A Vatikán hivatalosan bejelentette, hogy az eucharisztiáról szóló szinódust követő apostoli irat március 13-án jelenik meg. Az irat, az úgynevezett apostoli exhortáció, a 2005-ös püspöki szinódus eredményeit foglalja össze. A szinódus témája „az Eucharisztia: az Egyház életének és küldetésének forrása és csúcspontja” volt. A pápai irat tartalmilag azokon a javaslatokon (propozíción) alapszik, melyeket a háromnapos ülés után fogalmaztak meg.

XVI. Benedek pápa Angelo Bagnasco-t, Genova érsekét – aki 2006. szeptember 24-én lett Genova érseke az államtitkárrá kinevezett Bertone bíboros után – nevezte ki az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) új elnökévé, adta hírül március 6-án, kedden este Tarcisio Bertone, bíboros-államtitkár – akit a pápa 2006 júniusában nevezett ki erre a posztra, és aki 2002. december 10-től maga is Genova érseke volt. A 64 éves Angelo Bagnasco az olasz püspöki kar élén Camillo Ruini bíborost követi, aki 1991-től volt az olasz püspöki konferencia elnöke. Bagnasco-t 1998-ban nevezték ki Pesaro püspökének és 2003-2006-ig olasz katona-püspök volt.

E hírrel kapcsolatban érdemes megemlíteni azt az iratot, amelyet Genova érseke 2006. november29-én hozott nyilvánosságra a régi miséről várható pápai motu proprioval kapcsolatban. Ebben a dokumentumban – amely 10 pontban foglalja össze a tudnivalókat – a genovai egyházmegye híveit a liturgikus helyzet további normalizálására készítik elő.

Az egyházmegye állásfoglalásának rövid összefoglalója:
     Az 1. pontban azt szögezik le, hogy a pápának joga van általános és kötelező érvényű jogi aktusokat és lelkipásztori intézkedéseket foganatosítani.
     2. pont: A szent Eucharisztia legitim és gyümölcsöző celebrálásának feltétele a teljes egyházi egység élén a pápával.
     3. pont: A II. Vatikáni Zsinat Szent V. Pius misekönyvét se nem törölte el, se nem adott az eltörlésére megbízatást. Mindössze a liturgikus rend megreformálását tűzte ki feladatul.
     4. Az úgynevezett Szent V. Pius rítus szélesebb körű engedélyezése semmilyen módon nem jelenti se a II. Vatikáni Zsinat, se XXIII. János és VI. Pál pápák tanításának a visszautasítását.
     5. pont: Éppen VI. Pál pápa volt az, aki Pater Pio-nak az új miserítus bevezetése után is engedélyezte a régi rítusú mise nyilvános bemutatását.
     6. pont: II. János Pál pápa 1984-ben, majd 1988-ban újfent felszólította a püspököket, hogy a hívek ilyen irányú kérésére nagyvonalúan engedélyezzék a régi rítusú mise celebrálását.
     7. pont: Az Egyházban a negyedik század kezdete óta több liturgia és rítus volt használatban, ami a katolikus Egyház vitalitását mutatja.
     8. pont: Szent V. Pius pápa sem akart minden létező rítust eltörölni, az egyházmegyék a kétszáz évesnél régebbieket megtarthatták. Bár az elkövetkezendő évszázadokban a gyakorlatban szinte egyedül a római rítus lett használatos, azért például az ambrózián rítus továbbra is megmaradt.
     9. pont: Ugyanannak a katolikus hitnek két érvényes formáját – a Szent V. Pius és a VI. Pál féle – nem szabad „ellentétes felfogás kifejeződéseként” prezentálni, mintha ezek egymással nem lehetnének összeegyeztethetőek.
     10. pont: A liturgia területén nem szabad a pápák és a zsinatok döntéseit és cselekedeteit mint egymást kizáró alternatívákat beállítani.

2007. március 2-án a ZENIT internetes portálon megjelent egy interjú (illetve ennek első része) Malcolm Ranjith érsekkel, az istentiszteletek kongregációjának titkárával. Az érsek a régi misével kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Az interjút Anthony Valle készítette.

Az érsek mondanivalójának rövid összefoglalója:

A zsinatutáni liturgia-reform nem volt képes az Egyházban a remélt szellemi és misszionáriusi célokat elérni. Kétségen kívül akadtak pozitív eredmények is, de ezeknél a negatív hatások, amelyek saját sorainkban jelentős tájékozatlanságot okoztak, sokkal nagyobbak. A templomok üresek, a liturgikus „szabadság” állandósult, és annak igazi jelentése és értelme, amit bemutatnak, elhomályosult. Meg kell tehát kérdeznünk magunktól, hogy a reformokat valóban helyesen alkalmazták-e. Alaposan meg kell vizsgálnunk, ami történt, az okokat imában át kell gondolnunk, és az Úr segítségével a szükséges korrektúrákat végre kell hajtanunk.

Egyre nő a tridenti mise utáni vágy, úgy gondolom a Szentatya ezt tudomásul veszi, és ezután fog dönteni arról, mi az Egyház számára a legjobb megoldás. Én a közelgő pápai motu propioval kapcsolatban a legnagyobb problémát abban látom, hogy a püspökök nem fogják-e megakadályozni a pápa döntésének végrehajtását. Remélem, hogy nem fognak olyan jogi struktúrákat alkotni, amely ezt lehetővé teheti. Az igazi kérdés, amit a lelkipásztoroknak fel kell tenni ez: „Hogyan tudok püspökként vagy papként akár egyetlen embert is közelebb vinni Krisztushoz és az Ő egyházához?” Tehát arról van szó, melyik rítus alkalmas erre. II. János Pál pápa már 1988-ban felszólította a püspököket, hogy nagyvonalúan engedélyezzék a régi rítus ünneplését. „Azonkívül ne felejtsük el, hogy a tridenti mise nem egyedül Lefebvre érsek követőinek a tulajdona, hanem saját örökségünk része.”

A II. Vatikáni Zsinat nem akart teljesen új kezdetet, hanem csak egy olyan folytatást, ami az idők misszionárius követelményeinek jobban megfelel. Továbbá a nyugati világ templomaiban tapasztalható csökkenő hívőszám problémájával állunk szemben. Fel kell tennünk a kérdést, mi történt, és utána le kell vonnunk a következtetéseket, hogy javítani tudjunk a mostani rossz helyzeten. Az okok között nagy szerepet játszik a jelentés nélküli liturgikus kísérletezések, az új iránti inger és az ízléstelenség. Ezért kell az istentiszteletben újra a szent és misztikus igazi jelentését felfedeznünk. És ha a hívek úgy érzik, hogy ebben a tridenti rítus a segítségükre van, akkor legyen meg a bátorságunk, hogy a kérésüket e rítus után akceptáljuk.

A motu proprio megjelenésének időpontjáról és pontos tartalmáról mostanáig semmi nem ismert. A Szentatya dönt ez ügyben. És amikor dönt, döntését mindannyiunknak engedelmesen kell fogadni. Minden a pápa eme döntését visszautasító cselekedet az Egyház lelki misszionárius feladatának és az Úr akaratának mond ellent.

„A szent Eucharisztia az Egyház tulajdona. Következésképpen saját jelentése van, amit az egyes celebráns személyes sajátságaira nem lehet rábízni. Az egyházi liturgia minden elemének megvan a saját hosszú története a fejlődésben. Egész biztosan nem privát tradíciókról van szó, ezért a liturgia nem lehet tárgya mindenféle egyéni próbálgatásnak.”

„A legfontosabb az áldozat dimenziója. Minden alkalommal, amikor az eucharisztiát celebráljuk, a Kálvária áldozatát éljük át ismét, és ezt megváltásunk pillanataként ünnepeljük. És éppen ez a tény teszi ki a pap egyedülálló méltóságát és identitásának alapját. Krisztus alapította a szentmisét annak a csodálatos titoknak a megünneplésére, amelynél egy mulandó kenyérdarab Krisztus dicsőséges Testévé és egy kis csepp bor Krisztus Vérévé változik, és a Kálvária áldozata a világ megváltásáért ismét jelenvalóvá lesz. És ezt a papnak át kell élnie, meg kell értenie és el kell hinnie – minden egyes alkalommal, amikor az eucharisztiát ünnepli. Valójában a Sacrosanctum Concilium a mise áldozat- és megváltó hatását hangsúlyozta ki. A pap – úgymond – második Krisztussá lesz ezalatt. Micsoda csodálatos hivatás! Ha az eucharisztiát áhítattal ünnepeljük, a hívek rendkívül nagy lelki hasznot húznak belőle és újra meg újra visszatérnek e mennyei kenyér keresésére.”

Különböző híresztelések szerint a pápa március 25-én vagy 26-án hozza nyilvánosságra a motu propriot a régi mise általános engedélyezéséről.