tisztasággal, a keresztény élettel össze nem férnek.

5. Tovább egy lépéssel: tisztítsd meg lelkedet bárminemű külső-belső hibák és rendetlenségek iránti hajlamtól is. Itt már nem bűnökről van szó, hanem kisebb dolgokról. Már életelved legyen ezután: „tudva, akarva semmiféle hibát vagy rendetlenséget nem követek el”. Ilyen hibák és tökéletlenségek például: túl hangos beszéd; minduntalan nevetés; kitörő röhögés; sok tréfa; kapkodás, csapkodás a munkában; zajos magaviselet; szertelenül gyors járás vagy mozdulatok; sötét nézés; búskomorság, szomorúság; izgatott ingerültség; elégedetlenség mindennel; gyors haragra lobbanás; bosszankodás; kíváncsiság; más dolgaiba beleavatkozás; féltékenység; enyelgés; szabados szókimondás; saját véleményhez való makacs ragaszkodás; igazság követelés. Ezen vagy hasonló tökéletlenségeket nehezen veszünk magunkon észre; azért egy komolyan előre törekvő lélek mindig szívesen fogadja, ha ilyen hibáira figyelmeztetik – s azonnal ki is javítja azokat.

6. Mégis, ha minden jó akaratod mellett akár véletlenül, akár talán készakarva valami bűnt, hibát, rendetlenséget vagy tökéletlenséget követtél volna el, azért ne gondold, hogy most már vége a lelki tisztaságnak s minden veszve van, hanem inkább gyorsan hozd helyre a hibát és javítsd ki a bajt; ti. Isten előtt bánd meg, kérj bocsánatot, ígérj javulást; és ha szükséges, úgy ember iránt is rendezd a dolgot (bocsánatkérés, visszavonás, jóvátétel). Ha ekként a dolgot minden irányban rendezted és kijavítottad, akkor lelked ügye ismét jól áll. És ha ez egy nap talán sokszor előfordulna is, mindannyiszor ezen szabály szerint kell eljárnod.

7. Az eddigiekkel a lelki rendezettségnek és a lelki tisztaságnak már magas fokát érted el. Arra törekedjél most, hogy igazi bűnbánó légy. Ehhez két dolog kívántatik: állandó bűnbánat és vezeklés.
     a) Ne elégedjél meg tehát azzal, hogy előző életed bűneit már megbántad s azoktól lelkedet általános gyónásod által megtisztogattad, hanem azon légy, hogy régi bűneidet egész életeden át naponként újra és újra megbánjad, szüntelenül fájlald és megsírassad, Istentől újra és újra bocsánatot kérj. Ezen célból mindennap esti lelkiismeret-vizsgálásod alkalmával a napi vétségekkel együtt mindig a régieket is bánd meg és kérd Isten irgalmát, bocsánatát.
     b) Bűneidért vezekelned is kell, akár önválasztott gyakorlatok által, akár a mindenható Istentől reád bocsátott szenvedések békés elviselése által, mely utóbbit keresztviselésnek nevezzük. A bűnbánat kötelességét nem köthetjük eléggé szívedre, mert ez a tisztulás útján a fokozatos kötelességeknek egyik felső foka.

8. A tisztulás útján szorgalmasan gyakorold az Isten jelenlétében járást és a „jó szándék” fohászain kívül itt főképpen bűnbánati fohászokkal foglalkozzál.

9. Ezen úton akaratodat annyira meg kell egyeztetned Isten akaratával, hogy keresztjeidet legalább is bűn nélkül, azaz zúgolódás nélkül, béketűréssel kell elviselned.

10. Mindezeket azonban végbe nem viheted Isten segítő kegyelme nélkül. Ezt a segítő kegyelmet főképpen az imádság által nyerheted el. Azért a tisztulás útján el kell sajátítanod az összes művészetek között a legnagyobb művészetet: a jó imádságot. Kevesen imádkoznak jól. A jó imádság titka: mindenkor lassan imádkozzál, hogy legyen időd azt, amit mondasz vagy gondolsz, át is érteni és át is érezni. Inkább kevesebbet imádkozzál, de jól, mint sokat és rosszul, vagyis, elhamarkodva. Rendezd imáidat:
     a) Mindenekelőtt pontos és szorgalmas légy a szóbeli imában; végezd jól a napi kötelező imákat és vállalt áhítat-gyakorlataidat.
     b) Ezenkívül tanulj meg jól elmélkedni. Ez is ima és pedig magasabb és tökéletesebb, mint a szóbeli ima. Az elmélkedés abban áll, hogy
         1. az elmélkedésre felvett tárgy felett elgondolkodunk, azt jól megfontoljuk;
         2. ezen megfontolás után igyekszünk a megfontolt igazságot a saját életünkben is megvalósítani, s ezen célból feltesszük magunkban, hogy azt ezután már mi is gyakorolni (vagy kerülni) fogjuk, és meghatározzuk azt is, hogy miképpen és mikor fogjuk azt gyakorolni. Az elmélkedés tárgyai a tisztulás útján főképpen a következők: a hitágazatok, Isten tíz parancsolata, az Egyház öt parancsolata, a bűn, a szentségek, az ember célja, halál, ítélet, pokol, tisztítótűz, mennyország. Ezek mellett egyéb tárgyakról is lehet elmélkedni a gyóntató atya utasítása szerint.
     c) Az elmélkedő imával mindig össze kell kapcsolni a szemlélő imát is, mert az elmélkedés nem egyéb, mint előkészület a szemlélődő imára. Az elmélkedés eszköz, a szemlélődés cél; s azért ha a célt – a szemlélődést elértük, az eszközt – az elmélkedést abbahagyjuk. A szemlélődés is ima, és pedig tökéletesebb, mint az elmélkedés. A szemlélődő ima abban áll, hogy
         1. miután már az elmélkedést elvégeztük, vagyis az elmélkedés tárgyát megfontoltuk, s annak gyakorlására jó feltételeket s elhatározásokat tettünk: most ezen tárgyat, ezen igazságot lelki szemünkkel (értelmünkkel) minden további gondolkodás vagy megfontolás nélkül, csak egyszerűen szemléljük, nézzük, abban megállapodunk, azt élvezzük, benne gyönyörködünk; és
         2. ebből kifolyólag egyúttal ájtatos buzdulatokra, fohászokra gerjedünk, s a jó Istennel azon igazság és elhatározásaink fölött társalogni kezdünk és ezen társalgással, amíg lelkünknek jól esik, s amíg időnk engedi, szeretettel foglalkozunk.
     d) Van ezenkívül még egy magasabb szemlélődő ima is, amelyet azonban saját erőnkből el nem érhetünk. Ez egy rendkívül magasztos imamód, melyre Isten emel fel egyeseket. Némelyek megtérésük kezdetén részesülnek e rendkívüli kegyelemben. Erre nem kell törekedned. S ha mégis bárminemű imád, elmélkedésed vagy szemléleted közepette váratlanul bizonyos emelkedettség, belső világosság, a szeretet heve vagy forrósága jelentkeznék bensődben: akkor azonnal hagyd abba azt az imát, elmélkedést vagy szemléletet – s minden további gondolkozás, képzelet nélkül, mintegy tudatlanul csak csendesen várakozzál – és csak vágyakozzál és a magasabb szemlélődő ima édes, nyugalmas, gyönyörteljes állapotba helyez. Ha ez bekövetkezik, lelki atyádnak azonnal bejelentsd, mert ezen új úton igen könnyen el lehet tévedni és végzetes csapdába esni.
     e) Ezen utóbbira ne törekedjél. De annál szorgalmasabban és mélyebben foglalkozzál a szóbeli, elmélkedő és egyszerű szemlélődő imával és lelked minél tökéletesebb megtisztításával.

11. Mindezeknek pontról pontra történt tüzetes elrendezése után, ha lelki atyád is jónak látja, átmehetsz a lelki élet második útjára, hogy ott most már tiszta és rendezett lelkedet a keresztény erények ékköveivel és drágagyöngyeivel is felékesítsed.

A lelki élet második útján kitartóan folytatni kell az előző úton megismert és alkalmazásba vett gyakorlatokat, sőt ezeket mindinkább tökéletesíteni kell. Ezen úton pedig főképpen azzal foglalkozik a lélek, hogy nagyon hálás legyen Isten iránt és egész komolysággal igyekezzék jót cselekedni s erényes életet élni. Az újabb teendők tehát a következők:
     1. Naponként szívből adj hálát Istennek a tőle nyert általános és különös jótéteményekért és kegyelmekért. Általános jótétemények azok, melyekben minden ember részesül. Ilyenek: a teremtés, megváltás, megszentelés, mennyei boldogságra hívatás stb.; különös kegyelmek pedig azok, melyek a te személyedet külön érintik. Ilyenek: hogy a római katolikus Egyház gyermeke lehetsz, hogy jó szülőket s tőlük jó nevelést nyertél, hogy Isten neked jó tehetségeket adott, hogy Isten bűneidben meghalni és elkárhozni nem engedett, hanem a lelki életre meghívott, papi vagy szerzetesi hívatás, szerencsejavak, sikerek stb. Ezen hálaadás történhetik a reggeli vagy esti imával kapcsolatban, vagy pedig külön elmélkedésben a vett jótétemények fölött.
     2. A legfőbb teendőd ezen úton, hogy ezután már igazán cselekedjél jót, igazán és komolyan erényes életet élj. Ennek elérésére erényeket kell magadnak szerezned és pedig lelki atyád útmutatása szerint, mert ő tudja jobban, hogy mely erények neked a legszükségesebbek és legsürgősebbek. A mindennapi erényes életre általában a legszükségesebb erények ezek: alázatosság, szelídség, türelem, engedelmesség, állapotbeli tisztaság, önmegtagadás, irgalmasság, adakozás. A többi erények is szükségesek. Ide tartozik a nyolc boldogság is.
     Szerezz magadnak és olvass olyan könyveket, melyek a keresztény erényekről tárgyalnak. A neked szükséges erényeket ne csak elolvasd, hanem valósággal tanulmányozd. Tanuld meg azon erény mibenlétét, fokait, gyakorlási módját; és alkalomadtán már te is úgy gondolkozzál, érezz, beszélj, cselekedjél. Mikor egyik erényt így jól tanulmányoztad, elméletileg magadévá tetted és gyakorolni el is kezdetted, akkor ismét egy másik erényt kell elővenned és így kell folytatnod az erényszerzést vagy azok tökéletesítését életed végéig. E tekintetben soha sem vagyunk készen.
     3. Mialatt az erényszerzéssel és gyakorlással foglalkozol, az Isten jelenlétében járás gyakorlását is híven folytasd és tökéletesítsd magadban. Itt a „jó szándék” fohászain kívül főképpen hálafohászokkal és erényekért könyörgő fohászokkal foglalkozzál. Ilyenek például: „Óh Istenem! szívemből hálát adok Neked, hogy engem e világra teremtettél” stb. (mindig más és más kegyelmet nevezhetsz meg), „Istenem! Adj nekem alázatosságot”, „Óh szelíd és alázatos szívű Jézus, tedd szívemet a Te szívedhez hasonlóvá” stb.
     4. Ezen úton akaratodat annyira meg kell egyeztetned Isten akaratával, hogy keresztjeidet nemcsak bűn nélkül, hanem már erényesen, azaz készségesen és könnyedén viseld.
     5. Ezen útnak megfelelő elmélkedések: Jézus Krisztus élete (születésétől kínszenvedéséig), továbbá a Boldogságos Szűz Mária és a szentek élete. Olvasd el az Újszövetségi Szentírást, a Szentek életét és ezekről szívesen elmélkedjél, mert itt találod az erényeket a mindennapi életben megvalósítva s gyakorolva.
     6. Ha lelkedet az Isten iránti hála érzülete állandóan betölti és ha már az erényes életben is kellő előmenetelt tettél, akkor, ha lelki atyád is jónak látja, átmehetsz a lelki élet harmadik útjára, az Istennel való egyesült élet boldogító gyakorlására.

Az egyesülés útján már kimondottan arra törekszik a lélek, hogy Istent minél tökéletesebben szeresse és Vele minél tökéletesebb egyesülésre jusson és Vele eggyé legyen.

Mindenekelőtt tudnod kell, hogy miben áll Isten igazi, lényeges, szükséges és tökéletes szeretete. Kétféleképpen szerethetjük Istent: érzékileg vagy pedig szeretetérzés nélkül csupán ész és akarattal.
     a) Érzékileg szeretjük Istent, ha az iránta való szeretetet bensőnkben, a szívünkben valósággal érezzük, mint ezt a szentek életében gyakran olvashatjuk. Habár arra kell törekednünk, hogy szívünk minden érzelmét, tehát szeretetét és szerelmét is Istenre irányítsuk, mert Ő a mi szerelmünk legméltóbb tárgya, – mindazonáltal Isten igazi, valódi és lényeges szeretete mégsem ezen érzéki szeretetben áll. Ezen érzéki szeretet nélkül is, ha a szívünk hideg, érzéketlen és száraz, mégis igazán, tökéletesen és mindenekfelett szerethetjük a mi Istenünket, hacsak ezt komolyan akarjuk. Érzéketlenségünk miatt tehát nem szabad megzavarodnunk; sőt erre az érzéki szeretetre nem is szabad építenünk vagy sokat adnunk; ha nincs, nem baj, ha meg van, szerencse és mindenesetre Isten nagy és kiváló kegyelme, s vágyakozni utána meg van engedve.
     b) Isten igazi és lényeges szeretete az ész és akaraton fordul meg és abban áll, hogy az Ő parancsait vagy más szóval az Ő szent akaratát mindenben pontosan, a legtisztább szándékkal és a legnagyobb buzgalommal teljesítsük: „Aki parancsaimat megtartja, az szeret engem.” (Jn 14, 21), mondotta édes Üdvözítőnk; és az Egyház is ezt tanítja a kátéban: „Hogy szeretjük Istent, azt azáltal mutatjuk meg, hogy azt cselekszük, ami Neki kedves, azaz ha parancsolatait megtartjuk.” – Világos tehát, hogy csak az mondhatja el magáról, hogy igazán szereti Istent, aki az Ő szent akaratát mindenben híven és szentül teljesíti, vagy más szóval az szereti Istent, aki a saját akaratát Isten akaratával teljesen megegyezteti, ki mindig azt akarja és teszi, amit Isten akar.

Hogy milyen magas fokon áll valakinek Isten iránti szeretete, ezt főképpen 4 szempontból ítélhetjük meg, aszerint ti., hogy 1. milyen pontosan; 2. milyen szándékkal; 3. milyen nagy lelki buzgósággal teljesíti Isten akaratát; és végül 4. milyen lelkülettel viseli keresztjét.

Mindezeket tisztán megértvén, lássuk ezt most a gyakorlatban. Tehát:
     1. Minél pontosabban és tökéletesebben teljesíti valaki Isten akaratát (vallás és állapotbeli kötelmek, bűn kerülése, erényes élet), annál magasabb fokú benne Isten szeretete, ugyanis:
         a) ha csak oly pontosan teljesíted Isten akaratát, hogy soha ellene egyetlen halálos bűnt sem követsz el, vagyis ha csak a nagyobb dolgokban teljesíted, akkor ezen szempontból Isten szeretetének legalsó fokán vagy;
         b) ha oly pontosan teljesíted Isten akaratát, hogy ellene készakarva bocsánatos azaz kisebb bűnt sem követsz el, vagyis ha a csekélyebb dolgokat is teljesíted, akkor Isten szeretetének második fokán vagy; c) ha ezenfelül azon vagy, hogy még hibáidat, rendetlenségeidet és természeti tökéletlenségeidet is folyton javítgasd és azt cselekszed, ami Isten előtt kedves vagy kedvesebb (mint például: evangéliumi tanácsok, isteni benső sugallatok, két jó dolog között a jobb), akkor Isten szeretetének legmagasabb fokán vagy.

Az egyesülés útján tehát a legmagasabb fokra kell törekedned, s addig meg ne nyugodjál, míg azt el nem érted. De ez még nem elég, még tovább kell jutnod, amint következik:
     2. Minél tisztább szándékkal teljesíti valaki Isten akaratát, ismét annál magasabb fokú benne Isten szeretete, ugyanis; a) ha csak azért teljesíted Isten akaratát, mert félsz a büntetéstől (földi szenvedés, pokol, tisztítótűz), akkor ezen szempontból Isten szeretetének legalacsonyabb fokán vagy; b) ha azért teljesíted Isten akaratát, mert ezért Istentől jutalmat s nagyobb mennyei boldogságot remélsz, akkor Isten szeretetének második fokán vagy; c) ha pedig, magadról szinte megfeledkezve, Isten akaratát egyedül Isten iránti szeretetből s engedelmességből teljesíted, azért, mert tudod, hogy ez a munkálkodásod Neki kedves és örömére s nagyobb dicsőségére szolgál, akkor ezen szempontból Isten szeretetének legmagasabb fokán vagy.

De Isten tökéletes szeretetére még ez sem elég, még tovább kell jutnod, amint következik:
     3. Minél nagyobb lelki buzgósággal teljesíti valaki Isten akaratát, újból annál magasabb fokú benne Isten szeretete, ugyanis: a) ha csak nehézkesen teljesíted Isten akaratát, akkor ezen szempontból Isten szeretetének legalacsonyabb fokán vagy; b) ha erényesen azaz készségesen és könnyedén teljesíted Isten akaratát, akkor Isten szeretetének második fokán vagy; c) ha örömmel és vidáman, mintegy futva, röpülve teljesíted Isten akaratát, akkor ezen szempontból Isten szeretetének legmagasabb fokán vagy. A szeretet ugyanis fut és repül az Úr útjain, mint az angyalok, kiket szárnyakkal festenek, mert mindig készek Isten akaratát azonnal, gyorsan és örömmel végrehajtani.

De Isten tökéletes szeretetére még ez sem elég.
     4. Végül még a keresztviselésben is a legmagasabb tökélyre kell jutnod az egyesülés útján. Ugyanis akaratodat ezen az úton annyira kell egyesítened Isten akaratával, hogy most már bajaidat, betegségeidet és bárminemű szenvedéseidet, egyszóval a keresztjeidet nemcsak béketűréssel, nemcsak erényesen azaz készségesen és könnyedén, hanem valósággal örömmel és vidáman kell elviselned. Ez a legtökéletesebb keresztviselés.

Isten tökéletes szeretetének lényege tehát nem egyéb, mint Isten akaratának a legpontosabb, a legtisztább szándékkal és a legnagyobb buzgalommal való teljesítése, úgy a vallás és állapotbeli kötelességek teljesítésében, mint a keresztviselésben.
     Ha ezt a négy tökéletességi fokot elérted, akkor már elmondhatod magadról, hogy igazán, valóban szereted Istent teljes szívedből, teljes elmédből és minden erődből. Ez a lényeges, tiszta, hamisítatlan Isten-szeretet. Ez akaratodnak tökéletes megegyeztetése Isten akaratával. Ez a keresztény tökéletesség veleje. Ez annyi, mint Istennel egyesült életet élni. Ez a valódi életszentség.

5. S mindezekből természetes folyományként alakul ki a tökéletes lelkeknek négy fő jellemvonása: a) a keresztény egyszerűség; b) a csodálatos szellemi szabadság; c) a bámulatra méltó keresztény hősiesség; d) s az a megható lelki béke és állandó lelki nyugalom, mely a tökéletesek lelkét oly csodaszéppé, oly vonzóvá, s egész egyéniségüket oly szeretetreméltóvá teszi. A lelki ember ugyanis mindenben Isten akaratát látja és hiszi, következésképpen mindent az Ő szent kezéből fogad és így soha semmiféle bajok, nehézségek, betegségek és egyéb elképzelhető szenvedések között meg nem háborodik. Ő minden bajok felett áll. Lelke a szenvedések legnagyobb viharai között is rendíthetetlenül nyugodt, csendes, vidám és boldog. Az ő lelki békéjét, nyugalmát, boldogságát el nem veheti tőle, sőt még csak meg sem zavarhatja senki és semmi. Ez gyönyörű, fölséges szép élet.
     Kik a tökéletességnek ezen fokán állanak, lelkesen kiálthatnak fel: „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? … Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róm 8,35,38-39)

6. És ha ehhez a szeretethez még az érezhető szeretet is hozzájárul, amely kegyelemért szabad és üdvös vágyakoznod és könyörögnöd Istenhez, akkor a te Isten iránti szereteted olyan is lehet, mint akár Assisi Szent Ferencé vagy Szent Teréziáé.

Ezen érzéki szeretet ébresztésére vagy ápolására s felfokozására igen hozzájárulnak az egyesülés útjának még ezután következő foglalkozásai:
     7. Ha valakit igazán szeretünk, azt szíves szeretettel magunk elé képzeljük, annak személyéről, szavairól, tetteiről szívesen gondolkodunk, elmélkedünk. Ezen útnak tehát egyik állandó mindennapi foglalkozása a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésének és dicsőséges diadalának érzékeny szemlélése. Elmélkedjél tehát naponta Krisztus Urunk kínszenvedéséről, dicsőséges feltámadásáról, megjelenéseiről, mennybemeneteléről, mennyei dicsőségéről és a te jövendő fényes hazádról, a menny örömeiről és a nagy boldogságról, amely ott reád is várakozik.

Az Úr Jézus kínszenvedésének és dicső diadalának érzékeny szemlélésébe elmélyedve, Isten véghetetlen irgalma és szeretetétől áthatva viszontszeretetre gerjedünk és egyesülünk Istennel, mert szenvedése érettünk Isten végtelen irgalmának és irántunk való szeretetének legkézzelfoghatóbb bizonyítéka. Jézus szenvedéséről való hálás és szeretetteljes megemlékezés egyike a legkedvesebb és legérdemszerzőbb áhítatgyakorlatoknak. Egyetlen megemlékezés Jézus szenvedéséről többet ér és többet használ, mint ha valaki magát egész éven át naponta végig ostorozza vagy minden pénteken kenyéren és vízen böjtöl. Azért a valódi lelki emberek, kivált a szentek, amint életük leírásában olvashatjuk, valósággal el voltak mélyedve a Jézus kínszenvedéséről való elmélkedésben és a részvét, bűnbánat, hála, szeretet gyengéd érzelmeit érezték szívükben.

8. Akit igazán szeretünk, annak jelenlétében szívesen időzünk, vele örömest társalkodunk. Az Isten jelenlétében való járást az egyesülés útján a legfőbb áhítatgyakorlatnak kell nyilvánítanunk, ezért ennek gyakorlását a legtökéletesebben kell végeznünk. Ha mi is tökéletesek akarunk lenni, akkor az egyesülés útján főképpen Isten megjelenítésére kell gondolnunk, meg kell tanulnunk, hogy Isten jelenlétéről való eleven és állandó öntudatra és érzésre jussunk!
     Te is tehát most már főképpen abban gyakorold magadat, hogy – amennyire csak tőled telik – szüntelenül Isten jelenlétére gondolj, szüntelenül az Ő színe előtt járj és ájtatos fohászokkal Vele társalkodjál.

9. Forrón vágyakozzál Isten tökéletes és érezhető szeretetére és a Vele való legbensőbb egyesülésre ily fohászokkal: „Óh, Istenem! add nekem a Te szeretetedet és ez nekem elég!”, „Óh, Istenem! mikor foglak én Téged tökéletesen szeretni?” – Ezeket a tökéletes szeretetre és legbensőbb egyesülésre vágyakozó fohászokat mondd igen sokszor és ekként próbálkozzál a szeretet hevével Istenhez fölemelkedni. Ezen fohászokkal, mint szellemi szárnyakkal fölemelkedvén, azon van a lélek, hogy Istent mindinkább megközelítse s Vele szorosabban összefűződjék. Így Istenhez fölemelkedni annyi, mint a lélek leheletét Istenre bocsátani, s Őt ezen szellemi szárnyakkal mintegy megérinteni, annyi mint a szeretet hevével Istenhez fölemelkedni, s Őt szent türelmetlenséggel keresni (Rodriguez Alfonz).

Ilyen forrón vágyakozó fohászok gyakori és kitartó gyakorlása által, ha Isten akarja, elérheted még azt is, hogy:
     10. A végtelenül irgalmas és jóságos Isten fölemeli lelkedet oda, ahol már valóban a legtökéletesebb és legforróbb szerelemmel fogja ölelni Istent, Vele a legbensőbb egyesülésre jut, Vele egy lélekké lesz. Ez azon új és jeles út, melyről Szent Pál apostol mondja: „Törekedjetek azonban az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.” (1 Kor 12,31) Ez az új világ azonban már a mystica teológiához tartozik.

A lelki élet három útja a keresztény tökéletesség, Isten tökéletes szeretete, a tulajdonképpeni és valódi életszentség lelki magaslatára vezet fel. Keresztény tökéletesség csak egy van; a három út ennek fokozatát képezi, az első út a kezdők tökéletessége, a második a haladóké, a harmadik a tökéleteseké. Ez a hívek tökéletessége, ez a szerzeteseké, a papoké, ez a püspök tökéletessége. Nincsen másféle keresztény tökéletesség. Csak az egyes gyakorlatok módja és az állapotbeli kötelességek változnak a körülmények vagy egyének szerint, de maga a keresztény tökéletesség mindig egy és ugyanaz, ti. Isten tökéletes szeretete.
     Erre a keresztény tökéletességre legkomolyabban törekedni minden embernek, annál inkább minden keresztény hívőnek egyaránt kötelessége. S ez nem tanács, hanem parancs, sőt az Úr Jézus ezt főparancsnak jelentette ki: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs.” (Mt 22,37-38) Igaz, hogy senkinek sem kötelessége már a lehető legnagyobb fokban tökéletesnek lenni, de mindenki kötelezve van a keresztény tökéletességnek, Isten szeretetének azon fokát elérni, melyet elérni képes. Törekedjél tehát minden erődből Istent tökéletesen szeretni!

A szerzetesnek sokkal nagyobb a kötelezettsége. A szerzetesnek már a legelső állapot is hivatásbeli kötelessége, hogy a hivatása körébe eső minden lehető módon a keresztény tökéletességre törekedjék. Ha a szerzetes annyira megfeledkezik magáról, hogy ezt a legfőbb kötelességét, a célt szem elől téveszti, akkor a szó szoros értelmében elvesztette hivatását, még ha máskülönben talán a legbecsületesebben él is, ha az oktatás, nevelés, betegápolás, tudomány vagy művészet terén a legdicséretesebb tevékenységet fejti is ki, ha az emberiség szolgálatában szerzetes rendjének vagy a társadalomnak rendkívül hasznos tagja is. Az ilyen szerzetes tévútra került, célt tévesztett, lelki üdvössége a legkomolyabb veszélyben forog. Igaz, hogy a szerzetesnek sem kötelessége már tökéletesnek lenni, de halálos bűn terhe alatt köteles a keresztény tökéletességre, azaz Isten tökéletes szeretetére törekedni.
     A legnagyobb kötelezettség terheli mégis e tekintetben a püspököt. Neki már tökéletesnek kell lennie. Neki hivatásszerű feladata a tökéletességet már gyakorolni, Isten tökéletes szeretetében élni, s ezt másokkal közölni.

Aki a tökéletesség magaslatára fel akar jutni, annak feltétlenül az első foknál, a tisztulás útjánál kell kezdenie, enélkül a másik kettő nem sikerül. És soha sincs korán, soha nem késő az életnek ezt az első feladatát megkezdeni. Sőt, ha valahol a tökéletesség dolgában hiány mutatkozik, ez mindig s mindenek előtt a legszükségesebb és legsürgősebb feladat.

Ha valaki így pontról-pontra haladva a harmadik út legutolsó pontjáig eljutott, célhoz juthatott, a keresztény tökéletesség legmagasabb fokára emelkedhetett; ámde mégse higgye, hogy immár lelke elrendezésével egyszer s mindenkorra végzett is. Korántsem. Idővel ugyanis egyes dolgokban visszaesések, hiányok szoktak a lélekben újólag mutatkozni, s ezek rendszerint mindinkább terjedni, fokozódni szoktak, s a lélek lassanként sok tökéletlenségbe süllyed vissza.

Hogy ennek elejét vegyük vagy a már felismert bajon segítsünk, szükséges azon pontokat, melyeknél éppen a visszaesés mutatkozik, újra elővenni és a mutatkozó hiányokat kijavítani. Ezenkívül igen üdvös és hasznos nagyobb időközönként alázattal visszaszállni a megtisztulás útjának legelső pontjára és újólag megkezdeni egy rendszeres lelki utazást pontról-pontra haladva, minden pontnál magunkat kérlelhetetlen szigorral megvizsgálva s magunk felett ítéletet tartva, hogy a hibákat kijavítsuk, a hiányokat kipótoljuk, s lelkünket Isten segítségével ismét széppé, tökéletessé tegyük.