Kevés a pap Magyarországon, a problémát több szenteléssel vagy külföldi – elsősorban lengyel vagy brazil – tiszteletesek ideköltöztetésével lehetne megoldani. Az szinte biztos, hogy a cölibátust nem törlik el azért, hogy kecsegtetőbb legyen a pálya a fiataloknak.

25 százalékkal kevesebb pap tevékenykedik a római katolikusoknál, mint az ötvenes években: jelenleg két és fél ezren vannak. Az évtizedek óta tartó csökkenés miatt olyan minőségi feladatok maradnak el, mint például a tudományos munka, de kevesebb figyelem irányul a hajléktalanokra is. Van olyan közösség, amely csak kéthetente lát papot a szentmisén, és akad olyan tiszteletes, aki vasárnaponként akár háromszor vagy négyszer is misézik, ezért pedig kilométereket kell utaznia. A hiány nem csupán Magyarországra, hanem Európa nagy részére és Dél-Amerikára is érvényes.

Hazánkban az egy katolikus papra jutó hívek száma lényegesen magasabb, mint Európa más országaiban: míg Budapesten 3-4000, vidéken 2500, addig Lengyelországban ez a szám 1200. Tomka Miklós vallásszociológus úgy véli: utánpótlás van, de még legalább 20 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a 40 éves hiányt pótolják. Fontos leszögezni a szakértő szerint azt is, hogy a hívek arányát tekintve kedvezőtlen a klérus elosztása. Ennek hazánk változatos településszerkezete miatt egyházmegyénként más és más következményei vannak. Nem lehet tehát azonos problémáról beszélni egy szabolcsi faluban, ahol nincs minden héten szentmise, és a fővárosban, ahol az a legfontosabb kérdés, hogy egy templomban kettő vagy több papot alkalmazzanak-e. Ám fontos megjegyezni, hogy Budapesten is vannak olyan plébániák, ahol tízezer hívő jut egy papra.

Míg ötven évvel ezelőtt minden falunak volt saját plébánosa, és erre feltétlenül szükség is volt, mára megváltoztak az igények és a lehetőségek. Van olyan közösség, amely már nem igényli a saját papot, de vannak települések, ahol a hívők számának növekedése szükségessé teszi az alkalmazást. Debrecenben a négy plébánia már nem tudta ellátni a megnövekedett feladatokat, ezért a kilencvenes évek végén két új templomot építettek. Az új plébániai közösségek létrehozása az ország nagyobb városaira jellemző – teszi hozzá Bosák Nándor megyéspüspök.

Megoldást a hiányra a szakemberek szerint a papszentelések szaporítása jelentené, ám évek óta mintegy 50 új pap kezdi meg lelkészi munkáját. Két hete 43 egyházmegyei pap állt szolgálatba, de van közöttük olyan frissen szentelt, aki visszatért tanulmányainak helyszínére, például Rómába, így csak egy-két évvel később áll munkába a 14 magyar egyházmegye valamelyikében. Bosák Nándor, Debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a hivatásgondozás országos vezetője a FigyelőNetnek elmondta: 3-400 papra lenne még szükség, akik nem biztos, hogy a plébániák üres helyeit töltenék be.
     Segítség lehet a paphiány enyhítésére a külföldi papok fogadása. Világviszonylatban a papság létszáma nem fogy, csak területileg vannak hatalmas különbségek. Szlovákia és Horvátország, de Ukrajna és Románia katolikus területei más országok számára is nevelnek papokat. Bosák Nándor úgy véli: ez nagy segítség lehet egyes országoknak: hazánkban is vannak lengyel papok és szerzetesek, miközben magyar papok is szolgálnak külföldön. Igazi megoldást az hozhat, ha egy közösség maga tud gondoskodni a papi utánpótlásról.

A paphiány elsősorban Dél-Amerikában és Nyugat-Európában okoz gondot, Afrika és Ázsia egyes országaiban viszont növekvőben van a papok száma, itt az emberek jobban kötődnek a közösségekhez és vonzóbb az egyházi hivatás is. Bosák Nándor szerint ez összefüggésben van a társadalom lelki állapotával. Ha azokra az értékekre, amelyet a vallás kínál az embereknek, van fogékonyság, akkor a papi szolgálatnak is nagyobb a presztízse. A jóléti társadalmak egyik jellemzője azonban – mint fogalmazott – az önelégültség, az anyagias életszemlélet, és ez bizony nem kedvez a hivatásoknak.

Németországban sem jobb a helyzet: a 13 ezer plébánia közül több mint ötezer pap nélkül van. Évek óta kevesebb, mint 200 papot szenteltek, a kiugró év 1990 volt 366 újmiséssel. Itt egyébként a hatvanas évek óta folyamatosan csökken a papszentelések száma. A német püspöki konferencia folyamatosan tárgyal a lelkipásztorkodás jövőjéről, ám megoldást még nem találtak a bajra.
     A hatalmas, több mint nyolcmillió négyzetkilométernyi Brazília a világ legnagyobb katolikus lélekszámú állama, a több mint 184 milliós lakosság 63 százaléka római katolikus. A dél-amerikai ország 269 egyházmegyéjében 18 ezer szerzetesi és egyházmegyei pap teljesít szolgálatot. A brazil püspöki kar a harmadik legnépesebb Olaszország és az Amerikai Egyesült Államok után, a felszenteltek száma mégis kevés: alig haladja meg a 13 ezret. A hiányt itt azzal orvosolják, hogy hatékonyabban bevonják az egyházi ügyek intézésébe a világiakat, ám ez nem jelent végleges megoldást – állítják a szakértők.
     Lettországban, Litvániában és Szlovéniában még látszanak ugyan az elmúlt 40 év nyomai, de van elég utánpótlás. Nyugat-Európában inkább a papság elöregedése okoz problémát. Akinek egészsége megengedi, az a 75 éves korhatáron túl is vállal aktív szolgálatot. Magyarországon egyes egyházmegyékben a látványos csökkenést éppen az okozza, hogy a korábban nagy létszámú korosztályok most érnek el a nyugdíjazáshoz.

Tomka Miklós szerint kisebb lenne a hiány, ha a nem papi munkát – az adminisztrációban, az oktatásban, a szociális területeken és az egyházszervezet megannyi technikai funkciójában – nem a papokra terhelnék, hanem civil munkatársakra bíznák. Ez ugyan pluszköltségeket jelent, de hosszú távon eredményekhez vezetne.

Bosák Nándor is fontosnak tartja a világi hívek ilyen bevonását a munkába, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az egyház nem képzelhető el papok nélkül, ezért a feladatok megosztása mellet, nagy gondot kell fordítani a hivatások ébresztésére és ápolására az egyházi közösségekben. Ez két irányban valósulhat meg: egyrészt azt a szemléletet kell elmélyíteni a megyéspüspök szerint, amely fogékonnyá teszi a fiatalokat arra, hogy merjenek nagy feladatokra vállalkozni, másrészt szükség van a papi hivatás megfelelő bemutatására. Ezt szolgálja, ha a fiatalok találkoznak papokkal, kispapokkal és közelebbről megismerik a papok életét. „Nem kampányszerű toborzásra gondolok, de figyelemfelkeltésre mindenképpen szükség van” – hangsúlyozta a megyéspüspök. Hozzátette: a hagyományos teendők ellátásán túl a hívek egyre inkább igénylik, hogy a pap a templomi szolgálaton kívül is részt vegyen a közösség életében, és ez megfelelő környezetet teremt a hivatásébresztésre. Kamarás István vallásszociológus egyik tanulmányában azt hangsúlyozta: ritka az olyan pap, aki egyszerre képes az értelmiségieket és az egyszerű híveket is megszólítani. A túlterheltség is a színvonal és az ihletettség rovására mehet.

A katolikus hagyomány élethossziglani, főhivatású papságban gondolkodik, és olyan férfiakat szentel pappá, akik vállalják a nőtlen életformát, a cölibátust. A protestáns gyakorlatban elterjedt a mellékállású vagy átmenetileg szüneteltetett lelkészi szerep, a görög katolikus egyházban pedig házas embereket is pappá szentelnek, és családosként teljesítik a papi szolgálatot.
     „Ez más életállapot, mint amelyet a római katolikusok kínálnak” – véli Tomka Miklós. A vallásszociológus szerint a papi nőtlenség lehetővé teszi az olyan mértékű függetlenséget a lelkipásztori munkára, amelyre házas embernek nincs módja. Tomka Miklós hangsúlyozza: a papi nőtlenség nem hitbeli tétel, hanem a Biblia tanítására alapozott fegyelmi rendelkezés és elvileg megváltoztatható. A Vatikán évtizedek óta kísérletezik alternatív szerepek kialakításával, ám nem valószínű, hogy végleg eltörlik a cölibátust, gyors fordulat pedig semmiképp sem várható az ügyben.

Bosák Nándor megyéspüspök szerint nem jelentene megoldást a hivatások problémájára a nőtlenség törvényének megszüntetése. Ha nem lenne cölibátus, könnyebb lenne ugyan a hivatás vállalása, és időlegesen valószínűleg többen választanák az egyházi feladatokat, de a probléma igazi gyökerét nem oldaná meg.
     „Nem csupán arról van szó, hogy valaki elvégez egy feladatot, az életmódjával is tanúskodnia kell arról, amit hirdet, amit képvisel. Ebbe a kategóriába tartozik a cölibátus is, az egyház évezredes hagyományára támaszkodva. Éppen a mi korunkban, amikor a szexuális szabadosság annyi bajt okoz, tönkretéve a házasságokat, az egyház nem akar lemondani a tanúságtételnek erről a módjáról. Még akkor sem, ha ez nem könnyű, és nem mindenki érti meg” – véli a megyéspüspök.