„Királyi zászlók lobognak” (Egyházi ének)

Lobog ismét a véres zászló, kitűzve megint az üdvösségre intő jel, fel van állítva a szent kereszt, megvetve a te kemény ágyod, felépítve oltárod, én édes Jézusom!
     A jólelkű keresztény, kinek kebelében az érzéketlenség rideg tele nem talál otthont, ki szíve mélyén az Üdvözítő iránti szeretet tüzét folyton éleszti, gyászruhát öltve igyekszik e zászló alá, siet e jel felé, fut a kereszt tövéhez, térdel ez ágy mellé, borul ez oltár lépcsőjére. Igen, hogy ott keserűségét kisírja, fájdalmát elpanaszolja, szíve bánatát kiöntse és a keresztfa és kereszthalál kimeríthetetlen áldásaiért hő köszönetet mondva, imádjon téged, élő Istennek ártatlan Báránya! Légy tehát üdvözölve és imádva, drága keresztfának még drágább virága! melynek égből hozott illata a siralom e gyászos völgyét eltölti s a megvigasztalt emberiséget a menny boldogságában részesíti.
     Nagy jótétemény ez, felülmúl mindent; de nagy, felülmúló az ár is, melyen megszereztetett. Az Istennek kellett szenvednie, hogy örvendjen az ember; az Istennek meghalnia, hogy éljen Ádám gyermeke. A ragyogó napnak kellett behunynia arany szemét, hogy a reménység kedvesen mosolygó csillaga látható legyen. És szenvedett Isten, és meghalt Isten, és elborult az örök nap fényes koronája, mimiattunk és miérettünk, érdemetlen teremtményekért! Oh, mi nagy jótétemény, mi megköszönhetetlen kegyelem ez! Miért nem tudunk az angyalok nyelvén szólani, miért nem tudjuk a mennyország fényes seregének hálaadó énekét zengeni, hogy ezt énekelhetnők mi is, ennek hangjaival tölthetnénk el hegyet és völgyet, rengeteget és kebelemelő virányokat!

Azonban fájdalom nehezedik szívemre, bánat felhője borul arcomra, lelki keserűség cseppjei hullnak poharamba, ha elgondolom: volna-e hasznunk, ha az angyalok nyelvén szólhatnánk is? Nem arra fordítanók-e, e nagy istenáldást, hogy a bűnt ragyogóbb mezbe öltöztetve lophassuk a meggyilkolt ártatlanság helyébe? Félek, hogy sokan e drága adományt piaci cikké aljasítva, az erkölcstelenség terjesztésére használnák. Hogy e félelmem nem egészen alaptalan, a mindennapi élet igazolja. Nem maga az Isten Fia tanított-e a Miatyánkra? Nem az égből származik-e ez? Oh bizonyára szebb ez az angyalok minden dicsénekénél; és fájdalom! tekints körül e nagyvilágban keresztény atyámfia! és látni fogod, hogy e világ egy nagy része mi örömet sem talál ez imában, nem imádkozza azt; sőt nem hiányoznak oly gyászkereszténykék, kik a buzgólkodók felett bölcsességök jeléül, ajkaikat mosolyra vonják. Gyászos, de tagadhatatlan igazság!
     De mi ne kövessük e szerencsétleneket, ne tántorítson meg minket a gúnymosoly, hanem ragaszkodjuk Jézushoz hűségesen, siessünk mindnyájan vérázott keresztje alá mindenkor, de különösen most, a szent böjti időszak alatt.

Mivel a szent kereszt alatt állva, a menny előtornácában vagyunk, honnét az üdvösség hazája csak egy lépés, s mivel senki sem mehet e helyre, csak Jézus szent keresztje alól, úgy vélem, üdvösebbet nem tehetek, mintha arra buzdítlak titeket, hogy siessetek a kereszt alá.

Amit a paradicsomi tiltott fa által az emberiség elveszített, azt visszaszerezheti a szent kereszt fája által. Ha a veszteséget átgondoljuk, csak akkor leszünk képesek a kereszt becsét teljesen felfogni. Elbeszélhetetlen a nyomor, végtelenül siralmas a helyzet, melybe a tiltott fa által jutottunk. E nagy nyomorból, e siralmas helyzetből kiemel Jézus keresztje. Nem kell-e tehát, hogy szívünk a jótétemény ily nagysága felett hangosabban dobogjon, szemeink örömkönnyek árjában ússzanak!? – Oh, mi lett volna velünk, ha Jézusunk irgalmas szíve meg nem esik rajtunk, s a kereszt szent fáján önmagát nem mutatja be az Úrnak jó illatú áldozatul miérettünk? Ah, borzalom! az ördög rabszolgái lettünk volna!
     Keblem elszorul, lélegzetem akadoz, szívem verése megszűnni készül, velőm jéggé válik, egész testemet remegés fogja el – oh Istenem! még a halál verítéke is ver, ha erre gondolok! Hogyan? Örökké az ördög hatalmában lenni, örökké a pokolban kínlódni! És ez iszonyú gondolat őrjítő hatását csak a Kálvária-hegyen felállított gyászos trón szüntetheti meg. Annak karjaiba fogódzva, kiszabadulhatunk a bűntenger hullámai közül.
     Szent Ágoston is erre int bennünket, amidőn tanítja, hogy a kereszt által „nemcsak a pokoltól szabadultunk, hanem a mennyországba emeltettünk”. Szent Izidor pedig így szól: „Ha feltámad ellened a világ vihara, oh lélek, siess azonnal a kereszt fájához, nehogy a világ tengere, azaz kísértetei elnyeljenek.” Tehát a kereszt karjaiba, fájába kell fogódznunk, ha csakugyan szabadulni akarunk. És ezért kell mindnyájunknak a szent kereszt alá sietnünk. Még egyszer mondom, hogy jól megértsétek: mindnyájunknak.

a) Először is tihozzátok fordulok, ti élemedett kornak, ti ezüstfürtű aggastyánok, kiknek fejéről az életfa leveleit, a hajszálakat az élet tele részben lesodorta, részben havával födte be. Ti hozzátok intézem legelőször is buzdító szózatomat, ti vénei a népnek! kikben, a szent könyv szerint bölcsesség van. (Jób 12,12) Látjátok, titeket hosszú élettel áldott meg az Isten. Ti sokat éltetek. Évtizedek, talán súlyos, gond- és viszontagságteljes évtizedek viharzottak el fölöttetek, egyik mélyebb barázdát hasítva homloktokon, mint a másik. Ah, ti is voltatok fiatalok egykor, mint mások, erősek mint mások, sokat reménylők mint mások. De a gondok, a szenvedések meggyengítettek titeket lélekben, s a meggyengült lélekkel gyengült a test is, és lassankint kezdtétek érezni, hogy a munkában elfáradtok, s amit eddig könnyedén végeztetek, az kezd nehezetekre válni. Kezdetben föl sem vevétek; később mintegy csodálkozva kérdezétek: mi ez? mert a vénség elérkeztére még csak gondolni is borzadtok. De minden borzalmatok dacára is mindig komolyabban és hatalmasabban lépett fel, mindig nagyobb és nagyobb terheket rakott vállaitokra, úgy, hogy többé tagadni, palástolni lehetetlenné lett. Belátjátok, hogy életetek napja a delelő ponton túl van, már emelkedni nem, csak folyton szállni tudhat. Lelketek elé varázsoljátok letűnt, szép napjaitokat, elmúlt virágdús korotokat; elgondoljátok, hogy az ember élete és boldogsága e földön sebes röptű madár, mely egy pillanat alatt eltűnik előlünk. Mert bizony-bizony mégis csak fáj ám a szívnek elveszíteni azt, amire még visszagondolni is oly édes! Mi maradt meg a sok ifjúkori kincsből? Egyedül az emlék!
     Oh öregek! szálljatok magatokba. Gondoljátok el, hogy a mulandó élet végső határkövéhez jutottatok, hogy a sir már kinyitja felétek a száját s elnyeléssel fenyeget. De gondoljatok lelketekre is: hová jut az? mint fog megállani az örök Bíró előtt? Tudjátok-e mit mond Isten? „Háromfélét gyűlöl az én lelkem és igen neheztelek azok életére: a kevély szegényt, a hazug gazdagot, a balgatag és esztelen vént.” (Sir 25,4) Halljátok azt is, hogy mily tanácsot ad szent Pál apostol az öregeknek: „Az öregek legyenek józanok, tisztesek, okosak, épek a hitben, szeretetben, béketűrésben; hasonlóképp az öreg asszonyok szent viseletben legyenek, nem szitkozódók, nem sok borral élők, hanem jóra tanítók!” (Tit 2,2-3) Aki Jézus keresztje alá jár, az könnyen engedelmeskedik a szent apostolnak. Járjatok, oh járjatok tehát Jézus szent keresztjéhez, kérjetek tőle irgalmat, kegyelmet szegény lelketeknek és békés nyugalmat testetek számára!

b) A szent kereszt forrása minden áldásnak. Kinek van több áldásra szüksége, mint éppen ti nektek férfiak! Nehéz gondok keresztje nehezül vállaitokra. A kenyér és ruházat beszerzése, a család fenntartása tihozzátok tartozik. Ti vagytok kötelesek gondoskodni azokról, akiket Isten reátok bízott, nektek ajándékozott. És ez nem csekély feladat.
     Hát e testi bajokon kívül még mennyi lelki fájdalom vehet erőt rajtunk! Sok, oh sok szenvedésnek vagyunk alávetve! De éppen ezért buzdítlak titeket, hogy siessetek Jézus keresztje alá. Ennek tövénél fakadoz az áldás és vigasztalás erősítő balzsama. Oh, jöjjetek ide mindnyájan, kik az élet delelő pontja körül álltok, kérjetek itt áldást munkáitokra. Esedezzetek minden testi és lelki malasztért a szent kereszt alatt, és biztosan remélhetitek, hogy aki a kereszten mindnyájunkért kiontá szentséges vérét, annak érdemeiben és áldásaiban részesít is mindnyájunkat. Csak akkor lesz sikere kifejtett tevékenységünknek, ha a keresztfán meghalt Krisztus áldását adja rá.

c) Siessetek Jézus keresztje alá ti is, ifjak és leányok! Ott ragyog a ti vezércsillagtok, melyet követnetek kell. Ti az élet tavaszát élitek, korotok legboldogabb idejét, amelyben csupa virág, csupa illat, csupa fény körületek minden. De ne feledjétek, hogy a virág is rejt mérget s a fénytől árnyékot vetnek a tárgyak. Virágzó élteteket is könnyen érheti méreg.
     A legveszedelmesebb mérge életünknek a bűn. Ez a legvidorabb lelket is képes meggyilkolni. Őrizkedjetek azért a bűntől, mint legnagyobb veszélytől, mely csak érhet titeket. Oh bűn, oh bűn! te iszonyú lakat a mennyek ajtaján; te vészes fuvalom a szív mélyén; te pusztító hernyó boldogságunk virágrakott fáján, te fekete felhő örök reményünk ragyogó csillagán! miért szeretünk mi annyira téged?

Fájdalom! a bűn szeretete nagyon elterjedt manap! Keresztény ifjak! ti számtalan csábításnak vagytok kitéve. Örömeitek között a bűn mérges fullánkú kígyója leselkedik reátok. Az ördög, e veszélyes pók, körül igyekszik szőni titeket hálóival, hogy minden oldalon belé ütközzetek. Csábszavait füleitekbe sugdossa, a vétek felcicomázott képét mutogatja, a mérget arany serlegben nyújtja, melynek széle mézzel van bevonva, hogy az ajaknak kellemes legyen. Vigyázzatok, oh vigyázzatok! Ne engedjétek magatokat elszédíttetni, szirén-hangok által kéjes álomba meríttetni, hanem megfeszített erővel küzdjetek a gonosz ellen, tépjétek szét a kivetett háló szálait.
     Kezdetben könnyű ezt megtenni; de csak ha egyszer is megegyeztek a bűnben, oh mi nehéz lesz azután az ellenállás! Különösen őrködjetek tisztaságtok felett. Ez a legszebb zománca az ifjú életnek. Enélkül hasonlók lesztek a dércsípett virághoz. Kerüljetek mindent, ami lelketek tisztaságának ártalmára lehet. A gondolatot, beszédet, tréfát éppen úgy, mint a cselekedetet. Ne mondjátok, hogy a beszéd csak kis bűn. A legnagyobb folyamok is vajmi csekélyek a forrásnál. De mindinkább növekszenek. Így a bűn is, először csak igénytelenül lép föl. Nem akaratunkat, csak gondolatunkat kívánja meghódítani. De tudja a gonosz jól, hogy ha sikerült a bűnt a fejbe belopnia, akkor az már a szív fenekén van. És valóban, aki elméjében megtűri, nemsokára szívébe is befogadja. Azért elmétekben se tűrjétek meg, a bűnös gondolatban se gyönyörködjetek; mert utóbb el is fogjátok követni.
     Igaz, hogy nehéz az ördög incselkedései elől még a gondolatot is elzárni, de éppen azért siessetek a szent kereszt alá, hogy erőt kérjetek erre attól, aki a keresztfán meghalt érettünk. Boruljatok ti ifjak és leányok az üdvösség e fája alá, és szívetek mélyéből sóhajtsatok fel a rajta függőhöz, és kérjétek öt, hogy őrködjék felettetek, védjen meg minden eleséstől.

d) Még ti hozzátok kellene fordulnom, kisdedek, Üdvözítőnk szeretetének kiváló tárgyai! De mit mondjak ti nektek? Hisz nem értetek meg engem. Azért inkább hozzátok fordulok keresztény szülők! és intlek titeket, hogy a kereszt szeretetét szívökre véssétek. Úgy hiszem: boldogokká akarjátok tenni magzataitokat. A boldogság pedig a szent keresztről sugárzik. Ezenkívül nincs boldogság. És a malasztnak, az áldásnak forrása nem a szent kereszt-e? Pedig ez áldásra, ez isteni malasztra igen nagy szükségük leszen! Hisz csak most kezdenek élni; az élet harcaiban, küzdelmeiben csak ezután vesznek részt, terhét csak ezután fogják érezni, súlyos keresztjét csak ezután hordozni. Ma még ti gondoskodtok róluk; de eljő az idő, midőn gond, munka – minden az övék lesz – csak a nyugalom nem. Hogy a nehéz napok alatt el ne csüggedjenek, hogy tudják, merre az erő, a vigasztalás s a segítség forrása: vezessétek a kereszt tövéhez őket és értessétek meg velök, hogy minden jót csak onnét várhatnak.

Íme, a szent kereszt mindnyájunk boldogságának, örök üdvének örvendetes jele és eszköze. Az a szent áldozat, mely rajta bemutattatott, az a szentséges vér, mely rajta végig csurgott, pirosra festvén fáját, mennyei dicsfénnyel övezi, mennyei erőt ad neki. Oh, fordítsuk javunkra e mennyei, csodálatos erőt, hogy minket is dicsfény vegyen egykor körül. Mint aranyszájú szent János mondja: „A kereszt reménységük a keresztényeknek, feltámadásuk a halottaknak, vezetőjük a vakoknak, életük a csüggedőknek, támaszuk a bíráknak, vigaszuk a szegényeknek.” A kereszt alá fussanak tehát szegények, bírák, csüggedők, vakok és halottak. Legyünk mindnyájan hívei a véres keresztnek, álljunk folytonosan alatta, mint Mária, János és Magdolna. Megtehetjük ezt, ha jámborul élünk; mert a jámbor élet a kereszt élete. Adj erre malasztot, örök irgalom kútfeje, Jézus Krisztus. Amen.