„A mag az Isten igéje” (Luk 8,11)

Az emberi szív olyan, mint a termő föld, melyet gondosan munkálunk, bevetünk, learatunk. Szintígy megmunkáljuk a szívet is. A tanítás által töviseitől megtisztítani, az intés és fenyítés ekéjével felszántani szoktuk. Az Isten azután felragyogtatja malasztjának verőfényét, mely bőven önti sugarait a szívre, s a sugarak jótékony hatása alatt a mag kihajt, növekedik, drága gyümölcsöket hoz, melyeket gyakorta már e földön éldelünk, de legtöbbször a síron túl nyerünk meg.
     Van azonban példa arra is, hogy a mag nem kel ki, az isteni ige semmi hatást sem eredményez. Mi ennek az oka? Talán rossz a mag? Talán elhanyagolt a föld? Mindenesetre az utóbbiban van a hiba. Oh! a mag jó; mert az Isten szava az; hanem a szív, a szív rossz. Talán kemény az, mint a kőszikla, s így be nem fogadja a jó tanítás tiszta búzáját? Vagy tán befogadta, sőt csirát is hajtott, szép reményekre jogosított, de a vallási közöny hidege megsemmisítette, elfogyasztotta? Vagy tán hideg sem bántotta, tán a jóakarat enyhe légkörében dús kalászok fejlettek, hanem az aratás előtt egy vészes felhő tűnt fel a láthatáron, a régi bűnök felhője, s iszonyú jégzápor tett tönkre mindent?
     Íme, mily sok veszély fenyegeti az isteni tan magvát! Minden nap, minden óra, minden pillanat megsemmisítheti azt. Ámde mindezen veszélyek tőlünk erednek! Mi vagyunk az oka, ha szívünk kemény, s e keménység miatt az ige magva nem fogamzik meg benne; mi vagyunk az oka, ha a kikelt vetést a közöny hidege éri; mi vagyunk az oka, ha a szép reményekre jogosító gyümölcsöket a bűnök jégzápora semmisíti meg; mi vagyunk az oka, ha Isten igéjének semmi hatása nincs reánk, ha ez semmi jót nem eredményez nekünk.
     S lehet-e boldogtalanabb állapot ennél? Megvetni az igét, mely az Isten szájából ered; nem hallgatni a tanítást, melyet a Szentlélek tart a pap ajaka által; megakadályozni az üdvös eredményeket, melyeket a tanítás maga után vonna – nem a legnagyobb sértése-e az Istennek? nem a legnagyobb szerencsétlenség-e az emberre nézve? nem aljas pártütés, gyalázatos lázadás-e azon mindenható Úr ellen, ki kezében tartja életünket és halálunkat? „Szövétnek lábaimnak a te igéd, és világosság ösvényeimnek” – így kiált fel szíve buzgalmában szent Dávid. (Zsolt 118,105)
     Hát te szerencsétlen ember! ki az igét megveted, mi lesz ösvényeid világossága, és lábad szövétneke, ha nem az isteni tan? e megvetett ige veszedelmet hoz reád, fejedre átkot és szerencsétlenséget szór, összezúz téged, mint hitvány kavicsot, és mint a láng megemészt téged; mert az Úr igéi „olyanok mint a tűz és mint a kősziklát rontó pöröly – mondja a fájdalmak kesergő prófétája. (Jer 23,29)

Az Isten, midőn közétek vezetett, üdvötöket reám bízta s boldogságtokat kezeimbe tette. Féltékenyen őrködtem mindenkor e nagy kincs felett, nehogy elvesszen az; oktattalak, kértelek titeket mindarra, ami jó – s ha nem használt ez, a dorgálás szavait dörögtem felétek, és a fenyegetés villámainak segélyével igyekeztem célhoz jutni.
     De az óhajtott célt csak akkor érem el, ha a mag, melyet szívetek kertjében elhintek, megfogamzik és bőséges gyümölcsöt hoz.

Ha a pap Isten nevében beszél, az ő szava Isten szava: illő, hogy annak hallgatására kellő gondot fordítsunk, beszédét figyelemmel kísérjük.

a) A figyelemnek ellensége a szórakozottság. A magvetőnek szép csendes idő kell, hogy tökéletes munkát végezhessen. A vihar, szél akadályozza működésében. A magot elkapja, félre viszi, az útfélre sodorja, hol ez nem kelhet ki. Szintígy a szórakozottság szellője is félrekapja az ige magvát, s nem engedi azt a szívbe esni. A tanítás hangzik; Isten küldöttje hirdeti az ő tanát; teljes buzgósággal, lángoló lelkesedéssel beszél a Mindenható jóságáról, atyai kegyességéről és fölségéről, irgalmasságáról és igazságáról; élénk színekkel festi a dicsőültek boldogságát és az elkárhozottak gyötrelmét, a menny örömeit és a pokol iszonyú kínjait; int a jóra s óv és véd minden gonosztól. De a szórakozott ember mindezt nem hallja; a szó csak elrepül füle mellett, mint az árnyék. Az ilyenekről mondotta a próféta: „Füleik siketek lesznek.” (Mik 7,16) Igen, siketek; mert nem hallják meg azt, amire legnagyobb szükségök volna. Elméjök szerte kalandoz, gondolataik másutt járnak, s ahelyett, hogy szent áhítattal csüggenének az igét hirdető pap ajkain, talán hiú dolgokról vagy véghezviendő gonoszságokról gondolkodnak. A figyelmetlenség lakat a fülnek, melyet elzár, hogy a tanítás szózata be ne hatolhasson. Mit ér, hogy a figyelmetlen, szórakozott ember jelen van a prédikáción? Reá nézve csak idővesztegetés; mert semmi hasznot se húz belőle. Az ilyenek „bedugták füleiket, hogy ne halljanak” (Zak 7,11), bedugták a szórakozottság által.
     De hát mivel akarják ők az Úr tetszését kinyerni? Remélhetik-e a meghallgatást szükségök idején? Hogyan? Talán azokat hallgassa meg az Isten, kik őreá nem hallgatnak? kik a tanítás alatt más, haszontalan földi dolgokon jártatják elméjöket? kik jelen vannak ugyan a templomi oktatáson, de testtel csak, lelkileg pedig a világ mulandóságai között andalognak? Nem, ezek nem remélhetnek meghallgatást. A szent könyv is világosan beszél e tárgyról, midőn azt mondja: „Aki elfordítja füleit, hogy ne hallja a törvényt, annak imádsága utálatos leszen.” (Péld 28,9)

Halljátok ezt, ti figyelmetlenek és szórakozott elméjűek, halljátok mindnyájan! Imádságtok utálatos lesz az Isten előtt! Oh mily iszonyú fenyegetés ez! Az a kegyes Úr, ki irgalmának sugarait nem vonja meg a legnagyobb bűnöstől, ki minden hozzáfordulóra kegyelmesen pillant és kész keblére ölelni őt, ha előbb mindjárt nyakig volt is a gonoszságok fertőjébe elmerülve – az elvet titeket, eltaszít magától, elfordítja tőletek fenséges tekintetét, kizár irgalmából és még imádságtokat sem hallgatja meg! Azért kiáltozom teljes erőmből: Hallgassátok, hallgassátok figyelemmel az Isten igéjét! Azért sir keblemben a szív, midőn látom, hogy sokan elmennek a prédikáció elöl, sokan tanítás közben hagyják el az Isten házát, sokan nem figyelnek eléggé, hanem más hiú dolgokról gondolkodnak vagy szundikálnak. Hát ez-e azon tisztelet, mellyel Isten igéje iránt viseltetnünk kell? Te türelmetlen ember, ki alig vagy képes bevárni a szentmise végét, s aztán rohansz haza, vagy korcsmába, vagy a rágalmazó társak közé, anélkül, hogy a szent tanítást bevárnád, mely oly igen reád férne, mert talán a hit dolgában tudatlan vagy, s erkölcseidben romlott; mondd meg: tiszteled-e te az Isten igéjét? Mit? Tiszteled? Hát ez is tisztelet? Ah! ez megvetés, bűnös, vétkes megvetése az Isten igéjének? Te nem hallgatod azt, nem hallgatod illő figyelemmel, elfordítod tőle füleidet. Már pedig aki füleit elfordítja, hogy ne hallja a törvényt, annak imádsága utálatos leszen, tehát annyi, mintha nem is imádkozott volna.

Oh, kit ne rendítene meg szíve mélyéig annak megfontolása, hogy az Isten elveti őt! Ki ne remegne, ha arra gondol, hogy imája hiábavaló, sőt utálatos lesz az Úr előtt? Melyik tudná azt kívánni közöletek? Én arcotokról, szemeitekből olvasom, hogy ti mindnyájan rettegtek ettől; hogy féltek Isten haragjátó1. Oh! féljetek is, mert „rettenetes az élő Isten kezeibe esni”. (Zsid 10,31)
     De ha csakugyan nem akartok e rettenetes kezekbe esni; ha nem akarjátok, hogy Isten elvessen titeket és még imádságtok is utálatos legyen előtte: akkor hallgassátok az Isten igéjét szorgalmasan és figyelemmel, vagyis úgy, hogy elméteket máson a szent tanítás alatt ne jártassátok, mint a prédikáció tárgyán.

Mert ha a prédikáción jelen vagytok is, ezzel még nem tettetek ám eleget minden kötelességteknek. Sőt ha összeszedett elmével figyeltek is a tanításra, elejétől végig, még ekkor sem teljesítettetek mindent. Nem elég csak jelen lenni, figyelemmel hallgatni a tanítást, hanem hallgatni kell azt

b) teljes alázattal is. Oh! a gőgös, kevély ember végig hallgathatja a prédikációkat megfeszített figyelemmel, de semmi hasznot sem merít azokbó1. Aki csak azért van jelen, hogy füleit gyönyörködtesse, az otthon maradhat. Nem veszt semmit; mert az ilyen prédikáció-hallgatással mit sem nyer. Az erkölcsi jóság épülete csak az alázat talapzatán állhat fenn. Minden más alap futó homok, melyre szilárdan építeni nem lehet. S azért, ha szívetekben a jámborságnak szentélyt akartok emelni: legyetek alázatosak. Így, csak is így fogjátok ez oktatások édes gyümölcsét élvezhetni.

S mikor hallgatjuk az Isten igéjét alázattal? Ha elismerjük, hogy az igék reánk vonatkoznak; ha elismerjük, hogy mi vagyunk azon rossz gyermekek, kik mennyei Atyjokat szünet nélkül sértegetik, szavát megvetik, azt nem fogadják meg; mi vagyunk azon rossz keresztények, kik kötelességöket nem teljesítik, azt elhanyagolják. Mi vagyunk azon rossz felebarátok, kik embertársaikat nem szeretik, őket lenézik, megvetik, nekik kárt, rosszat kívánnak és tesznek; mi vagyunk azok a hűtlen alattvalók, kik az Úr kormánya ellen fellázadnak, zúgolódnak, intézkedéseit alázatos lélekkel nem fogadják. Igen, mi vagyunk mindezek, s azért nekünk szól a fenyegetés, mely e szószékről évenkint lehangzik: hozzánk intéztetnek az intelmek, a jórakérések, nekünk szól a tanítás.

Szerencsétlen ember, aki azt hiszi, hogy a prédikációk soha őreá, hanem mindig másokra vonatkoznak. Hát te boldogtalan! ki így gondolkozol, minek képzeled te magadat? Talán azt hiszed, hogy az életszentség fénysugarai már dicskoszorút fontak homlokod köré? Talán azt hiszed. hogy tisztább vagy, mint a kiválasztott és igaz Mózes? Pedig ő is így sóhajtott fel: „Méltán szenvedjük ezeket, mert vétkeztünk.” (1 Móz 42,21) Talán azt hiszed, hogy tisztább vagy, mint a jámbor Tóbiás? Pedig ő is e szavakra fakadt: „Uram! emlékezzél meg rólam, és ne állj bosszút bűneimért!” (Tób 3,3) Talán azt hiszed, hogy tisztább vagy, mint az Isten szíve szerinti férfiú, Dávid volt? Pedig ő is könnyhullatások között így imádkozott az Úrhoz: „Moss meg engem mindinkább gonoszságomból, és bűneimből tisztíts meg engem.” (Zsolt 50,4) Talán azt hiszed, hogy tisztább vagy egy Péternél? Hisz az apostolok e jeles fejedelme is ily szavak kíséretében emelte harmatozó szemeit az Úrhoz: „Bünös ember vagyok” (Luk 5,8); te pedig tisztának véled magadat? Azt hiszed, hogy szeplőtlenebb lelked, mint volt egy szent Pálé, ki így sóhajtott fel: „Alkalmat vevén pedig a bűn a parancs által, bennem minden kívánságot felizgatott?” (Róm 7,8) Azt hiszed, hogy jobb vagy a vámosnál, ki elismerte vétkességét, mondván: „Isten, légy irgalmas nekem bűnösnek!” (Luk 18,13)
     Ah! ne becsüld túl magadat; ne mondd, hogy egyik másik prédikáció nem reád vonatkozott; mert akkor a kevélység tart fogva, annak járma alatt görnyedsz. Pedig iszonyú átok van a kevélyre mondva, mely elől nem menekülhet. Halld csak, mit mond az Úr kedves szolgája, Mózes: „Amely lélek kevélységből vét valamit, mivelhogy az Úr ellen pártütő lett, irtassék ki népe közül!” (4 Móz 15,30)
     Oh szörnyű átok! oh iszonyú fenyegetés! a vért fagyasztod meg ereimben. Hát te kegyes Úr! te jó és irgalmas Isten, ily borzasztóan sújtod a kevélyeket? Azt akarod, hogy semmisíttessék meg a kevély büszke, a gőgős, ki szavadat nem hallgatja? Oh szörnyű büntetés! Nyissátok fel füleiteket mindnyájan, kiknek szívében kevélység lakik, és halljátok ezt! Meritek-e mondani, hogy ez a tanítás, amaz a prédikáció nem vonatkozik reátok? El meritek-e még hagyni a templomot, midőn a dorgálás ostora nagyon fájon érint titeket? rágalmazzátok-e még a papot, ha bűneitekről kímélet nélkül rántja le a fátyolt és leplezetlenül mondja szemetekbe az igazságot? Oh halljátok, halljátok a szörnyű fenyegetést, az tinektek szól !És Isten nem szokott tréfálni. Valjon nem félnétek-e, meggondolva ezt? nem reszketnétek-e, jól figyelembe véve ezt!

Az ige magva, melyről a mai szent evangélium beszél, csak úgy hajt ki, csak úgy nő fel és hoz gyümölcsöt, ha mai szavaimat megszívlelitek. Az Isten nevére, lelketek üdvére kérlek és kényszerítlek titeket: ne tévesszétek ezeket szem elől soha. Hallgassátok a tanításokat figyelemmel és alázattal. E kettővel legyen tele szívetek, midőn a papot a szószékre látjátok fellépni.
     Vessetek ki abból minden szórakozottságot és kevélységet, hogy a hallottakból hasznot meríthessetek. Most pedig boruljunk térdre és emeljük fel szívünket az éghez, így imádkozván: Kegyes Isten! tekints reánk fényes trónodról és add malasztodat, hogy igéidet mindenkor figyelemmel és teljes alázattal hallgathassuk. Amen.