Az Istentiszteletek Kongregációjának második embere, Albert Ranjith Patabendige érsek az „Il Foglio” újságnak adott interjújában komoly szavakkal szólította fel a világ püspökeit, hogy a pápa, vagyis az Egyház legfelsőbb törvényhozójának szándékával szembeni engedelmességgel tegyék lehetővé és támogassák a „Summorum Pontificum”-ban foglaltak gyakorlati megvalósítását.

Az érsek élesen bírálta a papképzés széles körben elterjedt hiányosságait és „egynémely teoretikus bornírt viselkedését, akik szerencsétlenségre elfelejtették, hogy a liturgia kevésbé intellektuális cselekedet, mint inkább a hódolat, vagyis a mély lelkiség és a hit aktusa”.

Részletek az interjúból:

„Most nem az hiányzik, hogy e döntés mögött a szakadás kísérteteit és vissza-forduló teológiát keressenek, hanem hogy figyelmesen hallgassanak a pápa szavaira és hű engedelmességet tanúsítsanak. ..

Biztos vagyok benne, hogy mindenekelőtt a püspökök, akik püspöki hivataluk átvételekor tökéletes hűséget és engedelmességet fogadtak a pápának, ezt a döntést a készséges kooperáció szellemében fogadják, és gondoskodnak róla, hogy a motu prprio utasításait olyan módon betartsák, ahogy ezt előírták nekik, és hogy eközben a két celebrációs forma speciális jellegzetességeire figyelemmel lesznek. ...

A pápa már müncheni püspök korában nagy figyelmet fordított a liturgikus kérdésekre. Most pápaként továbbra is a lex orandi – lex credendi feladhatatlan elvének központi szerepét hangsúlyozza, és azt, hogy az eucharisztikus titkot az Egyház életadó elveként kell elismerni, ünnepelni és élni. .. A liturgia kevésbé olyan valami, amit tanulmányozni kell, hanem valami, amit ünnepelni, hinni és élni kell. ...

Számos negyven év alatti pap van, aki érdeklődik a tradicionális liturgia iránt. Ez egy érdekes jelenség. Számomra ez az idő jele, és a II. Vatikáni Zsinat arra figyelmeztet bennünket, hogy az idő jeleit mindig komolyan vegyük. E fiatal papoknál erős vágyat látok arra, hogy hivatásuk követelményeihez hűségesek legyenek. Azok a fiatal emberek, akik úgy döntenek, hogy papok lesznek, olyasmit választanak, ami több áldozatot követel tőlük, mint korábban.
     Amikor mi a szemináriumba léptünk, az általános atmoszféra sokkal vallásosabb volt, mint napjainkban. Számos esetben tapasztalom, hogy e fiatal papokat motivációjuk a liturgia sokkal tradicionálisabb megértésére, a reverenda vagy papi létük más látható jelének viselésére és hivatásuk más módon való kimutatására ösztökéli. Ez nem jelenti azok bírálatát, akik identitásuk e külső jeleire kevesebb súlyt fektetnek. De az idők változnak. A fiatalok több konzekvenciát követelnek – és a fiatalság lelkesedését mindig bátorítani kell és soha nem szabad lebecsülni. ...

Mostani problémánk a liturgikus fegyelem zűrzavarának szelleme, mely a világon széles körben elterjedt. Ez a helyzet a különböző szinteken a liturgikus képzés elégtelenségének eredménye. Számos pap egyáltalán nem ismeri annak tényleges értelmét, amit ünnepel, és a maga-csinálás liturgiáját műveli. Szerencsétlenségre néhány esetben a püspökök sem tesznek ez ellen semmit, passzívan szemlélik ezt a folyamatot, sőt olykor még bátorítják is ezt a viselkedést. ..

Az úgynevezett „zsinati szellem” nevében, ami a valóságban egyáltalán nem tartja magát a különböző dokumentumokhoz, sok olyasmi történt, ami az Egyháznak súlyos károkat okozott – legfőképpen egy bizonyos liturgikus kalandorság. Ezt a diagnózist nem szabad a zsinat bírálatának tekinteni, hanem arra való felhívásra, hogy újra azt kövessük, amit ott valójában eldöntöttek. A liturgia néhány jelentős változását a zsinat soha nem akarta. …

Én nem látom, miért kellene a papoknak és híveknek attól félniük, hogy annak betartását követeljék, amit a pap jogukként ismert el. A félelem a hit hiányát jelenti. Azon kívül igen súlyos ügy lenne, ha egy olyan világban, amely az igaz rend iránti érzékét elvesztette és ettől szenved, az Egyház valamelyik főpapja a pápával szembeni engedetlenséggel rossz példát mutatna. Ez a legteljesebb mértékben szemben állna Krisztus példájával, aki megalázta magát és engedelmes volt az Atyához egészen a kereszthalálig.”