A kereszténynek nemcsak Isten Fiát szükséges hinnie, amint kimutattuk, hanem hinnie kell megtestesülését is. Ezért Szent János, miután sok emelkedett és gazdag tartalmú kijelentést tett, a következőkben figyelmünkbe ajánlja a megtestesülést, amikor azt mondja: „És az Ige testté lett.” (Jn 1,14)
     És hogy ebből valamit felfoghassunk, két példát említek.
     Ismeretes, hogy Isten Fiához semmi sem hasonlít úgy, mint a lelkünkben megfogamzott, ki nem mondott szó. Ám senki sem ismeri a szót, míg az ember lelkében van, csak az, aki kigondolta. De ez csak akkor válik először ismertté, amikor kimondják. Így Isten Igéjét, amíg az Atya lelkében volt, nem ismerte senki, csak az Atya; de miután testbe öltözött, mint a szó a hangba, akkor vált először nyilvánvalóvá és ismertté. „Ezután látható lett a földön és társalgott az emberekkel.” (Bar 3,38)
     A másik példa az, hogy noha a kimondott szót a hallás révén megismerjük, mégsem látjuk, sem nem érintjük, de amikor papírra írják, akkor látjuk és érintjük. Így az Isten Igéje is mind látható, mind pedig érinthető lett, amikor mintegy a testünkbe volt írva, és miként a levelet, amelyre a király szava van írva, a király szavának tartjuk, úgy azt az embert, akivel Isten Igéje egy személyben egyesült, Isten Fiának hívjuk. „Végy magadnak egy táblát, és írj rá közönséges írással!” (Iz 8,1). Ezért tanították a szent apostolok: „Aki fogantatott a Szentlélektől, született Szűz Máriától.”

Amivel kapcsolatban nagyon sokan tévesen vélekedtek: ezért a szent atyák a másik szimbólumban, a niceai hitvallásban sok mindent hozzáadtak, amelyek által most minden tévedést kizárunk.
     Origenes azt mondta, hogy Krisztus azért született és jött a világra, hogy az ördögöket is üdvözítse. Ezért azt állította, hogy az összes ördög üdvözülni fog a világ végén. De ez szemben áll a Szentírással. Máté ugyanis azt mondja: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, mely az ördögnek készíttetett és az ő angyalainak.” (25,41) Ezért ezen téves állítás elutasítására tesszük hozzá: „Aki értünk emberekért (nem az ördögökért) és a mi üdvösségünkért.” Ebből ugyanis jobban kitetszik Isten irántunk való szeretete.
     Photinus ugyan elismerte, hogy Krisztus a Boldogságos Szűztől született, de hozzátette, hogy pusztán embernek, aki helyes életével és Isten akaratának teljesítésével kiérdemelte, hogy Isten Fiává váljék, mint más szentek is. Ezekkel szemben olvassuk Jánosnál: „Nem azért szállottam le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki engem küldött.” (6,38) Nyilvánvaló pedig, hogy nem szállhatott volna le onnan, ha nem lett volna ott; és ha pusztán ember lett volna, nem lett volna a mennyben. Ennek az elutasítására tesszük tehát hozzá: „Leszállott a mennyekből.”
     Manicheus pedig azt mondta, hogy noha Isten fia mindig volt és az égből szállott le, mégsem volt valóságos, csak látszólagos teste. De ez tévedés: nem illett volna ugyanis az igazság tanítójához, hogy megtévesszen valakit. Tehát ha valóságos testet mutatott, azzal is rendelkezett. Ezért mondta Lukácsnál: „Tapintsatok meg és lássátok, mivel a léleknek húsa és csontjai nincsenek, amint látjátok, hogy nekem vannak.” (24,39) Ennek az elutasítására tették ezért hozzá: „És testet öltött.”
     Ebion pedig, aki zsidó származású volt, azt állította, hogy Krisztus a Boldogságos Szűztől született, de férfi közbejöttével és férfiúi magból. De ez tévedés, mivel az angyal ezt mondta: „Ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől vagyon.” (Mt 1,20) Ezért a szent atyák ennek az elutasítására hozzáadták: „A Szentlélektől.”
     Valentinus pedig, jóllehet vallotta, hogy Krisztus a Szentlélektől fogantatott, de azt is állította, hogy a Szentlélek egy mennyei testet vitt és helyezett a Boldogságos Szűzbe, és ez volt Krisztus teste: így semmi mást nem tett a Boldogságos Szűz, minthogy szálláshely volt a számára. Ezért állította, hogy ez a test csak átment a Boldogságos Szűzön, mint a vízvezetéken. De ez tévedés, az angyal ui. azt mondta neki: „A Szent, ki tőled születik, Isten fiának, fog hivatni” (Luk 1,35); az Apostol pedig: „De midőn elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldé Fiát, ki asszonyból lett.” (Gal 4,4) Ezért adták hozzá: „Született Szűz Máriától.”
     Arius és Apollinarius pedig azt állította, hogy noha Krisztus Isten Igéje volt és Szűz Máriától született, de nem volt lelke, hanem a lélek helyét az Istenség töltötte ki. Csakhogy ez szemben áll a Szentírással, mivel Krisztus azt mondta: „Most az én lelkem megrendült” (Jn 12,27); továbbá: „Szomorú az én lelkem mindhalálig.” (Mt 26,38) Ezért a szent atyák ennek elvetésére hozzátették: „És emberré lett.” Az ember ugyanis lélekből és testből áll: ezért a legvalóságosabban rendelkezett mindennel, amivel az ember rendelkezhet, a bűnt kivéve.

Amikor pedig azt mondjuk, hogy emberré lett, semmivé válnak az összes fentebb említett tévedések és minden egyéb is, amelyet mások állítottak, mindenekelőtt Eutyches tévedése, aki azt mondta, hogy kevert, vagyis isteni és emberi természetből áll Krisztus egy természete, amely így se nem tiszta Isten, se nem tiszta ember. De ez tévedés, hiszen akkor nem lenne ember, az pedig ellentétben áll azzal a kijelentéssel, amely kimondja, hogy „emberré lett”.
     Megsemmisül Nestorius tévedése is, aki azt mondta, hogy Isten Fia az emberrel csak bentlakás révén egyesült. De ez tévedés, mert akkor nem ember lenne, hanem az emberben lenne, de hogy ember, az nyilvánvaló az Apostol szavaiból: „És külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember.” (Fil 2,7) „Most pedig meg akartok engem ölni, azt az embert, ki nektek igazságot beszéltem, melyet az Istentől hallottam.” (Jn 8,40)

Ám ezekből kiválaszthatunk valamit okulásunkra.
     Először megerősödik a hitünk. Ha ugyanis valaki olyan távoli földről mondana valamit, ahol ő maga nem járt, nem kellene neki úgy hinnünk, mintha ott lett volna. Mielőtt tehát eljött Krisztus a világba, a pátriárkák, a próféták és Keresztelő János mondtak valamit Istenről, mégsem hittek nekik úgy az emberek, mint Krisztusnak, aki Istennél volt, sőt egy volt vele. Ezért sokkal erősebb a mi hitünk, amelyet maga Krisztus adott át nekünk. „Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, ki az Atya kebelén vagyon, ő nyilatkoztatta ki.” (Jn 1,18) Ezért van, hogy a hit számos titka, amely azelőtt rejtett volt, világossá vált előttünk Krisztus eljövetele után.
     Másodszor ezek alapján a reményünk is megerősödik. Kétségtelen ugyanis, hogy Isten Fia nem kevesebbért jött el hozzánk, fölvevén testünket, hanem hogy nagy hasznunkra legyen, ezért hozta létre azt a kapcsolatot, hogy ti. felvette az élő testet és méltóztatott a Szűztől megszületni, hogy minket megajándékozzon Istenségével; és azért lett emberré, hogy az embert Istenné tegye. „Aki által megnyílt nekünk az út a hit által a kegyelemhez, amelyben állunk és dicsekszünk az Isten fiai dicsőségének reménye alapján.” (Róm 5,2)
     Harmadszor ebből fakadóan felgyullad a szeretet. Ugyanis semmi sem olyan magától értetődő bizonyítéka az isteni szeretetnek, mint hogy a mindeneket teremtő Isten teremtménnyé, a mi Urunk testvérünkké, az Isten Fia ember fia lett. „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta.” (Jn 3,16) Ezért, ennek megfontolásából az Isten iránti szeretetnek lángra kell lobbannia és fel kell gyulladnia.
     Negyedszer arra indít, hogy tisztán őrizzük meg lelkünket. Azáltal lett ugyanis a természetünk az Istennel való összekapcsolódás révén kiválóvá és magasztossá, hogy az isteni személlyel való közösségbe emelkedett. Ezért az angyal a megtestesülés után nem engedte, hogy Szűz Mária leboruljon előtte, amit azelőtt elfogadott még a legnagyobb pátriárkáktól is. Tehát az embernek, ezt a magasztosságot megfontolva és átgondolva, el kell utasítania magának és természetének a bűn által történő lealacsonyítását. Ezért mondja Szent Péter: „Aki által a fölötte nagy és drágalátos ígéreteket ajándékozta nekünk, hogy ezek által részesei legyetek az isteni természetnek, menekülve a világban uralkodó kívánság romlottságától.” (2Pét 1,4)
     Ötödször, ezekből eredően felgyullad a vágyunk, hogy eljussunk Krisztushoz. Ha ugyanis egy király testvére lenne valakinek, és távol lenne tőle az, akinek a testvére a király, szeretne hozzá menni, nála lenni és vele maradni. Ezért, minthogy Krisztus a testvérünk, vágyódnunk kell arra, hogy nála legyünk és vele egyesüljünk. „Ahol a holttest vagyon, oda gyűlnek a sasok is.” (Mt 24,28) Az Apostol pedig arra vágyott, hogy feloldódjék és Krisztussal legyen: ez a vágy pedig növekszik bennünk az ő megtestesülését szemlélve.