„Senki két úrnak nem szolgálhat” (Mt 6,24)

Nevetséges, sőt esztelen némely keresztények törekvése, kik az Istennek is akarnak szolgálni, meg az ördögnek is; tesznek egy kevés jót is, de nem kerülik a gonoszságokat sem; adnak egy-két fillér alamizsnát a szűkölködő koldusnak, de megszorult embertársaiktól forintokat zsarolnak uzsora, csalás és más igaztalanság által. Hát nem halljátok, ti siketek! hogy senki két úrnak nem szolgálhat? Miért akartok mégis két úrnak, Istennek és az ördögnek szolgálni? Miért akartok? Ez épp oly nevetséges és haszontalan erőlködés, mintha valaki egyszerre előre és hátra akarna menni.
     Istennek akarsz szolgálni? Akkor hát légy Isten embere minden tehetséged szerint. Vagy talán csak hitegetni akarod az ég és föld Urát? Ámde micsoda gondolat ez? Hát Istent akarod megcsalni? Oh szerencsétlen! téged csal meg az ördög, félrevezetvén és elhitetvén veled, hogy Isten iránti kötelmedet megteszed. Nem teszed meg! Az Úr nem éri be fél szívvel! Vagy egészet, vagy semmit. Ha csak szíved felét óhajtanád neki nyújtani, mert másik felét talán annak a másik úrnak ajánlottad fel, mely az alvilág felett uralkodik, Istent nem elégítetted ki, sőt vissza fogja utasítani ajándékodat.

Két úr hí bennünket, hogy szegődjünk szolgálatába: Isten és az ördög. Melyiknek hívó szózatát kövessük? hova szegődjünk el? Ha egy cseléd több helyet kapna, számot vetne a körülményekkel, megkérdezné, hol mi a fizetés és teendő, s aztán amelyik úr előnyösebb ajánlatot tesz, ahhoz szegődik. Nekünk gazdát kell választanunk, gazdát a kettő közül, minthogy mind a kettőnek szolgálnunk lehetetlen. Hova szegődjünk tehát? Kinek szolgálatába álljunk? Istenébe? Az ördögébe? Kövessük a cselédeket. Lássuk, hogy melyik úr mit ígér? mily jutalmat biztosit s aztán a kedvezőbb feltételt fogadjuk el.

I. Mivel fizet az alvilág ura szolgáinak?

1) Az első, mit az ördög szolgái fizetéskép kapnak a kényelmes élet. Mi teszi ez életet kényelmetlenné? A törvény. Mily kényelmetlen dolog szabályokat, rendeleteket tartani szem előtt. Nem volna sokkal könnyebb életünk, ha minden szabály, minden rendelet megszűnnék? Most figyelemmel kell lennünk a böjtre, a húsvét idejére, az ünnepekre, hogy ezeket megszenteljük, azokon évi gyónásunkat elvégezzük, amazt pedig megtartsuk. Vigyáznunk kell, hogy Isten nevét meg ne sértsük, hiába ne vegyük, fogadásainkat megtartsuk, templomba járjunk, elöljáróink iránti engedelmesség ellen ne vétsünk, másokat se testileg, se lelkileg meg ne sértsük, ártatlanságunk fehér köntösét el ne piszkoljuk, máséhoz hozzá ne nyúljunk, a felebaráti szeretet ellen rágalom, gyalázás, piszkolódás, gyanú és kisebbítés által ne vétsünk. Miért kell minderre ügyelnünk? Mert törvény tiltja e vétkeket.
     S nem kell-e rajta lennünk, hogy Istent magasztaljuk, áldjuk és dicsőítsük? Nem kell-e rajta lennünk, hogy mindent az ő dicsőségére végezzünk szent Pál apostol szerint, ki így szól: „Akár esztek, akár isztok, akár valami mást miveltek, mindent az Isten dicsőségére cselekedjetek.” (1 Kor 10,31)
     Nem kötelességünk-e az istenbántókat megróni, felebarátunk becsületének rosszlelkű megtámadását visszaverni, a megtámadott becsületet védelmezni? S hányszor szerzünk ezáltal ellenségeket? hányszor vesztjük el barátainkat? mily sokszor növeljünk haragosaink számát! És mégis meg kell tennünk, mert a szeretet törvénye kötelez erre. Nem tartozunk-e továbbá ételt nyújtani az éhezőnek és a szomjazónak italt? „Kenyeredet az éhezőkkel és a szűkölködőkkel egyed!” – mondja Tóbiás által az Úr. (Tób 4,17) És: „Ha szomjúhozik (ellenséged), adj neki vizet inni” – mondja a Példabeszédek könyve. (Péld 25,21) Nem kötelességünk-e a tudatlanok tanítása? Izajás próféta inti az izraelitákat és velük együtt int minket is: „A tudatlanokat szabadon tanítsátok!” (Iz 7,25) Nem kötelességünk-e a kételkedőknek jó tanácsot adni? „Ha értesz hozzá, felelj felebarátodnak!” (Sir 5,14) Nem kell békével tűrnünk a bántalmakat? Hisz szent Pál apostol így kér bennünket: „Kérünk titeket atyánkfiai! legyetek béketűréssel mindenekkel.” (1 Tesz 5,14) Nem kell-e az élőkért és holtakért imádkoznunk? „Imádkozzatok egymásért – int szent Jakab apostol –, hogy üdvözüljetek, mert sokat ér az igaznak könyörgése.” (Jak 5,16) A halottakért való imára pedig így buzdít a szent könyv: „Szent és üdvös gondolat a halottakért imádkozni, hogy bűneiktől feloldoztassanak.” (2 Mak 12,46) Ámde nem bizonyos kényelmetlenséggel van-e mindez összekötve? És mégis meg kell tenni egy hű kereszténynek. Az ördög azonban szolgái vállairól leveszi e kötelmek terhét s így kényelmes életet ad. Az ördög szolgájának semmi törvényhez sem kell alkalmazkodnia. Ők nem tartoznak a rágalmazókkal szembeszállni, a hazugságokat visszautasítani, a bántalmakat megbocsátani, az ellenségekért imádkozni; ők nem tartoznak az igazat kimondani, ha ez netán kárukat okozná, nem tartoznak az okozott kárt megtéríteni, a talált jószágot visszaadni. S nem kényelmes élet-e ez? Az ördög szolgálatában nem kell gyónni, nem kell templomot látogatni, nem kell böjtöket tartani, nem kell imádkozni. S nem kényelmes élet-e ez? Az ördög birodalmában törvény nincs. Az isteni törvények fel vannak adva.
     Ha ismernétek hitfelekezetet, mely minden isteni törvényt haszontalannak mondana és fölöslegesnek, vajon mit tartanátok arról? Nemde, hogy az ördög birodalma az? De Luther, Kálvin és az egész protestantizmus ezt tanítja. Ők elvetik Isten minden törvényét, parancsát, állítván, hogy azok nem bírnak kötelező erővel. S nem kényelmes-e az élet ily tanítás mellett? Az ördög szolgái fizetéskép kényelmes életet kapnak.

2) Az ördög továbbá kinccsel, gazdagsággal fizet. Nézd a dúsgazdagot! A pokol lángjai gyötrik. Tehát az ördög szolgája volt földi életében. Őt is pénzzel fizette. Így fizeti mindazokat, kik szolgálatába állnak. Miként történik ez? Láthatóképp nem ad az alvilág ura senkinek kincseket. Ilyen esetek csak a tündérmesékben fordulnak elő. Igaz. Azonban ellátja szolgáit gazdagsággal láthatatlanul. Hogyan? Talán alattomban megtölti erszényeiket, pénzesládáikat? Igen, meg, mégpedig hamis tanítása által. Az ördög tana levén, hogy semmi törvény nem bír kötelező erővel, szolgái minderre felszabadítva érzik magukat. Hisz, ha semmi törvény sem kötelez – gondolja magában az ördög szolgája – miért ne lopjak? És lop. Miért ne csaljak? És csal. Miért ne uzsoráskodjam? És uzsoráskodik. Így azután pénzre, vagyonra, gazdagságra szert tenni, kincseket gyűjteni csakugyan nem nehéz dolog. Azért az ördög szolgái, a gonoszok, többnyire bőségben élnek, meggazdagodnak, ha csak meg nem csípik őket. Nem való igaz-e tehát, hogy a gonosz lélek kinccsel, pénzzel fizeti szolgáit? Már az Úr Jézusnak is kincseket ígért, ha leborulva imádandja.
     Fölvivé ugyanis, mint az evangélium mondja, egy igen magas hegyre és megmutatá neki a világ minden országait és azok dicsőségét, és mondá neki: „Ezeket mind neked adom, ha leborulván imádandasz engem.” (Mt 4,9) Tehát az Úr Jézusra is kincsek által akart hatni. Ámde az isteni Üdvözítő nem volt megtántorítható s az ördög megszégyenülve kényszerült távozni. Sokan azonban engednek az ördög csábításainak, kapva-kapnak a kincseken, mellyel hitegeti őket s szívesen állnak szolgálatába, mennek utána, tapossák, megvetik és megszegik a törvényeket, melyek az igazság törvényei, és ha észrevétlenül tehetik, hozzányúlnak a máséhoz, megejtik embertársukat. Így ad kincseket szolgáinak az ördög.

3) Az ördög fénnyel, méltósággal, magas polcokkal is szokott fizetni. Avagy nem látjuk számtalanszor, hogy a gonoszok fenn ülnek a napsugaras hegycsúcson, míg a jók a homályos völgyben zokognak? Az ördög jó helyeket biztosít szolgái számára. Már a Szentírásból látjuk, hogy a gonosz Fáraó királyi széken zsarnokoskodik, míg az igaz Mózes juhokat őriz. A gonosz Boldizsár szintén királyi széken részegeskedik, míg az igaz Dániel az oroszlánok vermében ül. Dávid fut, hogy életét megmentse, Absalom pedig győzelmet arat. Az igaz Nábotnak vére folyik, míg a gonosz Ákáb király tovább él. Keresztelő szent János a börtön dohos levegőjét szívja, míg az istentelen Heródes dőzsöl, táncol, mulat. Az ördög nem hagyja az ő szolgáit! Méltóságot, fényt, kincseket szerez nekik. Bő fizetést ad. Hanem szolgálják is sokan. A csillogás ezer meg ezernek elveszi szemefényét, józan eszét s az ördög szolgálatába lép, hogy ragyoghasson, bámultassék.

Így fizeti az ördög az ő szolgáit. Ad nekik kényelmes életet, kincset, méltóságot. S mivel e három után nagyon eseng az emberiség s kész elkövetni mindent, hogy ezeket megnyerje: az ördög szolgáinak száma igen felszaporodott. Meg kell vallanunk, hogy bizony ez nem is éppen rossz fizetés. Ki ne vágyakoznék kényelmes élet, méltóság és kincsek után, melyekkel mindent megszerezhetünk, ami csak szemünk-szánknak tetszik, ami után csak epedhetünk? Az ördög tehát meglehetős fizetést ad. De lássuk már most, mit ígér Isten, ha szolgálatába állunk?

II. Isten éppen az ellenkezőjét adja az ördög fizetésének.
1) Az ördög kényelmes élete helyett ad terhes életet. A vallásos, Istennek tetsző élet nem tehermentes. Istennek vannak kívánságai, parancsai, melyeket szolgájának teljesítenie kell. Az örök Úr szolgálatában nem tehetünk tetszésünk szerint, hanem amint Isten megkívánja. Ha te fogadsz egy szolgát, nem azért fogadtad, hogy ingyen etesd; nem fogod elnézni, hogy kezét ölbe rakva egész napon át henyéljen, hanem munkát adsz neki, kiszabod teendőjét és megkívánod, hogy azt lelkiismeretesen teljesítse, parancsodnak eleget tegyen. Épp így Isten is. Parancsokat ír elénk, melyeket el nem hanyagolhat egy hű szolga sem. És éppen e parancsok képezik az Úr szolgájának terhét.
     Isten szolgálatában nem lehet az imát elhanyagolni. S nem bizonyos teher-e ez? Az ördög szolgája, ha a napi munkát befejezte, álomra hunyja szemét. Isten szolgájának előbb imádkoznia kell, kérvén Isten védelmét az éjszaka sötétségében. Nem volna-e könnyebb, ha a kimerült test a nyugalomadó vánkosokra dőlhetne azonnal? De nem! neki imádkoznia kell. Isten szolgálatában böjtök vannak. S nem képeznek-e ezek is bizonyos terhet? Az ördög szolgája tetszése szerint lakmározhatik, akár nagypénteken is teletömheti magát hússal, mert az ördög udvarában a megtartóztatást nem ismerik. Isten szolgájának azonban nagy figyelemmel kell lennie, ha vajon nincsen tiltva a húsétel azon napon, melyen megkívánja? s ha tiltva van, nem nyúlhat hozzá.
     Isten szolgálatában a szív bűnös vágyait kielégíteni nem lehet. Ha az ördög szolgája valamit megkíván, minthogy Isten törvényét mibe se veszi, rajta lesz, hogy megszerezze s az ő ura nem is tiltja ezt. Ha Péternek vagy Pálnak kincsére szomjazik, bizony magáévá teszi, ha tehetségében áll. Ákáb király meg akarta szerezni Nábot szőllejét. De minthogy az eladni vonakodott, mit tőn a gonosz király? Hamis tanukat fogad, kik a törvény előtt azzal vádolták Nábotot, hogy káromolta Istent. Így Ákáb birtokába került szölleje, mert a zsidó törvénykönyv szerint az istenkáromló megköveztetett, birtoka pedig a királyra szállott. Ilyesmi nem nyugtalanítja az ördög szolgáit. Minden lelkiismeret furdalás nélkül elkövetik. Az ö uruk nem tiltja ezt.
     A rosszért jóval kell Isten szolgáinak fizetniök. Ha rágalmaznak minket, vissza nem rágalmazhatunk; ha sértegetnek, nem szabad vissza sértenünk; ha bántalmak érnek, nem szabad bántalmakkal felelnünk. S nem önmegtagadás kell-e ehhez? Vajon van-e kényelem az ily életben? Az ördög szolgáinak a megtorlás minden eszköze rendelkezésükre áll. Alattomos és nyilvános módon bosszút állhatnak. Mérget keverhetnek a bántalmazó ételébe, vagy fegyverre hívhatják s párbajban leölhetik, mert uruk, az ördög, mindezt megengedi. Sőt a hasonszőrűek még meg is fogják tapsolni, mert jól lő, azzal persze nem tőrödnek, hogy özvegy és árvák siránkoznak a legyilkolt után. Tagadhatatlan, hogy a bosszúvágynak, a szív bűnös káróhajtásának bizonyos kellemes érzés, ha megbosszulhatja magát. S e bűnös-kellemes érzést az ördög szolgái érezhetik is, Isten szolgái azonban meg vannak attól fosztva, mert bosszút állaniok nem szabad. Kesereghetnek fájdalmukban, de nem tölthetik bosszújukat. S nem nehezebb élet-e ez?

2) Az Isten továbbá szegénységgel, nyomorúsággal fizeti szolgáit. Nélkülözés az ö napjaik osztályrésze. Lázár hű szolgája volt az Úrnak és mennyit kellett nélkülöznie! A dúsgazdag küszöbe szólhatna erről, mely látta az éhségtől görnyedezni, szenvedni. Most is sok nélkülözésnek vannak kitéve Isten szolgái. Avagy mondjátok ti jámborok, kik hívek vagytok az Úrhoz, mondjátok: nem szenvedtek-e sokat? nem sírtok és zokogtok-e gyakorta? nem öntik-e el arcotokat a fájdalmak könnyei majd minden nap? Felelj, Tóbiás! te jámbor, te hű, te igaz ember. Oh! miként tartottad meg Isten parancsait! Miként hódoltál törvényei előtt? És mégis, nem kellett-e küzdened, szenvedned, nyomorognod? Ki volt az, kit hazájától elszakítottak, ha nem te? Ki volt az, kit szolgaságba hurcoltak, ha nem te? Ki volt az, ki szemevilágát is elveszté, ha nem te? Oh, mily nyomorúságba estél, pedig mily híven szolgáltad örök Uradat! Sokkal több a szentek között a nyomorgó, szűkölködő, mint a bőségben úszó. Igen, mert Isten szegénységgel fizeti szolgáit. Hisz még saját Egyszülötte is szegény volt. A rókáknak barlangjaik vannak és a madaraknak fészkeik, őneki pedig nem volt hova hajtania fejét? 3) A harmadik, amivel Isten fizet: a megaláztatás. Ez áll szemben az ördög által ajándékozott méltósággal. Az ég Ura nem fitogtat hamis gyöngyöket, melyek ma még csillognak, s holnap már elvesztik fényöket, melyek „hamar elmúlnak, mint a fű virága.” (Jak 1,10) Megaláztatást ad szolgáinak. Nem sok súlyt fektet az érzékek kielégítésére. Hisz az embernek tetszik a tisztelet, a nagy méltóság, tetszik, ha mások fölé kerülhet. De Isten szolgáinak vajmi kevés rész jut ebből. Annál több megaláztatáson mennek azonban át. S miért teszi ezt az Úr? Mert a méltóság sok rosszra vihet bennünket, míg a megaláztatás fenntart.
     Lucifer az angyalok fejedelme volt és pokolba került. Őróla énekli a nagy próféta, Izajás: „Hogyan leestél az égből, hajnali csillag, ki reggel fölkeltél! lerogytál a földre, ki megsebesítetted vala a nemzeteket!” (Iz 14,12) Ha alázatos marad, ha a kevélység, melyből „vette eredetét minden veszedelem” (Tób 4,14), nem kapja el, most is az égben volna. De a nyert méltóság elragadta őt, s így romlása következett, mert „a romlás előtt kevélység jár”. (Péld 16,18) Ez az oka, hogy a legnagyobb szentek legtöbb megaláztatáson mentek át. Mennyi megaláztatást kellett kiállaniok, maguknak az apostoloknak is. Börtönt, vesszőzést, száműzetést tűrtek el. Istenkáromlóknak mondattak, gonosz embereknek kiáltattak ki, erőszakos halállal haltak meg, mintha rablók és tolvajok lettek volna. Mily megaláztatások ezek! Így fizet Isten szolgáinak. Nem méltósággal csábítja, de szenvedésekkel próbálja őket, mint a szentek élete bizonyítja. Íme, ezekkel fizet a két úr. Kényelmes élet, kincs és méltósággal az ördög; nehéz élet, nyomorúság és megaláztatással Isten. De hisz így az ördög előnyösebb feltételeket nyújt, nagyobb bért ad, jobban fizet!

Nem egészen!

Még valami hátra van. Ezek a jutalmak, melyeket itt elszámítottam, csak ideiglenesek, csak a sírig tartanak. A sírig tart a kényelmes élet, kincs és méltóság, melyekkel az alvilág ura fizet; a sírig tart a nehéz élet, a nyomorúság és megaláztatás, melyeket az ég Ura vállainkra rak. Ámde az élet nemcsak a sírig tart. Folytatódik a síron túl is, annak vége nem lesz mindörökké.
     Már most mi fog történni a síron túl? Egy csere. Ott megfordított helyzet leszen! A kényelmes életet szenvedés, a kincset nyomorúság, a méltóságot megaláztatás váltja fel. Értsétek ezt meg, ti ördög szolgái! Nem lesz éltetek örök mindig oly élvezetes. Minden nyomorúság reátok szakad és attól meg nem szabadultok soha, mert a síron túli örök életnek változása már nem leszen! Értsétek meg ti is, Isten szolgái és örvendjetek; örvendjetek, mert a nehéz életet élvezetes élet, a nyomorúságot mennyei kincsek bősége, a megaláztatást méltóság váltja fel, mely örökké tartand, melynek vége nem lesz soha.
     Világos tehát, hogy mind a két úr egyformán fizet. Egyik is, másik is, ad kényelmes életet, kincset és méltóságot, és ad nehéz, küzdelmes életet, nyomorúságot, szegénységet és megvettetést. Mi a különbség tehát a két úr fizetése között? Ím ez: az egyik a síron innen ad bőséget, jólétet és a síron túl szenvedést; a másik úr pedig megfordítja e dolgot; előbb adja a keserűségeket s aztán a boldogságot.
     Kinek szolgálatába szegődjünk tehát? Aki hosszabb boldogságot nyújt. A jelen élet legfeljebb 70-80 esztendő s aztán vége. És vége vele együtt az élet boldogságának is. A síron túli élet pedig örök, melynek vége soha nem lesz, nem ezer, nem százezer, nem millió és milliószor millió esztendő múlva sem, mert örök, végnélkül való!

Ha a síron túli élet örök, s örök annak boldogsága is, a józan ész azt tanácsolja, hogy ott vegyük ki érdemünk fizetését s azon úrnak szegődjünk szolgálatába, mely a síron túlra tartja fenn a jutalmazást. Ez az Úr pedig az ég Ura, Isten! Ő nem e földön jutalmaz, azért szolgái itt sokat szenvednek, sok nélkülözést eltűrnek. Azonban jutalmaz amott a másik életben, mely örök, minthogy nem 60-70 esztendőre akar boldogokká tenni bennünket, hanem örökre. Míg az ördög talán nyújt szolgáinak 60-70 esztendeig tartó boldogságot, de következik aztán az örök kín.
     Kinek szolgálatába szegődtök tehát? Nem kívántok-e inkább most szenvedni, az örömet, a jutalom elnyerését a síron túlra hagyván, mint megfordítva? Vagy talán inkább ez életben veszitek ki a boldogságot s 60-70 év zavaros, tisztátalan öröméért készek vagytok elcserélni az örök élet tiszta boldogságát? Mily esztelenség volna ez! Szeretteim! Vegyük el a szenvedéseket e földön, hagyjuk a jutalom elnyerését a síron túlra, vagyis ne az ördög, de Isten szolgálatába szegődjünk, mert csak ezen szolgálat bére az ég, az örök ég és végnélkül való öröme. Amen,