„Mi mindannyian Isten türelme alatt szenvedünk” (XVI. Benedek pápa) Isten összes tulajdonsága közül valószínűleg a végtelen türelem az, ami az ember számára a legfelfoghatatlanabb. Az abszolút szeretetet, irgalmat, jóságot még csak-csak el lehet képzelni, de az a természetfeletti türelem, amelyet Isten velünk, nyomorult teremtményeivel és az egész teremtett világgal szemben tanúsít, már végképp meghaladja emberi felfogóképességünket.      Az emberi értelem – tanulva a történelemből – már régen arra a következtetésre jutott, hogy a világ megérett a pusztulásra. Megszámlálhatatlan azon művek száma, melyekben a szerzők hol a természetes okok, vagyis a gazdaság kilátástalan helyzete, a katasztrofális és visszafordíthatatlan környezeti károk, hol a kereszténység, a katolikus Egyház súlyos válsága, valamint a természetfeletti okok, vagyis a Biblia jóslatai (elsősorban Jézus szavai), a Teremtőt érő sértések, az Úr parancsainak totális megsértése alapján úgy ítélik meg a helyzetet, hogy közvetlenül a vég előtt állunk. A véget megelőző jelek közül az egyik legjellegzetesebbnek és legbiztosabbnak számos történész és irodalmár a homoszexualitás megjelenését, illetve gátlástalan elterjedését jelöli meg. Szodoma és Gomorra pusztulása egyfelől arra példa, hogyan bünteti Isten parancsainak megszegőit, másrészt arra bizonyíték, hogy a „fiatal fiúk megjelenése egy közösségben menthetetlenül az adott közösség pusztulását hozza magával”.      Pár évvel ezelőtt, amikor a gondolkodók körében általánossá vált az a vélemény, hogy ha nem is azonnal jön el a vég, azért az utolsó idők kétségtelenül elkezdődtek, a homoszexuális lobby még korántsem volt olyan hatalmas és agresszív, mint napjainkban. Azóta ezen a téren olyan tempóban romlik a helyzet, melyet még alig néhány esztendővel ezelőtt elképzelni sem tudott volna senki. A tapasztalaton alapuló emberi bölcsesség és a keresztény hit tehát jogosan véli úgy, valaminek hamarosan történnie kell; így nem mehet tovább, az ember ilyen súlyosan, tartósan és folyamatosan nem szegheti át büntetlenül Teremtője, következésképpen a természet törvényeit. Azt is mondhatnánk, hogy az objektív számítások szerint már régen vége kellene lennie mindennek: nincs az a háztartás, amely fenn maradhatna azon gazdasági szabályozások, elvek alapján, mellyel a mai államokat kormányozzák. Nincs az a faj, az a nemzetség, mely tartósan fenn maradhatna azon erkölcsi, etikai elvek, elvárások, szabályok alapján, amelyekben a ma embere él. Korunkat látva nem túlzás azt állítani, hogy a legnagyobb csoda az, hogy a világ még mindig létezik. Mindazonáltal azoknak, akik vágyódva várják Jézus Krisztus újraeljövetelét, és ezért minden napot, mely még hátra van, örökkévalóságnak, elviselhetetlennek éreznek, és már alig remélik, hogy valaha mégis bekövetkezik, amit Ő megígért, az elkövetkezendő három év újabb reménysugarat jelent.      A Bibliában semmi nincs véletlenül: mindennek megvan a maga jelentése és értelme. Így a számok is, melyek gyakran szerepelnek benne, különleges fontossággal bírnak. E számok közül az egyik leggyakoribb és legfontosabb a negyvenes szám. Mózes negyven napig volt a hegyen (2 Móz 24,18), a zsidó népnek negyven évig kellett vándorolnia a pusztában (hogy kihaljon az a nemzedék, mely az egyiptomi rabszolgaságban élt), amíg beléphetett az Ígéret földjére, Illés negyven napig vándorolt, amíg Hóreb hegyére ért (1 Kir 19,8), Jézus negyven napig böjtölt a pusztában – hogy csak a legismertebbeket említsük azokból az eseményekből, ahol a negyvenes szám szerepel. Végül, de nem utolsó sorban: Jézus keresztrefeszítésétől negyven év telt el Jeruzsálem pusztulásáig. Amit úgy is értelmezhetünk, hogy Isten negyven évet adott, hogy a zsidók megtérjenek, és belássák Jézus Krisztus a nekik megígért Messiás. Negyven évig eltűrte, hogy Őt kétféle módon tiszteljék, de e „türelmi idő” elmúltával kétséget kizáróan és véglegesen megmutatta, melyik „áldozat kedves a számára”. Nos, az előttünk álló három év, vagyis 2008, 2009 és 2010 olyan évek, melyek előtt éppen negyven évvel olyan világrengető események zajlottak le, melyek korunkra, és benne az Egyház életére a legdöntőbb hatással vannak. 1968-ban volt a diák-forradalom (feltehetően a II. Vatikáni Zsinat közvetett következményeként), mely minden erkölcsi értéket megkérdőjelezett, minden társadalmi etikai normát felrúgott. A ma hatalmon, pozícióban lévők nagy többsége – a püspökök is – e korosztályból, e lázongó mozgalom tagjaiból kerül ki. Amíg e nemzedék kezében van a hatalom, nem várható erkölcsi megújhodás, hiszen e mozgalom résztvevőinek egyik legfeltűnőbb sajátossága, hogy a korral szemléletmódjuk, életszemléletük semmit sem, vagy alig változott.      1969-ben adta ki a Vatikán a Novus Ordot. Hogy ez a katolikus Egyház életére mekkora hatással volt, azt e helyen nem kell külön bemutatni. 1970 pedig az az év volt, melyben eme új liturgikus rend hatályba lépett. Ettől az évtől kezdve lett a római katolikus Egyháznak két érvényes – szemléletében, lelkiségében mégis alapvetően különböző – miserítusa. Negyven év óta tehát a katolikus Egyházon belül két különböző rítus létezik, melyekkel az Istennek szóló köteles tiszteletet, áldozatot bemutatják... Könnyen meglehet, hogy mindez nem jelent semmi különöset, legalábbis ami a világ sorsát, vagy inkább elkövetkezendő végét illeti. De azért nem árt emlékezni Jézus szavaira: „Vegyetek példát a fügefáról: amikor ága már gyönge és levelet hajt, tudjátok, hogy közel a nyár. Amikor mindezt látjátok, tudjátok meg ti is, hogy közel van már, az ajtóban.” Nem szükségeltetik különös éleslátás ahhoz, hogy korunk jelenségeiben felfedezzük azokat a jellegzetességeket, melyeket Jézus és Szent Pál apostol sorolt fel az Emberfia dicsőséges eljövetelének előjeleiként. Végezetül álljon itt érdekességképpen még néhány 8-assal végződő év az elmúlt évszázadból:      1918: az I. világháború vége, a régi világrend összeomlása      1928: a Mortalium animos pápai enciklika megjelenése      1938: a II. világháború kitörése      1948: Izrael állam megalakulása      1958: XII. Pius pápa halála, a modern pápák korának kezdete