„Íme egy halott vitetik elő, egyetlen fia anyjának, ki özvegy vala” (Luk 7,12)

Szomorú menet volt az, mellyel Jézusunk Naim város kapujánál találkozott. Egy jó anyának egyetlen fiát vitték a temetőbe. Szívszaggató sírás között kísérte fiának koporsóját az anya. Minden öröme, boldogsága abba a koporsóba volt zárva. Mennyi reményt helyezett ő fiába és íme, minden remény kialudt! Oh mily szívesen cserélne szerepet kedves halottjával, mily édes örömest feküdnék a koporsóba, csak ő szabadulhatna ki a halál karjai közül. Ki fogja már mostan őt szeretni, ki fog élelméről gondoskodni, ki fogja a szomorúság idején vigasztalni? Egyetlen fia volt az ifjú, melynek koporsóját a temetőbe szállítják. Már meg van fosztva mindenétől, örömétől, legdrágább kincsétől. A szegény özvegy nem talál szavakat, melyekkel keserűségét kifejezhetné.

Szeretteim! a mi végső óránk is el fog jönni. Fel fogja táltani száját a sír és elnyeli testünket. Nagyon fontos pillanat ez, mert aminő a halál, olyan az örök élet. Gonosz halálra kínos élet következik. Tehát a haláltól függ a jövő élet. És mégis mily kevesen gondolnak arra, hogy a halál pillanatára kellőleg készülnének. Mindenre gondolnak: örömek, élvezetek szerzésére, csak a halálra nem. Csoda-e aztán, ha sokan elvesztik az örök élet boldogságát, miután kevesen törekesznek a halál fogadására jól előkészülni. Aki biztosítani óhajtja az eget, annak boldogságát, iparkodjék jól előkészülni a halál pillanatára. De hát mit tegyünk, hogy a fontos pillanat készületlenül ne találjon bennünket?
     Éppen erre a kérdésre szándékozom megfelelni ma. El fogom ugyanis mondani: miképpen készülhetünk el a halál fogadására?

Mi a halál? Utazás az örök élet tartományaiba. Ez utazás alól kisem vonhatja ki magát. Mindnyájan elmegyünk az örökkévalóság országába. Ha útra kelünk, hogy egy távolabb fekvő tartományt meglátogassunk, készülni szoktunk az útra. Épp így kell készülnünk a sír útjára is. készülnünk kell pedig

1) a halál gondolata által. Nincs hathatósabb orvosság a világ csábjai, hiúságai és incselkedései ellen, a halál, az enyészet, a megsemmisülés gondolatánál. Oh! mily igazi fényben ragyog minden e gondolat világánál. Gondold csak meg, hogy meghalsz, megsemmisülsz, gondold meg, hogy „egyszerre elfogy minden test és az ember ismét hamuvá lesz”, s tapasztalod majd, miként hagy alább hiúságod, gyönyörvágyad, tapasztalod; miként változik fekete korommá az a fehér rizspor, melyet arcodra kensz; miként ráncosodik meg képed simasága, melyre oly sokat tartasz; miként durvul el kezed puhasága; miként alszik ki szemed lángoló fénye; miként hanyatlik erőd, fogy el tehetséged. Szóval a halál világánál minden más színben tűnik fel előtted. S mennyire változik át szíved, a halálra gondolván! Bosszúvágyó voltál talán? Bosszúvágyad kialszik. Keresve kerested a vigalom helyeit és pillanatait? Nem vágyakozik utána többet szíved. Megrögzött vétkes voltál? Szokásos bűnökbe merültél? Mindez undokság lesz neked. A kevélység rabja voltál talán? Oh! a halál gondolatára alázattá válik minden kevélység. Féktelen haragod felett nem tudtál uralkodni? E haragból szelídség lesz. Kegyetlen voltál. embertársaidhoz ? Kegyesség lesz ebből.
     Óh! a halál gondolata nagyon kijózanít bennünket. Azért int a Szentlélek is, hogy gondoljunk a halálra, mondván: „Minden cselekedeteidben emlékezzél meg utolsó dolgaidról.” (Sir 7,30) Minthogy a négy utolsó dolog egyike a halál, nagyon természetes, hogy a halálra való emlékezést is ajánlja. Aranyszájú szent János pedig így szól hozzánk: „Menjetek ki a sírokhoz; azok tanszékei a szent tudománynak s oly iskolák, melyekben alázatosságot lehet tanulni.” Mire akar figyelmeztetni ez által? A halálra. Mintegy azt mondja: menj ki a sírokhoz, a temetőbe, a rombolás és enyészet országába, ott látni fogod a halál hatalmát, mely egyszer te rád is kiterjed, téged is lefektet a sírba és porrá tesz.
     Ily gondolat pedig vajmi bölcsessé tesz. Mintha csak tölcséren öntenék beléd a józanságot, úgy vetkőzöl ki minden féktelenségből, minden csapongásból. Ptolomeus, Egyiptom királya, hogy a szív gerjedelmeitől, féktelenkedésétől s minden emberi gyarlóságtól annál könnyebben őrizhesse magát, folyton a halálra akart gondolni. Ahol csak letelepedett, mindenütt egy halálkoponyát tétetett maga elé, egyik szolgájának pedig kötelessége volt, folyton e szavakat intézni hozzá: „Nézd király, nemsokára a te fejed is ilyen lesz!” Fülöp, Macedónia királya, szinte meghagyta egyik szolgájának, hogy reggelenkint, fölkeléskor e szavakat intézze hozzá: „Király, ne feledd, hogy ember vagy. Emlékezzél tehát a halálról!” Szent Teodóz apát is, a vezetése alatt álló szerzeteseknek első szabályul a halálról való szüntelen elmélkedést írta elő. Evégre a zárda kerítésén belül mély sírt ásatott, hogy azt naponkint szemlélve, mintegy kénytelen legyen ki-ki meggondolni, hogy meg kell egykor halnia, s hogy talán éppen ő lesz az első, kit abba eltemetnek.
     Miért tették ezt e jeles emberek? Hogy folyton előttük lebegjen a halál, annak emlékezete szünet nélkül és élénken foglalkoztassa őket; meg valának ugyanis győződve, hogy így e nagy pillanatra igen jól elkészülhetnek. Manap nem igen foglalkoznak az enyészet gondolatával. Sok embernek borsódzik a háta, ha egy halottas menettel találkozik. Azért nőnek aztán oly nagyon a porhoz. Azért élnek oly földiesen. Oh! mi más lenne az élet, ha a halál hatalmát elmélkedésünk tárgyává tennők!
     Mért nem gondolsz gyakrabban a megsemmisülésre? Hisz minden erre figyelmeztet, és te mégis be akarod hunyni előtted szemeidet? Hisz az üdvösség eszköze a halálra való gondolás. Ha jól akarsz készülni a nagy pillanatra, a halál gondolata foglalja el lelkedet. Naponkint gondold meg, hogy meg fogsz halni, és pedig talán nem is valami sokára, talán a legközelebb. Ily gondolatok majd kiragadnak a föld eszmeköréből.

2) A halálra továbbá a bűnbánó élet által kell készülnünk. S éppen a halál gondolata az első lépés a bűnbánat ösvényére. Ha folyton szemeink előtt lebeg a nagy válságóra, melyet még ember ki nem került, ki nem kerülhet s mi se kerülünk ki, bizonyára rajta fogunk lenni, hogy mindent megtegyünk, mi e pillanat sötétségének eloszlatására, félelmének mérséklésére befolyással van. Megállapodik a halálra gondoló a bűn örvénye szélén és ijedten tér vissza, sírva tart bűnbánatot. Kiakarná elveszteni magát? Ily esztelenséget feltenni senkiről nem lehet. S ha látni könnyelműeket, kik gonosz módon élnek és halnak, ez azért van, mert nem gondolnak a halálra. Élnek föleszmélés nélkül, mintha a jó mód örökké tartana, soha meg nem szakadna.
     Ha valaki a holtak közül vissza jöhetne, mit gondolnátok, miként élne az? Úgy, mint szent Arzénius, ki a császári udvarból a pusztába futott s ötven esztendőt töltött ott siránkozásban s szigorú bűnbánati vezeklésben. Bár mindig jámbor életet élt, szemei mégis folyton bánatkönnyektől úsztak. Úgy élne, mint szent Makár, ki húsz év alatt egyszer sem lakott jól a kenyérből sem, egyszer sem ivott eleget a vízből sem, egyszer sem aludta ki magát teljesen s aludni csak a falhoz támaszkodva szokott. Úgy, mint limai szent Róza, ki már tizenöt éves korában azon fogadalmat tette, hogy húst nem eszik. Ételét kenyérdarabkák- és keserű gyökerekből készítteté vízben, só nélkül főzve, s hogy annál rosszabb íze legyen, néha hamut hintett beléje. Egy fazékban juhepét is tartott készletben, mellyel reggelenkint, midőn nem járult a szent áldozáshoz, bekente száját. Egyáltalán nem volt meghatározható, vajon étkezése vagy böjtölése sanyargatta-e inkább? Az utóbbit úgy gyakorlá, hogy huszonnégy órán át vagy mitsem evett, vagy csak napnyugtakor egy kevés kenyeret és vizet. Böjti időben kenyeret sem evett, hanem csak néhány gránátalma-magot. A vizet előbb föllangyitá, hogy ivás közben élvezetet ne találjon benne s néha egész héten át elvonta magától. Minden éjjel oly keményen megostorozá magát, hogy vére a falakon, padozaton és ruháin is látható volt. Egy hosszú láncot háromszorosan tekert szorosan testén, aztán a rája záró lakat kulcsát eldobta magától. S csak mikor nem bírta a fájdalmakat elviselni, szakadt el a lánc forró imájára magától. Ekkor már annyira belemélyedtek annak szemei testébe, hogy csak erőszakkal, a hússal és bőrrel együtt lehetett eltávolítani. Több éven át szűk inget viselt lószőrből, melyet még hegyeikkel befelé álló apró tűkkel is kirakott, úgy hogy a legkisebb mozdulatnál a legiszonyúbb fájdalmakat kellett éreznie. Hogy pedig még lábai se meneküljenek meg, valahányszor a sütő kemence fült, ráállt mezítláb s hosszasan állva maradt ott. Sőt némely tekintetben még tovább akart menni testének sanyargatásában, hahogy a gyóntató atyák el nem tiltják azt neki. Folyton azon volt, hogy lelke legkisebb gyönyört vagy élvezetet se nyerjen a testtől. Fátyola alatt annak tiszteletére, ki érettünk tövis koronát hordozott, háromszoros abroncsot viselt fémből, melybe, hegyével befelé álló, kilencvenkilenc éles szeg volt erősítve; legkisebb mozdulat, a köhögés, sőt a beszéd is új és új sebeket nyitott. Fekhelye deszkákból állott, melyeket éles fahasábok-, apró tégladarabok- és edénycserepekkel rakott meg, úgy, hogy érzéki természete maga is nem egyszer visszaborzadt, mikor a kínok ez ágyára készült feküdni. Alvást csak két óra hosszat engedett magának; ha el akará nyomni az álom, a legerőszakosabb és fájdalmasabb eszközök alkalmazásával tartá magát ébren. (Nagy: Hitelemzés. III. k. 477. 1.)

Mily szigorú élet ez! De így élne bizonyosan az a meghalt is, kinek Isten visszaadná életét. Miért? mert a halált nem tudná soha feledni. A halál gondolata pedig hathatós indító erő a bűnbánatra s a bűnbánat szükséges kulcsa az örök üdvösségnek. Ha valamely nyílt tengeren a vihar következtében hajótörést szenved valamely hajó, mennyire törekszik a szerencsétlenek mindegyike annak valamely darabjához jutni. Ha aztán szerencsés valamelyik egy gerendát megragadni, mily görcsösen kapaszkodik abba, hogy ez eszköz segélyével, melyet egyébkor mire se méltatott, valamiképp partra juthasson!
     A hajósok, mi emberek vagyunk; a menny a mi valódi hazánk, e föld csak számkivetés helye, viharos, vészteljes tenger. A hajónak, melyen hazánk kikötőjébe kellene eljutnunk, neve: igazság és ártatlanság. Ámde már Ádámmal hajótörést szenvedett az egész emberiség s csak egy mentő gerenda maradt fönn abból számunkra: a bűnbánat. Aki ez utolsó és egyetlen gerendát meg nem ragadja, azt elnyelik a hullámok. Azért mondja szent Jeromos: „Aki meg akarja enni a diót, meg kell törnie héját, aki be akar menni az égbe, bűnbánatot kell tartania.” A bűnbánat által készülhetünk a halál fogadására. A bűnbánót soha nem találja készületlenül e kegyetlen szellem s azért nem is okozhat neki lelki veszedelmet, bármikor jön is. Ha bűnbánólag éltek, a sírtól soha se féltek.

3) Nemcsak bűnbánatot kell azonban tartani bűneink felett, hanem iparkodnunk kell, hogy a megbánt vétkekbe többé vissza ne essünk. Mit használ kimosakodnunk, ha ismét bepiszkoljuk magunkat? Mit használ megbánni, megsiratni vétkes életünket, ha ismét visszahanyatlunk a vétkekbe? Kitisztultál vétkeidből? Úgy vigyázz, nehogy visszaessél azokba! Micsoda esztelen volna, ki egy vékony deszkán óhajtván átmenni az örvény felett, mely terhe alatt ketté törve, vele együtt a mélységbe zuhan s miután kihúzzák, hasonló vékonyságú padlóval tesz kísérletet? Épp így jár el az is, ki bánatot tart bűnei fölött, de csakhamar előbbi életére tér ismét. Kerüld a vétket, ha jól akarsz készülni a halál fogadására.
     Megjobbulásodat tedd állandóvá. Ne feledjétek: „Senki – a szent evangélium szerint – aki kezét az ekére tevén, hátranéz, nem alkalmas az Isten országára.” (Luk 9,62) Mit jelentenek e szavak? Semmi egyebet, „mint nem méltó az örök üdvösségre, ki jóra tért ugyan, de ismét visszaesik a rosszba, ki kezét az ekére teszi, a bűnbánat ekéjére, mely a vétkes szívet hasogatja fel, puhítgatja, hogy alkalmas legyen az ige magvának befogadására, de az ekére téve kezét, visszanéz, visszakívánkozik ismét, azaz bűnbánatot tart, de beleun, visszatekint és vágyakozva, kívánkozva tekint vissza előbbi életére.
     Nem értitek-e meg az Úr ezen szavaiból, hogy a bűnbánatnak, a javulásnak, a jóratérésnek állandónak kell lennie. Aki bűnbánatot tartott, őrizkedjék, hogy a vétkes életbe vissza ne essék ismét, mert akkor bűnbánata nem sok hasznára leend. Mária Magdolna Jézus lábaira borult, könnyeivel mosta fel vétkeinek szennyét és oly életet élt, mely méltó volt az örök dicsőség jutalmára. De vajon üdvözül-e, ha nem állhatatos, nem kitartó, ha vétkes életébe ismét visszaesik? Dávid király házasságtörést követett el. Vétkét megsiratta és oly életet élt, mely méltó volt az örök dicsőség jutalmára. De vajon üdvözül-e, ha nem állhatatos, nem kitartó, ha vétkes életébe ismét visszaesik?

4) A halál fogadására készülnünk kell, mert ha készületlenül talál az Úr, úgy járunk, mint az esztelen szüzek. Ezek se voltak készen. Lámpáikból hiányzott az olaj s míg annak megszerzése után jártak, jött a vőlegény s elvitte magával a készen levő bölcs szüzeket, míg amazok kirekesztetének a házból. Hiába zörgettek aztán, a kapu nem nyílt föl többé. Ismétlem: vigyázzunk, nehogy ez a sors érjen minket is.
     Azért a halál pillanatára ne csak készüljünk, hanem idejében készüljünk. Ha tudnók, mikor kondul meg nekünk a lélekharang, akkor élhetnénk tetszésünk szerint, akár kicsapongásban, csak egyre kellene figyelnünk, hogy az utolsó pillanatokban az Istenhez térjünk. Ámde a halál mint a tolvaj, akkor jön el, midőn nem is várjuk; meglep bennünket készületlenül és hurcol Isten ítélő széke elé, amikor számadásunk még nincs egészen tisztában. S menthetjük-e ott magunkat azzal, hogy váratlanul jött a halál, hirtelen rohant meg bennünket? E mentség mit se használ nekünk, kik halottuk, hogy a halál nem késik. (Sir 14,12) Miért nem forgattad ezt elmédben, mondja majd Isten a mentegetőzőnek? Miért nem voltál minden pillanatban készen elfogadására? Ne esztendők múlva akarj tehát készülni a halálra, mert ki biztosít téged, nem fogysz-e ki az időből? nem kell-e előbb meghalnod, mint számítottad? ki biztosít, hogy még éveid vannak hátra? Hisz azt se tudod, vajon megéred-e a mai nap végét? Azt se tudod, nem úgy visznek-e haza innét a templomból? Nem történhetik-e meg, hogy az utcán összeesel és hirtelen meghalsz? S mégis évekre számítasz? Esztendők multával akarod megkezdeni a halálra való készülődést? Vigyázz! nehogy elkéssél.

Én azt tanácsolom, készülj a halálra folytonosan, és mától kezdve. Tedd fel, hogy életed folyásán változtatni fogsz, még pedig azonnal, nehogy bűnökben lepjen meg a halál. Javítsd meg magadat. Ha igaztalanságokat tettél, hozd helyre. Ha lopás, csalás vagy uzsora által mást megkárosítottál, az okozott kárt egyenlítsd ki. Ha haragosod van, békülj meg vele. Ha botrányokat okoztál, kérj a megbotránkozottaktól bocsánatot – de ne évek múlva, ne holnap, hanem ma, azonnal, minden halogatás nélkül, a legelső percben, mert a másodikban jöhet már a halál és elragadhat téged. Ez legyen első teendőt és addig semmi egyebet ne tégy, míg igaztalanságaidat, botrányaidat helyre nem hoztad; addig ne ülj ma az asztalhoz, míg haragosoddal ki nem békültél; addig ne menj ma haza, míg föl nem keresed azt, kit megsértettél és ki nem engeszteled őt, vagyis, míg a halálra való előkészülethez az első lépést meg nem tetted. Ha nem akarsz elveszni, készülj a halál elfogadására. Mivel pedig nem tudod, mely órában jő el érted, s lehet, hogy már a legközelebbi pillanatban elragad, azért ne halogasd a készülődést, fogj azonnal a munkához.

Így kell a halál fogadására elkészülnünk: 1. forgassuk szünet nélkül eszünkben a halált; 2. tartsunk bűnbánatot minden vétkeink felett; 3. javulásunk legyen állandó; 4. e készülődést ne húzzuk-halasszuk, hanem kezdjük meg mielőbb, azonnal. Gondoljátok meg, hogy a halál pillanata a legfontosabb pillanat életünkben, melyen sorsunk el fog dőlni, talán jobbra, talán balra.
     Aminő a halál, olyan lesz az örök élet. Legyetek tehát rajta, hogy haláltok boldog legyen. Boldog azonban csak úgy leend, ha intésemet megfogadjátok, ha készültök a halálra és minél előbb készültök. A mai evangéliumi holt ifjút feltámasztá Jézus s anyját nagyon megörvendeztette ezáltal. Titeket is fel fog támasztani. De vajon örömetekre szolgál-e majd a felkeltés a sírból? Ha a halálra készültök, örömmel keltek ki a sírból, testetek dicsőséges leend. Azért kiáltom befejezésül is: készüljetek a halálra, készüljetek halogatás nélkül! Amen,