„A katolikus Egyház csak akkor újulhat meg valóban, ha demokráciává válik”, ez a meggyőződés áll számos követelés mögött, melyet ma az Egyházzal szemben támasztanak. E követelések felvetői eközben ritkán vetnek azzal számot, hogy kívánságuk vágyálom csupán, mely nem valósulhat meg, mégpedig két okból:

Először is minden demokrácia a nép szuverenitásának alapgondolatán áll vagy bukik. A demokráciában a szuverenitás tényleges hordozója a nép maga, mint egész. A demokráciában végülis arról van szó, hogy a nép közös ügyeit megfelelő módon intézzék.

Az Egyházban nem létezik és nem is létezhet a népnek ilyen szuverenitása, mivel az Egyháznak magának nincs szuverenitása. Az Egyház tényleges szuverenitása nem Isten népe, hanem Krisztus.
     Ő a test Feje, akire hallgatni kell. Az Egyház minden hivatala és az úgynevezett hierarchia – amelyet nem „szent uralomnak” (ez fából vaskarika lenne), hanem „szent eredetnek” hívnak – csak a szuverénnel szembeni engedelmesség szolgálata és a szent eredettel szembeni hűség iránti gondoskodás lehet.

Másodszor, a demokráciákban a nép adja magának az alkotmányt, bár a népnek ez a hatalma még magukban a demokráciákban sem határtalan. Még ott is vannak az alkotmánynak olyan elemei, amelyekről elvileg nem lehet demokratikusan szavazni. Ez mindenekelőtt az emberi jogokra vonatkozik, amelyek felett egyetlen állami hatalom sem rendelkezhet egymaga.

Az Egyház számra ez a határ azonban alapvető. Mert afölött, ami az Egyházat Egyházzá teszi, vagyis az Evangélium, nem rendelkezhet az Egyház. Az Evangélium az Egyház tényleges alkotmánya. Ezért az Egyház éppen abban, ami, nem lehet maga a saját szuverenitása, ha az igaz, hogy Krisztus az Egyházának Ura.

Ezzel semmi módon nincs megkérdőjelezve az a tény, hogy az Egyháznak Isten népeként való önértelmezése minden megkeresztelt alapvető egyenlőségét fejezi ki, és hogy elképzelhető és kívánatos, ha a megkereszteltek az Egyházban a mainál több működési lehetőséget kapnak.

De ebből arra következtetni, hogy ezért az Egyház demokrácia lenne, alapjaiban véve téves elgondolás, aminek azonban mégis messzemenő konzekvenciái vannak. Mivel egy olyan egyház, mely a demokratikus többségi határozatokon nyugszik, nem lenne többé Isten műve, hanem puszta ember-egyházzá mutálna, melyben többé nem létezne állandóság.
     Hiszen mindazt, amit a többség egyszer megszavazott, egy későbbi többség újra visszavonhat, és mindazt, amit az emberek csináltak, későbbi generációk visszafordíthatnak.

Jézus Krisztusnak az Egyház egyeduralkodójaként való elismerése és az Evangéliumhoz, mint az Egyház alkotmányához való hűség nem engedi meg, hogy a katolikus Egyház demokráciává váljon. Ha az Egyházat mégis demokráciává tennék, akkor ez már nem a katolikus Egyház lenne. Talán itt rejlik annak oka, miért folyik a mai közéletben erről a kérdésről olyan heves és szenvedélyes harc?