Az üdvösségére ügyelő keresztény embernek minden időben és minden helyzetben ugyanazt a kérdést kell feltennie: „Mit akar, mit vár el tőlem Isten az adott pillanatban?”

Nyilvánvaló, hogy ezzel a témával sok embernél kényes pontot érintünk. Nem az a szándékom, hogy szenvedélyes vitákat váltsak ki, inkább a keresztények szellemét szeretném megvilágosítani, és abban szeretnék segíteni nekik, hogy keresztény életükben előre haladjanak. Nem ez a legfontosabb egy keresztény számára?

Elsőnek idézzünk fel néhány igazságot

Először: a világnak egy katolikust katolikusként kell felismernie, és egy katolikus jó példája a gyengébbeket arra kell bátorítsa, hogy minden alkalommal illendően, méltósággal és ízléssel öltözködjenek. Már az is nagy eredmény, ha egy ilyen gátlástalan világban valaki jó példát tud mutatni.

Másodszor: az ember testből és lélekből áll. Következésképpen a test tettei és viselkedése lelki beállítottságának visszfénye. Vagyis az illetlen vagy kihívó öltözet egy felületes és langyos léleknek felel meg. A viselkedés a létet követi. Ezért blokkolja valaki lelki életét, ha öltözködésében a világtól hagyja magát vezettetni. Ebben az esetben lelki életében középszerű marad, ami sérülékennyé teszi a világ káros hatásaival szemben.
     Néhányan azt hozhatják fel e megállapítás ellen, hogy ők magasan felvágott szoknyájuk ellenére is gyakran imádkozzák a rózsafüzért. Talán. De ilyenkor a rózsafüzér imádkozása az Istennel való egyesülés terén akadályba ütközik. Minden természetfeletti erény összefügg egymással, ami annyit jelent, hogy egy időben növekszenek, kicsit úgy, mint a kéz ujjai. Aki vonakodik az illendőséget gyakorolni, egész lelki szervezetét blokád alá helyezi. Ugyanúgy, ahogy az emberi test, amely vagy harmonikusan, vagy egyáltalán nem fejlődik.

A makacsság tehát sokba kerül, és első áldozata maga a makacs ember. Mert egy fiatal léleknél, aki nem halad a lelki életben, mindig fennáll az a veszély, hogy olyan döntéseket hoz, melyek nem felelnek meg üdvösségének (barátok, hivatás, partner stb. választásnál); és ez így megy tovább, hacsak nem részesül rendkívüli kegyelemben.
     Egy jóakaratú lélek, aki tudatlan, üdvösségre törekvése során lépésről lépésre saját maga fel tudja ismerni a helyes viselkedést. Vagy, ha mások magyarázzák el neki, mi a helyes, bizonyos szégyenérzés mellett, azonnal ennek megfelelően fog viselkedni. Az ilyen esetben a kegyelem nem ütközik akadályba.

Az ősbűn óta az ember a test vágyai miatt sérült állapotban van. És ez alól senki sem kivétel. Ezért akarta Isten, hogy az ember felöltözködjön. Ő teremtett és Ő ruházott fel minket, mondja a Teremtés könyve; és a léleknek megadta a szerénység erényét. Ezért kell a ruházkodás értelmét megőriznünk úgy, ahogy ezt Isten tanítja nekünk: vagyis a ruha arra szolgál, hogy magunkat és másokat a test vágyaitól megvédje, melyek legfőképpen a szem és a tapintás által ébrednek fel.
     A ruházat tehát nem az időjárás vagy a divat kérdése, hanem a vezeklésé és a bűn elleni védelemé. Ez okból szükséges mindig és mindenütt az illendő öltözet, hogy a test vágyait ne keltse fel: otthon csakúgy, mint az utcán, nyáron ugyanúgy, mint télen. Az illendő ruha véd, és mind a saját, mind mások önmegtartoztatását megkönnyíti. Aki kihívó ruhájával mást elveszít, annak bűnében maga is részesül, hiszen ő okozta azt: „Aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.” (Mt 5,28) És könnyen meglehet, hogy egy nő vakmerő ruhájával idézte elő más bűnét.

Mi tehát Isten akarata a nő szokásos öltözékét illetően? Szent Pál által Isten a következőképpen beszél hozzánk: „Az asszonyok is, tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat.” (1 Tim 2,9) E kijelentésben minden szónak fontos jelentése van. És XII. Pius pápa ezt mondja: „Felebarátunk lelkének javát saját testünk előnye elé kell helyeznünk.” Minden tettünket mások szeretete kell vezesse és nem a kényelem vagy a divat keresése.

Általában érvényes, hogy mindenkinek joga van saját stílusa és ízlése szerint öltözködni. De eközben három határt nem szabad áthágni:

1. Az illendőség alapszabályát: „Alul nem túl magas és felül nem túl mély”, vagyis alul a térd alatt és felül a vállak fölött. Amit szigorúan el kell kerülni: a mély, szembetűnő kivágást, a meztelen vállakat és felsőkarokat szabadon hagyó ruhákat, mini és csavart-szoknyákat, melyek járásnál szélesre tárulnak, hosszan felvágott szoknyákat. Ilyen ruhákat keresztények nem hordanak, még az utcán sem, hát még a templomban. Az alapvető szabály az, hogy a szoknyának olyan hosszúnak kell lennie, hogy üléskor még betakarja a térdeket.
     A testformák diszkrét eltakarása. Nem szabad szűk, a testet kidomborító nadrágot (jeans) viselni. Ez mind a férfiakra, mind az asszonyokra érvényes.
     Átlátszó anyagok. Sok nyári szoknya átlátszó, mert nincs bélése. A nők egymást kell figyelmeztessék, mivel előfordulhat, hogy valaki nem veszi észre magán a szoknya átlátszóságát. De ettől még a bűnre való felhívás megtörtént.

2. A jó ízlés: ez alatt bizonyos esztétikai érzéket értünk, különösen arra, hogy a ruha illik-e hozzánk vagy sem. A ruhának mind a személyhez, mind az alkalomhoz illőnek kell lennie. Egy fiatal lány másképp fog öltözködni, mint egy idős dáma, egy professzor másképp, mint egy tanuló. A templomba más ruhát veszünk fel, mint a strandra vagy egy túrára! Fontos: Ez a szabály egészen különösen érvényes a férfiakra!

3. A szeretet: Szent Pál írja: „Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.” (1 Kor 8,13)
     Ugyanígy nekünk is készeknek kellene lennünk arra, hogy olykor bizonyos ruháról lemondjunk, hogy felebarátunkat ne botránkoztassuk meg – még akkor is, ha az a bizonyos ruhadarab nem feltétlenül vét az illem vagy a jó ízlés ellen. Ha másoktól magunk és érzelmeinkkel szemben türelmet követelünk, akkor nekünk is gyakorolnunk kell a türelem erényét mások érzéseivel szemben, például azon hívekkel szemben, akik még egy egész másfajta, sokkal szigorúbb templomi rendben nőttek fel, és ezért a szent hely iránt sokkal finomabb érzékkel rendelkeznek. Ez a felebaráti szeretet, ahogy keresztények között gyakorolni illene.

Megjegyzés: Amint valaki belátja, hogy bizonyos ruhadarabja nem felel meg Isten akaratának, azonnal meg kell tőle válnia vagy át kell alakítania. Különben újra csak előveszi, ha valamilyen világi alkalomra kap meghívást, vagy ha a vigasztalanság állapotába jut. És újfent megszokja, és bebeszéli magának: „Nem olyan nagy baj ez, hiszen ez a divat.”

Ne felejtsük el, hogy amint a lelki életben visszalépünk, hajlamosak leszünk azokra tekinteni, akik kevésbé jók, mint mi. És fordítva, ha lelki életünkben előre haladunk azokra a buzgókra nézünk, akik jobbak, mint mi.

Mint mindig, az Egyház erről a kérdésről is kiegyensúlyozott véleményt alkot, elvekre támaszkodva, de egyúttal reálisan. Feltétlenül fel kell tűnni ahhoz, hogy valaki jó katolikus legyen? Úgy kell járni, mint egy másik évszázadban? XII. Pius pápa világos választ ad, ami talán meg is lep bennünket:

„Divatnak és illemnek két testvérként kellene együtt haladnia, hiszen mindkét szónak ugyanaz az eredete: a latin modus szó, vagyis a helyes mérték. Isten nem azt várja el tőletek, hogy korotokon kívül éljetek vagy nevetségessé tegyétek magatokat, mikor kortársaitok ízlése ellen öltöztet fel benneteket. A divat önmagában nem rossz; az emberi társaslétből következik, abból a vágyból, hogy a többiekkel összhangban legyünk. Amit Isten követel, az nem más, mint a lemondás arról, ami a tisztaságot, az illendőséget vagy a szépséget veszélyezteti.”

Egy fontos fogalom, amit XII. Pius pápa használ, és amivel manapság sok gond van: a szépség! Tekintsünk Isten műveire! Mindegyiket szépséggel ruházta fel, ezért alig győzzük őket örömmel és csodálattal figyelni. Nincs bennük semmi, ami elhanyagolt vagy kirívó lenne. A szépség annak művészete, hogyan kell a színeket és a formákat helyesen megválasztani, úgy hogy egyszerűek és diszkrétek, de ugyanakkor a szemnek kellemesek legyenek. Ez a jó nevelés kérdése, mely lassan, de biztosan kiveszik korunkban. Még lehet látni idősebb embereket, akik ízléssel és eleganciával öltözködnek. Ez a lélek bizonyos nemességéről árulkodik. Mások ellenben, fiatalok vagy nem is annyira fiatalok, csúnya és ízléstelen ruhákban járnak.

A keresztény nőre, aki Isten gyermeke és ezért Isten szépségéből kell valamit visszasugároznia, jellemző a szépség is. Hogy a világ elveszítette érzékét a szép iránt, teljesen logikus, hiszen elveszítette Istent. Egy katolikusnak éppen ezért még inkább arra kell gondolnia, hogy ő a világban Isten tökéletességének visszfénye, és ezzel Isten szépségének is: visszfény, melynek Istent kell dicsőítenie.

Néhányan közbevetik: „Ez a kor kérdése. Nagyanyáink szoknyát viseltek, mi nadrágot. Ez nem fontos. És sokszor jobban is érzi magát az ember nadrágban. A nadrág télen különben is melegebb, mint a szoknya. Végülis haladni kell a korral! És a széles nadrág nem illetlen.”
     De mit mond minderről Isten a Szentírásban? Hiszen az előbb már beláttuk, hogy üdvösségünk Isten akaratának követéséből áll.

Mózes ötödik könyvében Isten a természettörvény néhány kötelességére figyelmeztet bennünket: Nő ne viseljen férfiruhát, és férfi ne vegyen fel női öltözéket; mert aki ilyet tesz, utálatos lesz az Úr, a te Istened előtt. (lásd: 5 Móz 22,5) Isten azt akarja, hogy a nemek öltözetük által is meg legyenek különböztetve. És az nyilvánvaló, hogy a nadrág férfiviselet.
     A nők nadrágviseletének szokása a mai társadalomban az egyenlőség szellemének következménye, és pontosan ez az, amit Isten elítél. Természetes, hogy vannak kivételek, mint például Orleansi Szent Johanna, aki a börtönben férfiruhát hordott. Manapság is előfordulhatnak kivételes esetek, de egyfelől tudatosítani kell, hogy ezek csak kivételek, melyeket sajnálattal kell eltűrni, másfelől amint a helyzet megengedi, rögtön újra női ruhát kell felvenni.

Korunkban már a férfiaknál is hanyagságot lehet észlelni, a saját maguk iránti tisztelet és a keresztény méltóság hiányát. Nyáron sem kellene se otthon, se a kertben rövid nadrágban vagy alsóneműben rohangálni. Nem kell a forróságra hivatkozni. Tudjuk, hogy a forró éghajlatú országokban hosszú időn keresztül gyapjú ruhákat hordtak, melyek az egész testet befedték. Az illő ruházat még soha nem jelentett akadályt a munkában. Az előttünk élt összes generáció bizonyítja ezt. Ez a férfiaknál észlelt hanyagság az illetlen női divatot is elősegíti; tehát a férfi illendő ruházata az erényt is növeli. Természetes, hogy a tizenkét év alatti gyermekeknél több a megengedett, például a rövid nadrágot illetően.

Nyilvánvaló, hogy öltözetünknek még illendőbbnek és tisztességesebbnek kell lennie, ha kápolnába vagy templomba megyünk, hiszen Isten házába lépünk be, egy természetfeletti világba. A ruha arra is lehetőséget ad, hogy a szent történésre és helyre felkészüljünk. Modern társadalmunkban egyre inkább kivész az Isten és a vallás előtti tisztelet. És én úgy vélem, hogy a ruházkodás ebben nagy szerepet játszik. A katolikusoknak e téren is jó példát kell mutatniuk. És mi leszünk az elsők, akik ebből profitálunk, hiszen Isten inkább meghallgat minket, ha tisztelettel közeledünk Feléje.
     Ez közös igyekezet, melyben az egész gyülekezetnek részt kell vennie, hiszen ahogy egyesek kevésbé illő ruhát viselnek, a többiek hajlanak arra, hogy őket utánozzák. Itt a felebaráti szeretetre is szükség van, hogy a jó győzedelmeskedjen. Másrészt nem szabad túl gyorsan elítélni vagy megkritizálni azokat, akik nem megfelelő öltözetben jelennek meg, hanem segíteni kell nekik helyre hozni hibájukat. Ez ugyanúgy vonatkozik a ruházkodásra, mint az áhítatra.

Az asszonyok és lányok számára: a tisztességes, illendő és ízléses ruha viselete mellett még a következőkre kell vigyázni: A karokat és a fejet be kell takarni (lásd: 1 Kor 11,4; valamint az 1983-ig érvényes egyházjog can. 1262 § 2). A fedett fej segíti az egyszerűséget és az összeszedettséget, és Isten és az angyalok előtt a nő és az anya küldetésére emlékeztet bennünket. Az anya bizonyos értelemben egy élő tabernákulum, mely életet tud adni, és fátyla az oltár tabernákulumának leplére emlékeztet. Természetesen arra ügyelni kell, hogy a fejtakaró ne legyen túl feltűnő, vagy pláne nevetséges. Itt is a jó ízlésnek és az egyszerűségnek kell működnie.

A férfiak és fiúk számára: az illendő külső (borotvált, megfésült) mellett a következőkre kell még ügyelni: Tiszta cipő (nem tornacipő!), korrekt nadrág, öltönykabát vagy ehhez hasonló és ing nyakkendővel vagy csokornyakkendővel. Ezen utasításokat betartani annyit jelent, mint Istent alázattal és tisztelettel szolgálni, igyekezni Neki tetszeni, az üdvösség felé vezető úton előrehaladni és az öröklétet előkészíteni.

Ezt a kegyelmet kívánom mindannyiuknak!