„Ki fedd meg engem közőletek a bűnről?” (Jn 8,46)

„Ki fedd meg engem közőletek a bűnről?” – olyan kérdés, mely csak egy Isten ajkairól származhatott. Avagy ki merné ártatlannak tartani magát? ki merné azt állítani, hogy lelkét még most is az isteni kegyelem ugyanazon sugarai övedzik, melyek a szent keresztség fölvételekor fogták körül? hogy szíve szeplőtlen és tisztaságának hófehér ruháján semmi mocsok nem esett? Ah, irgalmas Isten! sírva kell fakadnunk, ha meggondoljuk: mily régen s mily hamar eltűnt ártatlanságunk gyönyörű tavasza! Alig hogy beszélni kezdénk, máris az Istent káromoltuk, embertársainkat rágalommal illettük, hazudozánk és nem féltünk a hamis esküvésektől. Alig hogy használhattuk tagjainkat, már is loptunk, más jószágában kárt tettünk, felebarátunkat megsebesítettük. Alig hogy felnyitottuk szemeinket, már az illetlenségek után tekintgettünk s az undok látványosságokat hajhásztuk. Alig hogy használni kezdtük a hallás szervét, már azt hallgattuk legszívesebben, ami megbántása az Istennek, sértés a Legfelségesebb ellen, és elfordítottuk füleinket a szózat elől, mely az Úr imádására hívott fel minket. Ah! legkorábbi napjainktól a bűnök ösvényét futjuk. Szinte azt kérdhetjük: ha valaha voltunk-e ártatlanok?
     Hát mikor fogunk már fölkelni a kóros álomból? mikor akarunk már jobb, tisztább, erkölcsösebb életet élni?

Oh Atyámfiai! mi lesz így velünk? Nem fogunk-e elveszni, meghalni mindörökre? Halljátok csak, mit mond a próféta; „Amely lélek vétkezik, az hal meg.” (Ezek 18,2) Mi vétkezünk, tehát meg kell halnunk! És oh, Istenem! milyen halállal! Meghalunk oly halállal, melyből nincs föltámadás: lehullunk a legborzasztóbb örvény fenekére, honnét soha nem szabadulhatunk; elveszünk a pokol iszonyú gyötrelmei között! Oh, szegény lélek! mi lesz teveled az örök lángokban? Mennyit fogsz szenvedni, gyötrődni, mily szörnyű kínokat kiállani! És miért? Mivel a test sok bűnt vitt véghez.
     Keresztények, nem ráz-e fel a félelem hidege, ha meggondoljátok ezt? Ha igen, úgy boldogok vagytok, és még nem vesztetek el. De ha sem a pokol félelme meg nem rettenthet, sem az Isten szeretete meg nem indíthat titeket: oh! akkor siránkozom rajtatok; mert fél lábbal már átléptétek azt a gyászos küszöböt, melyen belül nincs egyéb, mint sötétség és fogak csikorgatása, és nagy a valószínűség, hogy másik lábatokkal is rövid idő múlva át fogjátok lépni.
     Hogy e veszedelemtől megmentselek titeket, a bűnről, mint e veszedelem okáról óhajtok bővebben szólani. Feltüntetem: 1. mi a bűn; 2. mily veszedelembe sodor minket a bűn.

1. Mi a bűn? Szent Ágoston mondása szerint: „A bűn szó, tett vagy kívánság az Isten törvénye ellen.” Ugyanilyen érteményben nyilatkozik szent Tamás is: „A bűn az isteni törvény megsértése.” Az anyaszentegyház pedig azt mondja: „A bűn az Isten törvényének szándékos megszegése.”
     Nagyon helyesen jár el az anyaszentegyház, midőn hozzáadja e szót: szándékos; mert csakis a szándékos törvényszegés bűn; a véletlen pedig beszámítás alá nem eshetik. E véleményt pártolja szent Ágoston is, midőn így nyilatkozik: „A bűn annyira szabadon akart rossz, hogy, ha nem ilyen, nem is bűn.” Kitűnik ebből: mily hiábavaló mentegetés az, mellyel a gyónok egy része kisebbíteni akarná bűneit, midőn a véletlenséget hozza fel. Hisz ha csakugyan véletlenségből, nem szándékosan vétkeztek: úgysem számíttatik be nekik – tehát fölösleges e mentegetés. Ha pedig az ellenkező áll, ha szándékosan sértették meg az Isten parancsát, törvényét, akkor meg hiábavaló; mert mitsem segítenek vele magukon. Tehát csak a szándékos törvényszegés bűn.

Hanem hát miféle törvény az, amelyet tiszteletben tartani köteleztetünk? Ismeritek az Isten Tízparancsát, melyet a Sinai hegyen adott át Mózesnek, hogy a nép előtt kihirdesse. Tudjátok meg tehát, hogy e parancsokat kell elsősorban megtartanunk. Az első parancsban így szól az Úr: Én vagyok a te Urad Istened; idegen isteneid ne legyenek én előttem; faragott képet ne csinálj magadnak, hogy azt imádjad. E szavakkal a katekizmus szerint azt parancsolja az Isten, hogy őt mint Teremtőnket és legfőbb Urunkat tiszteljük és imádjuk.
     Ha már most e világos parancs ellenére sem tiszteled őt, sőt hitetlen vagy s tagadod létét, vagy ha ily mélyen nem süllyedtél is, de közönyös vagy a hit iránt, titkait vakmerően fürkészed, szent gyakorlatait szégyenelvén, elhanyagolod, megveted, kigúnyolod, vagy ha ezt nem is teszed, de a megtámodásokban nem védelmezed. Ha hitellenes könyveket, újságokat olvasol, ilyen beszédeket meghallgatsz. Ha a hitetlenek és eretnekekkel oly belső barátságba ereszkedel, mely könnyen hited kárára válhatik, vagy pedig templomaikba és vallásgyülekezeteikbe ellátogatsz. Ha szent helyeket és tárgyakat, minők a templomok, képek, feszületek, szobrok, olvasók, szent ereklyék stb., megbecstelenítesz. Ha babonáskodást űzesz, úgynevezett csodatevő imádságokat, olyan „mennyei hét szent zár”-féléket használsz, vagy magadnál tartasz, különös csodatevő erőt tulajdonítván nekik; ha javas asszonyok vagy emberek tanácsán indulsz; ha kártyát vetsz vagy vettetsz, ólmot vagy viaszt öntesz, hogy a jövendőt megtudd; ha szent emberek vagy asszonyok hírében álló csalóknak hitelt adsz, kik azt hirdetik, hogy ilyen, meg olyan csodás jelenést láttak, ezzel meg azzal a szentel beszéltek, ez meg az a halott jelent meg előttük, csak ezen meg azon pap által, csak itt vagy amott levő búcsújáróhelyen kell a szent miséket elmondatni: akkor megsérted az Isten első parancsát, még pedig szándékosan – tehát bűnt követsz el.

A második parancs azt mondja: Istennek nevét hiába ne vegyed. És ha te mind ennek dacára káromkodol, vagy átkozódásban törsz ki; ha az Isten, Jézus, Mária neveket minden haszontalanságra könnyelműen kiejted; ha hamisan esküdöl, vagy közbeszédben minden állításodat minden szükség nélkül esküvel erősíted; ha esküdet vagy fogadásodat rnegszeged; ha a szent igéket pajkos tréfákra használod: mindannyiszor megszeged az Isten második parancsát; mert az Isten szent nevét szándékosan hiába veszed – tehát vétkezel.

És ha így az Isten tíz parancsa közül bármelyiket megszeged, mindannyiszor bűnt követsz el. Van továbbá a tíz parancson kívül az anyaszentegyháznak is öt parancsa. Ha ezek valamelyikét szándékosan megsérted, akkor is bűnt követsz el.

Szent Ágoston, midőn azt mondja: „A bűn szó, tett vagy kívánság az Isten törvénye ellen”, a szó és tett alatt a mulasztást is érti. És e tekintetben is sokan sértik Istent. Bárminő állapotban légy, vannak bizonyos kötelességeid, melyeknek elhanyagolása szintén bűn. Mi vagy? Talán elöljáró? Tehát kötelességed legjobban kerülni a rosszat, és elől járni a jóban. Kötelességed a rend felett őrködni, a bűnös összejöveteleket felosztani, a botrányos életűeket, az erkölcstelen leányokat és asszonyokat, a vadházasságban, oktalan baromként élőket a községből kiűzni, hogy gyalázatos példájokkal a közerkölcsiséget ne rontsák. Továbbá köteles vagy őrködni afelett, hogy szívök gyökeréig megromlott, durva lelkű gonoszok az egyház törvényeit lábbal ne tiporhassák. Kötelességed szigorún büntetni azokat, kik vasár- és ünnepnapon az isteni tisztelet alatt a templomhoz közellevő kocsmában zajosan tivornyáznak; kik minden gyengédebb érzelemből kivetkezve, az ádvent és böjt tilalomnapjai alatt is tobzódnak, elázott gégéjök rekedt hangján gyalázatos dalokat kurjongatva tántorognak hazafelé, zavarván ájtatosságukban a buzgó jámborokat, kik még késő éjjel is siránkoznak bűneik felett, és sűrű könnyhullatások közt imádkoznak Istenhez bocsánatért. Elöljáró! ha mindezt könnyelműen elnézed és nem sietsz a botrányokat megszüntetni, kötelességeid teljesítését elhanyagolod: tudd meg, hogy súlyosan vétkezel, bűnt követsz el!
     Mi vagy? Talán apa, anya? Neked kötelességeid vannak, melyeket teljesíteni tartozol. Kötelességed gyermekeidet a jóban nevelni, őket arra oktatni, ami ideiglenes és örök boldogságukat megállapítja, ami becsületet szerez nekik és neked. Kötelességed felügyelni, hogy Isten parancsait hogyan teljesítik? templomait hogyan látogatják? hogyan viselik ott magukat? nem beszélnek, nevetgélnek, tekingetnek-e? böjtöket megtartják-e? és végzik-e naponként az előszabott imádságokat? Nem töltik-e az éjnek egy részét tivornyázva, vagy gyalázatos parázna személyek társaságában? A féktelenség e gyászos korszakában, midőn minden gonoszság, aljas erkölcstelenség létjogot látszik nyerni, a piszokszemélyek gombamódra elszaporodtak, kik egy pillanatnyi kéjérzetért, egy pár krajcár haszonért készek feláldozni becsületüket, ideiglenes és örök üdvöket. Azért intlek titeket különösen, keresztény szülők! hogy az ily szemét népségtől mindkét nembeli gyermekeiteket őrizni el ne mulasszátok. Mint szemetek drága fényére, oly gondosan vigyázzatok reájok, nehogy e paráznák veszedelmes társaságába keveredjenek. Ha ezt nem teljesítitek, vétkeztek kötelességtek ellen, bűnt követtek el.

Hát aki a szívnek gonosz indulatja szerint indul, nem követ-e el bűnt? Aki kevély, aki fösvény, vagy irigy, vagy haragos, nem vétkezik-e az? Igen, bizonyára bűnt követ el, sérti Istent, ki azt kívánja, hogy szívünkben alázat lakozzék, hogy adakozók legyünk, más szerencséjén örvendezzünk, mindenkivel békében éljünk. De vétkezel te is, ki magad ugyan semmi rosszat nem teszesz, hanem arra másokat ingerelsz, biztatsz, tanácsod adsz, alkalmat nyújtasz; ki más bűnét megdicséred, vagy pedig elhallgatod, ahelyett, hogy elöljárójánál bevádolnád, nem ugyan azért, mintha örülnél, ha büntetés éri, hanem felebaráti szeretetből, hogy megjavítsd és elrettentsd a bűntől. Oh, Istenem! mily sokféleképp követhetünk el bűnt! Nem kell-e éjjel-nappal siránkoznunk, ha életünkön végigtekintünk, s azt látjuk, hogy örökös istensértés, törvényszegés, parancsáthágás az? Hogy nincs nap, nincs óra, nincs pillanat, melyben ne sértenök az Urat? Szóval, tettel, cselekedettel és hanyagsággal egyaránt vétkezünk.

2. De hát nem a legnagyobb esztelenség-e ez? Hol van a mi eszünk, hogy oly könnyelműen fellázadunk az ég ellen? Hát nem félünk, hogy nyelvünk kirothad, kezünk elszárad, szemeink kifolynak, mint amelyekkel annyiszor sértjük az ég és föld Urát? Oh Isten! bizonyára megérdemelnők ezt, és reánk nézve is üdvösebb volna, ha nyelvünk odaragadna szánk padlásához, mintsem szent nevedet káromolva ejtse ki; jobb volna, ha kezünkből kiveszne minden erő és élet, és elszáradna ez, mintsem lopás, csalás, verekedés által szent törvényed ellen cselekedjünk. Jobb volna, ha elménkre az örökös éj homálya borulna, mintsem hogy tisztátalan gondolatokkal vétkezzünk; jobb volna, ha a halál angyala jönne és elvágná életünk fonalát, mintsem még tovább is bűnt bűnre halmozzunk. Mert mily gyászos jövő, mily sötét sors vár így reánk! Elveszünk, el kell vesznünk ilyen életmód mellett; maga az isteni szív irgalma sem menthet meg minket.
     Hiszen már ki van felettünk mondva a szörnyű átok: „Ha nem akarod hallgatni a te Urad Istened szavát, hogy megtartsad és megcselekedjed minden parancsait és szertartásait, melyeket ma parancsolok neked: Rád jönnek mindez átkok és megkörnyékeznek téged. Átkozott leszesz a városban, átkozott a mezőben. Átkozott leszen csűröd, és átkozottak éléstáraid. Átkozott méhed gyümölcse, ökreid csordái és juhaid nyájai. Átkozott leszesz bemenvén, és átkozott kijövén. Éhséget és szűkölködést bocsát az Úr rád, és fenyítéket minden dolgaidra, melyeket te cselekszel, míg eltipor téged és elveszít hamarsággal nagy gonoszságú találmányaidért, melyekben elhagytál engemet. Rád adja az Úr a mirigyhalált, míg elemészt téged a földről, melyet bírni mégy. Megver az Úr téged ínséggel, forrólázzal és hideggel, gyulladozással és hőséggel, megromlott léggel és ragyával, és üldözni fog míg elveszesz. Az ég, mely fölötted van, rézzé lesz, és a föld, melyet tapodsz, vassá.” (5 Móz 28,15-23)
     Oh, halljátok ezt, és reszkessetek! Mily iszonyú fenyegetés ez! De valóban iszonyú csak akkor lesz, ha meggondoljuk, hogy maga az Isten dörgi ezt felénk. Ha rettenetes dolog embertől elkárhoztatnunk, mennyivel rettenetesebb az Isten átka! És ti még sem féltek a bűntől? mégsem óvjátok magatokat? Istenem! mily vakság, mily szörnyű esztelenség ez? Hiszen csak halljátok talán és meg tudjátok érteni, hogy a bűn a legnagyobb szerencsétlenségbe dönt? „A bűnösöket gonosz követi”, mondja a Példabeszédek könyve. (13,21) S vajjon nem gonosz-e az a sok gyalázat, mely őket éri már e földön? Nem vesztik-e el becsületüket? Tiszteli-e őket valaki? Van talán becsülete a gyalázatos káromkodónak, kinek nyelvéről a legundokabb szitok úgy csurog, mint a ház ereszéről az eső? Kinek, ha kel, első szava piszkos káromkodás, és ez az utolsó, mikor lefekszik? Ki egy tisztességes szót nem tud kiejteni anélkül, hogy cifra szitokkal ne kísérné? Talán becsüli valaki az ilyen embert? Dehogy! a tisztességes ember megveti, kikerüli és úgy fél tőle, mint a halálos méregtől. És ha vannak barátai, azok sem jobbak nálánál. Van talán becsülete az aljas kéjencnek? Ki becsüli őt? Ki tartja tiszteletre méltó embernek? Nincs-e kirekesztve a tiszták társaságából? Nem veti-e meg mindenki, ha becsületére ad valamit? Hová szabad a bejárása? Hol örvendenek jövetelén és sajnálkoznak, midőn távozik? Már bizony a jók között nem. Legfölebb a bordélyházak posvány férgei és a testiség dögleletes fertőjében, fejök tetejéig elmerült vézna cimborák fogadják diadalkiáltással. De az erkölcsös ember kerüli őt és kerülvén megveti érdeme szerint. Hát a rabló, a tolvaj talán becsültetik? Nem éri gyalázat, büntetés, megvetés? A tisztességes ember barátkozik-e vele? Valóban úgy van, mint a Szentírás mondja: „A bűnösöket gonosz követi.” Igen, gonosz, már e földön is.

De hát mit mondjak arról a sorsról, mely a síron túl várakozik reájuk? Oh, Istenem! égetnie kellene igémnek; ha azon gyötrelmeket akarnám festeni, melyek a másvilágon várnak a bűnösre. Oh, pokol, pokol, te iszonyú tűztenger, te gyötrő láng! miért vagy te meggyújtva? Oh, bűnösök! tekintsetek képzelmetek szemeivel e lángokra, melyek titeket várnak. Már a földi tűz teljes a legirtózatosabb kínokkal; de mennyivel terhesebb és égetőbb a pokol lángjainak gyötrelme! Ha van eszetek, hagyjátok el a bűnt, az isteni törvények sértését. Mert másképp nem menekültök e lángoktól, másként el kell vesznetek, égnetek e tűzben!

A bűn az Isten törvényének szándékos megszegése. Megszegjük pedig e törvényt gondolattal, szóval, cselekedettel és a jónak elmulasztásával. Mit kell tennünk, hogy Istent ne sértsük? Őrködjünk minden gondolatunk felett, cselekedetünk a jónak előmozdítására legyen szentelve, s a legnagyobb igyekezettel és szerénységgel munkálkodjunk Isten tiszteletén. De lehetetlen is másként tennünk, ha meggondoljuk: milyen kínok várnak reánk, ha bűnös életet élünk, és milyen boldogság, ha Isten törvényét tiszteletben tartjuk.

Tehát bűnös élet és örök kínok! Jámbor élet és örök boldogság! Ezek között kell választanunk. Oh, válasszuk mi az utóbbit, hogy ne legyen okunk siránkozni bűneink felett! Amen.