„Hívaték az ő neve Jézusnak” (Luk 2,21)

Az Úr Jézus drága szent nevében, melyet a mai napon vett fel, üdvözöllek titeket kedves Hallgatóim! és szívem mélyéből kívánok boldog újesztendőt! Egy új év hajnalára virradtunk, egy új év áll előttünk, reményekkel biztató és talán sok-sok csalódást hozó új év. Oh! mily igen sokat várunk mi ez új esztendőtől. Sebeink begyógyítását, fájdalmaink eloszlatását, reményeink teljesítését, örömeket, boldogságot – ezt mind reméljük az új évtől. Hogy reményeink mint teljesednek? ki tudná azt, csak sejdíteni is? ki tudna a fátyol alá pillantani? ki tudná a jövő rejtelmeit kifürkészni? Mi csak kívánhatunk jót, de nem jövendölhetünk; mi csak óhajthatunk önmagunknak és másoknak boldogságot, de senkit nem biztosíthatunk. A kívánságokban nincs is hiány, az óhaj nem is marad el. Boldog újévet kívánnak egymásnak a jó barátok, ismerősök, rokonok. E kívánsággal üdvözli a jó gyermek szülőit, az alattvaló felebbvalóját, a jegyes jegyesét; e kívánság hangzik millió és millió ajakról; ez óhaj száll millió és millió szívből az ég felé.
     És mégis, mily kevéssé teljesedik! mily ritka a valódi boldog! Hogyan? Tehát az ég elzárult az emberi szívek legforróbb óhajai előtt? Hát már nem hallgatsz meg bennünket szeretett Atyánk? Tehát hasztalan esenkedünk? Oh! tekints az emberek fiaira; tekints a keblekre, melyeket a legforróbb jó kívánatok emelnek, zálogai annak a felebaráti szeretetnek, melyet Te kívánsz tőlünk és halld meg esengéseinket és teljesítsd kérésünket és adj mindnyájunknak boldog új esztendőt. Hisz oly régen kívánjuk, epedjük, szomjúhozzuk már ezt! Oly régóta várjuk, várjuk és mindig hasztalan várjuk!

De ah! merre fordulok én kérelmemmel ? Nem az Istenre tekintve kell panaszkodnunk, hanem önmagunkra nézve szégyenkeznünk. Az ég Ura megadja a boldogságot, ha méltók vagyunk rá, s ha boldogtalanoknak érezzük magunkat, ne az Istenben keressük annak okát, de önmagunkban. Úgy van, Szeretteim! hogy újévi óhajaink nem teljesednek, hogy a boldogság madara tűzhelyünkön fészket nem rak, hogy annyi fájdalom ér, annyi bánat búsít, annyi gyötrelem kínoz, annyi seb éget, annyi tövis szúr, annak oka mibennünk rejlik. Hogy boldogok legyünk, csak tőlünk függ!
     Szemeitekből olvasson ki a kérdést, hogy mennyiben függ tőlünk? mit kell tennünk tehát? Mit kell tennünk? Fontos kérdés! boldogságunk kulcsa.
     Idő és örökkévalóság hatalmas Istene! kinek leheletétől függ életünk és halálunk áld meg szeretett Hallgatóimat, hogy ez újévben mindnyájan gyarapodjunk a test és lélek javaiban.

Engedjétek, hogy két alakot állítsak szemeitek elé és szemléltessem a köztük levő különbséget. Nézzétek ezen erőteljes férfiút, ki ragyogó páncélba van öltözve, aranyos sisakkal fején s kezében karddal, mely vért iszik s emberhúst eszik, karddal, melynek villáma rombolóbb az ég villámával, melynek suhintása városokat romokba döntő orkánt támaszt, melynek csattogására megrendül a föld elhalványul a nap. Nézzétek e férfiút, e lánglelkű hadvezért, e hatalmas hódítót, e koronákon taposó fejedelmet, kit katonái rajongva vesznek körül, kit ellenesei csak térden mernek megközelíteni, ki hatalmába ejtette mindazt az óriási kiterjedésű földet, hova kinyújtott kardja csak elért, ki városokat, országokat, birodalmakat, trónokat, koronákat ajándékozgatott; nézzétek Fülöp fiát macedóni Sándort, ki nagy szerencséje, nagy bátorsága, hadvezéri nagy tehetsége által Nagy nevet nyert, nézzétek őt, sír és bánkódik, mert most hallotta, hogy van még földrész, melyet nem hódított meg! Fordítsuk tekintetünket egy más képre. A tébai puszták kietlenében vagyunk. Egy sötétes barlang nyílásán óriási keresztfa terjeszti karjait. Előtte gyérfürtű aggastyán térdel, alázattól meghajlott fejét, kebelén pihentetve. Szempilláit, melyek félig zárják a szelíd fényű szemeket, könnyek terhelik. Ruháját mezei sás és pálmalevél szolgáltatja. Étele egy darab fekete kenyér, itala tiszta forrásvíz. S ez életmódot már 90 esztendőn át folytatja a jámbor remete. S ez aggastyán Remete szent Pál.
     Nagy Sándor, ki az ismert világ legnagyobb részét meghódítá, kinek szavára milliók siettek ontani véröket, sír és boldogtalan, míg szent Pál, kinek minden birtoka az a fekete kenyérdarab, melyet Isten egy holló szájában küld neki naponként s az a csend, melyet a puszta magánya ad, boldog! Miként lehet ez? Hát a nélkülözés jobb, mint az élvezet? a szegénység jobb, mint a gazdagság? A gyengeség, mint a hatalom? Miként lehet ez?

Mi, kiket egy magasabb eszmény lelkesít a földnél, a földi dolgoknál, a jelen élet örömeinél, könnyen tudunk választ adni e kérdésre, de a világ fiát e két kép zavarba ejti, oly útvesztőbe viszi, melyből nem talál kivezető utat. Megáll, néz és bámul, csak bámul itt. Kérdést, kérdés után intéz önmagához, de feleletet hiába vár. S mi a mi válaszunk? Ím ez: „Boldogok az együgyűek, azaz azok, kiknek csak egy ügy: maguk megszentelésének ügye fekszik lelkükön, mert nagy békességet élvezendnek.” Egy jámbor férfiú mondja ezt, Kempis Tamás, a Krisztus követése című remek könyv szerzője. Ha tehát azok a boldogok, kiknek csak a maguk megszentelése fekszik szívükön, azonnal eloszlik csodálkozásunk s megtaláljuk a például felhozott két egyén különböző, sőt feltűnő és szembeszökő lélekállapotának okát. Nagy Sándor nem volt boldog, mert nem törekedett önmegszentelésére, szent Pál, a vén remete boldog volt, mert csak egy ügynek, önmegszentelése ügyének élt.

Mit kell tehát tennünk? Ha azt akarjuk, hogy a hozzánk intézett sok jókívánság teljesedésbe menjen, ha óhajtjuk. Hogy a mai hajnallal beköszöntött év, boldogságunk éve legyen, kövessük szent Pál remetét, törekedjünk önmegszentelésünkre. Hogyan? Tehát kimenjünk a pusztába, keressünk lakhelyül barlangot, tépjük le ruhánkat és fonjunk öltönyt sásból? Semmi esetre sem volna kárhoztatandó, ki a világ csábításai elől megfutva magányba zárkóznék, hogy elfeledve mindent, el a világot, örömei és keserűségeivel, csak üdvét munkálja, de ne essék kétségbe az se, ki ily hősi önmegtagadás gyakorlására elegendő malasztot nem nyert is az Úrtól, mert élhet üdvének és lelke ügyének a világban is. Megnyerhető az Isten szeretete minden igazságos hivatal-, méltóság-állapotban. Dávid király volt és üdvözölt, Jób nagy birtokos volt és üdvözölt, Sebestyén katona volt és üdvözölt, Jácinta grófnő volt és üdvözölt, Oringa szolgáló volt és üdvözölt. Megnyerhetjük tehát az üdvösséget, ha nem zárkózunk is barlangba, ha nem megyünk is pusztaságba, mert élhetünk üdvünknek a világban is. Aki pedig üdvének él, az boldog.

De hát miként élhetünk üdvünknek? Miként üdvözülhetünk? Szent Márk azt mondja: „Aki mindvégig tűr, üdvözül.” (Mk 13,13) A türelemre elég alkalma van mindenikünknek, s így nyílik alkalom az üdvösség biztosítására is. Nem a türelem juttatta-e Jóbot is Isten kedvébe. Sok csapás, veszteség érte, elveszített mindent, de egy szóval nem zúgolódott, türelmesen viselte a sok nehéz próbát. Viseljünk minden próbát ily türelemmel mi is. Az Isten kegyes Atya; csak azért sújt bennünket, hogy türelmünket próbára tegye és a próba türelmes elviselése által legyen alkalmunk érdemeket szerezni.
     De ha Istennek ily szeretetteljes szándéka van akkor is, midőn sújt, midőn látogat, hogyan lehettek ti annyira nyersek, annyira durvák, hagy e szeretteljes szándékát megsemmisítitek, zúgolódván amiatt, hogy alkalmat nyújt érdemek szerzésére? A szent könyv int, hogy „ne álljunk bosszút azokért, miket szenvedünk” (Jud 8,26), s mi, figyelemre se méltatva az intelmet, bosszút állunk az Istenen, mert kikelünk és zúgolódunk ellene, nem fogadjuk szívesen látogatását, sőt nem egyszer káromlásokra fakadunk.
     Szeretteim a szent könyv szerint, aki tűr, üdvözül, de hát üdvözül-e az, aki nem tűr? akit a látogatás lelke mélyén megrendít és istenbeni hitét is megingatja? Szenvedés, keserűség, fájdalom tengere környez, a rágalom nem egyszer vérzi meg szívünket, de hát azért zúgolódjunk-e? Felemeljük-é fejünket az ég ellen? Te, szegény nő, ki goromba férjedtől oly sok durvaságot szenvedsz, ki nem tölthetsz nyugalom és békében egyetlen órát, valjon zúgolódjál-e te? Jusson eszedbe a Szentlélek fontos intelme: „Őrizzétek magatokat a morgolódástól, mely semmit nem használ” (Bölcs 1, 11), és légy türelmes, légy önmegadó, békén, panasztalanul viselve az Isten látogatását, hogy így az örök üdv elnyerésére érdemeket szerezhess, mert aki mindvégig tűr, az üdvözül. Te megvetett árva, kit elszakasztott a halál legkedvesebbjeidtől, kinek legdrágább kincse ott van a temető zöld hant ja alatt, valjon felemeld-e fejed az ég ellen? panasz és zúgolódásban törj-e ki? Oh jusson eszedbe a Szentlélek fontos intelme: Őrizzétek magatokat a morgolódástól, mely semmit nem használ. És mit mondjak neked, te szegény, szerencsétlen családapa, kit veszteségek egyre másra sújtottak, kinek vagyonát a csapások hosszú sora, vagy az emberekbe helyezett nagy bizalom emésztette meg, mit szóljak neked? Hogyan leend rád nézve ez újév a boldogságok éve? Talán ha bizalmatlankodol az Isten iránt?
     Oh ne szakadjon meg szíved bizalma, Az Isten elég gazdag kárpótolni minden veszteségedet. Nézd a türelem pátriárkáját szent Jóbot! Mennyivel többet vesztett náladnál. Nemcsak minden java, birtoka, háza, kincse, marhái vesznek el, nemcsak fiait ragadja el a kegyetlen halál, nemcsak koldusbotra jut és barátai hagyják el, hanem megveti még tulajdon felesége is, hűtlen lesz hozzá egészsége is, fekélyekkel borítva szemétdombra kerül, és íme, mégsem szakad meg türelme, mégsem tör ki zúgolódásban, megőrizte magát a morgolódástól, mely semmit nem használ, tudva, hogy üdvözöl az, ki mindvégig tűr.

Tehát tűrt és üdvözült. Ragyogó példa! Mért ne lelkesülnénk e példán? Nem akartok talán üdvözölni? Oh én szemetekből látom, hogy ez szívetek legforróbb, mondhatnám egyedüli vágya. De mivel oly sok szenvedés, annyi bánat és keserv fog körül, tudnunk kell, miként viselkedjünk ezekkel szemben, hogy örök üdvünk kockára ne kerüljön! Hősiesen! Legyünk bátrak, hősök a türelemben. A szenvedéseket nem fogjuk elkerülni, mert hol az az ember, kit fájdalmak ne gyötörnének ? Épp azért szükséges gyakorta figyelmeztetni és edzeni benneteket, hogy a tűztől, a szenvedések tüzétől ne féljetek, amiatt ne panaszkodjatok. A türelem üdvözít.
     Szent Pál apostol mondja: „Panasz nélkül Istennek egyeneslelkű fiai legyetek.” Félre tehát minden kislelkű panasszal. Tekintsetek az Úr Jézusra, ki ma osztá első vércseppjeit értünk a körülmetélés által, ki később minden vérét elfolyatta, de azért nem zúgolódott. De ha az Isten oly sorsot mért saját Fiára, ki a szentség, a jóság, a tökély példaképe volt, várhatunk-e mi jobbat, mi, kik annyi bűnnel bántjuk őt? Nem, mi méltók vagyunk az Úr ostorára! De ha méltók vagyunk bűneink miatt, szabad-e zúgolódnunk, midőn ez ostor, az isteni büntetés ostora pattog felettünk? „A türelmetlen bolondságot tesz”, mondja a Példabeszédek könyve (14,17) És valóban igaz, mert türelmetlenségével mit sem segít magán, az Istent pedig bosszúra kelti fel. Ellenben, ha türelmes leend, üdvözül, mint az evangélista mondja.
     Ámde ha üdvösségünket e türelem által az újévben biztosítjuk, nem leend-e reánk nézve a boldogság éve az? Hisz boldog, ki a menny kincseire méltóvá teszi magát. A türelem által pedig méltók leszünk e kincsekre, tehát boldogok is. Ez a legszentebb, mert lelki boldogság, melyet semmi el nem ragadhat tőlünk, s azért kívánom én nektek e boldogságot ez újév hajnalán.

Hogy pedig e boldogságot mindnyájan elnyerhessük, téged kérünk szeretet nagy Istene! erősíts bennünket a jövő év szenvedései és fájdalmai közepette, hogy meg nem rendülve, hős lélekkel viseljük gonoszságaink büntetését, s e türelmünk által méltók legyünk a megígért örök üdvösséget kinyerni. Amen.