„Szánom a sereget” (Mk 8,2)

Valóban szomorú helyzet volt az, melybe Jézus hallgatói jutottak. Az isteni tan fensége, a méltóságos előadás annyira elragadta őket, hogy teljesen megfeledkezének a test táplálékáról, s mintha csak valami varázserő vonzotta volna őket, önkéntelenül követték a mestert, mindig beljebb-beljebb a pusztába. A lélek bőven részesülvén a mennyei tanítás jóízű kenyerében, a test háttérbe szorult. Senki sem gondol az evésre. De végre fölébred mégis az anyag, a test, és kíméletlen szigorúsággal követeli jogait. Nagy éhség állott elő a pusztában, hol egy vendégszerető hajlék, egyetlen gyümölccsel terhelt fa nem vala található. De mi is volna egy asztal, egy fa négyezer embernek? Egész hadsereg kegyetlenül kiéhezve! Az Úr Jézus látta a szomorú helyzetet; isteni szíve megindult a szegény emberek e nyomorúságán. „Szánom a sereget.” Ily szavakra fakadt és azonnal elhatározta, hogy megvendégeli őket.

Mily szív az, kedves keresztények! Szánalomra indul a szűkölködők iránt, és kész csodát tenni, csakhogy kielégíthesse őket. Mily áldott, jó szív!
     Az Isten akarta, hogy az emberek „hasonlókká legyenek az ő Fia ábrázatához.” (Róm 8,29) De az a fájdalmas, hogy csak nagyon kevesen törekszenek erre. Látják, hogy Jézus irgalmas szívű és ők megmaradnak kőszívűeknek. Látják, hogy Jézus szívesen nyújt segélyt minden szűkölködőnek, és ők nem akarják követni ebben; mert rideg fagyossággal zárkóznak el minden kérelem elől. Oh szegény nyomorgó embertársaim, ti szűkölködő koldusok! ti tudnátok beszélni arról, ti ismeritek legjobban az emberi szív keménységét! Hányszor kell üres szavakkal megelégednetek! hányszor találtok durva elutasítást! Sokszor talán még bántalmak is érnek titeket. És ki követ el ily méltatlanságot veletek? A ti embertársatok, édes testvértek az, aki így kegyetlenkedik. Az ember nem szánakozik az emberen! Oh szörnyű nyerseség! oh iszonyú embertelenség! Hát minden nemesebb érzés kihalt a szívekből? Az Isten szánakozik az emberen, a Teremtő a teremtményen, az Úr a szolgán – és a szolga szolgatársát megveti, nem segélyezi! Könyörület, könyörület lakozzék a szívekben! Legyetek irgalmasok a szűkölködők iránt. Segítsétek alamizsnával a szegényeket.

Szólok azért az alamizsnálkodásról, bebizonyitván, hogy alamizsnálkodni kötelességünk.

A Mindenhatónak egyforma gyermekei vagyunk mindnyájan, ha egyformán jók vagyunk. A földet és annak javait a mi számunkra teremtette. De úgy akarta mégis, hogy a mérték, mellyel a föld javait elosztotta, különböző legyen. Egyikre többet bízott, mint a másikra. És miért tette ezt ő? Miért nem osztotta föl a föld javait egyformán? Azért, hogy ezáltal boldogítson minket. Ha gazdagok vagyunk, boldogítson azáltal, hogy mások iránt jótéteményeket gyakorolhassunk; ha pedig szegénységben sínylődünk, azáltal, hogy sorsunkkal megelégedve, Isten szent végzésén megnyugodva, az örök dicsőségre érdemeket szerezhessünk. Mert van-e nagyobb, van-e szebb és boldogítóbb erény az alamizsnálkodásnál? Embereken segíteni, őket táplálni, a szűkölködőt kielégíteni, az éhezőt etetni, a ruhátlant ruházni – bizonyára oly jótétemények, melyek nemcsak a segélyezettet töltik el boldogsággal, hanem a segélyezőt is.
     A jótétemény magában rejti jutalmát. Mert ha jót teszünk, oly boldogító érzés árad el szívünkben, melyet semmi más nem adhat. Avagy nem érzitek-e magatokat igazán boldognak, ha példának okáért egyik felebarátotokat valami nagy szerencsétlenségből megmentitek? Nem mondja-e ő, hogy nektek kell köszönnie megmenekülését? Nem mondjátok-e ti, hogy ti figyelmeztettétek őt?

Nézzétek, itt van egy nyomorék koldus. Az irgalom tartja fenn őt. Küszöbről küszöbre jár, hogy száraz kenyerét megszerezhesse. De íme, ahol legnagyobb a szükség, ott legközelebb a segítség. Isten, ki még a mezők liliomaira is kiterjeszti gondviselését, hogyan feledkezhetnék meg az ő gyermekéről? Egy irgalmas lélek előtt feltűnt, hogy a szegény koldus már majd egy hete elmaradt, azelőtt pedig mindennap megtette rendes útját. Rosszat sejtve, kis leánykája által egy kis meleg ételt küldött az éhhalállal küzdő koldusnak. És ez által megmentette életét. Ki tudná leírni a jámbor asszony örömét, midőn megtudta, hogy jótékonysága által egy éhenhalót mentett meg? Mily édes érzés töltötte meg egész valóját? Ugyanezt az édes érzést tapasztaljuk mi is mindnyájan, ha segítünk azon, akit a szükség nyomorgat.
     Oh boldogok vagytok ti gazdagok, nem azért, hogy nagy javakat birtok, nem azért, hogy könnyen éltek; nem azért, hogy semmitek se hiányzik; nem azért, hogy minden élvezetet megszerezhettek, hanem egyedül azért, hogy sok jót tehettek, hogy van tehetségtek a szegényeket segélyezni. Oh mi édes boldogság rejlik ebben?

De az Isten a szegénységet sem fosztotta meg minden boldogságtól. Mily nagy érdem az Isten szent akaratán megnyugodni! A Mindenható mennyországgal jutalmazza ezt. Akik türelemmel viselik a reájok mért keresztet, boldogok lesznek. Ezt tanitja a szent írás is: „Ezek, kik a kísértéseket nem fogadták, az Úr félelmével és az ő türhetetetlenségükkel és morgolódásuk gyalázatával álltak elő az Úr ellen, kiirtattak a kiirtótól, és kígyók által elvesztenek.” (Judit 8,24-25) Ebből látható, hogy a türelmetlenekre az Úr Isten büntetése súlyosodik. De „aki tűr, sok okossággal vezéreltetik”. (Péld 14,29) Már pedig kinek van több alkalma a béketűrés erényét kifejteni, mint a szegénynek? A gazdag, ki mindenben bővelkedik, meg van fosztva az alkalomtól: türelem által tehetni szert érdemekre. Míg tehát a földi javakban bővelkedik, félnie kell, hogy az égieket elveszti. Nem csodálom tehát, hogy a jámborok ezrei és ezrei, félve a nagy veszteségtől, elhagyták javaikat, a szegénység mezébe öltöztek és sanyarogva éltek, csakhogy alkalmok legyen a megnyugvás, a türelem gyakorlása által érdemeket szerezni maguknak az örök kincsek bírására. Mert jól tudták, hogy mitsem használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkének kárát vallja. Tehát nem a világot, hanem a mennyországot akarták elnyerni.

Mivel pedig a mennyország megnyerésénél nagy rész jut a nélkülözésnek, azért nélkülözni akartak. S ha előbb boldogoknak mondottam a gazdagokat, mert sok jót vihetnek végbe, most még hangosabban kell felkiáltanom: Boldogok vagytok, ti szegények! mert megnyugvás és béketűrés által könnyen megszerezhetitek a mennyországot. Szegénységtek alkalmul szolgál nektek a legjelesebb erények gyakorlására. Ne is zúgolódjatok, ha néha szűkölködnötök kell; mert lássátok, ily zúgolódás által mitsem segítetek magatokon; sorsotokat ezzel meg nem változtatjátok, sőt nehezítetek rajta; mert az Isten is elfordul tőletek, elhagy titeket. Míg ellenben, ha szent akaratára hagyatkoztok s teljes bizalommal vagytok iránta, nem feledkezik meg rólatok, hanem mindig küld irgalmas szívűeket segítségükre, akik felfogják, hogy mily szoros kötelesség az alamizsnálkodás és e kötelesség teljesítését nem is mulasztják el. Mert igen is kötelességük a jobb módúaknak alamizsnával gyámolítani a szűkölködőket. Erre az igazságosság és a szeretet törvénye kötelezi őket.

Istennek egyenlően mindnyájan gyermekei vagyunk. Ő nemcsak a gazdagot teremtette, de a szegényt is; tehát az az ő akarata, hogy a szegények is megéljenek. Ha pedig hiányzik nálok a megélhetés eszköze, oda utasítja őket azokhoz, akiknek fölöslegük van. Már Mózes könyvében így szól az Úr: ,,A szegények el nem fogynak lakóföldedről, azért parancsolom neked, hogy nyisd föl kezedet szűkölködő atyádfiának és a szegénynek, ki veled lakik a földön.” (5 Móz 15,11) Tóbiás pedig így oktatta fiát: „Vagyonodból adj alamizsnát és egy szegénytől se fordítsd el orcádat, mert úgy leszen, hogy tőled sem fordul el az Úr orcája.” (Tób 4,7) Mózes könyvéből megtanulhatod tehát, gazdag atyámfia, hogy kötelességed az alamizsnálkodás; mert az Úr azt világosan parancsolja neked. Tóbiástól pedig megértheted, hogy csak így leszen az, hogy nem fordul el tőled az Úr orcája. Tudjátok meg, ti jobbmódúak, hogy az Isten csak azért áldott meg titeket többel, hogy másokkal jót tehessetek. Ti mintegy gyámjai, gondozói vagytok a szegényeknek. Azok része is a ti kezeitekre van bízva, hogy sáfárkodjatok vele, de nem a magatok kényelmére, hanem lelketek üdvére és a szegények hasznára. Midőn tehát szükségtelen pazarlásokat visztek véghez, nagy bünt követtek el; mert nem csak a magatokét, hanem a szegényekét pusztítjátok, a koldusét is költitek, és éppen úgy tolvajok vagytok, mint azok, akik a közpénztárakat rabolják el.

De kötelezi a gazdagot az alamizsnálkodásra a szeretet törvénye is. Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat. Így szól az isteni parancs. Kérdezem már most: nem veti-e meg e parancsot az, aki nem ad segélyt a szűkölködőknek? Szereti-e az ilyen embertársát? Nem a legridegebb hitetlenség honol-e szívében? Hogyan szerethetném én azt, akit éhezni hagyok, meztelen járni engedek? Jézus Krisztus is azt mondja: Amit nem akarsz, hogy neked tegyenek az emberek, te se tedd azt másoknak. Már most, te szeretetlen gazdag, képzeld magad egy ily szűkölködő, nyomorgó, szegény, éhes ember helyzetébe és mond meg: akarnád-e, hogy ily helyzetben magadra hagyassál? Szeretnéd-e, ha senki sem segítene rajtad. Miként esnék neked, ha mindenki elfordulna tőled?
     Lásd, gazdag atyámfia! így minden szegénynek nehezére esik ám ez. Mennyire fájhat a szegények szíve, midőn látják, hogy akik bővelkednek, nem könyörülnek rajtok!
     Essék meg azért szívetek a szegényeken, a szűkölködőkön, ti gazdagok, ti jobbmódúak! Gondoljátok meg, hogy a szeretet szent törvénye kötelez titeket az alamizsnálkodásra.

Végtelen jóságú, örök irgalmú Isten! Te mindent a legnagyobb bölcsességgel intéztél el! Te úgy akartad, hogy legyenek e földön gazdagok, kik jótéteményeikkel nyerjék el az eget; és legyenek szegények is, kik megnyugvás és béketűrés által érdemeljék meg az örök koronát. Adj tehát a gazdagoknak könyörületes szívet, melyet a szeretet kormányozzon, a szegényeknek pedig adj kegyelmet, hogy mindent békén elviselhessenek. Amen.