Luther: Asztali beszélgetések
Részletek
„Johann Mathesius: Luther doktor háztartásáról, erényeiről és az ő szépséges beszédeiről”
című, 1562-ben kiadott művéből

1. rész

Érdekességképpen az elkövetkező hetekben a honlapra kerül néhány részlet Luther híres, hírhedt „asztali beszélgetéseiből”. A magyar fordító előszavában így mutatja be a művet: „Luther tanítványai, barátai s a wittembergi házban szép számmal megforduló vendégek voltak az asztali beszélgetések résztvevői, hallgatói és lejegyzői. Az ő jegyzeteik alapján összeállított kötet egyszerre gondolkodói arckép s kor- és jellemrajz, páratlanul érdekes dokumentuma egy történelemformáló személyiség gondolkodásmódjának. «Ha beszélgetés kezdődött, mértékkel és illő tisztességgel mások is kivették részüket, amíg a doktornak is kedve nem támadt szólni; gyakorta feszegették az asztalnál ülők a Szentírás komoly kérdéseit, melyeket a doktor sorra-rendre, röviden és velősen elmagyarázott; ha pedig valaki visszájára szólt, azt sem bánta, hanem talpraesett választ vetett ellenére. Gyakorta jöttek tisztes emberek az egyetemről is, messzi vidékről is az asztalhoz, ahol igen szépséges beszédek és históriák hangzottak el» – írja az asztali beszélgetésekről az egyik résztvevő, Johann Mathesius.”

Valóban „páratlanul érdekesek” Luther beszédei. Először is – eltekintve a bennük levő súlyos tévtanoktól – hihetetlen közönségességük, korlátoltságuk az, ami még a vallási dolgokban járatlan olvasót is fejbe vágja. Ha korunk embereinek a vallásban való szinte tökéletes tudatlanságát tekintjük, joggal merül fel a kérdés, vajon sok protestáns mit szólna „megreformált hitéhez”, ha ismerné ennek alapítóját, a „reformátor” Luther igazi arcát?

Véleményem szerint, ha meg akarjuk érteni korunk szellemiségét, elsősorban a protestáns és a katolikus érzület közötti éles és kibékíthetetlen ellentétet kell felismernünk. Azt kell tudatosítanunk magunkban, hogy korunk társadalmát, korunk emberét a protestáns szellemiség formálta azzá, ami. Csak így tudunk tudatosan harcolni e világ szellemisége ellen, csak így tudjuk magunkban az igaz katolikus érzületet visszaszerezni.

A bűnről

Senki se essék kétségbe bűnei miatt


Bűneink miatt s hogy nagy bűnösök vagyunk, ne csüggedjünk s ne essünk kétségbe. Mert Isten megbocsátja mindazoknak bűneit, akik szívükből megvallják és bevallják; bocsánatát megnyilvánította, kínálja mindenkinek, senkit abból ki nem zár; szándékát sem fogja megmásolni, hanem valósággal tartja magát igéjéhez és ígéretéhez.

Annak jele, hogy Isten a mi bűneinket megbocsátotta

Isten a mi bűneinket merő kegyelemből megbocsátja, Krisztus kedviért, ám Isten kegyelmét és bocsánatát senki ne fordítsa rosszra. Az Úristen sokféleképp adta jelét, hogy bűneink megbocsáttattak, úgymint az Evangélium szavával, a keresztséggel, az úrvacsorával és a szívünkben a Szentlélekkel. Mármost az is kell, hogy mi magunk adjunk jelet magunkról, amellyel mutatjuk, hogy magunkba fogadtuk a bűnnek bocsánatát. Éspedig az legyen az efféle jel, hogy mindenki bocsássa meg felebarátjának ő vétkét.
        Bár az Istentől való bocsánathoz a tőlünk való nem fogható (mert mi volna száz dénár tízezer talentommal szemben?, amint Jézus mondja, Máté 18., semmiség, azért mi sem a bocsánatadásunkkal érdemeljük meg, hogy Isten a mi bűneinket megbocsássa, hanem Isten a bocsánatot kegyelemből adja nekünk), mégis, ha felebarátunk vétkezett ellenünk, bocsássunk meg neki, hogy így adjunk jelet és bizonyságot: az Istentől való bocsánatot magunkba fogadtuk és bevettük.

Mi szükséges a felebaráti bocsánathoz?

A felebaráti bocsánathoz az is kell, hogy felebarátom, akinek megbocsátanék, elismerje, hogy vétkezett, mert a be nem ismert bűnöket meg nem bocsáthatom. Ha felebarátom nem szűnik meg nekem bajt szerezni, sőt napról napra gonoszabb lesz, akkor, még ha tűröm is cudarságát, bocsánatot nem adhatok rá, hanem rá kell terhelnem az ő lelkére, mondván: „Atyámfia, ilyen és ilyen dolgokban vétkeztél ellenem, tudd még hát, hogy hitványságot műveltél velem.” Ha mármost ezt kicsibe veszi s kikacagja: ha tűröm is, meg nem bocsáthatom őneki, mert el nem ismeri bűnnek, amit művelt. Ha viszont szívéből elismeri, mondván: „Atyámfia, vétkeztem ellened, kérlek, bocsáss meg nekem”, akkor mondd azt: „Kedves atyámfia, szíves-örömest.”

Krisztus az igazi bűnöket bocsátja meg

Amikor szerzetes voltam, gyakran írtam Staupitz doktornak (teológus, Ágoston-rendi szerzetes, Luther mestere Wittembergben), és egyszer azt írtam neki: „Jaj, én vétkem, én vétkem, én vétkem!” Mire azt válaszolta: „Bűntelen akarsz lenni, pedig nincsenek is igazi bűneid. Krisztus az igazi bűnökre ad bocsánatot, úgymint szülő-gyilkosságra, nyilvános káromlásra, Istennek megvetésére, házasságtörésre stb. Kövesd el igazi bűnök sorát, és Krisztus megsegít, ne pedig efféle csip-csup silányságokkal és bababűnökkel gyere, s ne csinálj minden fingból bűnt!”

Megvan a bűnbocsánat minden rendben és rangban

Luther doktor egyszer azt mondta: Isten a bűnbocsánatból minden teremtménybe helyezett egy-egy íznyit. Azért akik a felsőbbségben és a nyilvános tisztségekben ülnek, azoknak is kell gyakorolniuk az irgalmat. Polgármesterek, apák és anyák, gazdák és gazdasszonyok, céhesmesterek, ha nem találnak túlságosan súlyos és Isten ellen való vétket: néha hunyjanak szemet a polgárok, gyermekek, szolgák és inasok viselt dolgai fölött. Mert ahol hiányzik a bűnbocsánat, és tűhegyre vesznek mindent, ott sem békesség, sem nyugalom. S ha valaki legszigorúbb törvényességet akar; gyakran abból terem a legziláltabb törvénytelenség. És a tisztségek viselői sem csalhatatlanok, hanem gyakorta tévednek s vétkeznek és megsértik a törvényt; sokszor kell őnekik is bűneik bocsánatát kérniük.

Mindenki saját hasznában kereskedik, azért a természet meg van romolva

A természetes hajlamok mind vagy Isten nélküliek, vagy istentelenek, azért egyikük sem jó. Ezt azzal bizonyítom, hogy az ember minden indulata, vágya, kívánsága, hajlandósága romlott, mint az írás mondja, minden ember hamis és bűnös Isten előtt, vagyis az emberi természet gonosz. A tapasztalat is ezt mutatja, mert látjuk, hogy a házasemberek jámborságából csupán ha gyermeknemzésre futja, s bármennyire szeretik is gyermekeiket, mégsem tudják őket Istennek valóságos megismerésére nevelni, tanítani. S a nagy hősök sem a közboldogságért vitték végbe nagy tetteiket, hanem csak dicsőségvágyból, azért pedig el is kárhoztak; ebből pedig ugyan következik-e, hogy gonoszak lennének az efféle, természetünkkel született vágyak és hajlandóságok?
        Luther doktor válasza: Az már igaz, hogy gonoszak az efféle hajlandóságok és indulatok, csakhogy Isten őket elszenvedi, megtűri s meghagyja mindazokban, akik hisznek Jézus Krisztusban. Azért a férfimagból az Ö képére támaszt embert, a felsőbbség által békét szerez, és úgy rendezi minden dolgok futamodását, mint egy farsangi játékot, nem azért, mert megérdemeljük, hanem csupa kegyelemből és isteni megbocsátásból.

Mi tehát az emberi lélek?

Megtudnám örömest, hogy az emberi lélek mi volna, mert a test a halál után, hogy a lélek elszállt belőle, nem több mint egy darab kő. Föl nem foghatom, hogy mik lehettünk a bűnbeesés előtt, és nem is fogjuk látni, míg akkori mivoltunk mását meg nem pillanthatjuk.

A szabad akaratról

A szabad akarat fogalma


A szabad akarat fogalmától az összes egyházatyák is fölötte húzódoztak – mondta Luther doktor. Mi pedig úgy tartjuk, hogy Isten az embernek szabad akaratot adott. Csak az a kérdés, hogy ez a szabadság hatalmunk és uralmunk alatt áll-e. Bízvást nevezhetjük az akaratot fordított, fonák, állhatatlan akaratnak, mert Isten az, aki bennünk működik, mi pedig elszenvedjük ezt, és hagyjuk, hogy kedvére tegyen. Miként a fazekas is egyaránt formázhat az agyagból olyan fazekat és edényt, amely ivásra, vagyis tisztességre való, s olyat, amelybe szarni vagy pisálni szokás. Vagyis akaratunk szabad az elszenvedésre, de nem a cselekvésre, passzív, nem aktív; nem áll a mi hatalmunk alatt, mert Isten dolgaiban képtelenek vagyunk bármi jóra.

Mit ér a szabad akarat és a pogányok jósága?

Most csak a teológiai értelemben vett jóságról beszélek, ahogyan a Szentírás emlegeti, mert meg kell különböztetnünk a világi dolgokat a vallásiaktól és a rendtartást a teológiától, mivelhogy Isten az istentelen kormányzatot is megbecsüli s fölékesíti, s az istentelenek erényeit is megjutalmazza, de csak az itteni rövid életben; és az értelem azt érti csak, ami külsődlegesen és világi módra jó.
        De mi, ha szabad akaratról esik szó, azt kérdezzük, mire képes a teológia szerint, Isten és a vallás dolgaiban s nem a külsődleges és világi dolgokban, amelyek az értelemnek vannak alávetve. És biztosnak tartjuk, hogy a Szentlélek nélkül az ember Isten előtt kizárólag istentelen, ha minden pogányok minden erényével van is fölékesítve, s ha minden jócselekedetüket végbevitte, még akkor is. Az már igaz, hogy a pogány históriákban olvasható sok szépséges példája minden erényeknek: szép mértékletesen, tisztesen éltek, szelídek voltak, szerették hazájukat, szüleiket, feleségüket, gyermekeiket; emberségesen, lovagiasan és nyájasan viselkedtek és forgolódtak. Mégis azt mondjuk, hogy még az Istenről, Isten szolgálatáról, Isten akaratáról való legeslegokosabb gondolatok is homályos vakondoskodások, mert az értelem fénye, mely csak az embernek adatott. mást mit sem ért meg; mint a külsődlegesen jót és hasznosat, csakhogy az ebben lelt öröm és kedvtelés romlott és gonosz.

Más beszéd a szabad akaratról

Ó, kedves urak – szólt Martin Luther doktor –, minek a szabad akarattal annyit kérkedni, mondván, hogy Isten és a vallás dolgaiban akármit is tehet, bármilyen kevés legyen is az? Hiszen a szabad akarat először is az eredendő bűnbe vetett bennünket, ránk hozván a halált, amely a bűnre következett, és nemcsak a halált, hanem számtalanféle bajt, amelyeket naponta tapasztalunk, úgyhogy a világban csupa gyilkosság; hitszegés, csalás, lopás, rablás és egyéb gyalázat, bűn és gyötrelem; úgyhogy jószerivel senki sem lehet egészen biztos akár egy pillanatig is életében avagy jószágában: mert minden veszélyben forog és inog.
        S:mind e nagy bajokra még nagyobb van tetézve, mint az Evangéliumban írva vagyon, hogy az ördög az embereket megszállja, markába kaparintja, megőrjíti, megveszejti, hogy a bűntől az emberi faj nem egyéb, mint az ördögnek bűzlő, szégyenletes és otthonos tanyája.
        A megromlott és megmérgezett ember, aki az ördög eszköze, sőt, szennycsatornája, hogyan is gondolhatna vagy még inkább tehetne bármi jót; amely Istennek tetszhetne; hát még Istennek és a hitnek dolgában, lelkünk üdvösségét illetőleg? Tehet egyet és mást a világi dolgokban, ami testére vagy jószágára tartozik és az evilági rövid élettel múlik el: országot és embereket regnálhat, házát igazgathatja, s tehet más efféléket, amit az emberek becsülni szoktak, „ami pedig hitből nincs, bűn az”, mondja Szent Pál, Róma 14,23.
        És az én végső véleményem az, mint minden írásomban áll és főleg Rotterdami Erasmusszal, a világ egyik legelőbb való tudósával ellenkezik: aki az emberi szabad akaratról azt állítja, hogy a hitnek dolgában is hatalommal bír és bármit végbe tud vinni, ha csak a legcsekélyebbet is, az Krisztust megtagadta.

Más

Magam is elismerem és azt mondom – szólt Martin doktor –, hogy szabad akaratod szerint fejsz tehenet, építesz házat stb., de már azon túl nincsen szabad akaratod; mert ameddig szabadságban és biztonságban tanyázol és veszély nélkül élsz és az ínséget nem ismered, addig nem nehéz azt hinned, hogy szabad akaratod van. Hanem amint az ínség beköszönt, és nincs ennivalód, sem innivalód, sem fölélni valód, sem pénzed: akkor hová lesz a szabad akaratod?

Igaz tanítás az Istennel szembeni szabad akaratról

Ha volna bennünk szabad akarat, amely az ördöggel, a halállal és a bűnnel szembeszegül és fölöttük áll, akkor Krisztusnak nem lett volna szabad értünk meghalnia; s aki a bűntől megszabadulhat Krisztus nélkül, az bizony a haláltól is megszabadulhat, mert a bűn zsoldja halál, Róma 6. De nem támadt még ember, aki szabad akaratát a halál ellen és fölött megbizonyította volna, hanem éppenséggel a halál bizonyította meg az ő szabad akaratát és hatalmát minden ember fölött, és erre nem volna képes, ha még előbb az embert nem győzné le, nem kaparintaná meg a bűn, amely a halálnak joga, hatalma.

A törvényről és az evangéliumról

Kinek szól a törvény és kinek az evangélium?


Isten úgy akarja, hogy az istenteleneket és a képmutatókat a törvény tikkassza, görnyessze, terhelje, hogy megalázva fölismerjék és belássák, hogy van elég tennivalójuk. Ám az evangélium olyan tanítás, amely csak a szegényeknek, megszomorodottaknak és megfélemledett lelkeknek szól.

Mózes valóságos hóhér az ő törvényeivel

Mózes valóságos hóhér: senki sem ér nyomába rémítésben, riogatásban, zsarnokoskodásban, fenyegetésben és más efféle büntető szózatokban és mennydörgésekben. Mert igen keményen támad a lélekre szigorával; rémit, sanyargat, rekeszt és veszt stb., s mindezt Isten parancsára teszi, mint az Ő helytartója.

A törvény megtartása vajon igazzá tesz?

Ó, nem, korántsem; mert hogy nem ölök, nem török házasságot, nem lopok és minden gonosztól őrizkedem, azt nem éppen saját jószántamból teszem, vagy azért, mert az igazságot és az erényt annyira kedvelném, hanem inkább azért, mert félek János mestertől, a hóhértól, aki pallossal, bitóval, kerékkel stb. fenyeget, vagyis így tart vissza mindenfajta bűntől. Miként a láncok és egyéb kötelékek a medvéket, oroszlánokat és egyéb vadállatokat visszatartják attól, hogy széttépjenek és összemorzsoljanak mindenkit, aki csak elébük toppan.

A hazugság

A hazugság, akár a hólabda, minél tovább görgetik, annál nagyobb.

Hasonlat a törvényről

A törvény valóságos labirintus, az pedig olyan épület volt, amelynek sokféle különös járata-kapuja mind egymásba volt kanyarítva-gabalyítva, hogy aki belement, az eltévedt, és kifelé soha többé nem talált. A törvény igazsága pedig valóságos Minotaurus, amely pedig olyan állat volt, hogy félig ember, félig ökör; vagyis merő koholmány, amely nem az üdvösségre vezet, hanem a pokolba vonszol és cibál.

Csak a Krisztusban való hit az, amely Isten előtt igazzá tehet

A gyermekek hite


A gyermekek állnak Istennel a legjobb lábon életük és hitük szerint. Mi, vén bolondok, gyötörjük magunkat, és a szívünket hasogatjuk az Igéről vitázván – vajon igaz-e? hogyan lehetséges? –, amelyet a gyermekek együgyű, tiszta hitükkel bizonyosnak és igaznak tartanak, s nem kételkednek benne.
        Ha pedig üdvözülni akarunk, az ő példájukat kell követnünk, és a csupasz Igéhez kell tartanunk magunkat. Csakhogy a gonosz agyafúrt szellem, az ördög, még mielőtt észbevennénk és védekeznénk ellene, nagy-ügyesen eltérít az Igétől, új s új alkalmatosságokat szabadít elébünk, hogy azokkal vesződjünk, azért legjobb dolog hamar meghalni, s a föld alá takarodni.

Igaz hitnek természete

Az igazi hivők mindig úgy érzik, hogy nem hisznek, azért küzdenek, harcolnak, forgolódnak, serénykednek, szünetlen azon fáradoznak, hogy hitüket megtartsák és öregbítsék. Miként a jeles és nagy tudományú műves mesterek mindig látják és észreveszik, hogy műveikben valami, sőt, sokféle fogyatkozás és hiba van; viszontag a kontárok azt hiszik, hogy semmi hiba nincs az ő művükben, hanem valósággal tökéletes; amint a zsidók is azt hiszik, hogy jól tudják a Tízparancsolatot, pedig nem tanulják és nem is tisztelik.

Remény

Mindaz, ami csak a föld kerekén történik, reménységből történik; egyetlen paraszt sem vetne egyetlen magot a földbe, ha nem remélné, hogy kicsírázik és majd szárba szökken; egyetlen legény sem venne feleséget, ha nem remélne vele gyermekeket nemzeni; egyetlen kalmár vagy napszámos sem dolgozna, ha nem remélne s várna nyereséget és bért stb. Mennyivel inkább fölbátorít bennünket az örök élet reménysége!

A jó cselekedetekről

Érdem


Az érdem olyan cselekedet – mondta Martin Luther doktor –, amelyet Krisztus megjutalmaz, de sehol sem akad ilyesféle cselekedet, mert amit Krisztus ad, az ajándék. Mintha csak egy fejedelem vagy nagyúr azt mondaná nekem: „Jöjj a palotámba, kapsz tőlem száz aranyat” stb. Akkor megcselekszem valamit, éspedig, hogy a palotába megyek, de nem a cselekedetemért vagy odamenetelemért kapom az ajándékot, hanem azért, mert a fejedelem avagy nagyúr megígérte s megajánlotta nekem.

A jó cselekedetek jutalma

Azt mondják, Isten fizetséget és jutalmat ígér azoknak, akik jót tesznek, azért megszolgálunk mindannyian valamit. Jó, legyen: Isten megfizeti s megjutalmazza mindenki jó cselekedeteit, de különbözőképpen, amint a csillagok is különböznek egymástól. És ők minden különbségükkel a bűnbocsánat alatt vannak, mert a mennybolt, vagyis a megigazulás a kegyelem alatt van; hát még mennyivel mélyebben vannak a csillagok a kegyelem alatt? És amint a csillagok nem alkotják és nem képezik az égboltot, hanem csak cifrázzák és ékesítik, azonképpen a cselekedetek sem érdemlik meg a mennyet, hanem csak díszítik a hitet, amely igazzá tesz. Egyszerűen és együgyűen kell hinnünk az Igét, s ha megigazultunk: az Istentől rendelt jó cselekedetek adják, hogy olyanok vagyunk, mint a csillagok.

Mivel szolgálják meg a kisgyermekek a kenyeret?

Martin Luther doktor fölvette csöppnyi gyermekét, aki összerondította magát, és azt mondta: Ezek az emberek csak annyira szolgálják meg étküket-italukat kakálással, sírással és bömböléssel, mint mi jó cselekedeteinkkel a mennyek országát.

A harag és a felindulás mire valók?

Nincs jobb cselekedetem – szólt Luther doktor –, mint a harag és a felindulás, mert amikor ki akarok eszelni vagy meg akarok írni valamit, avagy imádkoznék vagy prédikálnék, akkor haragosnak kell lennem, attól felfrissül a vérem, és az eszem élesebben vág, s a nemkívánt gondolatok és a kísértések eltakarodnak.

Türelemre mindig szükség van

Luther doktor azt mondta: Türelmes kell hogy legyek a pápával és a rajongókkal; türelmes kell hogy legyek a dölyfös Jankókkal és a szolganéppel és Käthe von Borával, és még annyi türelem vár a sorára, hogy életem egyéb sem lesz, mint patientia.

vissza

a PROTESTANTIZMUS oldalra                              a KEZDŐLAPRA