„Egyenesítsétek meg az Úr útját” (Jn 1,23)

Amit Keresztelő szent János mondott a zsidóknak, azt mondom én is nektek. Egyenesítsétek meg az Úr útját! Ő Izajás próféta után hivta fel e szavakkal a jobbulásra a zsidókat, én meg ez Anyaszentegyház után hangoztatom azokat előttetek.

A királyokat hajdan utazásaikban előkövetek szokták megelőzni, kik az utakra nagy gondot fordítának. A fejedelmi menet kényelmére a völgyeket betemették, a hegyeket és halmokat lehordták, a göröngyöket elsimították, elegyengették. Mi is királyt várunk, az ég és föld királyát. Nemsokára meg fog jelenni közöttünk. Íme előkövete a mai szent evangéliumban már megszólalt; Keresztelő szent János már itt van, hogy a király számára utat készítsen. De ő maga keveset tehet – azért hozzánk fordul, hogy az út készítésében segélyére legyünk és tőlünk telhetőleg munkálkodjunk mi is, minthogy ellenkező esetben, a szükséges eredmény elérhető nem lesz. Már pedig remélhetnők-e ekkor a fejedelem kegyét? Nem, sőt ha talán birtokosai voltunk is eddig, az elvesztés több mint valószínű. S nem a legnagyobb szerencsétlenség érne-e ekkor minket? nem lennénk-e igazán boldogtalan és szánalomra méltó teremtmények, e kegytől megfosztottan? Valjon szakadhatna-e reánk súlyosabb szerencsétlenség, mint e szent kegy elveszítése? Nem venne-e körül a keserűségek sötét éjszakája, ha e kegyelem fényes napjának sugarai nem környeznének?
        Igen, ájtatos keresztények! az Egyház felhívásán magunkat durva lélekkel túltéve, a közelgő király útját könnyelműen elhanyagolva, elveszítjük ennek kegyét s végtelen szerencsétlenség örvényébe bukunk; mert minden e kegytől függ.

Ki tehát – kérditek talán –, ki e hatalmas fejedelem, aki már útban van felénk? Ez Jézus Krisztus, a világ Megváltója. Már elindult hozzánk, már közeledik a nap: a szent karácsony ünnepe, midőn megjelenik közöttünk, érdemetlen, bűnös teremtmények között. Készítsük, készítsük tehát az ő útját, hogy szent tetszésére méltókká tehessük magunkat.
        Oh, bár ne találkozzék sorainkban csak egyetlen is, ki a közeledő dicsőség királyának útját szívében el ne készítse! Figyeljetek buzgón. Elmondom: miképpen egyenesíthetjük meg az Úr útját?

Hogy szívünk útját, melyen a Megváltó hozzánk akar jönni, jól elkészíthessük, tudnunk kell: miképpen javítják, igazítják ki a közlekedés útjait, hogy azután a látott példát követhessük.

a) Az elhanyagolt járatlan utakat tövis, különféle giz-gaz növi be, s azért ez utak javításához fogván, mindenekelőtt e gyomokat irtják ki. A mi szívünk útját is tövis, a szenvedélyek tövise, dudvája növi be, ha az elhanyagolt, járatlan, ha a Megváltó csak nagy ritkán, vagy tán soha sem fordul meg rajta.
        Nézd a könnyelmű embert, ki a szentáldozásban nem akar egyesülni Krisztusával, ki Üdvözítője után nem eped, mint szarvas az üde forrásvíz után; ki nem hívja szívébe őt. Mennyire telve van az ilyennek szíve a szenvedélyek tövisével, dudvájával!

A kertre nagy gondot kell fordítani, minden gyomot el kell lehetőleg belőle távolítani, minden tövist kigyomlálni, hogy valóban szép legyen és tiszta. Szívünk sem mondható tisztának, ha elhanyagoljuk, gondozásra nem méltatjuk, s abban gyom veri fel magát. Azért mondja a szent könyv: „Minden őrizettel óvjad szívedet.” (Péld 4,23) Óvjad, mondom én is, hogy tisztaságát megőrizned sikerüljön. Miként bírhatná az ártatlanság virágait szíve kertjében az, aki e virágok legnagyobb ellenségét, a bűn és erkölcstelenség mérges dudváját nem igyekszik tehetsége szerint eltávolítani? Tárjuk fel egy könnyelmű ember keblét, tekintsünk szívébe, valjon mit találunk ott? Ah! kell-e mondanom, hogy virágot nem? A szenvedély tövise nőtte be, rossz kívánságok dudvája tölti el, a gonoszságok maszlaga virul benne. De hát lehet-e másként? Hisz ez nagyon természetes következmény.
        Te jámbor öreg! te hűségesen szolgálsz Istennek, lelkedet igyekszel a keresztáldozat érdemeire méltóvá tenni, az isteni bárány vérében mosogatni, s azért Istennek drága szentélye az, honnan ördög és bűn ki van reszketve; de hanyagold csak el, ne irányítsd minden tehetségedet az eddigi istenfélő életmód fenntartására: azonnal tapasztalni fogod, hogy minden szenvedély erőt vesz rajtad. A hanyagság könnyelművé tesz, s később a gonosz szellem, szünetnélküli incselkedései által oda tereli a dolgot, hogy majd a harag, majd a mértéktelenség, majd a bűnös vágyak vesznek erőt rajtad, s lassankint minden szenvedély megtartja ünnepélyes bevonulását abba a szívbe, amelynek küszöbét nem sikerült eddig átlépnie.

Azért teljes erőmből kiáltozom: Útcsinálás, útcsinálás! Folytonos javítása a szív ösvényének! Ez legyen mindnyájunk első és legfőbb kötelessége. Egyenesítsétek meg az Úr útját!, mint Keresztelő szent János hangoztatja. Tépjétek ki szívetekből a szenvedély töviseit, átkos dudváit! – Ti haragvók! kiket minden bánt, minden bosszant; kik egyetlen jó szót soha, senkinek nem adtok, sőt az átok és szidalomban kifogyhatatlanok vagytok; kik nem féltek pártütő káromkodásra használni a nyelvet, mellyel az Urat kellene dicsőítenetek, és undok szitkok fekete tajtékát szórni azon szent névre, amely neve az ég és föld legszentebb fejedelmének: tépjétek ki szívetekből a harag szenvedélyét, és az igaz szelídség virágaival ültessétek be azt. Egyenesítsétek meg az Úr útját! – Ti mértéktelenek! kik a torok óhaját Isten törvénye elé teszitek és a kábító ital szertelen élvezete által az emberi méltóság magaslatáról lelépve, a becstelenség piszkos fertőjébe dőltetek: tépjétek ki szívetekből a mértéktelenség szenvedélyét. – Ti fajtalanok! kik a vér bűnös vágyainak, a szív aljas kívánságainak uralma alatt álltok; kik a tisztaság erényének még magvát is rég kivetettétek szíveitekből és annyira süllyedtetek a mocsokban, hogy egész életetek egy hosszú paráználkodás szóban, cselekedetben és gondolatban: tépjétek ki szívetekből ez undok szenvedélyt. – Mindnyájan, kiket bármiféle szenvedélyek járma szorongat: egyenesítsétek meg az Úr útját! Minden bűnös szokásból kivetkőzni, minden istenbántó beszédet elhagyni, cselekedetről lemondani – ez legyen törekvésünk célja, az útcsinálás kezdete. Íme már közeledik a király, előkövete már hallatja szavát; siessünk, siessünk tehát a fölhívásnak engedni; lássunk a méltó elfogadás készületeihez.

b) Az útjavítók továbbá elsimítják a göröngyöket, a gödröket betemetik, hogy az út egyenes levén, a közlekedés kívánalmainak megfeleljen, s az utazókat vissza ne riassza.
        Sokszor göröngyök, dombok és gödrök találhatók a mi szívünk útján is. Göröngy a darabosság, a nyersesség, a gorombaság, mely igen sok embert uralma alatt tart. Sokan oly durvák, hogy egy nyájas szó soha ki nem jön ajkukon, hallatnak aztán nyersességet eleget. Akármikor nyissák fel szájokat, szépen, szelíd illedelemmel nem tudnak szólni soha. Ha valami nincs ínyökre, dúlnak-fúlnak, morgolódnak, mindent lökődnek, taszigálnak. Ilyenkor aztán csak egy szó kell, hogy haragjuk vihara iszonyú dühvel kitörjön – és ha egyszer kitört, isteni kegyelemre van szükség, hogy tombolásának útját lehessen állni. Azon tölti bosszúját, aki előbb akad keze ügyébe. Nem kíméli feleségét, nem ártatlan gyermekeit, sőt még saját becsületét sem; mert oly jeleneteket idéz gyakorta elő, hogy csodájára a szomszédok mind összefutnak, és az egész utca kiáll. Már pedig ilyesmi csak becsülete rovására történhetik meg. De sokkal többet tudhatnál te erről beszélni szegény asszony! Hisz durva férjed leginkább te rajtad tölti bosszúját, téged üt-ver legtöbbet, ha valami nem nyeri meg tetszését; te vagy céltábla, melyre megvadult lelkének nyilait lövöldözi. Sok férjnek oly göröngyös a szíve, mint tél közepén a fagyos kocsiút. Ajkain szidalomnál egyéb nem jön ki; kezeiben a bot többször fordul meg, mint az olvasó. De miért vagyok oly egyoldalú? miért csak a férjeket rovom meg? Talán az asszonyok között ily darabos lelkületű teremtést nem is lehet találni? Fájdalom, nagyon is gyakran! Mi magunk is ismerünk viszálykodó asszonyokat, kik nem is egészségesek, ha csak naponként egyik-másik szomszédasszonyra ki nem önthetik mérgök fekete tajtékát; ismerünk asszonyokat, kik senkivel megegyezni, összeférni nem tudnak; kik oly sivalkodást visznek véghez időnkint, mintha egy sereg pokoli ördög szállotta volna meg őket; kik úgy értik a szidalmazást, mások gyalázását, hogy ha imádságban volna oly jártasságuk, bizonyára nem állana rosszul lelkük ügye. A durvaság, a nyers faragatlanság ugyan a férfit sem dicsőíti meg – de még kevesebbé a nőt. A durva asszony természetellenesebb, visszatetszőbb látvány, mint az érdes természetű férfi. Nemének gyengéd vonását tagadja meg az a nő, aki viszálykodó hajlamának enged s nem igyekszik megtörni azt.

Jézus legszentebb parancsát vetik meg mindazok, kik az érdességet, szívük e göröngyeit el nem simítják. „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű" – így szólott az isteni Mester. Halljátok-e ezt ti durva lelkek? Jézus szelídségre hí fel. Ki merné e felhívást megvetni? Ki merne másként élni? Fogadjátok szívetekbe a szelídséget, egyenesítsétek meg az Úr útját!

c) Az utat továbbá, hogy szilárd, állandó jóságú legyen, kaviccsal szokták behinteni.
        Mi is a szilárdság kavicsát hintsük szívünk útjára, ha nem akarunk hiábavaló munkát végezni. A javulásban legyünk kitartók, szilárdak. Mert mit ér a bűn maszlagát kitépni, a szelídség útjára lépni, ha másik pillanatban már letántorodunk ez útról, s ismét engedjük burjánozni azt, amit előbb kitéptünk? Mit használ a villámfény annak, aki olvasni akar? Hisz ez csak rövid pillanatokra lobban fel, s azután megint kialszik.
        Franciaországnak nemrég elhunyt híres költője Victor Hugo 40 éves koráig buzgó katolikus volt. A hitet védte, az Egyházat intézményeivel együtt magasztalta; lantján imádság született. De később szakított dicső múltjával – azzal a múlttal, melyben az ég angyalai sugárfűzéssel koszorúzták meg lantját – s az istentagadók fekete seregéhez szegődve az uralom kétes jellemű vezetőinek silány tapsaiért megtagadta szíve nemesebb érzését. A hitet tiporni igyekezett, az Egyházat a vak gyűlölet keserű epéjébe mártott tollal támadta meg, intézetei ellen hadjáratot indított, szolgáit undok rágalom sarával dobálta meg. Mit gondoltok: használt-e ennek előbbi élete? megmenthette-e őt? Nem! S mi volt oka, hogy e szomorú végzetre jutott? A jóban való szilárdság hiánya. Soha nem jut ennyire, ha előbbi elveihez állhatatosan ragaszkodik s megmarad szilárdan a jóban.

Ej de miért hozok én fel példát a közéletből? miért hivatkozom a külvilágra, midőn a Szentírás is rendelkezésemre áll? Nincs-e ott Salamon király esete? Mily hű szolgája volt ő az Úrnak, mennyire ragaszkodott szent törvényeihez kezdetben! Templomát ragyogó fényben és díszben felállította, és nem is kívánt bölcsességénél egyebet, hogy népének igazságot szolgáltathasson. Meg is ajándékozá az Isten oly bölcsességgel, hogy más tartományokból is jöttek bámulatára és bölcs tanácsainak kikérése végett. De fájdalom nem volt elég szilárd! Bálványozó feleségei kérelme szerint cselekvék. Nem volt kitartó a jóban és azért elbukott.

Kitartás, szilárdság tehát a fő. Mit használt Salamonnak is korábbi jámborsága, ha később rossz útra térült? Semmit! Ne csak javulásra irányozzuk tehát törekvésünket, hanem igyekezzünk állhatatosak is lenni; mert „aki állhatatos lesz mindvégiglen, üdvözül” (Mt 24,13), és csakis az üdvözül. „A jót megkezdeni nem sokat ér, kivívni erkölcsi tökély”, mint szent Ágoston mondja.
        Úgy van, csak kitartás mellett lesz tökéletes erkölcsünk. Állhatatosság nélkül koronát soha nem nyerhetünk.
        Azért int szent Efrem: „Ne légy hasonló a gyermekekhez, kik ha1omba döntik, amit építettek.” Kitartás, kitartás tehát! Ez a mennyország kulcsa. Kövessétek azért híven az ügyes útjavítókat; hintsétek be szívetek útját az állhatatosság és kitartás kavicsaival; a jóhoz teljes szívetekből ragaszkodni soha meg ne szűnjetek. Ekkor lesz csak haszna javulástoknak; csak így fogjátok a szívetek útjának gondozására fordított fáradság édes gyümölcseit élvezni.

Egyenesítsétek meg az Úr útját! – így kiáltott a zsidókhoz a Jordán parti próféta, Keresztelő szent János. A négy évezreden át epedve várt szabadító közel volt, a küszöbön állott. Ennek fogadására inté e szavaival szent János az ő nemzetét. A karácsony szent ünnepe mifelénk is közeledik; azért én is intlek titeket, hogy készüljetek az Úr Jézus elfogadására. Készüljetek a mutatott módok szerint. Tépjétek ki szívetekből a bűnök szúró töviseit, veszélyes dudváit. Tisztuljatok meg a penitencia szentsége által, a bánatkönnyek fürdőjében mossátok tisztára lelketeket, s járuljatok aztán az angyalok asztalához, részesülni a boldog lelkek vendégségében.
        Szívetek göröngyeit simítsátok el: a szeretetlen durvaságot vessétek ki belőle, és tegyétek a harag szenvedélyének megtörése által földjét a nyájasság, gyöngéd szelídség virágainak megtermésére alkalmatossá. Végül, hogy javulástok méltó legyen az isteni jutalom koronájára, legyetek kitartók a jóban, ragaszkodjatok állhatatosan az Úr törvényeihez. Ekkor a mennyország királya leszáll szívetekbe és ott állandó lakást fogad.

Tehát még egyszer: Egyenesítsétek meg az Úr útját! Amen.