„Domine, ut ideam – Uram! Hogy lássak”, ez a vak koldus kérése a mai Evangéliumban, de egyúttal ez az ember (legalapvetőbb) kérése is Istenhez. Krisztus csodát tesz a vakon, hogy az testileg lásson, de valójában Ő ennél sokkal többet akar: azt akarja, hogy az emberek lelkileg lássanak, értsenek, lelkileg kapjanak betekintést az Ő csodálatos isteni működésébe.
     Ezt akarja akkor is, amikor a tanítványainak a mai Evangéliumban azt mondja, hogy „fölmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesednek mind, amiket megírtak a próféták az Emberfiáról”: a tanítványoknak ezt kell látniuk, megérteniük, felfogniuk. Egy szóval kifejezve: Isten bizonysággal, egy demonstrációval szolgál az embereknek, mely szerint Ő az, aki megváltja őket. Hogy Krisztus a Megváltó, és hogy az általa alapított Egyház az igazi egyház.

Vizsgáljuk meg röviden ezt a bizonyságot. Ez a bizonyság az Ószövetségen alapszik, ott lett felépítve, kijelentve. Isten embereket hívott meg, választott ki, és általuk a többiekkel olyan dolgokat közölt, amiket ők maguktól soha nem tudhattak; természetfeletti igazságokat, olyan igazságokat, amelyek az emberi értelmet felülmúlják. Például azokat az Izajás prófétának adott igazságokat, amelyeket az adventi időből ismerünk: A próféta azt mondta Acház királynak, hogy kérjen jelet az Úrtól, mire Acház így válaszolt: „Nem kérek jelet, nem kísértem az Urat. Erre a próféta azt mondta: … ‘az Úr maga ad nektek jelet: Íme a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek (velünk az Isten) nevezi el’.” (Iz 7,12-13/14) (lásd még: Mt 1,22-23) Majd a próféta később még hozzáteszi: „Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” (Iz 35,4)

Ezt a jelet, a szűz-fogantatást, az emberekhez intézett eme prófétai szót és sok más hasonló prófétai kijelentést küldte Isten, melyek az Ószövetségben lettek megörökítve. És hogy ezek a próféciák ne vesszenek el, ne felejtődjenek el, hogy ezek a jövendölések a későbbi idők emberei, például a mi, a 21. század emberei számára is fennmaradjanak, Isten egy népet rendelt. A zsidó népet, amelyik – ahogy mondják – élni nem tud, de amelyiknek meghalni nem szabad, és amelyik annak ellenére, hogy minden időben a legnagyobb veszélyben volt, még ma is létezik. E nép létezésének az Ószövetség az alapja. És ez a nép bizonyságot tesz arról, hogy e próféciák több ezer évvel ezelőtt elhangzottak, és hogy Isten az, aki őket adta.
     Isten eme bizonyságának ez az első pontja: az Ószövetségben próféciákat, jövendöléseket adott. Majd eljött Krisztus, hogy e próféciákat, tényleg mindet, az összeset beváltsa. Hogy mindazt, amit az Ószövetségben jövendöltek róla, a legparányibb szóhoz is hűségesen valóra váltsa.

Jézus egész földi életére igaz ez. Azonban az idő nem elégséges ahhoz, hogy itt most mindent felsoroljunk. De tudjuk, hogy a szűztől született, hogy – miként ezt előre megjövendölték róla – Izrael tanítója volt, hogy oktatta a zsidókat és közöttük élt, hogy szenvedett, meghalt és feltámadott, hogy mindezt megjósolták róla, és hogy benne mindeme jóslat beteljesedett.

Mégis olykor túlságosan is elfelejtkezünk arról, hogy Jézus ilyen tervvel, e kész szándékkal érkezett közénk, jött e világba. Hogy azáltal bizonyítsa küldetését, hogy ezt a tervet csodálatosan pontról-pontra megvalósítja. Ezért mondta az emmauszi tanítványoknak is: „Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen a dicsőségébe?” (Lk 24,26) „Kellett”; Jézus számára ez szent KELL, kötelesség volt. Ő mindezt meg akarta valósítani.
     Mindenekelőtt ezt akarta: megvalósítani mindazt, amit róla a próféták megjövendöltek. Például Izajásnál, az 53., az Isten szenvedő szolgájáról című fejezetben, vagy a 21. zsoltárban és Dávid király több más zsoltárában is. Ezekben meg van írva róla, hogy szenvedni fog, hogy „megvetett, utolsó az emberek között, olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat” (Iz 53,3), „féreg, nem ember, az emberek gúnytárgya” (Zsolt 21,7) lesz. Éppen ez a bizonyság, hogy amit ezer évvel előbb Dávid király mondott, azt Ő mind megvalósította: ez szolgál bizonyítékul, hogy Ő a várt Messiás.

Jézus tanítványaitól pontosan azt várja el, hogy bizonyítékként lássák és értsék ezt, és ezáltal higgyenek benne. És pontosan ugyanezt várja el tőlünk is, hogy éppen szenvedésében és halálában lássuk, hogy mindazt valóra váltotta, amit a Messiásnak be kellett töltenie, hogy ezáltal „mehessen be a dicsőségébe”. Ezzel helyezte a mi hitünket abszolút biztos alapra.

Ezért veszünk részt a szentmisén is, mert itt mutatják be azt az áldozatot, amelyet több ezer évvel ezelőtt az Ószövetségben megjósoltak. Itt teljesedik be az a prófécia, amelyben az áll, hogy „tiszta áldozatot mutatnak be mindenütt a nevemnek” (Mal 1,11), vagyis a föld minden helyén. Itt, a szentmisén akarunk erre a bizonyságra gondolni. És itt akarjuk az Úr elé térdelve megvallani, hogy hiszünk benne, hogy a benne való hitben szilárdan kitartunk, és tudjuk, hogy ez a hit ment meg minket. Amen.