„Elküldi angyalait harsonával és nagy szózattal: és egybegyűjtik az ő választottait a négy szélről, az egyik végétől, azok határáig.” (Mt 24,31)

Lesz ítélet! Rettenetes igazság! Lesz egy nagy nap, mely jutalmaz vagy büntet, fölemel vagy porba sújt, megdicsőít vagy pokolra kárhoztat. Ez a nap Jézus Krisztus második eljövetelének napja, a jók öröme, a gonoszok rettenete, e nap az ítélet napja!
    Igen, lesz ítélet, midőn minden elrejtett dolog kinyilatkoztatik, minden titok felderül, minden nyilvánossá lesz. Oh! hogy fog remegni akkor a világ, hogy fog roskadozni félelmében az ember! És ott leszünk mindnyájan, ott leszek én is! Remegve állok majd a nagy sokaság között, halványan a félelemtől, hideg verítékkel homlokomon. Istenem, Istenem! mi lesz velem most! – Ez aggodalom fog gyötörni, ez kínozza majd lelkemet. Szeretnék megsemmisülni, szeretnék elrejtőzni, de nem lehet. Nem lesz akkor homály, mely körül öleljen, nem lesz völgy, mely befogadjon, nem barlang, mely elrejtsen, nem tenger, mely hullámait reám borítsa! Nem lehet elrejtőzni, nem lehet az ítéletet kikerülni! És jönni fognak az angyalok, hogy elválasszák a jókat a gonoszoktól, a búzát a konkolytól, az üdvözülteket a kárhozott lelkektől. A jók állnak jobbra, a gonoszok balra! :Istenem! hová leszek állítva én? hol kapok helyet? melyik oldalon? jobb félen vagy balon? a boldogok vagy boldogtalanok között? Oh! ez aggodalom, e bizonytalanság mint gonosz féreg kínoz! Hátha elkárhozom, hátha elveszem, hátha pokolra jutok! Ily aggodalmak képesek volnának az embert észretéríteni, a közönyösségből kivetkőztetni, az Istenhez vezetni, képesek volnának szentté tenni. Mert Szeretteim nem gyerekjáték az ítélet. Itt nem lehet mentegetődzeni, enyhítő körülményeket felhozni, fortéllyal kijátszani, félrevezetni és siránkozással megnyerni a bírót, mert az maga lesz az Isten Fia, maga az Isten, ki mindent tud, mindent lát, ki előtt a múlt könyve felnyitottan áll! Őt vezesd félre, te ravasz, simanyelvű hazug! KI gonoszságaidból oly ügyesen tudod magad kimosni. Ezen bírót nem játszod ki, mert éles szeme belát ravasz szíved sötét rejtekébe és gonoszságaidat idézi elő onnét, hogy tanúskodjanak ellened ők, és hozzanak zavarba és szégyenítsenek meg.

Nem a külszín, de a szív, az érzelmek szerint ítél az Isten! És ítél szigorúan, megtorolva minden vétket, megbüntetve minden gonoszságot!

Hogyan van tehát, hogy sokan még se látszanak e szigorú ítélettől félni, mert oly könnyelműen vétkeznek, mintha soha senki nem vonná őket kérdőre? Ennek okát a hitetlenség ama gonosz tanában látom én, mely kétségbe vonja, tagadja az ítéletet s ezáltal felszabadítja a rosszra hajlandó természetet, felszabadítja az embert, ledönti a szentség korlátait.

Nem lesz ítélet! – mondják a gonoszok, akiknek okuk van félni az ítélettől, – én meg azt mondom, hogy lesz ítélet!

Hallgassátok csak meg beszédemet és meg fogtok erről győződni.

Rettenetes Bíró, Jézus Krisztus! Ki a végső napon el fogsz jönni az egek felhőiben és ítélni fogsz minket, szállj ajakamra!

Az Isten Fia Jézus, ki maga is örök Isten, számtalanszor kijelentette ezt, számtalanszor emlékezett nyíltan és példázatokba takarva e nagy napról. Máté evangélistánál elég világosan szól az ítéletről: „Az ember Fia eljövendő lesz Atyjának dicsőségében az ő angyalaival, és akkor megfizet kinek-kinek az ő cselekedetei szerint.” (Mt 16,27) Nem elég világosan szól-e Jézus? Nem elég érthetően hozza-e a tudomásunkra, hogy eljő egykor nagy dicsőséggel és hatalommal, környezve az angyalok sokaságától, hogy jutalmazzon és büntessen, érdem szerint megdicsőítsen vagy kárhozatba taszítson; öljön vagy életet adjon, örök és szent igazsága szerint? Úgy van, „az ember Fia eljövendő lesz, Atyjának dicsőségében az ő angyalaival, és akkor megfizet kinek-kinek az ő cselekedetei szerint.” Kell-e ennél világosabb beszéd? Akiben ez a villám se töri össze a kételyt, annak felütöm Máté könyvének 13-ik részét és elolvasom a példabeszédet, melyet Jézus a genezáreti tengeren, egy hajócskába szállva tartott a parton álló sokasághoz. „Hasonló lett a mennyek országa azon emberhez – kezdé az Üdvözítő – ki jó magot vetett a földjébe. Mikor pedig aludtak az emberek, eljöve az ő ellensége, és felül konkolyt vetett a búza közé és elmene. Mikor pedig felnőtt a vetés és termést hozott, akkor föltetszék a konkoly is. Ekkor eljövén a családos ember szolgái és mondák neki: Uram! Nemde jó magot vetettél földedbe, honnét vagyon tekát a konkolya? És mondá nekik: Ellenséges ember cselekedte azt. A szolgák pedig kérdezék őt: Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük azokat? És mondá: Nem, nehogy a konkolyt szedvén, kigyomláljátok azzal együtt a búzát is. Hagyjátok mind a kettőt felnőni aratásig, és aratás idején megmondom az aratóknak: Szedjétek ki előbb a konkolyt és kössétek azt kévébe megégetésre; a búzát pedig gyüjtsétek az én csűrömbe.” (Mt 13,24-30)

Ezután még egy példabeszédet mondott az Üdvözítő a mennyek országáról, és „akkoron elbocsátván a sereget, haza méne, és hozzájárulának tanítványai, mondán: Fejtsd meg nekünk a szántóföld konkolyáról mondott példabeszédet. Ki felelvén, mondá nekik: Az, ki jó magot vet, az Emberfia. A szántóföld pedig e világ; a jó mag, azok az ország fiai; a konkoly pedig a gonosz fiak. Az ellenség, ki azt vetette, az ördög; az aratás a világ végezete; az aratók pedig az angyalok. Tehát valamint összeszedetik a konkoly és tűzben elégettetik, úgy leszen a világ végezetén. Az Emberfia elküldi angyalait, kik az ő országából mind kiszedik a botrányokat és azokat, kik gonoszságot cselekesznek, és tüzes kemencébe vetik őket. Ott leszen sírás és fogak csikorgatása. Akkor az igazak fényleni fognak, mint a nap az ő Atyjok országában.” (Mt 13,36-43)

Tagadd még ezek után az ítéletet, ha van annyi vakmerőség benned! De hisz akkor Krisztust kell megtagadnod, az Isten Fiát hazugnak mondanod, mert ő nyilván tanítja az ítéletet. Lesz ítélet? Lesz, mert Krisztus mondotta, Krisztus az örök igazság, ki nem csalhat és nem csalható.

Ezek után akár befejezhetném beszédemet és leszállhatnék a szószékről, mert a kitűzött célt már elértem: bebizonyítám, hogy lesz ítélet, bebizonyítám Krisztus szavaiból. Aki Jézusban hisz, annak több bizonyíték nem kell, az szavában is fog hinni, aki pedig ismervén Jézust s még sem hisz neki, azzal kár volna hosszasabban vesződni, mert annak nem pap, de doktor, nem Szentírás, de kényszerzubbony kell. Azonban e hitetek erősbítésére feltüntetem, hogy az ítéletet minden jámborok hitték, még pedig Krisztus előtt éppúgy, mint Krisztus után.

Izajás próféta, mintha már látta volna a rettenetes nap közelgését, így kiállt fel: „Íme az Úr napja eljő kegyetlenül, tele bosszankodással és haraggal és búsulással, hogy a földet elpusztítsa, és bűnöseit arról eltiporja! Mert az ég csillagai és azok fényessége nem terjesztik világosságukat; sötét lesz a nap feljövésében és a hold nem fénylik világosságával.” (Iz 18,9-10) Mily erőteljesen rajzolja a végső nap borzalmait!
    Hasonló erővel szól e napról Szofoniás próféta is: „Az Úr napjának szava keserves, szorongani fog ott az erős is. Harag napja az a nap, gyötrelem és szorongatás napja, nyomor és ínség napja.” (Szof 1,14-15)

Ez élénk leírás nem mutatja-e eléggé, hogy a próféta hitte az ítéletnapot, Sőt remegett is tőle, mert szorongani fog ott az erős is. Ne mondja senki, hogy ez csak merő költői képzelődés, mert a próféták nem a gyönyörködtetést, hanem a tanítást tartották hivatásuknak; őket nem a lélek költői szárnyalása vezette, de az isteni kéz; nem a képzelődés erejével akartak hatni, de az igazság súlyával, azon igazságéval, melyet a Szentlélek sugalmazott, nyelvükre a Szentlélek ültetett. Ha pedig a Szentlélek tárta fel lelkük előtt a végső napot egész borzalmában és a Szentlélek adta a szavakat, vezette tollukat, midőn erről írtak: lehet-e még ezek után is kétségünk az ítélet felöl? Igen, lesz ítélet, eljön a nap, melyről már a próféták is szóltak!

Nem egyszer emlékeztek e napról az apostolok is. Szent Péter, az apostolok fejedelme, a legelső pápa így ír: „Az egek és a föld melyek most vannak, meghagyattak, fenntartatván a tűzre az ítéletnek és az istentelen emberek elvesztésének napjára. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőség miatt elolvadnak, a föld pedig és a rajta levő alkotmányok megégnek.” (2 Pét 3,7-10)
    Szent Júdás apostol ugyanezt tanítja, mondván: „Íme eljő az Úr, sok ezer, szenteivel, ítéletet tartani mindenek fölött, és megfeddeni mind az istenteleneket, minden cselekedetükről, melyeket istentelenül cselekedtek, és minden sértő szóról, melyeket az Isten ellen szólottak az istentelen bűnösök.” (Júd 14-15) Szent Pál is erről tesz tanúságot, mondván : „Mindnyájan Krisztus ítélőszéke elé fogunk állani.” (Róm 14,10,) Ismét máshol: „Mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki elvegye díját a testben, amint jót vagy gonoszat cselekedett.” (2 Kor 5,10)

Hát a szent atyák miképp nyilatkoznak a végsőnapról? Tagadja-e közölük valamelyik? Szent Ágoston így nyilatkozik: „Ugyanaz, aki elburkoltan eljött, hogy a gonoszaktól gonosz módra elítéltessék, nyilván fog eljönni az igazak környezetében, hogy igazán ítéljen.” Szent Bernát pedig így beszél: „Három eljöveteléről tudunk az Úrnak: eljöveteléről az emberekhez, az emberekbe és az emberek ellen. Első alkalommal testben, gyöngeségben jött el; másodszor lélekben s erőben jön el; harmadszor pedig hatalommal és dicsőséggel fog eljönni.”
    Végre Szent Özséb így tanít: „Az fog eljönni az embereket ítélni, aki egyszer ítéletre adta magát érettük. Az fog jönni életöket vizsgálni, aki halála által újra helyre állítá életöket. Az fog a számukra hátrahagyott üdvről számot kérni, aki üdvösségükért elítéltetett. S ki oly sokat adott érettük, tudni is fogja, mit követeljen tőlük vissza.” Tehát a szent atyák azt tanítják, hogy lesz ítélet, lesz számadás, lesz jutalom vagy büntetés napja! Ha már mostan a legnagyobb szentek, a legnagyobb tudósok, az egyház atyái, Krisztus apostolai, az Ószövetség prófétái egyhangúlag beszélnek egy napról, melyen megdicsőíttetik a jó és meggyaláztatik a gonosz; ha halljuk magát Jézus Krisztust nyilatkozni és hivatkozni e napra vonatkozólag, lehet-e még kétségünk e nap iránt? Nem! Az Isten Fiának és az ő szenteinek bizonyítéka azon meggyőződésre juttat, miszerint csakugyan felkelünk a porból és számot adunk a percekről,melyeket e földön eltöltöttünk.

Ezek után képtelen vagyok csodálkozásom kitörését elfojtani azon jelenség felett, hogy nem kevesen tagadják ez igazságot. Ti is hallhattátok már számtalanok szájából, valamint hallottam már én is a botor állítást, hogy nem lesz ítélet! Hogyan? Nem lesz ítélet? Tehát a szentek hazudtak volna? az evangélisták hazudtak volna? a próféták hazudtak volna? Jézus Krisztus, az Isten fia, az örök Igazság hazu... de nem, nem merem kimondani ez iszonyú káromlást! Oh, te igazat mondottál örök igazság: Jézus Krisztus; lesz ítélet, mert te mondottad!

Két csodálatos jelenséget tapasztalok azoknál, kik az ítéletet kétségbe vonják. Első az, hogy egyszerű tagadásnál többre képtelenek. Kétségbe vonják az Egyház tanát és helyébe állítják saját egyéni nézetüket. Ez az egész, amire képesek. Azonban nem bizonyítanak soha. Lelkünket meg nem nyugtatják, mert állításukat nem tudják bebizonyítani. Avagy szólítsátok csak fel az ítélettagadókat, hogy bizonyítsák be, miszerint nem lesz ítélet, bizonyítsák be, hogy Krisztus tévedett, a próféták, apostolok tévedtek, az Egyház téved. Mondják meg az okát, mért nem lesz ítélet? mért nem lehet ítélet? Ily kérdésekre felelni ugyan képtelenek, de azért mégis tagadnak. De hát már most egy egyéni puszta nézet, egy emberi vélemény annyira csalatkozhatatlan, hogy elvessem annak kedvéért Anyaszentegyházam megokolt tanítását és elfogadjam az egyszerű állítást? Nem volna ez esztelenség? Ha előttem áll egyik oldalon az Anyaszentegyház, az ő szenteivel, tudósaival, Jézus Krisztussal, és a másik félen az ember, az ő tagadásával – már akkor csak inkább hiszek az Egyháznak, a szenteknek, Krisztusnak, mint egy közönséges embernek. Valóban nevetséges kívánság, hogy az Egyház tanát elvessük, egy ember állítása előtt pedig meghajoljunk!

A másik jelenség az, hogy többnyire van okuk félni az ítélettől azoknak, kik azt kétségbe vonják. Nem teljesítik az isteni törvényeket, nem hódolnak a parancsoknak, a test és vér szerint élnek s azért szeretnék, ha nem lenne ítélet, nem lenne számadás. Hogy tehát nyugodtabban élhessenek, hogy semmi zavarólag ne érintse szívüket, mit tesznek? Elhitetik magukkal, hogy nem lesz ítélet, nem von senki számadásra. Legnagyobb örömük, ha olyanokkal találkoznak, kik e nézetüket osztják. Hogy tehát minél gyakrabban találkozzanak, terjesztik a hazugságot, hirdetik mindenfelé.

De azért, mert e nem egészen tiszta életű emberek kétségbe vonják, azért az angyalok trombitái nem rekednek ám be. Akár hiszi valaki, akár nem, azért fel fog támadni és ítélet elé fog állíttatni. Bizonyára nem a Szentírás téved, hanem aki kétségbe vonja.

De ha félre tesszük a Szentírást, ha nem vesszük is figyelembe a szentek egybehangzó tanítását, ha egyedül csak a józan ész ítéletére szorítkozunk s csak ezt kérdezzük is e dolog felől, az ész szinte azt feleli: lesz ítélet!
    Az Isten igazsága kívánja ezt!
    Ha az Isten igazságos, kell ítéletnek lenni!
    Ő pedig igazságos, mert hacsak egy parányi részben volna is igazságtalan, megszűnnék Isten lenni. Az isteni természet és az igaztalanság oly két ellentétes dolog, mely egymást kizárja.

Tehát Isten igazságos. Ha pedig igazságos, kell ítéletnek lenni. Miért? Mivel e földön csak ritkán jut olyan sors az embernek, aminőt érdemel. Nézzétek az igazakat! Nem szűkölködnek-e igen sokszor? nem kell-e üldözéseket szenvedniök? nem gyötri-e talán hosszas betegség őket? Oh igen, sokszor tapasztaljuk ezt, oly sokszor, hogy ki kell mondanunk miszerint legtöbbnyire keserűség jut az igaznak osztályrészül.
    De nézzük most a gonoszok csoportját. Nem élnek-e közölök sokan arany napokat? Nincs-e sok gonosznak jó élete? Nem bővelkedik-e mindenben? Oh igen! Mindennapi tapasztalás ez. Be kell vallanunk, hogy többnyire a gonosz embereknek van a legjobb dolguk. Van eset ugyan rá nem egy, hogy a gonoszság megbosszulja magát már e földön, de nincs-e eset arra is, hogy a silány ember koporsóját is az elismerés babérja fedi, tisztelet sugara ragyogja körül?

Már most hol van itt az isteni igazság? Ha a gonosznak a végső pillanatig jó dolga van, míg a jámbor nem ritkán a nyomorúság szalmakévéjére rogyva leheli ki lelkét, s ha ezzel vége volna mindennek, vége örökre: – valjon mondhatnók-e az Istent igazságosnak? De épp azért, mivel egy az, hogy ily – látszólag – igaztalan dolgokat tapasztalunk, más az, hogy az Isten igazságos – okvetetlenül szükség hogy legyen ítélet, hol a földön bővelkedő, jómódban élő gonosz érezze a büntetés villámát, s a jámbor szorongatott elvegye jutalmát, melyet kiérdemelt.

Az Isten igazságos, tehát lesz ítélet, mert igazsága követeli, hogy megbüntesse a büntetést nem vett gonoszt, megjutalmazza, a jutalmat nem nyert jámbort.
    Ez a józan ész szava s ezt nem dönti meg hiú okoskodás! Lesz tehát ítélet, akár hiszi valaki, akár nem.

Szeretteim! borzasztó pillanat lesz az.
    Remegni fog az egész világ, midőn majd feltűnik az Isten Fiának jele az égen, és megjelenik az ég felhőiben az, ki a kereszten áldozta magát értünk.
    Édeseim! gondoljatok naponkint az ítélet borzasztóságára. Gondoljátok meg, hogy számot kell adnotok mindenről, minden percről, melyet eltöltöttetek, minden szóról, melyet kimondottatok, minden kívánságról melyet tápláltatok, minden mulasztásról, mely az ítéletkönyvében nevetek mellett felróva találtatik. Oh, vigyázzatok azért, vigyázzatok! Becsüljétek meg a perceket, melyeket kaptatok, s ne használjátok másra, mint üdvötök biztosítására. Őrködjetek a szív minden kívánsága felett, a nyelv szava felett, a kezek cselekedetei felett, az elme gondolatai felett, hogy mindig tiszták legyenek azok. Ha az ítéletet naponkint eszetekben forgatjátok, nem estek oly könnyen a vétkek tőreibe, mert a jövendő ítélet lángja, már most világítand lelketek előtt s e fénynél meglátván a tőröket, könnyen kikerülhetitek.

Lesz tehát ítélet, lesz örök időre szóló ítélet, lesz igazságos és borzalmas ítélet!

Még egyszer ismétlen hogy lesz ítélet, hol mindnyájan meg fogunk jelenni jutalomra vagy büntetésre! Amen.