Amint szükséges a keresztény számára, hogy higgye Isten Fiának a megtestesülését, úgy szükséges, hogy higgye szenvedését és halálát, mivel, ahogy Gregorius mondja, „semmit sem használt volna nekünk a születés, ha nem vált volna hasznunkra a megváltás”. Az azonban, hogy Krisztus értünk meghalt, annyira nehéz, hogy értelmünk alig képes fölfogni; sőt, értelmünk számára teljességgel felfoghatatlan, és ez az, amit az Apostol mond: „Művet hajtok végre napjaitokban, művet, melyet el nem hisztek, ha valaki elbeszéli nektek.” (ApCsel 13,41) „Olyan dolgokat viszek majd végbe napjaitokban, hogy el sem hinnétek, ha elbeszélnék.” (Hab 1,5) Olyan nagy ugyanis Isten kegyelme és irántunk való szeretete, hogy többet nyújtott nekünk, mint amit meg tudunk érteni.
     Mégsem kell azt hinnünk, hogy Krisztus úgy vállalta a halált, hogy Istensége halt meg, hanem az emberi természet halt meg benne. Nem mint Isten halt meg, hanem mint ember: és ez három példán keresztül válik nyilvánvalóvá.
     Az egyik belőlünk van. Nyilvánvaló ugyanis, hogy amikor az ember meghal, a léleknek a testtől való elválásában nem hal meg a lélek, hanem csak a test, vagyis a hús. Így Krisztus halálában sem az Istenség halt meg, hanem az emberi természet.

Ám ha a zsidók ily módon nem ölték meg az Istenséget, úgy tűnik, hogy nem vétkeztek jobban, mint ha egy másik embert öltek volna meg.
     Erre azt kell mondanunk, hogy abban az esetben, ha a király egy bizonyos ruhába lenne öltözve, s valaki beszennyezné ezt a ruhát, akkora bűnbe esne, mintha magát a királyt mocskolta volna be. Ezért a zsidók, jóllehet nem tudták Istent megölni, megölvén a Krisztus által felvett emberi természetet, mégis akkora büntetést kaptak, mint ha magát az Istenséget ölték volna meg.
     Továbbá, amint fentebb mondtuk, Isten Fia nem más, mint Isten Igéje, és Isten Igéje megtestesült, amint a király szava a levélben. Ha tehát valaki széttépné a király levelét, annyi lenne, mintha a király szavát tépné szét. Ezért akkora a zsidók bűne, mintha Isten Igéjét ölték volna meg.

De mi szükség volt arra, hogy Isten Igéje szenvedjen értünk? Nagy szükség volt rá: két szükségesség fel is sorolható. Az egyik: orvosság a bűnök ellen, a másik: például szolgál a cselekvésre.
     A) Orvosság, mivel minden rosszal szemben, amelybe beleesünk a bűn révén, gyógyszert találunk Krisztus szenvedése által. Belekeveredünk pedig öt rosszba.
     Először beszennyeződünk: az ember ugyanis, amikor vétkezik, bemocskolja a lelkét, mert amint a lélek erénye annak szépsége, úgy a bűn annak szennye. „Izrael, miért vagy ellenséged országában, miért szennyezed be magad halottakkal?” (Bar 3,10) De Krisztus szenvedése ezt megszünteti. Krisztus ugyanis szenvedésével fürdőt készített véréből, amelyben a bűnösöket tisztára mossa. „Megmosott bennünket bűneinktől a saját vére által.” (Jel 1,5)
     A lelket Krisztus vére a keresztségben mossa tisztára, mivel az Krisztus vérétől kapja újjáteremtő erejét. Ezért ha valaki beszennyezi magát a bűnnel, igazságtalanságot követ el Krisztussal szemben, és jobban vétkezik, mint azelőtt. „Ha valaki megveti Mózes törvényét, irgalom nélkül meghal két vagy három tanú szavára; mennyivel súlyosabb büntetésre tartjátok méltónak azt, aki lábbal tapossa az Isten Fiát és tisztátalannak tartja a szövetség vérét.” (Zsid 10,28-29)

Másodszor kegyvesztettek leszünk Isten előtt. Amint ugyanis a testi a testi szépséget szereti, úgy Isten a lelkit, azt, ami a lélek szépsége. Amikor tehát a lélek beszennyeződik a bűn által, Istent sérelem éri, és ezért eltelik a bűnös iránti gyűlölettel. „Utálatos Isten előtt az istentelen és az istentelen alkotása.” (Bölcs 14,9) De Krisztus szenvedése ezt megszünteti; aki az Atyaistennek elégtételt ad a bűnért, amelyért maga az ember elégtételt adni nem tudott; akinek a szeretete és engedelmessége nagyobb volt, mint az első ember bűne és hitszegése. „Amikor (Isten) ellenségei voltunk, kiengeszteltettünk Istennel Fiának a halála által.” (Róm 5,10)

Harmadszor meggyengülünk. Ugyanis az ember egyszer vétkezve, azt hiszi, ezt követőleg tartózkodhat a bűntől, de éppen az ellenkezője történik: mivel az első bűn révén meggyengül és hajlamosabb lesz a bűnre. Ezáltal a bűn jobban eluralkodik az emberen, és az ember a maga erejéből olyan helyzetbe hozza magát, mint aki gödörbe ugrik, ahonnan nem tud kiemelkedni, csak isteni erővel. Ezért, miután az ember vétkezett, természetünk meggyöngült és megromlott, vagyis az ember bűnre hajló lett. De Krisztus ezt a gyengeséget és erőtlenséget csökkentette, jóllehet nem egészen szüntette meg. Mindazonáltal Krisztus szenvedése által az ember mégis megerősödött, a bűn pedig meggyengült, úgy hogy akkora hatalma már nincs fölötte. Sőt az ember Isten kegyelmének segítségével – amit a szentségek közvetítenek, amelyek hatékonyságukat Krisztus szenvedéséből kapják – arra törekedhet, hogy képes legyen felhagyni a bűnnel. Az Apostol mondja: „A mi régi emberünk azért feszíttetett meg vele együtt, hogy a bűn teste lerontassék.” (Róm 6,6) Ugyanis Krisztus szenvedése előtt kevesen voltak, akik halálos bűn nélkül éltek, de azt követőleg sokan éltek és élnek halálos bűn nélkül.

Negyedszer a büntetés állapotába kerülünk. Azt kívánja ugyanis Isten igazságossága, hogy aki vétkezik, bűnhődjék. A büntetés pedig a bűn alapján határoztatik meg. Mivel pedig a halálos bűn büntetésre méltó volta végtelen, minthogy a végtelen jó, azaz Isten ellen van, akinek a parancsait a bűnös semmibe veszi, ezért a halálos bűnnek kijáró büntetés is végtelen. De Krisztus szenvedése által levette rólunk, és magára vette ezt a büntetést. „Bűneinket (vagyis a bűn büntetését) maga elviselte testében.” (1 Pét 2,24)
     Krisztus szenvedése ugyanis akkora értékkel rendelkezett, hogy elégséges az egész világ minden bűnének a kiengesztelésére, még ha az mégannyi lenne is, és ezért a megkereszteltek minden bűntől megszabadulnak. Innen van az is, hogy a pap megbocsátja a bűnöket. Továbbá, hogy aki jobban azonosul Krisztus szenvedésével, nagyobb bocsánatot nyer, és többet érdemel a kegyelemből.

Ötödször számkivetésbe kerülünk. Akik ugyanis sértik a királyt, számkivetésbe kényszerülnek. Így az ember is a bűn miatt kiűzetik a paradicsomból. Innen van, hogy Ádámot tüstént a bűn után száműzték onnan, és bezárták a paradicsom kapuit. De Krisztus a szenvedésével a kaput kinyitotta, és a száműzötteket visszahívta. Amint megnyílt Krisztus oldala, megnyíltak a paradicsom kapui, és amint kiömlött a vére, eltöröltetett a bűn szennye. Kiengesztelődött Isten, megszűnt a gyöngeség, le lett róva a büntetés, és a számkivetetteket visszahívták az országba. Ezért mondta ekkor a latornak: „Ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,43) Ezt nem korábban mondta: azaz nem másnak, nem Ádámnak, nem Ábrahámnak, nem Dávidnak, hanem a latornak, aki akkor kért és talált bocsánatot, amikor éppen megnyílt a kapu. „Mivel bizodalmunk van Krisztus vére által bemenni a szentélybe.” (Zsid 10,19)
     Így tehát nyilvánvaló a haszon az orvosság vonatkozásában.

B) De nem kisebb a haszon a példát illetően.
     Ugyanis amint Szent Ágoston mondja, Krisztus szenvedése elég ahhoz, hogy tökéletesen meghatározza életünket. Aki tökéletesen akar élni, semmi mást ne tegyen, mint hogy vesse meg, amit Krisztus a kereszten megvetett, és kívánja, amit Krisztus kívánt.
     Ugyanis az erény egyetlen példája sem hiányzik a kereszten. Ha a szeretet példáját keresed: „nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. Jn 15,13) És ezt tette Krisztus a kereszten. Ezért, ha érettünk életét adta, nem lehet számunkra terhes bármilyen rosszat elviselni érte. „Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem?” (Zsolt 115,12)
     Ha a türelem példáját keresed, a kereszten megtalálod a legkiválóbbat. A türelem ugyanis két esetben mutatkozik nagynak: vagy akkor, ha valaki súlyos dolgokat zokszó nélkül elvisel, vagy akkor, ha azokat viseli el, amiket elkerülhetne, de nem kerüli el. Krisztus pedig súlyos dolgokat tűrt el a kereszten. „Ó ti mindnyájan, akik jártok-keltek az úton, nézzetek ide és lássátok, van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam?” (Siral 1,12), éspedig türelemmel, mert „midőn szenvedett, nem fenyegetőzött” (1 Pét 2,23), és „mint a juh, melyet leölésre visznek, vagy mint a bárány, elnémul nyírója előtt”. (Iz 53,7) Továbbá, elkerülhette volna és nem kerülte el. „Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat és rögtön nem adna nekem többet tizenkét ezred angyalnál?” (Mt 26,53)
     Nagy volt tehát Krisztus türelme a kereszten. „Kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőteret, feltekintvén a hitnek szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte lévő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődvén a gyalázattal.” (Zsid 12,1-2)
     Ha az alázatosság példáját keresed, tekints a keresztrefeszítettre: Isten ugyanis azt akarta, hogy Pontius Pilátus alatt elítéltessék és meghaljon. „A te ügyed mint gonosztevőé ítéltetett meg.” (Jób 36,17) Valóban mint gonosztevőé: „Ítéljük gyalázatos halálra őt.” (Bölcs 2,20) Az úr a szolgáért, azaz Krisztus az emberekért akart meghalni. „Engedelmes volt a halálig.” (Fil 2,8)
     Ha az engedelmesség példáját keresed, kövesd őt, aki egészen a halálig engedelmeskedett az Atyának. „Valamint a sok ember megtétetett bűnösnek egy ember engedetlensége által, éppúgy a sok ember megtétetik megigazultnak egynek az engedelmessége által.” (Róm 5,19)
     Ha a földi dolgok megvetésének a példáját keresed, kövesd őt, aki a királyok Királya és az uralkodók Ura, akiben a bölcsesség kincsei halmozódnak; a kereszten mégis lemeztelenített, megcsúfolt, leköpdösött, megostorozott, tövissel megkoronázott, epével és ecettel itatott és halott volt. Tehát ne ragaszkodj ruhákhoz és gazdagsághoz, „mivel elosztották maguk közt ruháimat” (Zsolt 21,19); se a tisztségekhez, „mivel engem gúnnyal és ostorcsapásokkal próbáltak meg”; se a méltóságokhoz, „mivel tövisből font koronát helyeztek a fejemre”; se az élvezetekhez, mivel „szomjúságomban ecettel itattak”. (Zsolt 68,22)

Szent Ágoston a Zsidókhoz írt levél 12. fejezetének ezen mondatáról: „Aki az előtte lévő öröm helyett keresztet szenvedett nem törődvén a gyalázattal”, ezt mondja: „Minden földi jót megvetett az ember Krisztus Jézus, hogy rámutasson a megvetendőkre.”