Igazából kibújt a szög a zsákból. Több püspök igyekszik megakadályozni a motu proprio „használatba vételét”. A motu proprio előtt minden püspök és rendi elöljáró az engedelmességről, zsinatról papolt (bocsánat a kifejezésért), és igazságtalanul üldözte (!!) a régi rítust és az ahhoz ragaszkodó papokat, híveket.

Aztán a motu proprio-ban megnyilatkozott a Legfőbb Törvényhozó, az Egyház látható Feje, és kijelentette, hogy a régi mise soha (!!!) nem lett betiltva, soha nem lett eltörölve. Amiből pedig csak az következik, hogy mindig jogos volt azt végezni (külön engedély nélkül is), és mindig igazságtalan és jogtipró magatartás volt azt (még II. János Pál részéről is) külön engedélyhez kötni vagy kifejezetten tiltani.

A helyzet tisztázásán túl, az Egyház Legfőbb Pásztora minden engedélykérési kötelezettséget eltörölt a régi rítussal kapcsolatban. A helyzet szórakoztató, mert azok, akik eddig (jogtalanul és igazságtalanul) engedelmességről beszéltek, és annak nevében papokat és híveket üldöztek, nos, most nekik kell példát mutatniuk engedelmességből a Római Pápa iránt.

És ez, úgy tűnik, nem egyszerű.

A kánonjogászok azzal próbálják kijátszani a motu proprio-t, hogy az alább is olvasható (félre)magyarázatát adják.

A püspökök, akikre az (elsősorban a Római Pápával való) egység feletti őrködés tartozik, nyíltan szállnak szembe Péterrel, akitől pedig minden hatalmuk és joguk (és kötelességük! – ne feledkezzünk meg ezekről sem) származik.
     Pisa/Olaszország érseke a régi misét a motu proprio megjelenése után a papi tanács engedélyéhez kötötte. – Jogtalanul.
     Amerikai püspökök egyetemi latin nyelvvizsgához. – Jogtalanul.
     De nem kell ilyen messzire mennünk. Van olyan magyar püspök, akik a motu proprio megjelenése után is elutasította a régi misére vonatkozó kérelmet. – Jogtalanul.
     Persze, ezek a püspökök elfelejtik, hogy csak addig és annyiban kötelesek papjaik és híveik nekik engedelmeskedni, ameddig és amennyiben ők is engedelmességet mutatnak Róma Püspöke iránt. Ubi Petrus, ibi ecclesia – ahol Péter, ott van az Egyház. És ebből az zárja ki magát – lett légyen az akár püspök is –, aki engedetlen a Pápával szemben.

Lehet Lefebvre érsek urat elítélni, kiközösítettnek tartani (szerintem nem volt az, sőt). De még ha így is lenne, Mons. Lefebvre csak lelkiismeretéhez és hitéhez volt hű. Azok a mai püspökök (reméljük, a kisebbséghez tartoznak a püspöki kollégiumon belül), akik megpróbálják kijátszani vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyni a motu proprio-t, legalább olyannyira skizmatikusok. Csak ami még szomorúbb, hogy engedetlenségük oka nem a hit vagy a lelkiismeret (van-e nekik egyáltalán bármelyik is ezek közül??), hanem sok más: dac, butaság, szabadkőművesség, hitetlenség, ostobaság, gyűlölet.

Ma olyat tettem, amit csak ritkán szoktam – de meg is bántam –: megnéztem a Katolikus Krónikát. Két téma „fogott meg”, az első: Erdő bíboros nyilatkozata Lustiger bíboros halála kapcsán; a második: P. Nemeshegyi „mélyenszántó” gondolatai a régi rítust engedélyező pápai dokumentumról (a motu proprio-ról).

Erdő bíboros úr Lustiger érsekkel kapcsolatban alapvetően két dolgot említett: 1) dicsérte liturgikus (azaz esztétikai) érzékét; 2) magasztalta a dialógusra való hajlamát. Az első alatt képeket mutattak: Lustiger bevonulását már-már blaszfemikus pásztorbotjával; a Notre-Dame csúf oltárát; a temetése alkalmával végzett zsidó szertartás-mozzanatokat.
     Ami a dialógusra való készségét illeti: más megfogalmazásban ugyan, de Erdő bíboros ugyanazt magasztalta benne, mint egy olasz főpap: azt, hogy képes volt dialogizálni más vallásokkal a térítés szándéka nélkül. Csak hát felmerül egy kérdés: biztos, hogy egy katolikus (?) főpap esetében ez erény?? Vajon mit gondolnak erről a megelőző évszázadok vértanú püspökei, misszionáriusai?
     Egyébként többször is együtt mutatták Lustigert Erdővel és Schönbornnal. Kár, hogy a képről lemaradt Lehmann és Kasper. Így lett volna igazán teljes.

Feltételezem, hogy hetekig törték a fejüket a MKPK tagjai és beosztottjai, együtt a Katolikus Krónikával – hogyan és kinek kellene nevetségessé tennie, lejáratnia a régi rítust és a motu proprio-t. Az MKPK „örök dicsőségére”, a hosszas fejtörés (egy hónap) eredményt hozott, megtalálták Nemeshegyi pátert.
     P. Nemeshegyi először is kifejtette, hogy ő milyen kényszeredetten mondta 20 éven keresztül a régi misét (akkor még csak az volt). Nagyszerű papi lelkiségről tesz tanúságot ez a „vallomás”. Aztán azt is megjegyezte, hogy a reform szerencsésen megszabadította a misét a fölösleges külsőségektől (talán a ciráda szót használta), mint pl. a térdhajtásoktól (!).
     Ezután a jezsuita páter igyekezett lebeszélni a bizonytalankodókat a tridenti miséről, rámutatva, hogy bár teológiai tévedések nem, de sok-sok ügyetlenség van a régi misében. Például – mondta – milyen nevetséges, hogy az ostya átváltoztatása előtt a pap a „benedixit” szónál keresztet vet az ostyára, pedig az nem is „megáldotta”, hanem helyes fordításban „hálát adott”.

Kedves Páter, már-már engem is megingatott a régi rítushoz való ragaszkodásomban. Aztán gyorsan belegondoltam a mai felajánlási (zsidó asztali) imákba – és mégis maradok a régi rítusnál, ha megbocsát. Jobb „immaculatam hostiam – szeplőtelen áldozatot (ostyát)” felajánlani, mint a „föld termését és az emberi munka gyümölcsét”, hisz míg az elsőből a világnak megváltás és üdvösség, addig az utóbbiból legfeljebb anyagi jólét származik.

Aztán Nemeshegyi páter azért világossá tette azt is, hogy kiknek készült ez a motu proprio (a magyarázók bizonyára kaptak valami titkos magyarázó záradékot is a Szentatyától, amiben Péter utódja feltárja szíve legmélyebb gondolatait a modernistáknak). Először is azoknak a kis csoportoknak – szögezte le Nemeshegyi páter, akik elszakadtak az Egyháztól, mert ez a mise-kérdés túl fontos volt a számukra. Aztán azoknak, akik nosztalgiáznak (öröm az ürömben, hogy ezt azért kedves, megértő mosollyal mondta).

Szóval, kedves katolikus barátaim, tessék eldönteni, hová is tartoztok: szakadárok vagy buta nosztalgiázók vagytok. Ugyanis a páter azt sem mulasztotta el közölni a hallgatókkal, hogy a régi miséhez való ragaszkodás csupán tudatlanság!!!

Nos, hát ez volt a Katolikus Krónika mai adása.

Remélem, nincs üldözési mániám, de szerintem azért választották ki tudatosan Nemeshegyi atyát, hogy járassa le a régi misét, és a motu proprio-t, hogy ha már elkerülhetetlen beszélni róla, akkor legalább minél többen ostobaságnak tartsák. Sajnálom, hogy erre P. Nemeshegyi kapható volt.