1888-ban – vagyis amikor ez a prédikáció elhangzott – ezt az ünnepet Vízkereszt utáni második vasárnapon ülték meg. Később az Egyház ezt megváltoztatta, más napra tette: ha január 2-6-ika közé esik vasárnap, akkor erre a napra, ha pedig ilyen nincs, akkor január 2-ára. Így tehát ebben az évben – 2007-ben – Jézus szent nevét január 2-án ünnepeljük.

„Olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek” (Fil 2,9)

Egy szent név kellemes dicsősége aranyozza meg a mai napot, egy szent név ereje edzi meg szívünket, lelkünket, egy szent név vigasztaló hatása oszlatja el bánatunk felhőzetét, törli fel könnyeinket, egy szent név tüze lángol fel bensőnkben, pezsdül meg vérünkben a mai nap dicsőséges ünnepén. Azé a névé tudniillik, mely angyalajkakon zendült meg először, mely a legtisztább, legszentebb Szűznek hirdettetett először. Azé a névé, melynek sugarai kitörve a mennyből, Betlehem pásztorait megrentették; melynek fénye lángoló csillagként tűnt fel az ég boltozatán, hogy napkelet bölcseit elvezesse a jászolbölcsőhöz. Melynek mennyei dicsősége ott ragyogott a kisded arcocskáin, ott sugárzott tiszta szemeiben, hogy a vén Simeon az első pillanatra leolvashatta onnét. Azé a névé, melyet Pilátus a megváltás halálos ágya, a kereszt fölé tűzött, mely Pált porba sújtotta és megvakítá, betegeket meggyógyította, a halottakat feltámasztá, mely két ezer év óta áldás gyanánt lebeg a világ felett, hogy a szegények, a nyomorgók, a szűkölködők hozzá fordulhassanak, a megtámadottak védelmét kérhessék, az uralkodók felajánlhassák neki gondjaikat, terheiket és feláldozhassák örömeiket. Azé a névé, melynek ünnepet szentel a római katolikus Egyház.
     E nagy, e szent, e kellemes, e fényteli , e dicsőséges név pedig a mi Urunk és Istenünknek, Jézusnak neve! Oh boruljatok térdre e név hallásakor, essetek porba, midőn e szent nevet mondjátok ki, mert oly név ez, „mely minden név fölött vagyon”, s melyre kell, hogy „minden térd meghajoljon, a mennyeieké, a földieké és földalattiaké.” (Fil 2,9-10) Tisztelet Jézusunk szent nevének, Szeretteim! Ez a név megérdemli, hogy tisztelettel hódoljunk neki, kegyeletünk virágaival megkoszorúzzuk. Ismétlem tehát az első felkiáltást: tisztelet a Jézus-névnek!

Oh bár az egész világ e tisztelettől olvadozna, bár ne találkoznék egyetlen, ki megvonja Jézus nevétől ezt, bár mindenki készségesen megadná e névnek azon hódolatot, mely joggal megilleti őt. Úgy van Édeseim! joggal megilleti Jézus nevét a tisztelet, mert minden név fölött vagyon erejére nézve.

Jézus dicsőséges neve, minden név fölött vagyon, erejére nézve

a) A nagyok, a jelesek, a kiválók neve mindenkor bizonyos varázslattal bírt az őket környező, velök összeköttetésben, viszonyban levő emberekre. Nagy Sándor, Caesar, Hannibal, Napoleon és más jeles hadvezérek nevei buzdították, fellelkesítették katonáikat. A győzelem biztos reményével rohantak az ellenségre, midőn szeretett vezérök állt élükön, kinek zászlaja alatt már annyi dicső diadalt arattak! A nagyság, a szerencse egy láthatatlan hatalom, mely bizalmat önt azokba, kik e nagyság vezérlete alatt küzdenek, s megremegteti az ellenséget.
     Ugyanily ereje volt Jézusunk szent nevének is mindenkor. Vitézeit e név fellelkesíté, szívökbe rettenthetetlen bátorságot öntött, gyengeségüket erőre változtatta. Nézd csak az apostolokat! Mily lélekerő, mily szellemnagyság, mily lelkesedés kellett ahhoz, hogy kiszálljanak a hajóból, mely úgyszólván bölcsőjük volt; elhagyják a genezáreti tavat, melyet egyetlen birtokuknak, szántóföldjüknek tekintettek, mely megtermé napi kenyerüket; elhagyják azt a hálót, melyet annyira szerettek, őriztek; és íme elhagyták mindezt, mert egy varázserő, egy láthatatlan lelki hatalom vonzotta őket, vonzotta magához s ők, úgyszólván kénytelenek voltak e hatalomnak engedni. S mi volt ez erő, e hatalom? Jézus szent nevének ereje, hatalma.

Hogy e szent név vonzó erejéről fogalmat alkothassatok, gondoljátok el mindenekelőtt, mily nehezetekre esnék, ha mindent el kellene hagynotok, az apai házat, a szülőközséget, a gyermekkori jóbarátokat, a rokonokat, a kis birtokot, feleségteket, gyermekeiteket, szóval mindent, amit csak bírtatok, s a minek bírása oly édes örömérzettel töltötte el kebleteket. Képzelhetitek, hogy az apostoloknak is nehezükre esett mindent elhagyni, még feleségeiktől is megválni. Mily nagynak kellett tehát lenni a vonzerőnek, mely mégis mintegy elragadta őket azoktól, kikkel és mikkel szívük egybeforrott. S e vonzerő Jézus nevéből sugárzott ki, e szent név lelkesítette fel, hogy szakítsanak eddigi életükkel s más életcél felé törekedjenek.
     Gondoljátok meg másodszor, hogy minő jövőért cseréltek fel az apostolok eddigi életüket? Talán sok kincs, nyereség, élvezet, vigalmak, örömök várakoztak reájuk? Talán jobb helyzetet, könnyebb életmódot várhattak? Ellenkezőleg. Eddig is sok fáradalom, baj, vesződség, gond nehezedett vállaikra, de most jött még csak a valóban nehéz és veszélyekkel járó élet. Üldözések, börtön, halál várakozott reájuk. Soha nem tudták, mikor fognak tömlöcbe dobatni vagy vérpadra hurcoltatni, és mindennek dacára nem rettentek meg, félelem nélkül szóltak és cselekedtek, elítéltek és térítettek.
     Ugyanezen áldozatokat hozták a többi keresztények is mind, kivétel nélkül. Igen, az első háromszáz esztendőben ki kellett lépniük a társadalomból, el kellett hagyniuk rokonaikat, kik félre futottak tőlük, hogy ily megbélyegzett emberrel, minőnek akkor egy keresztény tartatott, összeköttetésben ne legyenek. Fel kellett áldozniuk birtokukat, melyet elkoboztak; fel kellett áldozniuk állásukat, melyből kivettettek; fel kellett áldozniuk méltóságukat, melyből kiűzettek; fel kellett áldozniuk a tiszteletet, melyet elvesztének; fel kellett áldozniuk életüket, melyet elrablának tőlük. És ők feláldoztak birtokot, állást, méltóságot, tiszteletet, életet – mindent! Mily nagynak kellett lenni annak a vonzóerőnek, mely ily áldozatok meghozatalára képesítette őket? E vonzóerő Jézus Krisztus szent nevének ereje volt. Nem nagy-e tehát Jézus Krisztus nevének ereje?

b) De nagynak kell mondanunk e név erejét akkor is, ha tekintetbe vesszük a sok csodás gyógyítást, mely e név által eszközöltetett. Az Úr Jézus maga mondá: „Az én nevemben a betegekre kezeiket teszik és meggyógyulnak.” (Mk 16,17) S csakugyan számtalan ily eset van feljegyezve az Apostolok Cselekedetében. Szent Péter Liddában egy inaszakadt embert (ApCsel 9,34), Jeruzsálemben egy született sántát (ApCsel 3,8); szent Pál Lisztrában hasonlóképp egy született sántát gyógyított meg (ApCsel 14,9); Málta szigetén pedig a sziget főemberének, Publiusnak apját gyógyította meg Jézus nevében, tehát Jézus neve által. Szent Miklós, a későbbi myrai püspökről is fel van jegyezve, hogy ifjúkorában egy alkalommal alamizsnát kért tőle egy, a templom ajtajánál kolduló nyomorék asszony, ki mindkét lábára sánta volt. A szent ifjú megszánván a szerencsétlen teremtést, ég felé emelé szemeit s egy darabig buzgón imádkozék. Azután az asszonyhoz fordulva, s keresztet vetve reá, így szólt: „A názáreti Jézus nevében kelj föl és járj!” S az asszony rögtön felállt s járni kezdett, mire a körülállók hangos dicséretekben magasztalák Istent.
     Íme, ily csodás gyógyulásokat eszközölt Jézus szent nevének ereje! S nem csak ennyit, amennyit felhoztam, de százszor ennyit, melyek elbeszélésére nincs most időm. Valóban, meg kell hát vallanunk, hogy nagy ereje van Jézus szent nevének.

c) Igen nagy, mert e szent név által még halottak is adattak vissza az életnek. Az apostolokról több eset van feljegyezve, melyben halottakat támasztottak föl Jézus nevében, tehát Jézus nevének ereje által. Így szent Péter feltámasztotta a szegények és özvegyek kérelmére Tabitát, egy jólelkű tanítvány-asszonyt, a szegények nagy jótevőjét. (ApCsel 3,40) Szent Pál Troásban egy Eutikes nevű ifjút támasztott fel, ki Pál hosszú prédikálása alatt, a harmadik emeleten, az ablakban ülvén, elaludt s a kövezetre leesvén, meghalt. Más szentek, a kereszténység első századaiban, éppúgy mint később, hasonlóképp eszközöltek Jézus neve által csodás támasztásokat. Szent Julián egyike azon vértanúknak, kik a negyedik század elején Krisztusért szenvedtek. Jézus e hű szolgája által számos csodát eszközölt a pogányok megtérítésére. Igen számosan meg is tértek. Midőn ezeket a helytartó Juliánnal együtt kivégezteté, a nyílt piacon felállított ítélő széke elé állítá. Történt, hogy halottas menet haladt azon keresztül. Erre a helytartó nevetve mondá: „Azt hallom, hogy az a ti Krisztustok halottakat is támasztott volna fel; ha tehát a ti vallását csakugyan isteninek tartjátok, támasszátok fel ezt a halottat az ö nevében!” Mire parancsolá, hogy a halottal álljanak meg. Szent Julián most oda lépett a koporsóhoz s rövid ima után így szólt a halotthoz: „Jézus nevében mondom neked kelj föl!” A halott rögtön felült s kikelt koporsójából. E csoda láttára ismét számosan megtértek. Ismét kérdem: nem nagy-e tehát Jézus nevének ereje? Melyik hatalmas neve támaszthatja fel a holtakat, adhat életet? Egyedül Jézus neve teheti ezt s azért be kell vallanunk, hogy Jézus nevének erejével egy névé sem versenyezhet.

d) E név továbbá az ördög elűzője. Édes Üdvözítőnk maga mondá: „Azokat pedig, akik hisznek ezen jelek követik: Az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek föl, és ha valami halálost isznak nem árt nekik.” (Mk 16,17) Tehát Jézus szent neve oly hatalom, mellyel az alvilági hatalmak nem mérkőzhetnek, oly fény, melyet a sötétség királya el nem viselhet.
     Jézus nevére az ördög távozik, megfut. Szent Pálról olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben, hogy Filippiben, mely Macedónia azon részének első gyarmatvárosa vala, egy leányzót szabadított meg az ördögtől, s pedig e szavakkal: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle. És kiméne azon órában.” (ApCsel 16,18) S Istenem, hány hasonló csodát eszközöltek az apostolok Jézus nevének erejével!

Istennek egyéb szentei is uralkodtak Jézus szent neve által az ördögökön. Azért mondja szent Jusztin vértanú is Triphon zsidóval tartott párbeszédében: „Mikor mi Jézus nevében a sátánnal küzdünk, Jézus küzd érettünk, velünk és bennünk, és az ellenség megszalad, amint Jézus nevét hallja említtetni.” „A mi egész hatalmunk és uralmunk a gonosz lelkek ellen, Krisztus nevének segítségül hívásában áll.”
     Tisztelték is e szent nevet, éppen e csodálatos ereje miatt mindenkor a jámborok. Szent Pál apostol, Jézus szent nevének e nagy tisztelője, a különféle hitközségekhez írt tizennégy levelében 219-szer említi Jézus szent nevét. Assisi szent Ferenc atyám oly mély tisztelettel viselteték Jézus neve iránt, hogy – mint szent Bonaventúra állítja – hangjában s arcvonásaiban a legélénkebb kifejezést nyert, amikor csak ajkaira vevé a nevét. Azért inté társait, hogy a földön heverő papírdarabkákat szorgalmasan fölszedegessék s tisztességes helyre tegyék, nehogy ha valamelyiken Jézus neve áll, az lábbal tapodtassék.

S Jézusunk szent neve iránt ez élénk tisztelet már az első századokban föllelhető. Boldog emlékű keresztény őseink e szent név tiszteletét kezdetben Urunk körülmetéltetésének napján ülték. Később Vízkereszt nyolcada utáni napon, vagyis január hó 14-én tartatott. Kedves szerzetem örök dicsősége leend, hogy valamint a boldogságos Szűz szeplőtlensége, úgy Jézus szent neve iránt is kiváló tisztelettel viseltetett, annak ünnepét fénnyel ülte meg s arra buzdított másokat is. Szent Ferenc szegény fiainak lángbuzgalma teremtette meg e szent név napi zsolozsmáját, melyet VII. Kelemen pápa elfogadott, XIII. Ince pedig 1721-ben az egész Anyaszentegyházra kiterjesztett s napjául Vízkereszt utáni második vasárnapot tűzte ki. De XIII. Benedek pápa, mintegy örök emléket akarván emelni ama buzgalom és érdemnek, melyet szent Ferenc szegény rendje Jézus nevének tisztelete körül szerzett, e rendet azon kiváltságban részesíté, hogy annak fiai e szent név ünnepét, az ősi szokás szerint január 14-én ülhetik, bármily napra essék is. Tehát, míg az egész Anyaszentegyház e név ünnepét mindig Vízkereszt utáni második vasárnapon ünnepli, addig szent Ferenc fiai között s e rend templomaiban, Jézus nevének ünnepe a Szentszék különös engedményéből, január hó 14. napján szenteltetik.
     XIII. Ince pápa 1722-ben, július hó 13-án, az Anyaszentegyház kegyelmi kincstárát is felnyitá e napra nézve, teljes búcsút engedvén mindazoknak, kik e napon töredelmes gyónást és áldozást végeznek s a feladott penitencián kívül, az Egyház szándékára is imádkoznak. E nagy kegyelmet VII. Pius pápa 1810-ben, május 21-én, ez ünnep egész nyolcadára kiterjesztette. Ne feledjétek azonban, hogy a szent Ferenc rendjének templomaiban, január 14-én és az ezt követő hét napon lehet e kegyelmet elnyerni, míg más templomokban, a mennyei kincstár Vízkereszt utáni második vasárnap nyittatik fel s ennek nyolcada alatt meríthetni belőle.

Elmondottam tehát, mily nagy ereje van Jézusunk szent nevének! Röviden érintém e név iránti tiszteletet, valamint az általa nyerhető kegyelmeket is. Tehát ez ünnep egész nyolcada alatt teljes búcsút nyerhet, ki buzgó szívvel végzi szent gyónását és áldozását s a felhagyott penitencián kívül az Egyház szándékára is imádkozik.
     Használjátok fel a kedvező alkalmat. Kik nem gyóntak ma, járuljanak a töredelem királyi székéhez a következő hét nap valamelyikén és higgyék meg, hogy tapasztalni fogják e szent név erejét önmagukon és önmagukban, mert általa diadalmaskodhatnak az ördög incselkedése, a világ csábjai, a szív rossz hajlamai felett, megőrizhetik ártatlanságukat, megnyerhetik az eget. Amen.