Mi történik pontosan abban a pillanatban, amikor a lélek, úgymond, kiűzetik a testből, melyet ezáltal a lélek tovább nem tölt meg élettel?
     Szent Tamás úgy véli és ezzel magának Urunknak szavaira támaszkodik, hogy a lelkek annak az állapotnak megfelelően, melyben éppen vannak, maguktól keresik fel azokat a helyeket, melyek számukra ki vannak jelölve ugyanúgy, ahogy a testek azokat a helyeket keresik fel, melyhez nehézkedésük folytán vonzódnak. Azok a lelkek, melyek a kegyelem állapotában vannak és melyeknek tökéletes a szeretete, a mennyországba mennek, ahol azonnal élvezik Isten látását, és ott várnak az üdvösség betetőzésére, melyet testük feltámadása hoz meg számukra.
     Azok a lelkek, melyek ugyan szintén a kegyelem állapotában vannak, melyeknek szeretete azonban a bocsánatos bűnök miatt csökkent és így nem tökéletes, és melyeknek a már bocsánatot nyert bűneikért még büntetést kell szenvedniük, a tisztítótűzbe mennek.
     Azok a lelkek, melyeket csak az ősbűn terhel, de különben személyes bűnük nincs, a limbusba mennek, ahol ugyan nem részesülnek Isten látásában, de természetes boldogságnak örvendenek. (A limbus patrum-ban, melyet a pokol tornácának is hívnak, kellett az ószövetségi igazaknak Krisztus mennybemeneteléig kín és szenvedés nélkül az eladdig zárt mennyországba való belépésre várniuk. A limbus patrum a helye vagy állapota azoknak a gyermekeknek, akiket egyedül csak az ősbűn terhel, kik sem a mennyországban, sem a pokol kínjaiban nincsenek.)
     Azok a lelkek, akik a súlyos bűn állapotában vannak, kik meg vannak fosztva a szeretettől, örökre a pokolba mennek, ott várnak testük feltámadására, mely további szenvedést hoz majd számukra.

Három hely örök: a mennyország, a limbus és a pokol, és semmilyen közbenjárás, semmilyen ima, semmilyen jócselekedet, semmilyen kérlelés nem tudja az ott tartózkodó lelkek állapotát megváltoztatni.
     Nyilvánvaló tehát, hogy minden imának, minden közbenjárásnak, minden búcsúnak, minden alamizsnának, melyet az Egyház az elhalálozottak javára tanácsol vagy végez, csakis az lehet a célja, hogy a tisztítótűzben levő lelkeknek, kik saját maguk számára már semmit sem tudnak tenni, hozzon könnyebbülést és szabadulást.
     Ezért fontos arra a tényre súlyt fektetni, hogy a tisztítótűz létezése hittétel. Aki a tisztítótűz létezését tagadja, az eretnek.
     Ha a tisztítótűz nem létezne, akkor értelmetlen lett volna mindaz, amit az Egyház fennállása óta tett vagy a hívőktől tenni követelt azért, hogy a halottak lelkének javára fordítsa. A tisztítótűzben levő lelkek minden bizonnyal folyvást közelebb jutnak a mennyországhoz és tisztulásuk után kiszabadulnak, de a küzdő Egyház közbenjárása, különösen a szentmise bemutatása, hatásosan segíthet nekik, hogy ez gyorsabban következhessen be.
     A tisztítótűzben levő lelkek szeretettől áthatva ugyanígy közbenjárhatnak érettünk. Annál szívesebben teszik ezt, minél jobban próbálunk mi segíteni rajtuk.

Ha a katolikus Egyház szellemiségével összhangban akarunk lenni, akkor igazi áhítattal kell gondolnunk a tisztítótűzben levő lelkekre, hiszen minden valószínűség szerint több-rövidebb ideig mi is ott leszünk – kívánjuk ezt magunk számára, hiszen ez kiválasztottságunk jele. Ha Isten szentségét és összehasonlíthatatlan tisztaságát fel tudnánk fogni, nem csodálkoznánk, hogy Ő tökéletlenségeket talál bennünk, melyek a Legszentebb Szentháromság szentségével nem egyeztethetők össze.