„A vigasztaló Szentlélek pedig, kit az Atya az én nevemben küld, az titeket megtanít mindenre és eszetekbe juttat mindent, amiket nektek mondottam” (Jn 14, 26)

E vigasztaló Szentlelket pedig ma küldte el az Atya az Úr Jézus nevében, s ma tanította meg az apostolokat mindenre, ma juttatott eszükbe mindeneket. Ennek emléke felett örvendez az egyház, s öltözteti az öröm piros színébe szolgáit. És ti, hűséges hallgatóim, vajon ti nem osztoznátok-e az egyház nagy örömében? Oh! ti osztozkodtok abban. Örvendjetek is, örvendjetek lelketek mélyéből e csodálatos esemény felett! Hisz az apostolok szívét is égig érő örömmel töltötte el. Varázsoljátok csak lelketek elé a szent tanítványok gyülekezetét. Íme, itt a szoba, melyben az utolsó vacsorát isteni Tanítójukkal elköltötték. Mind együtt vannak, mind a tizenketten. Az áruló apostol helyét a jámbor életű Mátyással töltötték be, hogy a szent szám ki legyen egészítve. Közöttük a boldogságos Szűz is. Ő is várja Jegyesét. Oh, mily szent volt e gyülekezet! Mint egy darab mennyország, olyan volt e szoba. Imával, jámbor beszéd és ájtatos elmélkedéssel tölték idejüket. Nem hangzott itt illetlen beszéd, kétes értékű tréfa, szemrehányás, viszálykodás. Egy szent komolyság varázshatalma terjeszté ki szárnyait felettük. „Semmi szemrehányást nem hall itt Péter, semmi pirongást nem arat Tamás, semmi ítélet nem emelkedik Júdás, az áruló ellen; semmi harag nem lobog föl a papok ellen, kik Jézust a keresztre feszítették; semmi elkeseredés a nép ellen, mely őt elvetette, mondván: az ő vére jöjjön ránk és gyermekeinkre; semmi káröröm nem nyilatkozik a büntető ítélet miatt, mely kimondatott Izrael felett. Nem! a hit, s a Jézus és felebarát iránti szeretet, továbbá a szent buzgóság az evangélium elterjesztésének ügyében; a várakozás a megígért adományok után, ezek képezik a szent gyülekezet beszélkedése s elmélkedése méltó tárgyait.” (Munkay: A boldogságos Szűz élete, 195. 1.)

E szent foglalkozások alatt zeneszerű szélfuvallat lesz hallható a ház körül, mely kellemes összhangjával az egész várost betölti, s gyönyörteljes meglepetésben részesíti minden lakóját. A szobát, melyben az apostolok tartózkodnak, fehér fény ragyogja be, s 13 nyelvalakú lángocska tűnik fel a 13 fej fölött égve, lobogva. Az apostolok megilletődötten borulnak térdeikre, mert lelkük azt mondja, hogy akire vártak, ím megérkezett, a szél zúgása közt leszállott tüzes nyelvekben a Szentlélek jelent meg. Oh, ti szent apostolok! mily öröm, mily boldogság töltötte be lelketeket ekkor! Hát te szép, szent Mária, mit éreztél ekkor? Oh kedveseim! ki tudná ezt elmondani, mily gyönyörérzet dagasztá e szent Szűz szívét, midőn isteni Jegyesét feje fölött látta lebegni? Oh! mily végtelenül boldognak érezte magát!
     A tüzes nyelv nem lebegett ugyan folytonosan láthatóképp az apostolok feje felett, de ott lebegett láthatatlanul, ott lebegett az emberi szem elöl eltakartan, mert az erősítő, vigasztaló és felvilágosító Isten nem távozott többé tőlük, nem hagyta el őket, velük volt, midőn tanítottak, midőn imádkoztak, midőn az üldözők elöl menekültek, midőn a törvényszék előtt álltak, a börtön mélyén sínylődtek, a hóhér kezei közt véröket öntötték.
     Sőt nem hagyta el a Szentlélek az apostolok utódait sem, sem azokat, kik az ő nyomdokukba léptek, az ő székükbe ültek, az ö láncaikat hordozták, az ő kínjaikat, fájdalmaikat, megvetésüket örökölték. Erősíti, bátorítja, felvilágosítja, edzi, vezeti a harmadik isteni személy még most is az egyház tanító karát, annak püspökeit, pápáját, ki Jézus egyházának törvényszerű látható feje, szent Péternek, a kőszálalapnak utódja. Amint gyámolitá az első Pétert, úgy gyámolítja most a 259-diket, kinek neve XIII. Leó.
     A Szentlélek e támogatása teszi most is, hogy a pápa, midőn a hit és erkölcs dolgaiban, mint pápa, mint az egyház feje, az egész anyaszentegyházhoz beszél, akkor tévmentes, azaz csalatkozhatatlan, ki nem téved, nem tévedhet.

Midőn a vatikáni (az I.) szent zsinat, 1870-ben a római pápa eme tévmentességét elfogadta, kihirdette, nosza! feltámadtak minden oldalon az egyház ellenségei és szellemtelenségük minden silány élcét felhasználták, kilövöldözték, hogy nevetségessé tegyék a pápai csalatkozhatatlanságot. Legkülönösebb az egész dologban az volt, hogy a legnagyobb zajt éppen azok csapták, kiknek vajmi kevés szavuk és közük van az egész pápasághoz és kereszténységhez, minők a zsidó újságírók, a nem katolikusok és hitetlenek, kik ha katolikusoknak születtek is, de a vallást gonosz életmódjuk által már rég megtagadták, szeplőtlen zászlaját elhagyták.
     Minthogy ma is nem egyszer hallhatni éretlen megjegyzést, az egyház tiszteletreméltó fejének csalatkozhatatlansága felett olyanok szájából, kik vagy ostobák s nem tudják, miben áll tulajdonképpen a csalatkozhatatlanság, vagy gonoszok, kik nem akarják tudni, éppen azért, hogy ily éretlen beszéd titeket a hitben meg ne ingasson, s hogy ti e dolgot jól értsétek, mai nap a pápa csalatkozhatatlanságáról, vagyis tévmentességéről fogok szólani.

Miben áll a pápa csalatkozhatatlansága vagyis tévmentessége? Világosan megfelel erre a vatikáni gyülekezet. „A római pápa, midőn ex cathedra, (azaz apostoli székéből) beszél, mint valamennyi kereszténynek pásztora és tanítója, legfőbb apostoli tekintélyével, a hit- és erkölcsökre vonatkozó, az egész egyház által megtartandó tant kimond, a szent Péter személyében neki megígért isteni segélynél fogva oly csalatkozhatatlansággal bír, mellyel az isteni Üdvözítő akarta, hogy egyháza a hit-erkölcsökre vonatkozó tan kimondásában felruházva legyen; ugyanazért a római pápának határozatai magukban véve, nem pedig az egyház beleegyezésénél fogva megmásíthatatlanok.”

Az első feltétel tehát, hogy a pápa nyilatkozatai tévmentések legyenek, az, hogy pápai székéből szóljon, vagy mint a tévmentességet hirdető bullában feljegyeztetett: ex cathedra beszéljen. Ez a szó kathedra szószéket, beszélő helyet jelent. Katedra ez a szószék is, amelyen én most állok. A pápának tanítása tehát csak azon esetben lehet ment minden tévelytől, ha katedrájáról, szószékéről, szent Péter székéről tanít.
     „De hát ha nem megy fel e szószékre, e katedrára, akkor nem tévmentes?” – Nem! „De hát mit változtat ez a dolgon? Hisz az igazságra nézve mintegy, akár egyik, akár másik helyről hirdessék, igazság marad azért. A tévely ellenben tévely marad, ha szent Péter székéről hirdetik is.” – Ez való igaz, Nem is a tényen változtat a hely, hanem változtat magán az emberen. Egy példa világossá fogja tenni e dolgot. Talán ismertek ti olyan embert, akinek, úgyszólván, minden szava hazugság, aki annyira megszokta a füllentést, hogy nem tud igazat mondani; könnyebb a lelkének, ha lódíthat egyet az igazságon. S lássátok, midőn ez az ember gyónni jön, letérdel a lelkiatya előtt, ott nem hazudik, ott megtagadja úgyszólván rossz szokását s igazán beszél. Lássátok, a szent hely, mennyire megváltoztatta őt, mint uralkodik felette egy láthatatlan erő, egy isteni hatalom, mely védi őt, megszokott bűnétől. A pápa tanítói katedrája, szent Péter széke felett lebeg a Szentlélek, malasztja ott folytonosan kiömölve van, s ez a malaszt védi, nem engedi a pápát tévedni akkor, midőn e katedráról, e szószékről beszél, úgy, hogy ekkor a tanítás igéit mintegy maga a Szentlélek rakja ajkaira s azt mondhatjuk, hogy a pápa kényszerülve van csak azt mondani, amit a Szentlélek sugall néki, s épp azért, ha tán mindjárt maga akarna, se tudna tévedni, midőn Péter székéről beszél. S azért kell a pápának katedrájáról szólani, ha azt akarja, hogy szava a tévelytől ment legyen.

„Így tehát nagyon jó dolga van a pápának. Ha valami felett kétség támad, ha nem tudnak példának okáért a tudósok vagy politikusok megegyezni, a pápa egyszerűen fellép katedrájára, nyilatkozik a dolog felöl s mivel e helyen a Szentlélek sugalmazza, tehát egyszerre megtalálják a vitatkozók az igazságot.” – Ez megint nem áll. Hogyan is szól a tévmentességet kihirdető pápai levél? „A római pápa, midőn katedrájáról beszél, mint valamennyi kereszténynek pásztora és tanítója, legfőbb apostoli tekintélyével, a hit és erkölcsökre vonatkozó, az egész egyház által megtartandó tant kimond – akkor tévmentes. Tehát nem tévmentes, ha bárminő dologban nyilatkozik. Csak akkor, ha a hit és erkölcsökre vonatkozó tant mond ki. És ez a második feltétel, mely megkívántatik csalatkozhatatlanságához. Tévedhet, ha katedrájáról nyilatkozik is, de nem a hit és erkölcsökre vonatkozólag; de tévedhet akkor is, ha a hit és erkölcsökre vonatkozólag beszél ugyan, de nem katedrájáról.

„És ha katedrájáról, szent Péter pápai székéről nyilatkozik a hit és erkölcsökről, soha nem tévedhet?” Igenis tévedhet, ha példának okáért mint magán ember szól. Tegyük fel, hogy te elzarándokolnál Rómába, ott a pápa elé jutnál, ki szent Péter székén ülve fogadna és beszédbe ereszkednék veled a hit és erkölcsökről, ne gondold, hogy ekkor a pápa beszéde, habár a hit és erkölcsökre vonatkoznék is az, és szent Péter székéből szólana, tévmentes volna. Nem! valamint te tévedhetsz, épp úgy tévedhet ilyenkor a pápa is. Miért? Mert mint magán ember beszélne veled, már pedig világosan kimondatott, hogy csak akkor ment a tévedéstől, amidőn, mint az összes keresztények pásztora és tanítója nyilatkozik. Ez a harmadik kellék, hogy a pápa nyilatkozatában csalatkozhatatlan legyen.

„De ha a pápa, mint pápa, mint a katolikusok lelkének és szívének fejedelme fogad valakit, azon szertartások között, melyek közt mint pápa lép fel, vagy ha ezreket, ha országokat fogad, s ekkor katedrájáról, mint Krisztus egyházának fejedelme nyilatkozik, a hit és erkölcsök felett, így tévmentes?” Így sem az. Ekkor is tévedhet, mint tévedhetek én, mint tévedhetsz te, mint tévedhet bármelyikünk, akik most itt vagyunk. Mert, hogy a pápa tévmentes legyen, kell hogy ne egyhez, ne kettőhöz, ne tízhez, százhoz, ezer-, tízezer-, százezer- vagy millióhoz szóljon, hanem az egész anyaszentegyházhoz, annak minden egyes tagjához, a férfiakhoz és nőkhöz, a gyermekekhez és felnőttekhez, a jámborokhoz és bűnösökhöz. Ez a negyedik kellék, hogy a pápa nyilatkozatában tévmentes legyen.

,,S ha a pápa az erkölcs és hit dolgában könyvet ír, ha műve jeles, aminő még nem létezik, vajon csalatkozhatatlan-e könyvében?” Nem! Mint író, éppen úgy tévedhet, mint bárki más. Lehet műve bámulatra keltő, széles tudománnyal, mély bölcselettel, helyes nézetekkel teljes, de azért a pápában az író nem tévmentes.

„És midőn prédikál a pápa, midőn szent beszédet tart katedrájáról s e szent beszédet éppen a hit és erkölcsökről tartja, vajon a botlás, a tévedés, a csalatkozás felett áll-e ekkor?” Nem áll! Még ekkor sem csalatkozhatatlan, még ekkor is tévedhet.

„Hát midőn egyházi ügyekben ítéletet mond, midőn valamely szent dologban felmerült kétséget bírói szavával eloszlat, midőn bonyodalmakat egyenlít ki s ez ítélet az egész világ-egyház hivőinek tudomására hozatik, jövőbeni miheztartás végett, ekkor tévmentes a pápa?” Ekkor sem tévmentes. Még mindig csalatkozhatik. – „És ítéletében meg kell nyugodnunk?” Valamint a gyermeknek meg kell nyugodni édes atyja ítéletében, noha az sem tévmentes; valamint az alattvalók kötelesek megnyugodni a fejedelem ítéletében, noha tévedhet a fejedelem is, épp így meg kell nekünk is nyugodnunk a pápa ítéletében, melyet valamely egyházi ügyben hoz, meg kell nyugodnunk engedelmességből, nem pedig mintha a pápa ítéletében nem tévedhetne. A pápa, mint bíró tévedhet.

„És ha a pápa törvényeket hoz, egyházi törvényeket, melyeket pápai székéből, az egész egyházat kötelezőleg hirdet ki, tévmentes-e ekkor?” A pápa, mint törvényszerző, szintén nincs kivéve a tévedés alól. Az általa hozott törvényeket kötelesek vagyunk megtartani, de nem vagyunk kötelesek hinni, hogy itt nem tévedhet, hogy e törvények a legjobbak, legjelesebbek, leghelyesebbek és legbölcsebbek, Lehet hogy a hadvezér rossz csatatervet készít, de a közlegény köteles engedelmeskedni.

„De mikor tévmentes tehát a pápa?” A pápa egyedül tanítói hivatalában tévmentes. És ez az ötödik kellék, hogy a pápa csalatkozhatatlan legyen, Nem csalatkozhatatlan mint ember, nem csalatkozhatatlan mint író, nem csalatkozhatatlan mint szónok, nem csalatkozhatatlan mint bíró, nem csalatkozhatatlan mint törvényszerző, egyedül mint tanító csalatkozhatatlan, egyedül mint tanító nem tévedhet. De még ekkor se mindenben csalatkozhatatlan. „Még a hittani rendeletekben, még a hittani bullákban stb. sem tartozunk különbség nélkül mindent hittani határozatul, következésképp a csalatkozhatatlanság tárgyául tekinteni; és különösen nem kell ilyenül tekinteni azt, ami csak futólagosan van említve és csak bevezetésül vagy indokolásul szolgál” – ígymond Fessler, a vatikáni zsinat főtitkára. (Bougaud: Kereszténység és korunk IV. könyve, 103. lap.)
     Miben csalatkozhatatlan tehát a pápa mint tanító? Talán csalatkozhatatlanok egyes nézetei, melyeket Péter székéből az egész világhoz intéz? Nem! hanem midőn székéből, mint az egyház feje, az egész kereszténységhez szólván, valami felett kimondja, hogy ez Isten által kinyilatkoztatott igazság, mely a szentírásban világosan bennfoglaltatik, s melyet épp azért el kell fogadni kivétel nélkül mindenkinek; ekkor csalhatatlanok, tévmentesek csupán maguk a határozat szavai, melyekkel valamely igazság örök, isteni igazságnak mondatik ki. (Bougaud: 11. o.)

Hogy a pápa határozata tehát tévmentes legyen, az eddigi öt feltételhez még annak kell járulni, hogy Istentől kinyilatkoztatott hitcikkelyt jelentsen ki ilyenül, vagy pedig oly igazságok felett mondjon határozatot, melyek ha nincsenek is Istentől kinyilatkoztatva, de a kinyilatkoztatással oly szorosan függnek egybe, hogy ezek csalatkozhatatlan megítélése nélkül a hit letéteményét bajos volna előadni, megőrizni, vagy kimondani. (Bougaud: u. o. 106. 1.)

De ha így áll a dolog, hogy a kinyilatkoztatott vagy ki nem nyilatkoztatott ugyan, de azzal szoros összefüggésben álló igazságok kijelentésénél, maguk a határozat szavai tévmentesek, de ezek is csak akkor, ha a pápa 1) szent Péter székéből, 2) a hit és erkölcsökre vonatkozólag, 3). mint az összes keresztények főpásztora és főtanítója, 4) nem egy töredékhez, hanem az egész keresztény katolikus anyaszentegyházhoz, annak minden egyes tagjához szól, vajon van-e ebben valami különös? Hisz ha még ilyenkor, midőn ily ünnepélyes és az egész világra szóló a működése, még ilyenkor se segítené Jézus Krisztus különösen az ő földi helyettesét, kinek Péter után a mennyország kulcsait adta, kit juhai főpásztorává tőn, ha megengedné, hogy még ilyenkor is tévedjen: lehetne-e azt mondani: hogy gondot visel övéire, nyájára, annak pásztorára? lehetne-e mondani, hogy beváltotta szavát, midőn így szólott: „Íme én veletek vagyok minden nap a világ végéig ?” vagy midőn ígéretet tőn, hogy „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta?”

Honnét van tehát, hogy ily világos igazságnak annyi üldözője támadt? Honnét van, hogy a tévmentesség észszerű hitcikkelye oly sok gúnyolóra és ellenzőre talált? Onnét, hogy e gúnyolódók egy százada sem tudja, hogy miben is áll tulajdonképpen a pápa tévmentessége. Hanem azért felfujt képpel kiabálnak, öblös torokkal gúnyolódnak ellene, mintha tudja Isten, mily jól értenének e dologhoz. Ha meg akarsz erről győződni, ám kérdezd sorba azokat, kik a pápa csalatkozhatatlansága felett próbálnak világgá bocsátani egy-két fejtetőre esett élcet, hogy miben áll tulajdonképpen e csalatkozhatatlanság? s én, itt a szent helyen bátran merem állítani, száz között alig találsz egyet, kinek tiszta fogalmai lennének e tekintetben.

A másik ok pedig az, hogy az egyház ellenei minden alkalmat megragadnak annak megtámadására, kicsúfolására, s tegyen az egyház bármit, van lelkük mindenből gúnyt űzni. Ámde éppen azért, mivel ellenségek, engesztelhetetlen gyűlölettel viseltetvén irántuk, nem tarthatnak igényt arra, hogy az anyaszentegyházat ő általuk ismerjük meg, kiknek minden szavát, minden tettét a gyűlölet sugallja.

Pünkösd vasárnapja van ma, az egyház születésnapja. E napon szállott alá a Szentlélek ajándékaival az apostolokra. Folyton velük maradt, bátorítván, tanítván, vigasztalván és erősítvén őket. Ugyan e Szentlélek gyámolitá az apostolok utódait is, kik épp azt tették, amit az apostolok tanítottak; fáradtak, nélkülöztek, szenvedtek, börtönben sínylődtek, számkivetésbe űzettek, vérpadra hurcoltattak, éltöket áldozták fel, de a sziklaalap nem rendült meg soha.
     Ugyancsak ő árasztja ki áldását ma is az egyház feje fölé; ennek szent malasztja ad erőt annak a szent aggastyánnak, ki mindenétől megfosztva, a legelső fejedelem mégis: a szívek fejedelme; kinek életéért háromszáz millió hivő küldi imáját a Legszentebb trónjához; kinek székét tisztelet hullámozza körül; ki szegények szegénye bár, mert megrabolták, mint Mesterét, Urát: Jézus Krisztust, de azért a dúsak között a legdúsabb, mert bírja azt, mit oly kevés uralkodó bír, az alattvalók szeretetét; őt gyámolítja a Szentlélek, hogy reszkető kezeivel biztosan vezethesse a hánykódó tenger hullámai felett az üdv hajóját; ő ad neki erőt, hogy megküzdhessen ellenségeivel, harcol vele, hogy győzelmet arathasson, ő ül ajkára, hogy gyenge szava megrázza a világot, ő vezérli elméjét, hogy bölcsessége bámulatba ejtse a bölcseket, ő sugallja, hogy bizonyos esetekben szava tévmentes legyen, felülálló minden csalatkozáson.

Oh Szentlélek Úristen! maradj szent atyánkkal, a pápával halála pillanatáig, maradj Krisztus egyházával örökké, hogy üdvös feladatát, mely a lelkek boldogítása, minden háborítás nélkül, nyugodtan teljesíthesse. Amen.