„Bemenvén az angyal hozzája, mondá: Üdvözlégy, malaszttal teljes.”
Prédikáció a Boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatásának ünnepére
Lepsényi Miklós,
ferences áldozópap, pozsonyi hitszónok prédikációja 1888-ból

„Bemenvén az angyal hozzája, mondá: Üdvözlégy, malaszttal teljes.” (Luk 1,28)

A mai ünnep a boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatásának titkára van szentelve. A katolikus Anyaszentegyház tanítása az, hogy minden ember bűnben születik. A szent próféta is így tanít, mondván: „Vétekben fogantattam; és bűnökben fogant engem anyám.” (Zsolt 50,7) Hogyan lehet ez? Miként vétkezhetik az ember, midőn még semmi, midőn még képtelen a jó és rossz között különbséget tenni?
     Édeseim! a bűn kétféle: cselekedeti és eredő bűn. Cselekedeti bűnnek, azon személyes vétket mondjuk, melyet ki-ki elkövet, cselekszik. Ha káromkodol, a káromlás cselekedett bűnöd lesz, mert te követted el; ha keresztény kötelmedet elhanyagolod, a hanyagság cselekedeti bűnöd lesz, mert te követted el; ha szívedben valamely gonosz szándékot táplálsz, ez cselekedeti bűnöd lesz, mert a rossz szándékot te táplálod. Van azonban szeretteim egy vétek, melyben mi nem működtünk közre, melyet mások követtek el, és szennye mégis piszkítja a mi lelkünket is, szomorú következménye áthat mireánk is, és ez az eredő bűn, épp azért nevezve eredő bűnnek, mert nem mi követvén el, másoktól eredt reánk. E mások pedig a legelső emberpár, a mi ősszüleink voltak. Ők vétkeztek egyedül, és még mi is bűnhődünk. Miként lehetséges ez? Éppen úgy, amint egy egész folyó megromlik, ha forrása mérgezett. Ősszüleink voltak a mérgezett forrás, tehát mi, kik e forrásból származánk, szintén mérgezettek vagyunk. Az ő lelkükre tapadt a bűn, szomorú következményét az ő testük érezte mindenekelőtt, de tőlük áteredt mireánk, kik testet azoktól vettünk, vérünk az ő mérgezett vérükből való! E bűntől ki sem ment.

Szeretteim! Már születésünk pillanatában ott ül lelkünkön, mint egy iszonyú teher, mint nehéz szikla, mely szétzúzással fenyeget. Talán éppen ennek nyomását érzi az ember, midőn e világra jővén, nem mosolyog a fényes napsugárra, a kék égboltra, a mező virágaira, nem örvend, hanem sírva, jajgatva lépi át az élet küszöbét. Ősszüleink által elkövetett vétek pedig az engedetlenség volt. Megszegték az isteni parancsot, mely a tudásfájának gyümölcsétől eltiltotta őket. Ettek a gyümölcsből és emiatt estek ki az Isten kegyelméből, zárattak ki a paradicsomból, és a menny helyett a sír ajtaja tárult fel előttük. Ez volt az első vétek, mely a nap alatt végbe vitetett! Ez mocskított be minden lelket, ennek homályát hozzuk mi is lelkünkön e világra lépve.

Szeretteim! ki sem ment az eredő bűn szeplőjétől. Ki Ádámtól, a mérgezett forrástól veszi eredetét, az mérgezett is; az nem is kerülheti ki az ősbűn foltját. De van-e hát ember, kinek ősapja nem Ádám, kinek ősanyja nem Éva volna? S így kikerülhette-e valaki az eredő vétket? Ki az, ki Ádámtól származván, e bűnt nem örökölte? Ki dicsekedhetik hogy lelke szeplőtlen, amint az Úr megteremté? Ki mondhatja, hogy az általános törvény alól kivételt képez? Van egy tiszta lélek Édeseim! Kit a bűn undoksága megközelíteni nem merészelt; kinek lelkén a tisztaság fényét, a vétek lehelete nem homályosíthatá el; ki nem örökölte az átkot; kivel nem esett haragba az Istenség, kit megkímélt az eredő vétek, nem eredt át őreá is. S ki volt e jeles, e szent, Istennek e kedveltje? Merre keresem őt? A királyok palotáiban? Ott nem találom fel! A bölcsek tanácsában? Ott is hiába kutatom! A hatalmasok között? Nincs, nincs ott! Le kell szállanom a szegények sorába, a gyengék közé, ha feltalálni akarom. Názáretbe kell mennem, hol egy alacsony ház legcsendesebb szobájában egy tiszta kelyhű virág díszlik, mint liliom a tövisek között (Én 2,2), egy szende Szűz imádja Istenét! Íme, ő az, ő a kiválasztott, ő az Isten kedveltje, ő a kivétel, ő a szent, kit bűn nem fog, kit vétek elkerül, ki még az eredő bűn mocskos hullámai közül is érintetlenül, mint hófehér galamb emelkedék ki; ő az, Mária, ki az Istent volt méhébe fogadandó. Máriát a köztörvény alól Isten kivette; ő, egyedül ő az, kinek fogantatása bűnmentes volt.
     Ezen állítás bebizonyítására fordítom a jelen szent órát.
     Tisztaság anyja, mindnyájunk anyja, én anyám Mária, kinek fénylő dicsőségét, mocsok nélküli eredeti szeplőtlenségét ünnepeljük ma, tisztítsd meg ajkaim és ruházd fel a meggyőző ékesszólás minden hatalmával, hogy minden kételyt eloszlatva, a homálytalan tisztaság verőfényében mutathassalak fel hallgatóim előtt! Ti pedig édeseim, figyeljetek!

Tehát a mai ünnep tárgya, mint már említém az, hogy Máriára Ádám vétke át nem szállott, tisztán szeplőtelenül lépett e földre, az ősvétek hullámai tiszta szárnyát be nem mocskíták, mert nem úszta át az ősbűn tengerét, mint egyebek, hanem a kegyelem szárnyain átrepült az örvények felett. Jól értsétek tehát meg, nem Mária szüzességének titkát üljük ma, mint sokan vélik; nem azt a szent, bámulatos és csodálandó titkot, mely szerint, a mennyország királynőjének szüzessége semmi sérülést nem szenvedett, az által a főhajtás által, mely az isteni akaratba való beleegyezést jelzé; az által az engedelmesség által, melynél fogva, kész volt méhébe fogadni a mennyei fejedelmet; azáltal a meghódolás által, mely a világ Üdvözítőjének anyjává tette Őt. Igen, nem azt a titkot ünnepeljük, mely szerint Mária szűz volt szülése előtt, szülése alatt és szülése után. Ez igazság már nagyon régi hitágazat, melyet kétségbe vonni, vagy megtagadni súlyos egyházi büntetések kiérdemlése volna.

Hitágozat a mai ünnep tárgya is, az a tan, hogy Máriát még Ádám vétke az eredő bűn sem mocskítá, és ennek kétségbevonása vagy megtagadása is a legszigorúbb egyházi büntetéseket vonja maga után, de a tan hitágozattá emelve, nem nagyon régen, csak 1854-ben lőn, IX. Pius pápasága alatt. Ezáltal a becses emlékezetű pápa nem új hitágozatot alkotott, csak kimondotta nyíltan az örök igazságot, amely mindig állott, hogy Máriának fogantatása is szeplőtlen volt. S nagyon helyesen cselekedett a jámbor pápa, midőn a homályba a bizonyosság ragyogó sugarát bocsátotta, mert Mária csakugyan eredő bűn nélkül lépett e földre, csakugyan szeplőtlen volt fogantatása.
     Aki talán e kivétel által a büntető törvény megzavarását látná, s felbontását a természet rendjének: tekintse az a Szentírás számtalan csodáit, és mondja meg nekem, valjon a csodák által felbomlott-e a természet törvénye? Nem! Hogy Isten több helyütt felfüggeszté a természet törvényét, kivételt engedett az általános szabály alól, semmi zavar nem állott be. Hát az erkölcsi rend megbomlott volna azáltal, hogy Isten kivételt tevén, a Szüzet, ki a Szentlélek ereje által az örök Igét méhébe fogadta, a megváltó Istenembert szülte, dajkálta és felnevelte, megvédelmezé a vétkesség minden szeplőjétől, az eredő bűn veszélyes ragályától? Nem! Amint a természet törvénye nem zavartatott meg azáltal, hogy Józsue tilalmával a napnak útját állta (lásd: Józ 10,12), épp úgy nem lett felbomolva a Máriának adott különös kedvezmény, egyetlen drága kiváltság által az erkölcs birodalmának törvénye sem. Az sértetlenül áll e kiváltság daczára is! Mi bűnben születtünk mindnyájan, és bűnben születnek mindazok, kik csak fognak születni; csak egyedül Mária nyerte meg Istentől, a szeplőtlen fogantatás kiváltságát.

Én csak azon csodálkozom, miként találhat valaki e tan elfogadásában nehézséget? Talán Isten hatalma nem terjed ennyire? Talán nem tehet hasonló kivételt? Miért? Aki a törvényt alkotja, fel is függesztheti egyesekre nézve. Isten keze megragadta Máriát és magasra emelve hozta e világra, hogy az eredő bűn szennyes hullámai nem érintheték. De nem is lehetett ez másként. Aki az isteni gyermek anyjává lőn, Isten által választva, afelett az ördög, a bűn egy pillanatra sem uralkodhatott. Már az istenanyai méltóság megkívánja a szeplőtlenséget, mert Krisztus teste bűnös testből, Krisztus vére mérgezett vérből nem vétethetett. Krisztus eredete tiszta, mint a napsugár, tisztának kell lennie mert ő Isten, szükség tehát hogy a méh is, mely hordozta szeplőtlen legyen, mint a virágkehely, mert a legnagyobb szentség, a legtisztább Isten bűn által szeplősített helyen nem lakhatik!
     Ádám testét az Isten megalkotá földből. A föld azonban, melyből az emberiség ősapjának teste vétetett, nem hordozta még az eredő bűn átkát. Tiszta volt az, szűz és romlatlan, amint az Isten megteremtette. Bűnmentes volt azért Ádám is, ki ez ép földből kapta testét. De ha Ádám teste bűnmentes földből alkottatott: az Isten egyetlen fia, az Istenember, az igaz Isten megtestesülvén, talán a bűnragályával undokított testből vett emberi alakot? Az Isten, ki utálja a bűnt, mint csak a Szentség utálhatja, talán beszáll oly testbe, melyet már vétek szennyezett valaha? Nem, ezt soha sem teheti! Levetkőzné isteni természetét, ha így tenne. Azért mielőtt az Ige testté lett volna, egy kiváltságos anyáról kellett gondoskodni, kit az eredő bűn homálya nem fosztván meg ártatlansága fényétől soha egy pillanatra sem, méltó lesz méhébe fogadni az isteni fiút. Egy názáreti jámbor Szűzre esett a választás, kit be is takart az Isten különös kegyelmének palástja, s így nem érhette piszok.
     Figyelembe veendő továbbá, hogy Mária Isten anyja. Van-e több anyja az Istennek ez egynél? Ki áll épp azért oly közel az Istenhez, mint Mária? Senki, senki! Nem a szentek, nem az angyalok, nem az arkangyalok, nem a kerubok, a szeráfok, a hatalmasságok. Mária mindnél több, mindnél szentebb, mindnél magasabb polcon ál1. Ki sem emeltetett oly magasra, mint az Isten anyja! Ott ül ő szent fia trónja mellett és angyalok szolgálnak neki. Éppen e magas méltóságánál fogva nevezte el az Egyház angyalok királynőjének. De tudjuk, hogy a szent angyalok ártatlanságban, tisztaságban teremtettek, az eredő bűn őket nem szennyezte; már most miként lehetne Mária több náluknál? miképp emelhette volna Isten magasabbra? miként adhatott volna neki nagyobb méltóságot mint nekik? Miként lehetne királynőjük, ha szentebbek, tisztábbak, tökéletesebbek volnának Máriánál, a királynőnél? Valjon lehetséges ez? Megegyeznék ez az Isten igazságosságával? Igen, a tény, hogy Mária az angyalok királynéja, hogy az angyaloknál nagyobb méltóságra emeltetett, zálogul szolgál, hogy tisztább is, szentebb is, mint ők, kiket bűn nem ért.

Ugyanezt tanítja a Szentlélek is. Az Énekek énekében így szól Máriáról: „Egészen szép vagy én barátném! és szeplő nincs tebenned.” (Én 4,7) Nem elég világos beszéd ez? Szeplő nincs tebenned. Nem elég határozottan van e szavakkal Mária szeplőtelen fogantatása kifejezve? Énekelhetne-e így a Szentlélek, ha az eredő bűn az ő lelkét is elmocskítja, ha fogantatása nem tiszta, ha vétek éri őt is? Szeplő nincs tebenned ez annyit jelent, hogy a bűn messze elkerült, a vétek nem piszkított, a kegyelem különös ajándékaival ékesített fel az Isten, angyaltisztának alkotott, a tökéletesség fénykörébe emelt, az erkölcsi nagyság koronáját tette homlokodra, a lelki szépség és épség sugaraiból font neked palástot, hogy az ördög meg ne közelíthessen. Egészen szép vagy, mert a köztörvény alól az isteni kegyelem kivett; az eredő bűn homályától megmentett. Ha Ádám vétkét ő is örökli, lehetne azt mondania a Szentléleknek, hogy szeplő nincs tebenned? Hát az eredő bűn nem lenne szeplő? Egészen szép volna-e? Hát az ősszülők vétke nem rútítaná-e el? A Szentlélek szól: „Egészen szép vagy én barátném! és szeplő nincs tebenned”, s hirdeti ezáltal Mária tisztaságát, fogantatásának szeplőtlenségét, kiváltságát.

Ugyancsak az Énekek énekében olvassuk: „Mint liliom a tövisek között, olyan az én barátném a leányok kőzött.” (22) Milyen a liliom a tövisek között? Magasztos, gyönyörű, szépségét a környező rideg tövisek még inkább feltüntetik. Amint kitűnik tehát a liliom a tövisek közül, épp úgy tűnik ki Mária is a leányok közül. De miáltal tűnik ki? Talán szépsége, bölcsessége által? Bár szépnek mondja őt a szent könyv, de e szépsége nem annyira testileg értendő, mint lelkileg; bár bölcs volt Jézus anyja, de a szerénység leple alá takart eme bölcsesség nem annyira szembeszökő, hogy a Szentlélek megénekelné. Más emelte ki tehát Máriát asszonyok sorából, igenis más, lelkének tisztasága, az a különös kegyelme Istennek, mely arra érdemesíté, hogy érdekében az általános törvény felfüggesztessék, hogy Isten különös irgalmat gyakoroljon vele s ne engedje az eredő bűnt lelkéhez közeledni.
     E jámbor meggyőződésben osztakoztak minden századok. A nagyok, a bölcsek, a jelesek, a jámborok minden időben vallották, hitték és hirdették e tant: Mária szeplőtelen fogantatását. Achaja papjai így írnak erről: „Mivel az első ember szeplőtlen földből alkottatott, szükség vala, hogy a tökéletes ember, az Isten fia is szeplőtlen Szűztől szülessék.” Szent Dénes, a híres areopági tanács tagja, kinek lelkében Szent Pál egy prédikálása gyújtotta fel az igazság fényét, Máriát minden mennyei szenteknél szentebbnek mondja. De, miként már mondottam, az angyalok az eredő vétek átkát nem hordják. Ezeknél szentebb tehát csak úgy lehet Mária, ha e vétek átka az ő lelkére sem nehezedett. Midőn bűnről van szó – így nyilatkozik – Máriát kiveszem, mert az Úrnak tisztelete miatt több malaszt adatott neki, hogy a bűnt minden oldalról legyőzze. És mit mond Szent Efrem? Elragadtatva kiált föl: Ő mindig áldott az asszonyok között, tiszta, legtisztább, szeplőtlen, legszeplőtlenebb. Épp ily értelemben nyilatkoznak a többi szent atyák is. Meghatók azok a gyönyörű jelzők, melyek Mária szeplőtlen fogantatásának feltüntetését célozzák, s melyekkel a szent atyák dicsőíték az Isten szent Anyját. Így nevezték világosság edényének, csillogó palotának, mennyei fénynek, Isten templomának megromolhatlan szentélynek, élet oltárának, szeplőtlen földnek, élet fájának stb. Mit akarnak a szentatyák e gyönyörű elnevezések által kifejezni? Mit mást, ha nem a boldogságos Szűz tisztaságát, szeplőtlenségét?
     Igen, szeplőtlennek hitték és vallották Máriát a jámborok mind, tisztának hirdették minden teremtmény felett, elismerték lelkének ragyogó fényét. S mi kételkedni merjünk? Mi hitetlenül rázzuk tán fejünket? Nem, oh nem, szeretett Anyánk! Mi szívesen csatlakozunk a szentek zászlaja alá; szívesen hisszük, hogy a tan, mely szerint a boldog szűz Mária, fogantatásának első pillanatában, a mindenható Istennek különös kegyelméből és kiváltságából, Krisztus Jézusnak, az emberi nem Megváltójának érdemei tekintetéből, az eredeti bűnnek minden szeplőjétől megóvatott és ment maradt, Istentől van kijelentve, s azért minden hívők azt erősen és állhatatosan hinni kötelesek. Oh mi hisszük annál is inkább, mert ha valakik, amit Isten ne engedjen, másképp mernének szívükben érezni, mint meghatároztatott, azok értsék és tudják meg, hogy önítéletök által magukat kárhoztatván, a hitben hajótörést szenvedtek, és az Egyház egységétől elszakadtak, következőleg saját cselekedetük által magukat a törvényszabta büntetések alá vetik, ha azt, mit szívökben éreznek, szóval, írással, vagy akárhogy külsőleg nyilvánítani merészlik. Úgy van, nem keresztény katolikus az többé, ki a boldogságos Szűz szeplőtlen fogantatásának hitágozatát megtagadja. Ki van rekesztve az Egyház kebeléből, ki van zárva az üdvözítő akolból. Megvetvén Máriát, Mária szomorúan ugyan, de mégis távozik tőle.

Mitőlünk ne távozzál szentséges Anyánk, hisz mi hű fiad vagyunk. Hisszük az Egyház tanát, hisszük a szent hitágozatot, hogy téged az isteni kegyelem különös kiváltságban részesítvén, az emberi természet rendjén túlemelt, az eredő bűn szeplőjétől megmentett, tisztán, mocsoktalanul őrzött meg, mint szent Fia Anyját. Mondom: hisszük ezt, és e hitről most nyilván teszünk tanúságot. Oh mi lesz e hitünk jutalma? Mária szeretete, édeseim! az a szeretet, mely segít; az a szeretet, mely gyámolít; az a szeretet, mely vezet; az a szeretet, mely véd; az a szeretet, mely őriz; az a szeretet, mely boldoggá tesz; az a szeretet, mely üdvösséget szerez. Ezt, ezt, oh ezt add meg nekünk Anyánk, Mária! Amen.


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a HÍREK oldalra                              a KEZDŐLAPRA