A vatikínai nyelv manapság különböző alkalmakkor kerül alkalmazásra: a római dokumentumokban, a püspökök szövegeiben, a teológiai fakultások oktatásában, a katekéták útmutatásaiban. Vatikínai nyelven a „kenyérre kenni a mézt” így fejeznék ki: „Az éhes személyt, aki saját individuális kenyerét készíti elő, soha nem szabad pusztán evőként instrumentalizálni. Ő egy autonóm és autentikus szubjekt – aki nyitva áll a természetfelettire. A kenyér vertikális síkja alkotja az autentikus helyet a dialógus számára, ahol a vaj saját pluralisztikus és sokoldalúan gazdag identitását kifejezheti. Másfelől viszont – miként ezt az autentikus II. Vatikáni Zsinat tanítja – a hozzávalókat nem szabad egymással szemben előnyben részesíteni. A vajnak és a méznek meg kell autentikus identitását őriznie, miközben az együttműködés, a szolidaritás és a testvéri dialógus autentikus klímájában saját, egyéni autentikus értékeikkel kölcsönösen gazdagítják egymást.” – Aki ezt humorosnak találja, az nyugodtan nevessen.

Tragikussá akkor válik ez, amikor egész vatikínaiul írt könyvek értelmet kell kibogozni. A vatikínai nyelvnek nagyon fárasztó tulajdonságai vannak. Porózus, tétovázó, absztrakt, bőszavú, terjengős, naiv és tartalmatlan.
     1. Porózus: A nyomasztó problémák ellenére a vatikínai dokumentumok teológiai alapkérdésekben mélyülnek el. Annak sürgető kérdése, hogy kinek, mit, mikor és hogyan kell tennie, nem kerül szóba.
     2. Tétovázó: A vatikínai irat ködös szürke-zónában marad. A fontos kijelentéseket azonnal számos kiskapuval vizezik fel.
     3. Absztrakt: Krisztus konkrét példákkal alapozta meg tanítását. A vatikínai dokumentumok azonban a lehető legnagyobb elvontságra törekszenek, hogy így mindennemű világosságot elkerüljenek.
     4. Bőszavú és terjengős: A vatikínai dokumentumok olyan sokáig beszélnek, míg a végén már senki nem tudja, miről is akart az egész irat szólni?
     5. Naiv: A vatikínai dokumentumokban a legszigorúbban tilos negatív kifejezéseket használni. A nyilvános halálos bűnöket – még a papok vagy püspökök által elkövetetteket is – nem lehet szavakba foglalni. Ezért vagy ignorálni, vagy szépíteni kell őket. Azokat a társadalmi áramlatokat, melyek élesen fújnak az Egyház arcába, szépen hangzó üres képletekkel írják körül, mintha ezek az Egyház számára sokat ígérő és pozitív dolgok lennének: szolidaritás, dialógus, értékek, pluralizmus, inkulturáció.
     6. Tartalmatlan: A vatikínai dokumentumokat azért írják, hogy azt a benyomást keltsék, hogy mondtak valamit, holott pont ennek az ellenkezője történik. Azért beszélnek, hogy a dologgal valójában ne kelljen érdemben foglalkozni.

Végezetül marad a kérdés: Hogyan kellene a Vatikánnak és a prelátusoknak beszélniük?

Erre a kérdésre a kommunikáció mesterétől, az Ördögtől jön az útmutatás: Egy megszállott asszony egyszer így panaszkodott Ars szent plébánosának: „Miért prédikálsz te olyan egyszerűen? Miért nem prédikálsz olyan fellengzősen, mint a városokban? Oh, mennyire szeretem ezeket a pompás beszédeket, melyek senkit nem zavarnak.”