Minden hűség, még ha nem is értik meg; minden szeretet, még ha el is tékozolják; minden megváltás, még ha meg is feszítik; minden vér, amely látszólag hiábavalóan, mégis bátran és önként folyatik ki; minden szív, amely a szeretettől megtörik; minden élet, amelyet jó szándékból feláldoznak – a létező legnagyobb, a leghatalmasabb, az örök és az elévülhetetlen valóság.

Olyan biztosan, miként egykor egy embergyerek Isten Fia volt, miként egykor egy gyermek minden mennyei és földi hatalmat birtokolt, miként egykor egy megölt minden életet magán hordott és ezt azóta is mindig túláradó bőségben közölni tud, ugyanolyan bizonyos az is, hogy minden világéjszaka egy világfényt hord magában.
     Gyakran mondjuk csüggedten és megijedve: Nézzétek, itt a sötétség, itt az éjszaka! Holott sokkal igazabb és helyesebb lenne ezt kiáltanunk: Nézzétek, itt a világosság! Nézzétek, itt a gyermek! Itt az anya! Itt vannak a pásztorok, az angyalok, a szentek! Nézzétek, itt az Isten!

Igen – most valóban éjszaka van; de az éjszakában világít egy fény. A jászol egyszerűségében fekszik a gazdagok és a szegények üdvössége, a kereszten függ a világ üdve. A szenvedésből örök üdvösség árad, a könnyekben növekszik és érik a szeretet. Az áldozatban nyerjük az életet, az önátadással kielégülés és béke jár: a harcos tettben örök nyugalom van. Az én lemondásában találjuk a boldogító „TE-t”. Az elmúló időben maradandó örökélet rejlik.