„Kicsoda ez, ki elő jő, mint a fölkelő hajnal, szép, mint a hold, választott, mint a nap, rettenetes, mint a táborok elrendezett serege” (Ének 6,9)

Mária születésének ünnepe van. Ez ok hozott minket össze e fölszentelt falak közé, Ez oka az örömnek, mely ma arcunkról leragyog, szemünkből kisugárzik; ez az oka a boldogságnak, mely keblünket hullámzásba hozza, szívünket hangosan dobogtatja. A katolikus egyház, mely mindenkor kiváló tisztelettel viseltetik Mária, az isteni malasztok kincstárnoka iránt, annak születését is ünneppel szenteli. És méltán; mert ő legnagyobb jótevőnk, ki üdvösségünk fényes napját: Jézust hozta a világra. Az egyház felhív mindnyájunkat, hogy örvendjünk e napon, így szólván napi zsolozsmájában: „A dicsőséges Szűz születését örömhangokkal ünnepeljük, hogy könyörögjön érettünk Jézus Krisztusnál.”
     Évenként ismétlődik e hozzánk intézett fölhívás. 1900 éve annak, hogy boldog Asszony Anyánk az emberiség örömére megszületett. Minden évben nagy ünnep Mária születése. Dicsőítsük a legjobb Anyát, minden anyák jeles példaképét. Kövessük ebben a menny boldog lakóit.
     Oh, mily öröm lehet ma, a mennyben! Mely lángelme volna képes legihlettebb percében is elképzelni egész valóságában azt az örömet, mely ma az angyalokat, a választott lelkeket, Isten szentjeit eltölti és boldogítja? Örvendeznek ma az ó-szövetség atyái, mert ez az a nap, melyen hosszú könyörgésük végre meghallgattatott. Örvendeznek az ég angyalai, mert e napon nyertek királynét. Örvendeznek az Apostolok, mert ma született az, aki Urukat, Mesterüket szülte, dajkálta, fölnevelte. Örvendeznek a vértanúk, mert annak születését ülik, akinek szent neve volt erőségük a kínzatások alatt. Szóval örvendeznek a szentek mind, mert Máriának köszönhetik leginkább, hogy legyőzvén minden kísértetet, az égbe jutának.
     Hát mi kinek köszönhetünk legtöbbet? Kinek köszönhetjük, hogy a csábítások erőt nem vehettek rajtunk? hogy az élet zivatarában megállani meg van erőnk? Hogy a szenvedések ónsúlya alatt még össze nem roskadtunk? hogy reményvesztetten a kétségbeesés karjai közé nem dőlünk? Kinek köszönhetjük mindezt; ha nem Mária pártfogásának? Oh, ez a kedves, jó anya az, ki érettünk, szünet nélkül esedezvén, a segítő malasztot kinyeri számunkra. Ő az, ki édes anyai szeretetének hatalmával őriz, véd, segít minket. Lehetne-e tehát szív, mely hálával nem viseltetnék iránta? Lehetne-e kebel, mely meg nem nyílnék, különösen ma, az öröm édes érzelmeinek?
     Örömre! örömre tehát, ájtatos hallgatók! mert ma van szent Anyánk születésének napja. Örvendjünk mindnyájan e nagy ünnepen! Ne legyen ma bánat, ne aggodalom, ne keserűség a szívben, hanem csak édes öröm, végnélküli, egekig érő öröm; mert hiszen ma született örömünknek oka, Jézus Krisztus szent Anyja, Mária!
     Méltó és illendő, hogy ily nagy jótevő életét ismerjük. S ezzel akarlak megismertetni titeket, elétek tárván az ő életrajzát.

„Ellenkezést vetek közötted és az asszony között, a te ivadékod és az ő ivadéka között: Ő megrontja fejedet, és te sarka után leselkedel!” (1 Móz 3,15) E szavak az örök igazság ajkairól hangzottak egykor le. Így hangzott az átok, melyet a szigorú bíró a paradicsomban a csábító sátánra mondott. E szavak gyújták meg a besötétült emberi kebelben a remény csillagát a szabadulás iránt. Azóta a jámbor férfiak nem szűntek meg szíveikből kiáltani a lánglelkű Izajás prófétával: „Egek harmatozzatok, és ti felhők csöpögjétek az igazat.” (Iz 45,8)
     De az isteni ígéret 4000 évig váratott magára. Hosszú idő az emberi élethez mérve! Számtalanok tűntek el a föld színéről ez idő alatt! Egyesek úgy, mint egész nemzedékek! De teljes erőben virult még Ábrahám s Dávid nemzetsége, melyből a próféták szerint a Megváltónak születnie kellett.
     Eljött végre a várva várt idő, amidőn Judától a pálcát az idegen Heródes elragadta. A szent iratok szerint ez volt a Messiás közelgésének jele. Élt ez időtájban Alsó-Galileának Názáret nevű városában, közel a Kármel hegyhez egy istenfélő, jámbor házaspár: Joachim és Anna. Mindketten Dávid királyi családjából származván. Noha életök minden pillanatát az Úrnak szentelték, mégis úgy tetszett, mintha Isten büntetése nehezült volna rájuk; mert hosszas együttlét után sem áldattak meg magzattal, ami a zsidóknál különös isteni büntetésnek tekintetett. De a jámbor házaspár béketűréssel viselé a megpróbáltatást, és zúgolódás helyett hivő szivöket a hatalom és szeretet Atyjához emelve, esedezének, hogy fordítsa el tőlök a magtalanság gyalázatát. Hogy pedig Isten annál biztosabban meghallgassa kérésöket: fogadást tönek, hogy meghallgattatás esetén gyermeköket az ő szolgálatára szentelik. Esedezésök végre fölhatott az Isten trónjához. A szent hagyomány szerint az Úr egy angyal által tudatta a jámbor házaspárral, hogy Anna foganni fog és leányt szül, ki áldott lesz az asszonyok között. Oh! mily örvendező szívvel, mily hálás lélekkel dicsőíthették ők az Urat, ki állhatatosságukat ily bőven jutalmazá.
     Lőn pedig, hogy elérkezett a szülés ideje. És megérkezett az, ki Máriának neveztetik, és aki mindnyájunk édes anyja lett. A hónap, melyben a Szűz a világra jött, a szent hagyomány szerint: szeptember. A nap pedig e hó nyolcadik napja, mely ekkor éppen szombatra esett. Az órát illetőleg a szent írók azt hiszik, hogy a felkelő hajnal volt születési ideje. Már születésének e körülményei is mély jelentőséggel bírnak. Szeptemberben szűnik a nap égető heve; ekkor adóznak a fák gyümölcseikkel. Így a boldogságos Szűz születése által is szűnt a lelki gyötrelem hevessége, mely a jámborok kebelét az örök büntetéstől való félelem miatt elfogta és remény adatott nekik, hogy buzgalmok megérdemlett jutalmát meg fogják nyerhetni. A szombat az ó-szövetségben a nyugalom napja volt. A szent Szűznek szombatnapon történt születése jelenté, hogy hosszú számkivetésünk után, ő általa megnyerhetjük az örök nyugalmat a mennyei hazában. A hajnal jelenté az éjszaka végét, a kegyelem napjának közelgését. Tehát már Mária születésében, születésének minden körülményében jelzé az Úr, hogy ő nagy dolgokra van hivatva.
     Szűz Anyánk születését illetőleg nincsenek egy véleményen a szent írók. Némelyek Jeruzsálemet nevezik e boldog városnak, hol még most is mutatnak egy templomot, melyben a szent Szűz állítólag született; mások ellenben Názáret városában vitatják születés helyét, hova a történet tanúbizonysága szerint Dávid királyi sarjadékai, az idegen Heródes trónrajutásával, félelemből menekedtek. „Azonban akárhol piroslott is föl a vidám hajnal, mely az Isten Anyját szülte, annyi bizonyos, hogy nem csak szüleinek szerzett nagy örömet, hanem nekünk mindnyájunknak is, miután benne teljesedésnek indultak az Úr ígéretei.” (Munkay.)
     Ha minden kisded öröme, boldogsága édes szülőinek: mennyivel inkább volt ez Mária, az ég leánya, Isten ajándéka! Szülőinek gondos őrködése alatt elérte Mária életének harmadik évét. Az akkori szokás szerint, Isten szolgálatára szánt leánykák e korban átadattak már nevelés végett Jeruzsálembe, a papok és más feddhetetlen életű személyeknek, kiknek hivatásuk volt a kisdedek szívébe az isteni félelmet és jámborságot beoltani, elméjöket a szent tudományokban képezni. E szüzek azonban csak 14 éves korukig maradtak az intézetben, s azután szüleikhez visszatérve, férjhez adattak. A kis három éves Mária is ez intézetbe került. Nem lehet azt elbeszélni: mily buzgón teljesité itt kötelességeit. Mily örömmel tanulta a törvényeket, mily boldogság volt neki, ha a szent könyveket olvasgathatta, vagy ha az isteni tisztelet díszét gyönyörű énekével emelhette!
     Nevezetes szent Anyánk életében azon, a zsidók között szokatlan fogadalom, mely szerint örök szüzességet fogadott, eljegyezvén magát az Úrnak. Mária volt az első, ki örök tisztaságát ajánlja fel az Úrnak áldozatul. E fogadását meg is tartotta. De fogadása ellenére is hódolnia kellett az akkori szokásoknak. Rokonai kényszerítésére eljegyeztetett egy istenfélő, jámbor ifjúval, Józseffel, ki szintén Dávid sarja volt; eljegyeztetett, hogy, szent Bernát szerint, szentsége a gonoszok elől el legyen rejtve s a tiszta Szűznek szeplőtelen becsülete a jegyes által megőriztessék, s mind a Szűz szemérme, mind pedig jó hírneve is fenntartassék. De eljegyzése után nem szűnt meg ő az Istent állhatatosan kérni, hogy. fogadalmát megtarthassa, szeplőtlen szüzességét sértetlenül megőrizhesse.

Midőn egy ízben így félrevonultan egész bensőséggel imádkozék, megjelent előtte Gábor főangyal s tudtára adá, hogy kegyelmet talált az Úrnál, mert ő választatott a Magasságbeli Fiának Anyjává, a Szentlélek jegyesévé. A szent Szűz első ijedelme, hallván az angyaltól, hogy mindez ártatlansága sértődése nélkül, Isten különös kegyelme által megy végbe, a legnagyobb örömmé változott át. Sietve ment Hebronba Erzsébet rokonához, hogy ő vele is közölje az örvendetes eseményt, mely vele történt s egyszersmind örömét fejezze ki rokona anyasága fölött, melyet szintén az égi hírnöktől hallott. És Mária nála maradt mintegy három hónapig; azután visszament házába.
     Ez időben adta ki Augusztus római császár a parancsot, hogy minden alattvaló abban a városban írassa be magát, amelyből származik. József és Mária. Betlehemből származtak. Útnak indultak tehát, hogy ott írassák be magukat. Tekintve az évszak kellemetlenségét, tekintve az út fáradalmasságát, elképzelhetjük, mennyit kellett tűrniük, míg elérték Betlehemet! Midőn a városba értek, már annyira meg volt az telve idegenekkel, hogy még a legnyomorultabb viskóban sem akadt egy sarok, hol meghúzhatták volna magukat. Betlehemtől 200 lépésnyire feküdt egy sziklaüreg, mely hidegben, hóban, esőben a barmoknak szolgált menedékül. Itt vonta meg magát a szent Szűz és jegyese. Amíg ott tartózkodának, elérkezett Máriára nézve az idő, hogy szüljön. És szülé az ő elsőszülött Fiát, és betakará öt polyákba, és a jászolba fekteté, mert nem vala helyök a szálláson.” (Luk 2,7)
     E nyomorult helyen, e nyomorult körülmények között lett tehát testté az örök Ige, született az emberiség rég várt Megváltója! Oh, mily öröm volt a mennyben az angyalok között, a megtestesüléskor! Íme, a menny nem bírja el a nagy örömet, megnyílik, hogy a földnek is juttasson belőle! Az angyaloknak sok volt, leszállottak a pásztorokhoz, hogy az ő keblöket is megtöltsék vele! Az ég boltozatán pedig egy második nap tűnt fel, mely az egész világgal tudatá az örvendetes eseményt, s a napkelet bölcseit a bölcsesség kútforrásához vezérlé.
     De örülhetett-e valaki jobban, mint maga az isteni Anya, a boldogságos Szűz? Azonban mily kevés ideig tartott az ő öröme! Félelem foglalta el helyét a hírre, hogy Heródes a csecsemő élete ellen tör. Mily sietve futott a szent Szűz Józseffel együtt Egyiptomba, félelemtől remegő szívére szorítva ártatlan kisdedét! Nem is tért vissza a gonosz Heródes halála előtt. De akkor sem Betlehembe, hanem Názáretbe, hol fő gondját a kis Jézus képezte. Mint tudjuk az evangélistáktól, 30-esztendős koráig maradt ő szülei házánál, engedelmeskedvén nekik. Elképzelhetjük, hogy Máriának ez idő alatt csak örömet szerzett. Csupán egyszer szomorította meg, midőn 12-éves korában elmenvén velök a jeruzsálemi templomba, elmaradt tőlök.

Jézus Krisztus az ő nyilvános föllépésével a figyelmet egészen magára irányitá. Az evangélisták majdnem kizárólag ő vele foglalkoznak, s a szűz Anyáról csak ritkán tesznek említést. Hogy azonban szent Fia életét mindenkor figyelemmel kísérte: hogy félelem és remegés fogta el szívét mindannyiszor, ahányszor Jézus veszélyben forgott; hogy igen sokszor vándorlásainak kísérője, tanításainak buzgó hallgatója volt: elhiteti velünk az a tiszta, az a forró szeretet, mellyel iránta viseltetett. Oh, mint örvendett ő, midőn a nép elismerve szent Fia érdemeit, elismerve természetfölötti csodás hatalmát, diadalmenettel kíséré, hozsannával dicsőité! De mint rettegett, midőn a gonosz farizeusok és írástudók izgatása következtében a felbőszült tömeg halálra szánta! Hát mit érezhetett ez a jó, szerető Anya akkor, amidőn egyetlen gyermeke elfogatott, Jeruzsálem utcáin föl-alá hurcoltatott? Van-e ajak, mely elbeszélné a fájdalmakat, a kínt, mely Mária szívében dúlt, amidőn isteni szülöttjét karóhoz kötve, vérig ostorozták, amidőn az iszonyú tövis koronát fejébe nyomták, amidőn kimondá fejére a bőszült tömeg a halált? Mily iszonyú volt fájdalma, midőn a keresztfát cipelő, véres Jézussal találkozott! Csak Isten különös kegyelme erősité meg annyira szívét, hogy a fájdalom ketté nem repesztette.
     El lehet-e beszélni a gyötrelmet, mely Mária lelkét marcangolá akkor, amidőn a gyalázatfa ott a Golgota csúcsán Jézussal fölemeltetett? amidőn Isten ártatlan báránya lehajtá fejét és kiadá lelkét?! Nincs szó, mely Máriának akkor érzett fájdalmát méltóképp kifejezhetné.

Minél borultabb az ég, minél sötétebb felleg takarja a láthatárt: annál fényesebbnek tetszik a nap kibukkanó arca, annál jobban esik látni egy sugarat, mely áttöri magát a felhő burkon. Mária végtelen fájdalma végtelen örömmé változott át Jézus föltámadásakor. Ha előbb nem tudtam rajzolni keservét, most képtelen vagyok vázolni örömét. Mária szíve-lelke örömtől repesett, midőn szent Fia feltámadását megtudta. A fájdalom egy pillanat alatt eltűnt és öröm foglalta el helyét. Oh mennyi boldogságot élvezett a szent Szűz ama 40 nap alatt, míg isteni gyermeke e földön tartózkodott! De a mennybemenetelkor történt elválás nem szomoritá meg. Sőt megörvendezett szent Fia dicsőségén. Csak boldogsága nagyobbodott, midőn látta őt az égbe emelkedni. Azonban lelkében forró vágy keletkezett: követni őt az örök dicsőségbe.
     Misem bizonyosabb, minthogy a boldogságos Szűz helye a menny dicsőségében már el vala készítve, de az Úr úgy akarta, hogy kitűnő erényeivel még világítson a földön: úgy akarta, hogy az igazság napjának leáldozta után, az alkony csillaga még egy ideig ragyogjon. Keresztül élte az első üldözés szenvedéseit is, mely Urunk mennybemenetele után tizenegyedik évben tört ki. Ekkor szent Jánossal Efezusba menekült és ott maradt mindaddig, míg csak halálát közelegni nem érzé. Visszakívánkozott ekkor a helyre, melyet isteni Fia szentelt meg halála által. Szent János készséggel teljesíté óhajtását. Egyszersmind tudtokra adá a hivőknek és apostoloknak a szent Anya elköltözésének elérkezését. Az apostolok mindannyian sietve siettek Jeruzsálembe, hogy legalább még egyszer láthassák. Egyedül Tamás hiányzott. Midőn elérkezett a végső pillanat, vigasztaló szavakat intézett az őt körülállókhoz. Az apostolokat kitartásra buzdította, a híveket a hitben erősítette, végre lelkét az Istennek ajánlva, nemes szíve megszűnt dobogni, Krisztus mennybemenetele után 12-ik, mások szerint 14-ik évben, életének 61-ik vagy 63-ik esztendejében.
     A temetés után harmadnap érkezett csak meg a távollevő apostol: Tamás. Hallván, hogy a szent test már eltemettetett, kezeit tördelé és keserves sírásra fakadt, hogy ő ismét oly szerencsétlen, mint a feltámadás után. Arra kérte apostol társait, hogy legalább az élettelen tetemet mutassák meg neki. Az apostolok készséggel nyiták meg a sírt, melyből a legkellemesebb illat áradozott elő; de íme! oh csoda! a halotti fátylon kívül egyéb nem találtatott a sírban. Nem! mert a szent test fölviteték az angyalok által az égbe és ott megkoronáztatott.

Íme, szűz Anyánk élete, rövid, hézagos vázlatban, amint azt ily rövid idő alatt el lehet beszélni. Sokat, igen sokat tanulhatunk így is belőle. Különösen megtanulhatjuk a béketűrést, az Isten akaratán való megnyugvást; mert ebben valóságos példakép Mária. Pedig az erény drága kincs, melyen az örök üdvösséget is megvehetjük. De Mária még szószólónk is szent Fiánál, szünet nélkül esedezvén érettünk.
     Ha Mária nem születik: ki volna most a mi jó anyánk? ki könyörögne érettünk? ki ragadna ki az ördög karjaiból? Valóban igaz, hogy Mária születése örömet hirdetett az egész világnak. Örömet hirdet nekünk is, mert születésekor szakadt vége árvaságunknak; születésekor kaptunk gondos, jó, édes Anyát benne, ki féltékenyen őrködik üdvünk felett, már 19 századon át. Oh! hálát adunk, köszönetet mondunk neked, Istennek szent Anyja, boldogságos Szűz, e hosszú, gondos, anyai őrködésért. Kérünk, légy közbenjárónk ezentúl is szent Fiadnál; tárd ki védő palástod szárnyait, hogy minden ínségünk, nyomorgattatásunk idején annak árnyéka alá futhassunk, hozzád kiálthassunk.
     Oltalmazd, védd hatalmas pártfogásod által édes magyar hazánkat is, a te országodat, melyet szent István király oltalmad alá helyezett. Emeld fényét, dicsőségét, hatalmát. Vezér-férfiainak kérj bölcsességet, hogy csak arra törekedjenek, ami jó és üdvös, s kerüljék, ami rossz és veszélyes. Mindnyájunkért pedig imádd, dicsőítsd, magasztald Istent, most és mindörökké. Amen.