„Vedd elő számtartó-könyvedet, és ülj le hamar, írj ötvenet!” (Luk 16,6)

Vajon vétkeztek-e az adósok, kik a hamis sáfárra hallgatva, meghamisíták az adóslevelet? Valóban vétkeztek, mert minden igaztalanság bűn. Igaztalanságot követtek el, tehát egyúttal bűnt is. Ha téged valamelyik cseléded így megcsalna, vajon nem kárhoztatnád-e? Nem mondanád-e, hogy hamis dolgot vitt véghez? Lásd tehát, „hamis dolgot”; de minden hamisság bűn. Hanem te talán azzal mented a gonosz adósokat, hogy a szegény hivatalát vesztett sáfáron akartak segíteni. Nem önmaguk, hanem embertársuk javára csaltak. Tehát ezzel jót tettek! – Jót? Hogyan? Tehát jó tett az, hogy megcsalja a gazdagot, hogy a szegénynek nyújtson? Jó tett volna, ha behatolnék a pénztárakba, gazdag bankokba, hogy a szerencsétleneken segítsek? Talán ezért valami nagyon megdicsérnének? A bűn nem változhatik soha erénnyé. Vajon a mérgezett forrás nyújt-e üde, tiszta ivóvizet? A gonoszság gonoszság marad; a csalás, lopás, hamisság minden körülmények között üldözendő, és bármi célból megtörténjék, méltó az elitélésre.
     A legszentebb cél sem jogosít fel bűnös eszközök használatára. Gonosz és ördögi elv, hogy a cél szentesíti az eszközt. Hazugság! Sátáni beszéd! Gonosz módon jót tenni nem lehet.

Hisz ha ez lehetséges volna, úgy meg kellene dicsérnünk a két adóst, kik meghamisították számtartókönyveiket, hogy a megszorult sáfáron segítsenek, hogy vele jót tegyenek. De nem dicsérjük ám meg, sőt kárhoztatjuk őket; kimondjuk, hogy bűnt követtek el ezáltal s inkább nem kellett volna segíteniök, minthogy bűnös módon segítsenek. Az ily segítség csak Isten haragját kelti föl. A szentírás is azt bizonyítja, mondván: „Aki álnok tanácsot végrehajt, rája háramlik az, és nem tudja, honnan háramlik rája.” (Sir 27,30)

De már most ismét az a kérdés merül fel: vétkezett-e a sáfáros, ki a csalás bűnére tanácsot adott ugyan, de annak végrehajtásába nem folyt be? Valóban vétkezett. Vannak ugyanis bűnök, melyeknek részesei leszünk, ha mások viszik is azokat véghez. E bűnöket idegen bűnöknek mondjuk.
     A mai sáfáros is idegen bűnbe esett, mert nem ő vitté ugyan véghez a gonoszságot, ámde tanácsot ő adván rá, részt vett benne. Az idegen bűn nagyon gyakori, mert igen sokan nem is tudják, hogy míg más bűnét könnyedén veszik, átnézik, addig maguk is bűnbe esnek. Lelkünk üdvösségét nagyon közelről érintő dolog tehát, e bűnök felett is tartani egy elmélkedést és megismerkedni velük közelebbről, hogy annál jobban kerülhessük.

Idegen bűnnek tehát azt mondjuk, melyeket mások követtek ugyan el, de mi is részt vettünk bennük, akár parancs, akár tanács, akár elhallgatás, akár szépítgetés vagy más módon. Idegenek ránk nézve e bűnök, mert más követi el azokat, de szennyeznek minket is, minthogy némileg okai vagyunk, vagy a véghezvitelnél közreműködünk. De ha a bűn nem vitetik véghez, vajon terhel-e bennünket vétek? A rossz szándék, a gonosz akarat már magában bűn. Mivel pedig a bűnre határozott szándékunk volt segédkezet nyújtani, nagyon természetes, hogy vétkezünk, ha nem vitetik is végbe a rossz, vétkezünk a gonosz szándék miatt. Szent Pál e bűnöktől így óvja tanítványát, Timoteust: „Idegen bűnökben ne legyen részed.” (1 Tim 5,22) Halljuk és szívleljük meg ez intést mindnyájan, mert Timoteus-szal együtt nekünk is szól.

Idegen bűn kilenc van. Lássuk őket közelebbről.

Első: Másnak a bűnre tanácsot adni
A bűnre tanácsot adni annyit tesz, mint valakit tiltott dologra ösztönözni. Szent Bonaventura szerint: „A gonosz tanácsadó szája az ördög szája. Egyetlen vétkes tanácsadó rosszabb, mint tíz tengeri rabló.” S nincs igaza a szentnek? Gondoljatok a sok bűnre, mely a vétkes tanácsadás folytán elkövettetett? Mily bűn az ártatlan vér kiöntése! Nem kiált-e a meggyilkolt vére bosszúért az egekhez? Nábot nem akará az őseitől öröklött szőlőt átengedni Ákáb királynak. Drága kincse volt az. Magának óhajtotta megtartani s ezért vére folyott. De mi volt e vérengzés előmozdítója, okozója? Egy gonosz tanács. A király felesége adott a bűnre tanácsot férjének s az hallgatván rá, kivégezteté Nábotot. Keresztelő szent János feje a porba esett. Miért? Mert Heródiás azon gonosz tanácsot adta leányának, hogy Heródestől a szent fejét kérje. Íme egy újabb gyilkosság a gonosz tanácsadás folytán. Ha a gonosz tanács elmarad, elmaradt volna a vérengzés is. Nem vétkes-e tehát, aki a bűnre tanáccsal ösztönöz másokat?
     Hanem vigyázzanak az ily gonoszok, mert a szent könyv azt mondja: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele; és aki felebarátja elé követ gördít, maga ütközik abba; és aki másnak tőrt vet, maga vesz el benne.” (Sir 27,29)

Második: Vétkes dolgot parancsolni
Vétkes dolgot az parancsol, ki hatalmát arra használja fel, hogy szolgáit, alattvalóit kényszerítse oly dolgok véghezvitelére, melyeket az isteni és emberi törvények tiltanak. E bűnt követte el Fáraó, midőn az egyiptomi bábáknak megparancsolta, hogy minden zsidó fiúgyermeket a Nílus vizébe vessenek. E bűnt követte el Dávid király, midőn Joáb vezérnek meghagyta, hogy Uriást oly helyre állítsa az ütközet alatt, hol bizonyosan el fog esni. E bűnt követte el a gonosz Heródes király, midőn parancsot adott katonáinak, hogy a kisdedeket gyilkolják le. Íme, a bűnt nem ők követték el, de parancsolták s azért részesek benne.
     Hát ti nem vétkeztetek-e ily bűnnel? Nem parancsoltok-e vétkes dolgot beosztottaitoknak, gyermekeiteknek? Ha igen, úgy idegen bűn terhel titeket. Idegen bűn terheli azon szülők lelkét, kik gyermekeiknek meghagyják, hogy vasárnapokon lovakat, teheneket legeltessenek, ahelyett, hogy az Isten házába küldenék őket. Idegen bűnt követnek el azok a gazdák, kik ilyenkor dolgoztatnak vagy cselédeiknek meghagyják, hogy a szomszéd földéből szántsanak el. Vigyázzanak az ily gonoszok, mert a szent könyv azt mondja: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele, és aki felebarátja elé követ gördít, maga ütközik abba, és aki másnak tőrt vet, maga vesz el benne.

Harmadik: A vétekben mással egyetérteni
Ki ért mással a vétekben egyet? Ki akár szóval, akár jelekkel helyeslését fejezi ki az elkövetett bűn felett. A zsidó nép aranyból borjút öntött a pusztában. Áron főpap kezdetben ellenkezett ugyan, később azonban engedett a gonosz kívánságnak s így szinte részes volt a gyalázatos bálványozásban. Ámon egyetértett nejével Mardokeus felakasztatására nézve. Pilátus ellenkezett Jézus megfeszítésében, de az erőszaknak utóbb engedett mégis s így részese lőn az Üdvözítő legyilkolásának. Midőn István vértanút megkövezték, a kövezők ruháit Saul őrizte, ki később Pál név alatt egyik legbuzgóbb apostola lett Krisztusnak. Ő nem vett tényleg részt a kövezésben, de mégis helyeselte s így idegen bűnt követett el, egyetértvén a vétekben a gyilkosokkal.
     Hát az elöljárók nem ugyanebbe a bűnbe esnek-e, midőn a korcsmai zárórákat szigorúan megtartatni elmulasztják s megengedik, hogy a korcsmatöltelékek egész éjeken át tivornyázzanak, botránkoztatva a jobb érzésűt, faragva családjaik számára a koldusbotot és gyilkolva a kicsapongások által önmagukat? Nem ugyanebbe a bűnbe esnek-e, midőn nem feszítik meg minden erejöket, hogy a gonoszokat, tolvajokat kipuhatolják? Nem ugyanebbe a bűnbe esnek-e a szülők, kik elnézik, hogy fiaik, leányaik bűnös viszonyokat kössenek, éjjelenkint kóboroljanak, a templomot elkerüljék, a gyónást, böjtöt, imát elhanyagolják? Vigyázzanak az ily gonoszok, mert szent Ciprián szerint: „Nem ment a gonosztól, aki másnak azt parancsolta, sem az nem ment tőle, aki bár maga nem tette azt, de tudva azt, abba beleegyezett.”

Negyedik: Mást bűnre ingerelni
E vétket az követi el, ki rajta van, hogy más bűnre csábítson. A sátán elcsábítá Évát, Éva elcsábítá Ádámot. Putifár felesége Józsefet a paráznaság bűnére ingerelte. Jeroboám két aranyborjút állíttatván fel, bálványimádásra csábította Izrael népét, mondván; „Ne menjetek föl többé Jeruzsálembe! Íme a te Isteneid, Izrael, kik téged Egyiptom földéről kihoztak.” (2 Kir 12,28) Mindezek vétkeztek, ha mindjárt maga a bűn nem követtetett is el, mert a szándék megvolt. Az ily gonoszoktól gondosan óv bennünket a Szentlélek: „Fiam! ha hitegetnek téged a bűnösök, ne engedj nekik; ha mondják: Jer velünk, ne járj velük, tartóztasd vissza lábadat ösvényeiktől, mert lábaik gonoszra futnak és sietnek.” (Péld 1,10-16) És ismét: „Ajkaival édesget az ellenség, de szívben incselkedik, hogy verembe ejtsen tégedet.” (Sir 12,12)
     Azonban úgy látszik, nem sok haszna van a Szentlélek intéseinek, mert mily sokan vannak a csábítók manap. Mily sokan ingerlik a gyengéket, az ifjúságot különösen, bűnre. Nem teszik-e azt azok a gonosz írók, kik erkölcstelen, szenvedélylázító könyveket írnak; azok a gonosz festők, kik szemérmetlen képeket festenek; azok a kereskedők, kik ilyeneket közvetítenek, árulnak; azok a szennyes nyelvűek, kik undok beszéddel mocskítják a levegőt; azok a pletykázók, kik felebarátjuk becsületét piszkítván, azt gyakorta káromlásokra, szidalmakra ingerlik. S mit szóljak azokról a ledér teremtésekről, kik buja pillantások, kacér öltözetek által ingerelnek bűnre? Ezekről mondja szent Jeromos, hogy „arra szánják magukat, miszerint másokat is örvénybe taszítsanak, maguk is örvénybe bukjanak. Az ilyenek veszélyes ragály és ölő méregnek mondhatók.” Vigyázzanak az ily gonoszok, mert „ha bűn másnak köpenyét vagy kabátját elvenni, mily iszonyú bűn akkor ingerlés által lelkét megölni s az örök tűz kínjaiba taszítani”?

Ötödik: Másnak bűnös cselekedetét dicsérni
E bűnt elkövetik mindazok, kik mások vétkes viseletét, szándékát, tettét magasztalják, helyeslik, mint követendő jót dicsérettel emlegetik. Jóllehet e dicsérők nem folynak be a bűn elkövetésébe, de mégis vétkeznek, mivel helyeslik a helytelent s így az illetőket megerősítik vétkükben. Ezen bűnt követték el Asverus király tanácsosai. Midőn egyszer a király bortól felhevülve azt rendelé, hogy a királyné koronával fején nála megjelenjék, miszerint szépségét az egybegyülteknek mutogathassa s a királyné a gyengédtelen parancsnak nem engedelmeskedék, igen megbosszankodék s eltaszítá őt magától. Tanácsosai pedig s egész környezete dicséré tettét, mondván: „Méltó a király bosszankodása.”
     Épp e bűnbe estek Saul dicsérői is, ki a keresztényeket dühösen üldözvén, nagyon dicsértetett, sőt midőn evégből Damaszkuszba indula, még ajánló levelet is kapott.
     Hej de sok anya is beleesik e vétekbe, midőn leányának fejledező hiuságát, cifrálkodási viszketegét, feltűnési vágyát, ahelyett hogy megakasztaná, dicséri, magasztalja. Mily sok apa követi el e bűnt, midőn fiának bosszúszomját éleszti, dicsérgeti. Mily sok szolga, midőn szolgatársának ügyében véghezvitt gonoszságai felett jóízűt kacag és dicséri a vétkest. Mily sok cimbora, kik egekig magasztalják cimboráikat, hogy oly ügyesen tudnak verekedni, duhajkodni, oly sokat inni, oly cifrán káromkodni! Mily sok keresztény, kik nevetnek, örülnek, ujjongnak, tapsolnak, midőn valaki a vallást és papjait piszkolja.
     Vigyázzanak az ily gonoszok, mert önmaguk fejére raknak tüzes szenet és önlábuknak készítenek csapdákat. A Szentlélek mondja: „Az ember, ki hízelkedő és tettetett beszéddel szól barátjának, hálót vét az ő lépéseinek” (Péld 29,5), azaz önmagát ejti el. Ezekiel próféta pedig így fenyegeti őket; „Jaj azoknak, kik vánkoskákat varrnak minden kéz könyöke alá a lelkek megfogására. Megerősítettétek az istentelen kezeit, hogy meg ne térjen gonosz útjáról és éljen.” (Ez 13,18-22) Míg Izajás így dörög: „Jaj nektek, kik a gonoszt jónak mondjátok és a jót gonosznak a sötétséget világossággá tevén és a világosságot sötétséggé.” (Iz 5,29)

Hatodik: Másnak bűnét elhallgatni
A bűn olyan, mint a kígyó. Alattomban kúszik tova s csak a buja fűben szeret tanyázni. Ha tiszta helyre jut, siet elrejteni magát. Épp így a vétek is, csak akkor terjeszti igazán szét gyökereit, ha nyugodtan elrejtve maradhat. A nyilvánosság talajában nem tenyész oly bőven. De hát épp ezért kell a leplet leemelni róla, épp azért nem szabad elhallgatni.
     E bűnbe mindazon cimborák, jó barátok esnek, kik barátjuk vétkét nem fedik föl. Hány ideiglenes és örök szerencsétlenség lett volna már megakadályozva, ha a bűnre nem borítanak fátyolt! Ha a tolvaj első lopását nem nézik el, nem jutott volna börtönbe, akasztófára. A hallgatás a felebaráti szeretet megsértése ily esetben.
     A szentírás szigorúan követeli a beszédet. Maga az Úr mondja Ezekiel által: „Ha te nem hirdeted az istentelennek s nem szólasz, hogy istentelen útjáról eltérjen s éljen, az istentelen ugyan az ő gonoszságában meghal, de az ő vérét a te kezedből fogom követelni. (Ez 3,8) Bezzeg nem hallgatott Keresztelő szent János. Bátran kiáltá Heródes fülébe: „Nem szabad neked bírnod testvéred feleségét.” (Mk 6,18)
     Így kell nekünk is felemelnünk szavunkat és megrónunk a vétket. „Egykedvűen nézed testvéred vétkét? – kérdi szent Ágoston – Hagyod őt elveszni anélkül, hogy intőleg figyelmeztetnéd? Valóban, a te hallgatásoddal inkább bántod Istent, mint az, az ő vétkével. És miért nagyobb a te vétked, mint az övé! Azért, mert te látod, hogy elvész, míg ő nem látja, mert a bűn elvakítá.”
     Vigyázzanak a gonoszok, mert ők is azon csoportba tartoznak, kikről azt mondja Izajás próféta, hogy „ugatni nem bíró néma ebek, hiuságok látói, aluszékonyak és álmok szeretői”. (Iz 56,10)

Hetedik: Másnak bűnét nem büntetni
A bűn büntetésre méltó. Az igazságosság kívánja, hogy a vétkes bűnhődjék. De ezt kívánja a vétkes lelki java is, mert a büntetés által talán elriasztatik a gonosztól, míg a fenyítés elmaradtával könnyen megrögzik abban.
     Azért utasította szent Pál apostol is Timoteus tanítványát: „A vétkezőket mindenek előtt fedd meg, hogy a többiek is féljenek.” (1 Tim 5,20) Ez mindazoknak van ám mondva, kik mások felett hatalommal bírnak. Különösen ti szülők és tanítók el ne mulasszátok szigorúan fenyíteni gyermekeitek, illetőleg tanítványaitok vétkét, mert a bűn mindig tovább harapódzik s később nem lehet a lelki betegséget orvosolni. S ezzel aztán őnekik kárt tesztek, de meg magatoknak is, mert kérdőre fogtok vonatni minden ily hanyagságért. Jusson eszetekbe Héli főpap. Fiai bűnét elnézte, soha nem fenyíté őket. S mi lön a következménye? Az, hogy mindinkább belekerültek a posványba, a vétkekbe. De Isten büntető ostora nem késett. A két bűnös fiú a harctéren esett el, míg a gyáva apa szörnyet halt.
     Szent Ambrus azt mondja: „Ha a rosszat elnézzük és nem büntetjük, ezáltal ösztönt nyernek a gonoszok minden csalárdságra.” Nazianzi szent Gergely szerint pedig tanítjuk a rosszat, ha nem büntetjük.” Más helyen szent Ambrus egészen a szülőkhöz fordul s így beszél hozzájuk: „Szeretni a gyermekeket édes, nagyon szeretni őket, igen édes, ám az atyai szeretet sokszor árt a gyermekeknek, ha tudniillik túl megy a helyes mértéken, s helytelen elnézésből kímélve van a kegyelt gyermek a büntetéstől.” Jegyezzétek meg jól e fontos szavakat s ne feledjétek azt se, hogy a bűnt büntetni kell.

Nyolcadik: Mást bűnre segíteni
Ha már másnak bűnét elhallgatni is vétek, mennyivel inkább vétek segédkezet nyújtani a bűnre. A fáraó serege, mely a zsidók után indult, hogy visszakényszerítse őket a rabszolgaságba, a királyt bűnre segíté, minthogy a fáraó e segítség nélkül nem mert volna a zsidók után indulni. De a gonosz királlyal együtt bűnhődött a hadsereg, mert az utolsó emberig a tengerbe fulladt.
     Istenem! mily sokan esnek e vétekbe! E vétekbe esnek azok, kik a tolvajok előtt feltárják az ajtókat, vagy nem zárják el; kik átszolgáltatják a kulcsokat; tudtokra adják, mikor üres a ház? E vétekbe esnek azok a cimborák, kik a lopásnál tényleg nem működnek közre, de vigyáznak, hogy a tolvajokat meg ne lepjék; kik a bűnösöket elrejtik; kik a lopott jószágot megveszik és odébb adják. E vétekbe esnek azok a korcsmárosok, kik a részegeseknek szeszes italt a mértéken túl is adván, alkalmat nyújtanak a részegség bűnére; azok a közvetítők, kik a vétkes összeköttetéseket eszközlik vagy elősegítik, a szerelmes leveleket vagy üzeneteket hordják, a bűnös találkákat lakásukon megengedik.
     Szóval, kik másokat bármi módon segítenek a bűnre. Vigyázzanak az ily gonoszok; mert a Szentlélek szerint: „Ki a tolvajjal részes, gyűlöli önlelkét.” (Péld 29,24) Azért „senki ne ámítson el titeket hiú beszéddel, mert ezek miatt száll Isten haragja a hitetlenség fiaira. Ne legyetek hát részesek velük. Vizsgáljátok meg, mi kedves az Isten előtt, és ne legyetek részesek a sötétség gyümölcstelen cselekedeteiben, hanem inkább feddjétek meg azokat.” (Ef 5,6-12)

Kilencedik: Másnak bűnét oltalmazni
Részes az elkövetett bűnben az is, ki más bűnét oltalmazza, védelmezi, föltéve, hogy a bűnről tudomással bír, de azt mégis kisebbíteni akarja. Mily jó volna, ha ezt minden ügyvéd, bíró, elöljáró, szülő jól az emlékébe vésné, mert mily sokan vétenek ez ellen is! A gyermek rakoncátlan, a szép szóra nem hallgat, az iskolában zavarja a fegyelmet, amiért a tanító büntetni kényszerül. De az esztelen szülő felpattan, megtámadja a tanítót, ki jót akar gyermekével, embert óhajt belőle faragni s szidalmazza, a gyermek gonoszságát pedig védi. Tudd meg esztelen szülő, hogy ezáltal gyermeked gonoszságának részese lettél. Az ügyvéd védelmezi a vádlottat, de nem azzal a szándékkal, hogy az igazságot segítse felderíteni, hanem, hogy azt elcsűrje-csavarja, bonyodalmakat készítsen. Tudd meg oh lelketlen ügyvéd! hogy részese lettél védenced gonoszságának. A szentírás szerint: „Ki az istentelent igazolja és az igazat kárhoztatja, mind a kettő utálatos az Isten előtt.” (Péld 17,15) Damiáni szent Péter pedig azt jegyzi meg: „Aki másnak bűnét oltalmazza, vétkesebb mint, aki azt elköveti, mert vétkezni emberi, de a vétket oltalmazni ördögi.” Valóban helyes megjegyzés.

Íme, e kilenc módon lehetünk részesek más bűnében, ha mindjárt tényleg nem működünk is közre. Kerüljétek e bűnöket! „Idegen bűnökben ne legyen részed”, mondja szent Pál. Ne képzeld, hogy bűntelen vagy, ha mások bűnében, az említett kilenc mód valamelyike szerint részt vettél. Ha másnak tanácsot adsz a bűnre vagy vétkes dolgot parancsolsz; ha egyetértesz mások bűnében vagy bűnre ingerelsz mást; ha más bűnös cselekedetét dicséred vagy mások bűnét elhallgatod; ha alattvalóid bűnét nem bünteted, ha másokat bűnre ingerelsz, ha mások bűnét védelmezed, önlelkedet is elmocskítád s részed van azon bűnökben, melyeket nem ugyan te, de védelmezetted követett el. A bűn – mindig bűn. Azt, mint fekélyt a testből, úgy kell kivágni a lélekből. Nagy gonoszság ápolgatni vagy védelmezni.

Nincs talán elég vétked magadnak, hogy még másokéban is részes akarsz lenni? Oh szerencsétlen! ismét kiáltom, hogy más bűnében részt venni nagy esztelenség. Nyíljanak fel szemeid, oh ember! hogy belásd, mennyire kell kerülnöd az idegen bűnöket is. Segítsd erre minden hallgatómat édes Jézus! Amen.